Budapest     2020-09-22   Csatlakozz hozzánk facebookon
A kormány nem hallgattatja el a neki nem tetsző véleményeket - most kiderül 
Valamit nagyon akar a kormány a közösségi médiával, ez biztos

Varga Judit igazságügy-miniszter még március elején állította fel a Digitális Szabadság Bizottságot (DSZB), hogy „megvizsgálja és feltárja, hogy a technológiai cégek milyen hatással vannak a jogállami intézményekre, valamint a jogállam működésére, illetve milyen hatással vannak a személyes szabadságok, szabadságjogok mindennapi érvényesülésére”

De a bizottság nem igazán tudott érvényesülni a hírekben, az ügyet elsodorta a koronavírus, a DSZB honlapján ma is csak az első ülésükön készített jegyzőkönyv olvasható, a másik két ülésről egyelőre nem töltöttek fel semmilyen dokumentumot

Július legvégén Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos karolta fel a témát, és körbeturnézta a magyar médiát azzal, hogy szerinte a kormánynak külön törvényt kellene alkotnia a közösségi médiáról

Péterfalvi egyébként maga is a DSZB tagja, és a 444-nek adott interjújában elmondta, a bizottság ülésén kérte a kormányt a közösségimédia-törvény megalkotására

Péterfalvi szerint a javaslatának fő célja az, hogy szélesítse a nyilvánosságot, és erősítse a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését azáltal, hogy magyar hatóságok kezébe helyezi a közösségimédia-profilok törlésének és felfüggesztésének felülvizsgálatát

Egyszerűen fogalmazva, azt szeretné, hogy ne tudja olyan egyszerűen magyar emberek véleményeit csak úgy letiltani a Facebook

Az utóbbi években elsősorban a kormányzati média szerkesztőségei és megmondóemberei sérelmezték, hogy a Facebook vagy a Google és leányvállalatai (általában gyűlöletbeszédként jelentett posztok miatt) letiltották a profiljaikat, de Péterfalvi azt mondja, ő nem ezeket a sirámokat karolta fel a javaslatával, nem nézte, hogy a kormányt vagy az ellenzéket hogyan érintené a javaslatai mentén megalkotott közösségimédia-törvény

Pedig magyar ellenzék megijedt Péterfalvi javaslatától, már csak annak időzítése miatt is, Törökországban szinte pont akkor fogadtak el hasonló törvényt, amikor Péterfalvi is előállt az ötletével

A török törvény arra kötelezi a külföldről működtetett közösségi oldalakat, hogy nevezzenek ki törökországi képviselőt, akivel panasz esetén a hatóságok fel tudják venni a kapcsolatot

Így a kifogásolt tartalmak eltávolításával kapcsolatban is őket fogják megkeresni

A szabályok megsértéséért a közösségimédia-szolgáltatók pénzbírságot kaphatnak, de akár a reklámozástól is eltilthatják őket vagy akár 90 százalékkal is belassíthatják az elérésüket, ami lényegében egyenlő a blokkolással

Mivel az elmúlt években a hagyományos média nagy része Törökországban is a kormányhű körök ellenőrzése alá került, a független hírek csak kisebb híroldalakon vagy a közösségi médiában jelenhetnek meg, a török törvény mögött a nemzetközi közvélemény nagyobb része a megmaradt független nyilvánosság megtörésének szándékát vélte felfedezni

Ennek megfelelően az ENSZ emberi jogi főbiztosa is megállapította, hogy ezután a török hatóságok még az eddigieknél is jobban tudják érvényesíteni az akaratukat a médiában

A magyar ellenzéki pártok számára létfontosságú, hogy a kormány ne szerezzen befolyást a Facebook fölött, hiszen ez maradt a nyilvánosság egyetlen olyan fóruma, ahol nem indulnak behozhatatlan hátránnyal a Fidesszel szemben

Azt is tudjuk, mit tesz a Fidesz a nyilvánosság olyan tereivel, amiket az uralma alá hajt: azokban többé nem jelennek meg nekik nem tetsző vélemények

Még ha a teljes magyarországi Facebookot nem is tudnák lefedni, akkor is megalapozott félelem lehet, hogy ha erre lehetőséget kapnak, akkor megpróbálják háttérbe szorítani a nekik nem tetsző véleményeket, ahogy megpróbálták már ezt a Facebookon kívüli eszközökkel is

