Budapest     2020-12-01   Csatlakozz hozzánk facebookon
Dzsudzsák, Szalai és Tőzsér cégei tízmilliókat termelnek 
Felemás teljesítményt értek el az üzleti életben a magyar labdarúgók tavaly. Volt viszont, akinek kifejezetten jól sikerült az esztendő.

Az Mfor.hu részletesen is megnézte, hogyan teljesítettek azok a cégek tavaly, melyekhez (volt, illetve jelenlegi) élvonalbeli labdarúgóknak van közük, például azért, mert tulajdonosok benne. Az eredmény a lap szerint felemás: egyeseknél csak a gondok gyűltek, mások viszont kedvező pénzügyi irányt vettek.

A lap összesen 15 céget vizsgált meg, és a következőket találta:

négynek egy forint árbevétele sem volt a 2019-es üzleti évben,

kilenc cég veszteséggel zárt,

nyolc cégnek pedig mínusz tartományban van a saját tőkéje. Ezek közül négynél legalább két egymást követő évben is hasonló volt a helyzet.

A portál ugyanakkor jól teljesítő vállalkozásokat is talált.

A legnagyobb árbevételt, 685,5 millió forintot Tőzsér Dániel cége, a Rosegold Ingatlanfejlesztő Kft. érte el tavaly. Ez azért is érdekes a portál szerint, mert korábban csak 98,5 millió forint folyt be a Rosegold kasszájába, vagyis most meghétszerezték a bevételt. Mivel azonban mikrogazdálkodóról van szó, nem kötelező kiegészítő mellékletet leadniuk, így nem derül ki, minek köszönhető a látványos megugrás.

A Rosegold eredményeitől közel 100 millióval marad le Szalai Ádám OLS-Omega-Laser-Steeltec Kft.-jének bevétele, amely 573,2 millió forintra tehető. Ez egy fémmegmunkálással foglalkozó cég, amely az Mfor.hu szerint évek óta hibátlanul működik (ráadásul ez nyújtotta az összes vizsgált cég közül az egyik legjobb teljesítményt 2019-ben), igaz, 2018-hoz képest kicsit gyengébb számokat találni a beszámolójában. Az OLS-nél a tartozások állománya 10 millió forinttal 671,9 millióra emelkedett, ugyanakkor a saját tőkét tekintve stabil a cég helyzete. A kiegészítő mellékletben foglaltak arra engednek következtetni, hogy Szalai Ádám tavaly szintén jelentősebb összegű kölcsönt nyújtott a cégnek – írták.

Szalainak egyébként egy másik érdekeltsége is van, az ingatlan adásvétellel foglalkozó Szalai Brothers Kft., de ez tevékenységét nézve alvócégnek nevezhető a portál szerint. Ezt abból szűrték le, hogy egy forint árbevételt nem termelt, a minimális ráfordítások 766 ezer forintos veszteséget eredményeztek, és mostanra a tőke is elfogyott.

A legnagyobb profitot Torghelle Sándor és Juhász Roland közös cége könyvelhette el, a TS&JR Property Kft. 20,99 millió nyereséggel zárta 2019-et. Osztalékfizetés viszont sem itt, sem Szalai OLS-énél nem történt.

A legrégebbi cég Böde Dánielé, akinek egyetlen gazdasági érdekeltsége van: a Felkov Bt.-t 1998-ban alapították zöldség-gyümölcs kiskereskedelemmel kapcsolatos tevékenységgel. A Bt. tavaly 12,2 millió forint bevételt tudott elkönyvelni, de csak minimális, 69 ezer forintos nyereséget sikerült elérnie. A probléma azonban nem is ezzel van, hanem a cég tőkeerősségével: a saját tőke ugyanis 2019 végén komoly mínuszban volt, 4,4 millió volt a tőkehiány.

Dzsudzsák Balázs érdekeltségeinek száma háromra nőtt tavaly, ezek közül a Rába Medical Center Kft. teljesített jobban. A cég humán egészségügyi ellátással foglalkozik, a focista tavaly szállt be. Az Mfor szerint a céghez 37,1 millió forint árbevétel folyt be, amiből majdnem 11 milliós profit maradt év végére.

Forrás: hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Bruttó 1,7 milliós fizetést kap az ellenzéket a közmédiában bunkózó híradós
DK: Elvárjuk, hogy Demeter Szilárd ma estére munkanélküli legyen
Botrány: Több mint 160 sportolót csapott be hamis igazolásokkal egy budapesti férfi
Megtiltotta Demeternek az EMMI, hogy nyilatkozzon az Egyenes beszédben
Mindezt Rónai Egon ismertette az Egyenes beszéd nézőivel. A műsorvezető a Demeter-ügyről György Péter esztétával beszélgetett, és a beszélgetés során mondta el, hogy Demeter Szilárd...
  
