Budapest     2020-09-22   Csatlakozz hozzánk facebookon
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását 
A CIG Pannóniáról van szó

A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is már önként lemondott

Így a mai rendkívüli közgyűlésnek csak a közel 25 százalékos tulajdonával is legnagyobb CIG-részvényes Opus Global embereinek megválasztására kellett az áldását adnia

Ami pedig meg is történt

Ilyen sokan még soha nem voltak CIG Pannónia-közgyűlésen, mint ma, azóta, hogy – idestova már csaknem tíz éve – a biztosító részvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére: a részvételi arány 65,8 százalékos volt

Eddig még az ötven százalék is sokszor vágyálom maradt

Még az is valós veszély volt, hogy nem férnek majd el a részvényesek a teremben, így – ugyancsak történelmi lépésként – új helyszín után kellett volna nézni

Erre végül nem került sor

A mostani érdeklődés egyértelműen annak tudható be, hogy – mint azt lapunk is megírta – július elején Mészáros Lőrinc cégbirodalmának központi cége, az Opus Global Nyrt

a CIG legnagyobb, közel 25 százalékos pakettjének birtokában bejelentette, kezdeményezi rendkívüli közgyűlés összehívását, arra hivatkozva, hogy az Opus és a CIG közötti tárgyalások nem vezettek eredményre az egymásban lévő tulajdonrészek átrendezéséről

Egyúttal az Opus igazgatósági, felügyelőbizottsági és auditbizottsági tagok visszahívását, s a helyükre új tisztviselők megválasztását is indítványozta

A casus belli a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt

-t (EMABIT) ért, az olasz szerencsejátékhoz kapcsolódó biztosításokkal összefüggő visszaélések és az amiatti veszteség volt

Amelyet Mészárosék teljes egészében a mostani menedzsment nyakába kívántak varrni, s a vezető testületekben rajtuk kívül szerepelt, akkor még többségében volt tagok felelősségét is felvetették

A büntetőpadra szántak az Opus után a legnagyobb, 13,08 százalékos részesedés felett diszponáló Vinton Vagyonkezelő Kft

delegáltjai voltak, mely cég Bayer József és családja tulajdonában van

Azé a Bayeré, aki a maga kategóriájában, vagyis a médiában a legutóbbi időkig ugyanolyan fajsúlyos szereplője volt a közéletnek, mint Mészáros: 1989-2019 között ő irányította az Axel Springer Kiadót

Mészárosék érvelését gyengíti, hogy a CIG történetének egyik legnagyobb nyereségét érte el 2020 első felében, 1,174 milliárd forintot, miközben a 9,232 milliárdos díjbevétele 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét – derült ki a vállalat távozó menedzsementje által valószínűleg tudatosan a közgyűlés elé időzített gyorsjelentéséből

A több mint 1,8 milliárddal testesebb profit két okra vezethető vissza

Egyrészt a nem-élet szegmens, mint megszüntetett tevékenység a tavalyi veszteséges első hat hónap után idén 337 millió forintos nyereséget könyvelhetett el

Másrészt az élet üzletág 2019-es első féléves eredményét 1,057 milliárd forinttal rontotta a Konzum-Opus átalakuláson realizált árfolyamkülönbözet

Ugyanakkor, ha nem számolunk ennek az egyszeri tételnek a hatásával, az élet szegmens akkor is jelentősen, 116 millió forinttal magasabb adózott eredményt ért el idén, mint a tavalyi év első felében

Az életbiztosító pénzügyileg stabil és erős, Szolvencia II szerinti szavatolótőke-megfelelése kiemelkedően magas, 336 százalék

A nem-élet üzletág szavatolótőke megfelelése 147 százalékra emelkedett, vagyis a tőkehelyzete helyreállt

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt

konszolidált tőkemegfelelése így 311 százalék lett

Most viszont a két potentát nem egy követ fúj, s az utóbbi évek fejleményei alapján mondani sem kell, melyik félnek kellett fejet hajtania a másik törekvései előtt

A Bayer-csapat emberei nem várták meg, hogy a mai rendkívüli közgyűlésen szavazzák ki őket, az utóbbi napokban kivétel nélkül lemondtak a posztjaikról, utolsóként maga Bayer