Az utóbbi évek kisebb ellenzéki sikerei mögött pedig tényleg szinte egytől egyik felsejlett, mekkora a Facebookhoz való hozzáférés ereje: Márki-Zay Péter 2018 elején főleg a Facebookon kampányolva győzte le a Fideszt Hódmezővásárhelyen, Facebookon toborzott és kommunikált a Momentum az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezés idején, a Facebookon kampányol Hadházy Ákos és szinte mindegyik ellenzéki politikus

Persze ez logikus is, a nyilvánosság többi részéből mindenkit kiszorított a Fidesz

Péterfalvi szerint azonban nem kell attól tartani, hogy ellenzéki hangokat hallgattassanak el a Facebookon, sőt a szólásszabadságot az ő javaslata alapján alkotott törvény csak szélesítené, hiszen kevesebb profilt lehetne letiltani

A magyar kormányoldal sem arról beszél, hogy ellenzéki véleményeket kellene cenzúrázni, a legnagyobb félelmük még mindig nem az, mint Törökországban, azaz hogy a kormány nem cenzúrázhatja eléggé a neki nem tetsző véleményeket a Facebookon, hanem hogy a Facebook és a YouTube cenzúrázza a kormányoldal véleményvezéreit és médiatermékeit

A Pesti Srácok kormányzati portál még tüntetést is rendezett a Google ellen, miután letiltották őket a YouTube-ról, mert egy, a hergelésen túl semmi másra nem szolgáló pedofil videót próbáltak feltölteni

A kormányoldal Magyarországon kisebbségben érzi magát a közösségi-médiában, és zavarja őket, hogy van egy játéktér a magyar nyilvánosságban, amit nem ők uralnak

2020-ban a koronavírus megmutatta, hogy ennek komoly következményei lehetnek: a kormányzati médiabirodalom alapjának számító vidéki lapok szerepe csökkent, a kijárási korlátozás idején emberek milliói fordultak friss hírekért az internethez

Itt viszont nem érzi magát akkora biztonságban a Fidesz, mint a printpiacon, ahol már minden újságot összevásároltak

Igaz, a fideszes médiának is van internetes része, de az lassú, hazug és nagyon rossz minőségű, ezért volt minden internetező számára evidens, hogy ha gyorsan fontos információkhoz akar jutni a koronavírusról, akkor nem a migrációról és Karácsony Gergely alkalmatlanságáról is csak két napos késéssel vartyogó Origót kereste fel, hanem az Indexet

Rá is kapcsoltak a legolvasottabb magyar lap, az Index bedarálására, elvégre ha a printportfóliójuk csak úgy tud működni, hogy rajtuk kívül nincs másnak print lapja, valószínű, hogy a netes portfóliójuk érvényesülésének kulcsa is az, hogy minél szűkebb legyen az alternatív választék

De hiába tűnt el az Index a médiából, a Facebook fölött továbbra sincs kormányzati ellenőrzés, és a fideszesek hiába erőlködnek, eddig nem igazán sikerült olyan kormányzati influenszereket felépíteniük a közösségi médiában, akiket sokan is követnek és előbb-utóbb ne tiltanák le a profiljukat

Ennek a Fidesz átlagos kommunikációja és a sima gyűlöletbeszéd közti nagy hasonlóság mellett az is az oka, hogy a Fidesz lelkes támogatói nem ismerik ki magukat annyira jól a Facebookon, mint azok, akik nem kedvelik a kormánypártot, éppen ezért a kormányzati szerkesztőségek és fideszes megmondóemberek posztjait valószínűleg sokkal gyakrabban jelentik a felhasználók a Facebook moderátorai felé

A helyzet javítása érdekében az Alapjogokért Központ Megafon Központ néven új szervezetet hozott létre arra, hogy összefogják a közösségi média maroknyi orbánista fenegyerekét, és hogy új megmondóembereket tanítsanak meg úgy facebookozni, hogy ne tiltassák le a profiljaikat az első kamuhír megosztása után

A Péterfalvi által javasolt törvény bírsággal kényszerítené a Facebookot arra, hogy ne tiltson le olyan profilokat, amiket a magyar hatóságok szerint nem kell letiltani, ez azonban önmagában nem feltétlenül enyhítené a kormányoldal nyomorát a közösségi médiában