Eszék díszpolgárává avatták Mészáros Lőrincet
Eszék díszpolgárává avatták Mészáros Lőrincet a sport és a Dráva-parti település fejlődésében nyújtott egyedülálló hozzájárulásáért - tájékoztatta a Mészáros Csoport hétf...
  
Óriási üvöltés és rémület lett urrá a Konyhafőnök VIP studiójában, rohant az orvos is (videó)
Fördős Zé azonnal intézkedett. A Konyhafőnök VIP középdöntőjében elképesztő pörgés indult. A kék csapat tagja, Serbán Attila a hátráltatás miatt először a piros csapatnál segé...
  
Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért
Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért, ezért Szijjártó Péter a NATO külügyminisztereinek keddi ülésén fel fogja vetni a kárpátaljai magyar intézményekn...
  
Csak két fényszóró látszik: Olvashatatlan rendszám alapján szabott ki a rendőrség 300 ezer Ft-os bírságot a fővárosban
Kemény büntetést kapott egy garai férfi, aki a rendőrség szerint az Andrássy úton száguldozott éjjel. A történet azonban nem a megszokott módon ért véget. 300 ezer forintra büntették...
  
Kitüntették Varga Judit igazságügyi minisztert
Varga Judit igazságügyi minisztert tüntették ki vasárnap Az értékek megőrzője (Custos Virtutum) nevű, a varsói Waclaw Felczak Lengyel-Magyar Együttműködési Intézet által adományozott...
  
Fontos a határon túli magyarok jó szereplése a választásokon
A határon túli magyarság szempontjából az elmúlt évben sorsdöntő választások voltak, és többnyire sikeresen szerepeltek ezeken - hangsúlyozta Zsigmond Barna Pál a parlamentben.Az elért...
  
Botrány: Angela Merkel visszaszólt Orbán Viktornak
Nem igaz, hogy az EU-s pénzek jogállamisági feltételekhez kötését titokban, a hátsó ajtón keresztül csempésztük volna bele a költségvetési alkuba, mert a kezdetektől fogva erről volt...
  
Közpénzből csináltak exkluzív kollégiumot Orbán Gáspár jogász barátainak
Végső soron az államtól ered az a 61,5 millió forint, amiből Orbán Gáspár alapítványa finanszírozza a JÖSz nevű szakkollégium épületének felújítását és működtetését. Az éve...
  
Lefilmezték, ahogyan autó csapódik az M7-esen a közútkezelő nagy sárga dobozába
Az autópálya-kezelő egyre többször használ úgynevezett ütközési energiaelnyelő berendezéseket, amelyek megvédhetik a munkaterületen dolgozókat, sőt a balesetet okozó járműben ülők...
  
Jakab Péter: 2022-ig még büntethetnek, de utána mi jövünk
Rekordnagyságú büntetésre, mintegy 4,4 millió forintra bírságolta meg Jakab Pétert, a Jobbik frakcióvezetőjét Kövér László, az Országgyűlés elnöke, mert a borsodi időközi választ...
  
Tízmilliárdos beruházásban vesz részt Gödön Mészáros Lőrinc cége
Közel tízmilliárd forintos projektet nyert el a Mészáros és Mészáros Kft. vezette konzorcium a gödi ipari fejlesztési terület vízközműhálózatának fejlesztésére – írta meg a Portf...
  
Bencsik András: Demeter Szilárd írása kifogástalan
A Hír TV Sajtóklubjában jobboldali újságírók értékelték Demeter Szilárd visszavont írását. Bencsik András szerint semmi kivetnivaló nem volt a cikkben. Vitapartnerei azért nem fogalma...
  
Kis Grófo vallomás: „Ha nem látott senki, sírva fakadtam”
Őszintén mesélt koronavírusos megbetegedéséről a kórházban kezelt Kis Grófo, aki hamarosan hazatérhet családja körébe.Továbbra is kórházban kezelik a koronavírusos Kis Grófót! Az ...
  
Misével kezdte a napját Orbán Viktor Varsóban
Ma reggel a magyar miniszterelnök a hivatalos Facebook-oldalán tett közzé egy fotót, amiből megtudhattuk, hogy éppen a varsói karmelitáknál vett részt misén.,,Advent. Roráte mise a varsó...
  
Konyhafőnök VIP: ezért kellett orvost hívni a stúdióba
Fördős Zé azonnal intézkedett.A Konyhafőnök VIP középdöntőjében elképesztő pörgés indult. A kék csapat tagja, Serbán Attila a hátráltatás miatt először a piros csapatnál segédk...
  
Pataky Attila fel akarta adni - „Azt éreztem, hogy elég volt”
Budapest - Úgy érezte, a fájdalmát csak a halál oldhatja fel, de neje nem engedte el a kezét Pataky Attilának.Fél éven belül kis híján megölte, de előtte meg is mentette Pataky Attila (6...
  