Így a mai részvényesi összejövetelnek egy technikainak nevezhető napirendi pont, a CIG tőkehelyzetének rendezése mellett már nem volt más feladata, mint az Opus jelöltjeinek megszavazása

Hogy ez még gördülékenyebb legyen, azt Mészárosék a közgyűlés előtt oly módon biztosították be, hogy embereik sorra vásárolták fel a biztosító részvényeit, addig a szintig, hogy éppen többségben legyenek a szavazás során

E kereslet hatására ment fel a biztosítórészvények hagyományosan 200 forint alatt poroszkált árfolyama alig két hét alatt, július közepétől a hó végére 350 forint fölé

Az új emberek közül Fedák István számít kulcsfigurának, aki a Bayer-csapattag Kádár Gabriella helyett kormányozza tovább vezérigazgatóként a céget

Fedák ugyanis annak a Keszthelyi Holding Zrt

-nek a jogi és pénzügyi vezérigazgató-helyettese, amelyet a névadó, Keszthelyi Erik alapított, s amely cég fő érdekeltsége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft

gőzerővel terjeszkedik, 2018 márciusa óta pedig az üzletrészei felét már Mészáros Lőrinc és felesége birtokolja

Ezzel már át is eveztünk arra, miért is volt fontos Mészárosék számára a CIG irányításának megszerzése

Így ugyanis szabadon teríttethetik a biztosító termékeit a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank mintegy 1,9 millió ügyfelének – már azelőtt is, hogy a három pénzintézet már bejelentett egyesülése megvalósulna

Igaz, annak idején, a 2017 végi beszállásukat követően már Bayeréket is ezzel kecsegtették Mészárosék, csakhogy ez az ígéret a legutóbbi időkig nem valósult meg

Most szabad a pálya

S ha bejön az elképzelés, akkor a látványosan gyarapodó bevételek és az ezzel párhuzamosan esetleg javuló nyereségesség hatására a részvényárfolyamok is elindulhatnak felfelé

Erre várnak már vagy tíz éve azok a befektetők, akik a kibocsátás óta kitartottak a cégnél, s végig nézték, hogy a papírok kurzusa meg sem közelítette a 938 forintos rendes, de még a 750 forintos kedvezményes, a biztosító ügyfeleinek lehetővé tett kibocsátáskori árfolyamot sem

A papírjaik majdani drágulásába vetett hit miatt nem várható, hogy az Opus hatalomátvétele tulajdonosi változásokkal is együtt jár majd

Egyelőre sem Bayer Vinton Kft

-je, sem a másik két, 5 százaléknál nagyobb részesedéssel rendelkező CIG-részvényes – Móricz Gábor és a részben az ő tulajdonában is álló Kaptár Befektetési Zrt

– nem adott el, s lapunk információi szerint erre a közeljövőben sem kell számítani

Ki akarják várni ugyanis, mi lesz Mészárosék nagyívű terveiből

Úgy véljük, ezzel nincsenek egyedül

Forrás: mfor
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Tesco: Óriási változás jön
A koronavírus járvány elején hatalmasat pörgött a különböző termékek házhoz szállítása Volt időszak, mikor a nagyobb áruházaknál úgy kellett vadászni kiszállítási időpontokra ...
  
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Új eljárásrendet (pdf) adott ki 2020 szeptember 21-én a koronavírusjárvány kezelésére Müller Cecília tisztifőorvos és Kásler Miklós, az egészségügyért felelős miniszter Az új elj...
  
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) sátorrendszerét, amiben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik - írja az MTI Ez az a sátorkomplexum, amelyet még m...
  
Döntenünk kell Kína és az USA között
Másfél év előkészítő munka után múlt héten kezdett működni az Egyensúly Intézet nevű, magát agytrösztként meghatározó kutatóközpont Az alapítók a napi politikától független,...
  
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indult a parlamenti őszi időszaka A maszkot viselő képviselőknek Orbán Viktor a koronavírus járvány második hullámáról is beszélt, ...
  
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Hétfőn öt hónapos mélypontra került a forint árfolyama az euróval szemben, a délelőtti órákban az euró árfolyama 363 forint fölé emelkedett, onnan valamennyit visszaesett, délután vi...
  