A fő kérdés az, hogy ha a kormány bármilyen fokú ellenőrzési jogot kap a közösségi média fölött, azt valóban önkorlátozó módon, Péterfalvi javaslatának megfelelően kizárólag a véleménynyilvánítás szabadságának szélesítésére fogja-e használni, vagy esetleg megpróbál neki nem tetsző véleményeket elhallgattatni is

Az utóbbi 10 év tapasztalatai sajnos azt mutatják, hogy az utóbbi nem idegen a Fidesztől

Mert afelől senkinek ne legyenek kétségei, hogy ha elfogadnak egy ilyen törvényt Magyarországon, akkor a Facebook azt be fogja tartani, mégpedig azért, mert Mark Zuckerberg vállalkozását igazából egyáltalán nem érdekli, hogy ki és mit posztol a Facebookra

Ők kizárólag arra hajtanak, hogy minél több felhasználójuk legyen, hogy minél több ember minél több interakcióban vegyen részt és minél több időt töltsön a platformon

Ez azért van, mert a Facebook, a Google, a Twitter és a többi szolgáltató mindenek felett adatokat akar szerezni rólunk és a viselkedésünkről, ezek az adatok ugyanis az online reklámpiac és ezáltal a megfigyelési kapitalizmus fejlesztésében felbecsülhetetlen értékűek

Ezért adják ki a Facebook moderátorainak, hogy a lehető legkevesebb tartalmat töröljék az oldalról, és ezért működik együtt a Facebook gond nélkül olyan autoriter rezsimekkel, mint a Kínai Népköztársaság, Törökország vagy a Fülöp-szigetek

Nem lesznek finnyásak Orbán Viktorral sem

Ha a magyar felhasználók adataihoz csak úgy férnek hozzá, hogy nem tiltják le a fideszes médiabirodalomhoz tartozó oldalakat semmilyen migránsozásért vagy hazudozásért, akkor nem fogják letiltani őket

De hiába nem bízunk a Facebookban, a magyar kormányban sokan még kevésbé bíznak

Mert a végső kérdés az, hogy Mark Zuckerbergnek vagy Orbán Viktornak adunk szívesebben hatalmat az internetes véleménynyilvánításunk felett

Tény, hogy Zuckerberg és cége a megfigyelési tőke gyarapítása érdekében kiszipolyozza az emberi létezés minden dimenzióját, de legalább egyáltalán nem érdekli, ki mit posztol

Ezzel szemben Orbán Viktor ugyan nem építette fel a világ egyik leghatékonyabb és legkártékonyabb megfigyelési gépezetét, viszont nagyon is érdekli a magyar emberek politikai véleménye

A Facebooknak pedig mindegy, ők a működésükhöz szükséges totális adatgyűjtést vígan folytatni fogják akkor is, amikor majd a magyar kormány szájízének megfelelően kell majd moderálniuk

Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Tesco: Óriási változás jön
A koronavírus járvány elején hatalmasat pörgött a különböző termékek házhoz szállítása Volt időszak, mikor a nagyobb áruházaknál úgy kellett vadászni kiszállítási időpontokra ...
  
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Új eljárásrendet (pdf) adott ki 2020 szeptember 21-én a koronavírusjárvány kezelésére Müller Cecília tisztifőorvos és Kásler Miklós, az egészségügyért felelős miniszter Az új elj...
  
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Újból üzembe helyezik a Dél-Pesti Centrumkórház (DPC) sátorrendszerét, amiben a koronavírus-fertőzöttek előzetes szűrését végzik - írja az MTI Ez az a sátorkomplexum, amelyet még m...
  
Döntenünk kell Kína és az USA között
Másfél év előkészítő munka után múlt héten kezdett működni az Egyensúly Intézet nevű, magát agytrösztként meghatározó kutatóközpont Az alapítók a napi politikától független,...
  
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
A miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indult a parlamenti őszi időszaka A maszkot viselő képviselőknek Orbán Viktor a koronavírus járvány második hullámáról is beszélt, ...
  
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Hétfőn öt hónapos mélypontra került a forint árfolyama az euróval szemben, a délelőtti órákban az euró árfolyama 363 forint fölé emelkedett, onnan valamennyit visszaesett, délután vi...
  