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
A kormány szeptemberben bevezetett utazási korlátozásai miatt várhatóan a 17 évvel ezelőtti szintre esik majd idén a Liszt Ferenc repülőtér forgalma, így a repteret üzemeltető Budapest ...
  
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
A kormány még hétfőn beterjesztheti a parlament elé a hitelfizetési moratórium fél éves meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet kedden már meg is szavazhatnak a képvise...
  
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
A 2020-27-es uniós költségvetésről folytatott tárgyalás eredményeiről, a járvány elleni védekezésről és a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiről beszélt a parlament őszi ülés...
  
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Több kérdést is feltett írásban Szabó Tímea országgyűlési képviselő Kásler Miklós miniszternek a koronavírus tesztekről Ezekben lényegében arra volt kiváncsi a PM-es politikus, hogy...
  
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Vasárnap polgármesterválasztást tartottak Izsákon, miután a nyár elején, autója megrongálása miatt lemondott Kutas Tibor, aki 2019 őszén függetlenként szűken, 39 szavazattal verte meg ...
  
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Hétfőtől érvényesek a maszkviselés új, szigorúbb szabályai, amiket kormányrendelet ír elő. Alapvető újdonság, hogy a maszk mostantól ténylegesen maszkot kell, hogy jelentsen, vagyis ...
  
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan an...
  
A bírósághoz fordul az SZFE
"A Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó kuratóriuma a napokban ismét egyoldalúan — s ezúttal bizonyíthatóan jogszabályba ütközően — átírta az egyetem Szervezeti és Műkö...
  
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
A csőd szélére kerültek - így fogalmazott egy belvárosi bisztró tulajdonosa, aki más tulajdonosokkal egyetemben elbocsátásokon és bezáráson gondolkodik. Egy pénteki kormányrendelet szer...
  
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz - írja a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Orbán Viktor, meghirdetve újra a liberálisok, a “libernyákok” elleni harcot. Az ellenzék...
  
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk: teljes szélességében lezárták hétfő reggel a 74-es főutat Zalaegerszeg és Egervár között egy baleset miatt, melyben két autó frontálisan...
  
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta a családokért felelős t...
  
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Megszólalt a tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsított volt fideszes politikus, Fohsz Tivadar A XVII kerület volt alpolgármesterét nevelt lánya azután jelentette fel, hogy állítólag ...
  
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
A szokásos békés vasárnapi felvonulást ma is megtartották Minszkben Az Igazságosság menete felvonulást egész Fehéroroszországban minden vasárnap megrendezik A Tjournal cikke szerint ma, s...
  
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Az végül nem derült ki, hogy működött-e a lámpa Nem mindennapi baleset történt a hétvégén Eperjesen – írja parametersk Egy benzinkútnál leállított autó sofőrje égőket cserélt a...
  
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
A koronavírus-járvány miatt elmaradó felszólalások helyett egy esszét írt a miniszterelnök, amiben főként azt magyarázta, mi a baj a liberálisokkal, négyszer is libernyáknak nevezve ők...
  
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Királylányként, hófehér ruhában és koronával a fején helyezik majd végső nyugalomra a Szegeden tragikusan elgázolt kis Kiarát A hatéves kislány épp az óvodából tartott haza édesany...
  
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Budapest — Alig két hete robbantott botrányt a hvghu, amikor megírták, hogy Fohsz Tivadar ellen tiltott pornográf felvételek miatt nyomoznak A videókkal a cikk szerint a volt politikus nevelt...
  
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Budapest — Csaknem 700 ezer forintos vízszámlát követel a Díjbeszedő Holding Zrt egy budapesti asszonytól tizedik emeleti kőbányai panellakása után Egy 617 ezres számlára még jött né...
  
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
A liberalizmus és kereszténydemokrata konzervativizmus ellentéteiről, a közelgő amerikai elnökválasztásról és a koronavírus-járvány elleni védekezésről, illetve az ezzel kapcsolatos k...
  
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok

Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
"Hamarosan főtitkárválasztás jön az OECD-ben, mely intézménynek nagy szerepe lesz az új gazdasági világrend formálásában," kezdte vasárnap reggeli Facebook-posztját Szijjártó Péter A...
  
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Miután túlterhelődött a mentőszolgálat és nem tudja teljesíteni a napi 3500-4000 mintavételi igényt, ambuláns mintavételi pontok felállításáról döntött a kormány Amennyiben va...
  
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Szokatlan tranzakciók tucatjaira figyeltek fel 2011-ben a Deutsche Bank amerikai részlegénél Egy Guarantee Agency nevű karibi offshore cég több tízmillió dollárt utalt el rajtuk keresztül a...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Mészáros emberei átvették az egyik hazai biztosító irányítását
A CIG Pannóniáról van szó

A hatalomátvétel ténye ugyanakkor nem újdonság, mivel a nemzet gázszerelőjének nyomulását látva az igazgatóság és a felügyelőbizottság több tagja is már önként lemondott

Így a mai rendkívüli közgyűlésnek csak a közel 25 százalékos tulajdonával is legnagyobb CIG-részvényes Opus Global embereinek megválasztására kellett az áldását adnia

Ami pedig meg is történt

Ilyen sokan még soha nem voltak CIG Pannónia-közgyűlésen, mint ma, azóta, hogy – idestova már csaknem tíz éve – a biztosító részvényeit bevezették a Budapesti Értéktőzsdére: a részvételi arány 65,8 százalékos volt

Eddig még az ötven százalék is sokszor vágyálom maradt

Még az is valós veszély volt, hogy nem férnek majd el a részvényesek a teremben, így – ugyancsak történelmi lépésként – új helyszín után kellett volna nézni

Erre végül nem került sor

A mostani érdeklődés egyértelműen annak tudható be, hogy – mint azt lapunk is megírta – július elején Mészáros Lőrinc cégbirodalmának központi cége, az Opus Global Nyrt

a CIG legnagyobb, közel 25 százalékos pakettjének birtokában bejelentette, kezdeményezi rendkívüli közgyűlés összehívását, arra hivatkozva, hogy az Opus és a CIG közötti tárgyalások nem vezettek eredményre az egymásban lévő tulajdonrészek átrendezéséről

Egyúttal az Opus igazgatósági, felügyelőbizottsági és auditbizottsági tagok visszahívását, s a helyükre új tisztviselők megválasztását is indítványozta

A casus belli a CIG Pannónia Első Magyar Általános Biztosító Zrt

-t (EMABIT) ért, az olasz szerencsejátékhoz kapcsolódó biztosításokkal összefüggő visszaélések és az amiatti veszteség volt

Amelyet Mészárosék teljes egészében a mostani menedzsment nyakába kívántak varrni, s a vezető testületekben rajtuk kívül szerepelt, akkor még többségében volt tagok felelősségét is felvetették

A büntetőpadra szántak az Opus után a legnagyobb, 13,08 százalékos részesedés felett diszponáló Vinton Vagyonkezelő Kft

delegáltjai voltak, mely cég Bayer József és családja tulajdonában van

Azé a Bayeré, aki a maga kategóriájában, vagyis a médiában a legutóbbi időkig ugyanolyan fajsúlyos szereplője volt a közéletnek, mint Mészáros: 1989-2019 között ő irányította az Axel Springer Kiadót

Mészárosék érvelését gyengíti, hogy a CIG történetének egyik legnagyobb nyereségét érte el 2020 első felében, 1,174 milliárd forintot, miközben a 9,232 milliárdos díjbevétele 13 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakáét – derült ki a vállalat távozó menedzsementje által valószínűleg tudatosan a közgyűlés elé időzített gyorsjelentéséből

A több mint 1,8 milliárddal testesebb profit két okra vezethető vissza

Egyrészt a nem-élet szegmens, mint megszüntetett tevékenység a tavalyi veszteséges első hat hónap után idén 337 millió forintos nyereséget könyvelhetett el

Másrészt az élet üzletág 2019-es első féléves eredményét 1,057 milliárd forinttal rontotta a Konzum-Opus átalakuláson realizált árfolyamkülönbözet

Ugyanakkor, ha nem számolunk ennek az egyszeri tételnek a hatásával, az élet szegmens akkor is jelentősen, 116 millió forinttal magasabb adózott eredményt ért el idén, mint a tavalyi év első felében

Az életbiztosító pénzügyileg stabil és erős, Szolvencia II szerinti szavatolótőke-megfelelése kiemelkedően magas, 336 százalék