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
A kormány szeptemberben bevezetett utazási korlátozásai miatt várhatóan a 17 évvel ezelőtti szintre esik majd idén a Liszt Ferenc repülőtér forgalma, így a repteret üzemeltető Budapest ...
  
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
A kormány még hétfőn beterjesztheti a parlament elé a hitelfizetési moratórium fél éves meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatot, amelyet kedden már meg is szavazhatnak a képvise...
  
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
A 2020-27-es uniós költségvetésről folytatott tárgyalás eredményeiről, a járvány elleni védekezésről és a kormány gazdaságvédelmi intézkedéseiről beszélt a parlament őszi ülés...
  
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Több kérdést is feltett írásban Szabó Tímea országgyűlési képviselő Kásler Miklós miniszternek a koronavírus tesztekről Ezekben lényegében arra volt kiváncsi a PM-es politikus, hogy...
  
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Vasárnap polgármesterválasztást tartottak Izsákon, miután a nyár elején, autója megrongálása miatt lemondott Kutas Tibor, aki 2019 őszén függetlenként szűken, 39 szavazattal verte meg ...
  
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Hétfőtől érvényesek a maszkviselés új, szigorúbb szabályai, amiket kormányrendelet ír elő. Alapvető újdonság, hogy a maszk mostantól ténylegesen maszkot kell, hogy jelentsen, vagyis ...
  
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan an...
  
A bírósághoz fordul az SZFE
"A Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó kuratóriuma a napokban ismét egyoldalúan — s ezúttal bizonyíthatóan jogszabályba ütközően — átírta az egyetem Szervezeti és Műkö...
  
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
A csőd szélére kerültek - így fogalmazott egy belvárosi bisztró tulajdonosa, aki más tulajdonosokkal egyetemben elbocsátásokon és bezáráson gondolkodik. Egy pénteki kormányrendelet szer...
  
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz - írja a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Orbán Viktor, meghirdetve újra a liberálisok, a “libernyákok” elleni harcot. Az ellenzék...
  
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk: teljes szélességében lezárták hétfő reggel a 74-es főutat Zalaegerszeg és Egervár között egy baleset miatt, melyben két autó frontálisan...
  
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta a családokért felelős t...
  
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Megszólalt a tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsított volt fideszes politikus, Fohsz Tivadar A XVII kerület volt alpolgármesterét nevelt lánya azután jelentette fel, hogy állítólag ...
  
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
A szokásos békés vasárnapi felvonulást ma is megtartották Minszkben Az Igazságosság menete felvonulást egész Fehéroroszországban minden vasárnap megrendezik A Tjournal cikke szerint ma, s...
  
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Az végül nem derült ki, hogy működött-e a lámpa Nem mindennapi baleset történt a hétvégén Eperjesen – írja parametersk Egy benzinkútnál leállított autó sofőrje égőket cserélt a...
  
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
A koronavírus-járvány miatt elmaradó felszólalások helyett egy esszét írt a miniszterelnök, amiben főként azt magyarázta, mi a baj a liberálisokkal, négyszer is libernyáknak nevezve ők...
  
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Királylányként, hófehér ruhában és koronával a fején helyezik majd végső nyugalomra a Szegeden tragikusan elgázolt kis Kiarát A hatéves kislány épp az óvodából tartott haza édesany...
  
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Budapest — Alig két hete robbantott botrányt a hvghu, amikor megírták, hogy Fohsz Tivadar ellen tiltott pornográf felvételek miatt nyomoznak A videókkal a cikk szerint a volt politikus nevelt...
  
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Budapest — Csaknem 700 ezer forintos vízszámlát követel a Díjbeszedő Holding Zrt egy budapesti asszonytól tizedik emeleti kőbányai panellakása után Egy 617 ezres számlára még jött né...
  
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
A liberalizmus és kereszténydemokrata konzervativizmus ellentéteiről, a közelgő amerikai elnökválasztásról és a koronavírus-járvány elleni védekezésről, illetve az ezzel kapcsolatos k...
  
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok

Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
"Hamarosan főtitkárválasztás jön az OECD-ben, mely intézménynek nagy szerepe lesz az új gazdasági világrend formálásában," kezdte vasárnap reggeli Facebook-posztját Szijjártó Péter A...
  
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Miután túlterhelődött a mentőszolgálat és nem tudja teljesíteni a napi 3500-4000 mintavételi igényt, ambuláns mintavételi pontok felállításáról döntött a kormány Amennyiben va...
  
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Szokatlan tranzakciók tucatjaira figyeltek fel 2011-ben a Deutsche Bank amerikai részlegénél Egy Guarantee Agency nevű karibi offshore cég több tízmillió dollárt utalt el rajtuk keresztül a...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
A kormány nem hallgattatja el a neki nem tetsző véleményeket - most kiderül
Valamit nagyon akar a kormány a közösségi médiával, ez biztos

Varga Judit igazságügy-miniszter még március elején állította fel a Digitális Szabadság Bizottságot (DSZB), hogy „megvizsgálja és feltárja, hogy a technológiai cégek milyen hatással vannak a jogállami intézményekre, valamint a jogállam működésére, illetve milyen hatással vannak a személyes szabadságok, szabadságjogok mindennapi érvényesülésére”

De a bizottság nem igazán tudott érvényesülni a hírekben, az ügyet elsodorta a koronavírus, a DSZB honlapján ma is csak az első ülésükön készített jegyzőkönyv olvasható, a másik két ülésről egyelőre nem töltöttek fel semmilyen dokumentumot

Július legvégén Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos karolta fel a témát, és körbeturnézta a magyar médiát azzal, hogy szerinte a kormánynak külön törvényt kellene alkotnia a közösségi médiáról

Péterfalvi egyébként maga is a DSZB tagja, és a 444-nek adott interjújában elmondta, a bizottság ülésén kérte a kormányt a közösségimédia-törvény megalkotására

Péterfalvi szerint a javaslatának fő célja az, hogy szélesítse a nyilvánosságot, és erősítse a véleménynyilvánítás szabadságának érvényesülését azáltal, hogy magyar hatóságok kezébe helyezi a közösségimédia-profilok törlésének és felfüggesztésének felülvizsgálatát

Egyszerűen fogalmazva, azt szeretné, hogy ne tudja olyan egyszerűen magyar emberek véleményeit csak úgy letiltani a Facebook

Az utóbbi években elsősorban a kormányzati média szerkesztőségei és megmondóemberei sérelmezték, hogy a Facebook vagy a Google és leányvállalatai (általában gyűlöletbeszédként jelentett posztok miatt) letiltották a profiljaikat, de Péterfalvi azt mondja, ő nem ezeket a sirámokat karolta fel a javaslatával, nem nézte, hogy a kormányt vagy az ellenzéket hogyan érintené a javaslatai mentén megalkotott közösségimédia-törvény

Pedig magyar ellenzék megijedt Péterfalvi javaslatától, már csak annak időzítése miatt is, Törökországban szinte pont akkor fogadtak el hasonló törvényt, amikor Péterfalvi is előállt az ötletével

A török törvény arra kötelezi a külföldről működtetett közösségi oldalakat, hogy nevezzenek ki törökországi képviselőt, akivel panasz esetén a hatóságok fel tudják venni a kapcsolatot

Így a kifogásolt tartalmak eltávolításával kapcsolatban is őket fogják megkeresni

A szabályok megsértéséért a közösségimédia-szolgáltatók pénzbírságot kaphatnak, de akár a reklámozástól is eltilthatják őket vagy akár 90 százalékkal is belassíthatják az elérésüket, ami lényegében egyenlő a blokkolással

Mivel az elmúlt években a hagyományos média nagy része Törökországban is a kormányhű körök ellenőrzése alá került, a független hírek csak kisebb híroldalakon vagy a közösségi médiában jelenhetnek meg, a török törvény mögött a nemzetközi közvélemény nagyobb része a megmaradt független nyilvánosság megtörésének szándékát vélte felfedezni

Ennek megfelelően az ENSZ emberi jogi főbiztosa is megállapította, hogy ezután a török hatóságok még az eddigieknél is jobban tudják érvényesíteni az akaratukat a médiában

A magyar ellenzéki pártok számára létfontosságú, hogy a kormány ne szerezzen befolyást a Facebook fölött, hiszen ez maradt a nyilvánosság egyetlen olyan fóruma, ahol nem indulnak behozhatatlan hátránnyal a Fidesszel szemben

Azt is tudjuk, mit tesz a Fidesz a nyilvánosság olyan tereivel, amiket az uralma alá hajt: azokban többé nem jelennek meg nekik nem tetsző vélemények