A nem-élet üzletág szavatolótőke megfelelése 147 százalékra emelkedett, vagyis a tőkehelyzete helyreállt

A CIG Pannónia Életbiztosító Nyrt

konszolidált tőkemegfelelése így 311 százalék lett

Most viszont a két potentát nem egy követ fúj, s az utóbbi évek fejleményei alapján mondani sem kell, melyik félnek kellett fejet hajtania a másik törekvései előtt

A Bayer-csapat emberei nem várták meg, hogy a mai rendkívüli közgyűlésen szavazzák ki őket, az utóbbi napokban kivétel nélkül lemondtak a posztjaikról, utolsóként maga Bayer

Így a mai részvényesi összejövetelnek egy technikainak nevezhető napirendi pont, a CIG tőkehelyzetének rendezése mellett már nem volt más feladata, mint az Opus jelöltjeinek megszavazása

Hogy ez még gördülékenyebb legyen, azt Mészárosék a közgyűlés előtt oly módon biztosították be, hogy embereik sorra vásárolták fel a biztosító részvényeit, addig a szintig, hogy éppen többségben legyenek a szavazás során

E kereslet hatására ment fel a biztosítórészvények hagyományosan 200 forint alatt poroszkált árfolyama alig két hét alatt, július közepétől a hó végére 350 forint fölé

Az új emberek közül Fedák István számít kulcsfigurának, aki a Bayer-csapattag Kádár Gabriella helyett kormányozza tovább vezérigazgatóként a céget

Fedák ugyanis annak a Keszthelyi Holding Zrt

-nek a jogi és pénzügyi vezérigazgató-helyettese, amelyet a névadó, Keszthelyi Erik alapított, s amely cég fő érdekeltsége, a Hungarikum Biztosítási Alkusz Kft

gőzerővel terjeszkedik, 2018 márciusa óta pedig az üzletrészei felét már Mészáros Lőrinc és felesége birtokolja

Ezzel már át is eveztünk arra, miért is volt fontos Mészárosék számára a CIG irányításának megszerzése

Így ugyanis szabadon teríttethetik a biztosító termékeit a Takarékbank, az MKB Bank és a Budapest Bank mintegy 1,9 millió ügyfelének – már azelőtt is, hogy a három pénzintézet már bejelentett egyesülése megvalósulna

Igaz, annak idején, a 2017 végi beszállásukat követően már Bayeréket is ezzel kecsegtették Mészárosék, csakhogy ez az ígéret a legutóbbi időkig nem valósult meg

Most szabad a pálya

S ha bejön az elképzelés, akkor a látványosan gyarapodó bevételek és az ezzel párhuzamosan esetleg javuló nyereségesség hatására a részvényárfolyamok is elindulhatnak felfelé

Erre várnak már vagy tíz éve azok a befektetők, akik a kibocsátás óta kitartottak a cégnél, s végig nézték, hogy a papírok kurzusa meg sem közelítette a 938 forintos rendes, de még a 750 forintos kedvezményes, a biztosító ügyfeleinek lehetővé tett kibocsátáskori árfolyamot sem

A papírjaik majdani drágulásába vetett hit miatt nem várható, hogy az Opus hatalomátvétele tulajdonosi változásokkal is együtt jár majd

Egyelőre sem Bayer Vinton Kft

-je, sem a másik két, 5 százaléknál nagyobb részesedéssel rendelkező CIG-részvényes – Móricz Gábor és a részben az ő tulajdonában is álló Kaptár Befektetési Zrt

– nem adott el, s lapunk információi szerint erre a közeljövőben sem kell számítani

Ki akarják várni ugyanis, mi lesz Mészárosék nagyívű terveiből

Úgy véljük, ezzel nincsenek egyedül

Forrás: mfor
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Tesco: Óriási változás jön
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Döntenünk kell Kína és az USA között
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
A bírósághoz fordul az SZFE
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Magyar egészségügy: Kunetz szerint nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Botrány: Magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatot a Külügyminisztérium
Letartóztattak egy nőt: érdekes dolgot küldött Trumpnak
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
Elképesztő körülmények között kénytelenek küzdeni az orvosok a vírus ellen
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország
Újabb alagutat találtak a határzár alatt