Még ha a teljes magyarországi Facebookot nem is tudnák lefedni, akkor is megalapozott félelem lehet, hogy ha erre lehetőséget kapnak, akkor megpróbálják háttérbe szorítani a nekik nem tetsző véleményeket, ahogy megpróbálták már ezt a Facebookon kívüli eszközökkel is

Az utóbbi évek kisebb ellenzéki sikerei mögött pedig tényleg szinte egytől egyik felsejlett, mekkora a Facebookhoz való hozzáférés ereje: Márki-Zay Péter 2018 elején főleg a Facebookon kampányolva győzte le a Fideszt Hódmezővásárhelyen, Facebookon toborzott és kommunikált a Momentum az olimpiáról szóló népszavazási kezdeményezés idején, a Facebookon kampányol Hadházy Ákos és szinte mindegyik ellenzéki politikus

Persze ez logikus is, a nyilvánosság többi részéből mindenkit kiszorított a Fidesz

Péterfalvi szerint azonban nem kell attól tartani, hogy ellenzéki hangokat hallgattassanak el a Facebookon, sőt a szólásszabadságot az ő javaslata alapján alkotott törvény csak szélesítené, hiszen kevesebb profilt lehetne letiltani

A magyar kormányoldal sem arról beszél, hogy ellenzéki véleményeket kellene cenzúrázni, a legnagyobb félelmük még mindig nem az, mint Törökországban, azaz hogy a kormány nem cenzúrázhatja eléggé a neki nem tetsző véleményeket a Facebookon, hanem hogy a Facebook és a YouTube cenzúrázza a kormányoldal véleményvezéreit és médiatermékeit

A Pesti Srácok kormányzati portál még tüntetést is rendezett a Google ellen, miután letiltották őket a YouTube-ról, mert egy, a hergelésen túl semmi másra nem szolgáló pedofil videót próbáltak feltölteni

A kormányoldal Magyarországon kisebbségben érzi magát a közösségi-médiában, és zavarja őket, hogy van egy játéktér a magyar nyilvánosságban, amit nem ők uralnak

2020-ban a koronavírus megmutatta, hogy ennek komoly következményei lehetnek: a kormányzati médiabirodalom alapjának számító vidéki lapok szerepe csökkent, a kijárási korlátozás idején emberek milliói fordultak friss hírekért az internethez

Itt viszont nem érzi magát akkora biztonságban a Fidesz, mint a printpiacon, ahol már minden újságot összevásároltak

Igaz, a fideszes médiának is van internetes része, de az lassú, hazug és nagyon rossz minőségű, ezért volt minden internetező számára evidens, hogy ha gyorsan fontos információkhoz akar jutni a koronavírusról, akkor nem a migrációról és Karácsony Gergely alkalmatlanságáról is csak két napos késéssel vartyogó Origót kereste fel, hanem az Indexet

Rá is kapcsoltak a legolvasottabb magyar lap, az Index bedarálására, elvégre ha a printportfóliójuk csak úgy tud működni, hogy rajtuk kívül nincs másnak print lapja, valószínű, hogy a netes portfóliójuk érvényesülésének kulcsa is az, hogy minél szűkebb legyen az alternatív választék

De hiába tűnt el az Index a médiából, a Facebook fölött továbbra sincs kormányzati ellenőrzés, és a fideszesek hiába erőlködnek, eddig nem igazán sikerült olyan kormányzati influenszereket felépíteniük a közösségi médiában, akiket sokan is követnek és előbb-utóbb ne tiltanák le a profiljukat

Ennek a Fidesz átlagos kommunikációja és a sima gyűlöletbeszéd közti nagy hasonlóság mellett az is az oka, hogy a Fidesz lelkes támogatói nem ismerik ki magukat annyira jól a Facebookon, mint azok, akik nem kedvelik a kormánypártot, éppen ezért a kormányzati szerkesztőségek és fideszes megmondóemberek posztjait valószínűleg sokkal gyakrabban jelentik a felhasználók a Facebook moderátorai felé

A helyzet javítása érdekében az Alapjogokért Központ Megafon Központ néven új szervezetet hozott létre arra, hogy összefogják a közösségi média maroknyi orbánista fenegyerekét, és hogy új megmondóembereket tanítsanak meg úgy facebookozni, hogy ne tiltassák le a profiljaikat az első kamuhír megosztása után

A Péterfalvi által javasolt törvény bírsággal kényszerítené a Facebookot arra, hogy ne tiltson le olyan profilokat, amiket a magyar hatóságok szerint nem kell letiltani, ez azonban önmagában nem feltétlenül enyhítené a kormányoldal nyomorát a közösségi médiában

A fő kérdés az, hogy ha a kormány bármilyen fokú ellenőrzési jogot kap a közösségi média fölött, azt valóban önkorlátozó módon, Péterfalvi javaslatának megfelelően kizárólag a véleménynyilvánítás szabadságának szélesítésére fogja-e használni, vagy esetleg megpróbál neki nem tetsző véleményeket elhallgattatni is

Az utóbbi 10 év tapasztalatai sajnos azt mutatják, hogy az utóbbi nem idegen a Fidesztől

Mert afelől senkinek ne legyenek kétségei, hogy ha elfogadnak egy ilyen törvényt Magyarországon, akkor a Facebook azt be fogja tartani, mégpedig azért, mert Mark Zuckerberg vállalkozását igazából egyáltalán nem érdekli, hogy ki és mit posztol a Facebookra

Ők kizárólag arra hajtanak, hogy minél több felhasználójuk legyen, hogy minél több ember minél több interakcióban vegyen részt és minél több időt töltsön a platformon

Ez azért van, mert a Facebook, a Google, a Twitter és a többi szolgáltató mindenek felett adatokat akar szerezni rólunk és a viselkedésünkről, ezek az adatok ugyanis az online reklámpiac és ezáltal a megfigyelési kapitalizmus fejlesztésében felbecsülhetetlen értékűek

Ezért adják ki a Facebook moderátorainak, hogy a lehető legkevesebb tartalmat töröljék az oldalról, és ezért működik együtt a Facebook gond nélkül olyan autoriter rezsimekkel, mint a Kínai Népköztársaság, Törökország vagy a Fülöp-szigetek

Nem lesznek finnyásak Orbán Viktorral sem

Ha a magyar felhasználók adataihoz csak úgy férnek hozzá, hogy nem tiltják le a fideszes médiabirodalomhoz tartozó oldalakat semmilyen migránsozásért vagy hazudozásért, akkor nem fogják letiltani őket

De hiába nem bízunk a Facebookban, a magyar kormányban sokan még kevésbé bíznak

Mert a végső kérdés az, hogy Mark Zuckerbergnek vagy Orbán Viktornak adunk szívesebben hatalmat az internetes véleménynyilvánításunk felett

Tény, hogy Zuckerberg és cége a megfigyelési tőke gyarapítása érdekében kiszipolyozza az emberi létezés minden dimenzióját, de legalább egyáltalán nem érdekli, ki mit posztol

Ezzel szemben Orbán Viktor ugyan nem építette fel a világ egyik leghatékonyabb és legkártékonyabb megfigyelési gépezetét, viszont nagyon is érdekli a magyar emberek politikai véleménye

A Facebooknak pedig mindegy, ők a működésükhöz szükséges totális adatgyűjtést vígan folytatni fogják akkor is, amikor majd a magyar kormány szájízének megfelelően kell majd moderálniuk

Forrás: 444
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Mindenki Dzsudzsák Balázs bemutatására számított.. DE...
Tesco: Óriási változás jön
Teszt nélkül is fertőzöttnek minősíthet a háziorvos
Újból üzembe helyezik a katonai szűrősátrakat
Döntenünk kell Kína és az USA között
Orbán bejelentette a második hullám legrosszabb forgatókönyvét
Romokban a gazdaság: 363,17 forintba került egy euró
Baj van: leépítés lesz a Budapest Airportnál
Találgatások: hamarosan szavazhat a parlament a hitelfizetési moratórium meghosszabbításáról
Orbán: A kormány ellen harcolni káros és erkölcstelen
Rétvári Bence államtitkár elárulta, hogy kevés tesztet végeznek
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
A bírósághoz fordul az SZFE
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Magyar egészségügy: Kunetz szerint nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Botrány: Magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatot a Külügyminisztérium
Letartóztattak egy nőt: érdekes dolgot küldött Trumpnak
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
Elképesztő körülmények között kénytelenek küzdeni az orvosok a vírus ellen
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország
Újabb alagutat találtak a határzár alatt