Soroksári tragédia: "a szeretője ölette meg a feleségem!"
Kardos Lajos nem kételkedik a gyilkos személyében, csak az indítékában.Budapest — Amikor már úgy tűnik, hogy a soroksári kocogó nő meggyilkolása ennyi év után nem hozhat új fordulato...
  
Hogyan tovább? - Sokkolta a színészeket a Barátok közt megszűnése
Budapest — Sokkolta a Barátok közt rajongóit és szereplőit, hogy a Blikk megírta: megszűnik az RTL Klub szappanoperája.Úgy tudjuk, a stábot hétfőn reggel tájékoztatták hivatalosan, ho...
  
Elképesztő - Most Romániában tűnt fel egy titokzatos monolit
Napokon át lázban tartotta az internetezőket a fémes külsejű monolit, ami egyszer csak feltűnt az Amerikai Egyesült Államokban, Utah állam egyik lakott területektől távoli, sivatagos rés...
  
12 éve nem volt ekkora erdőirtás Brazília őserdőiben
2008 óta nem látott szintre nőtt az amazóniai esőerdők irtása Brazília űrügynökségének (Inpe) előzetes jelentése szerint.Az esőerdők 2019 augusztus és 2020 júliusa között mintegy ...
  
Már Angela Merkel is engedményekről beszél vétó ügyben
Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki miniszterelnök varsói egyeztetése után a lengyel kormányszóvivő arról beszélt, hogy Lengyelország és Magyarország az Európai Unió német soros...
  
Mutatjuk mire adott 3 milliárd 89 millió forintot az állam az önkormányzatoknak
A Magyar Falu Program keretében 2019-ben az állam összesen 3 milliárd 89 millió forintot biztosított az önkormányzatoknak, hogy ebből az összegből 13 darab orvosi szolgálati házat építs...
  
35 milliárddal többet fizethet az állam Mészáros Lőrincék konzorciumának
Az eredetileg 70 milliárdra tervezett víz- és szennyvíz beruházási keretszerződést 105 milliárdra kellett módosítani, mivel a Mészáros és Mészáros Kft. által vezetett konzorciumnál p...
  
Előkerült videó - állatviadal szervezőre csapott le a TEK
Kollégáink a TEK munkatársaival az állatviadal szervezőit, és résztvevőit éppen állatviadal közben érték tetten.Élet-halál harcra tenyésztették, tréningezték, és képezték ki a ku...
  
Illegális migránsok Baranyában - a rendőrség képet is közölt az elfogásról
A rendőrök hét külföldit tartóztattak fel Bezedek térségében.A rendőrök 2020. november 29-én 22 óra 55 perckor hét illegális migránst tartóztattak fel Bezedek térségében. A férfia...
  
Botrány: Fegyveres razzia volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnél Ungváron
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat emberei jelentek meg a szövetség intézményeinél és Brenzovics László (képünkön) lakásán is. Állítólag hazaárulásra, szeparatizmusra utaló bizonyít...
  
Váratlan: Orbán Viktor Varsóba utazik
Egy héten belül immár másodszor egyeztet egymással személyesen Orbán Viktor magyar és Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök; az újabb munkaértekezletre hétfő este kerül sor Varsóban...
  
A Cristiano Ronaldo által aláírt mez is segíthet az SMA-s Zsombinak
A portugál szupersztár mezét ajánlotta fel a Fradi focistája.A kazincbarcikai kisfiú, Zsombi történetével már a Blikk is sokat foglalkozott: éppen ma írtuk meg, hogy az Arsenal világbajno...
  
Ú de ciki: A Barcelona Bukarestbe indul játszani a Fradi ellen
Nem akármilyen bakit követett el a FC Barcelona hivatalos facebook oldala. Nyilván rövidesen javítani fogják, ezért megörökítettük, hogy ők úgy tudják, Bukarestben lesz a szerdai BL-mecc...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Dzsudzsák, Szalai és Tőzsér cégei tízmilliókat termelnek
Felemás teljesítményt értek el az üzleti életben a magyar labdarúgók tavaly. Volt viszont, akinek kifejezetten jól sikerült az esztendő.

Az Mfor.hu részletesen is megnézte, hogyan teljesítettek azok a cégek tavaly, melyekhez (volt, illetve jelenlegi) élvonalbeli labdarúgóknak van közük, például azért, mert tulajdonosok benne. Az eredmény a lap szerint felemás: egyeseknél csak a gondok gyűltek, mások viszont kedvező pénzügyi irányt vettek.

A lap összesen 15 céget vizsgált meg, és a következőket találta:

négynek egy forint árbevétele sem volt a 2019-es üzleti évben,

kilenc cég veszteséggel zárt,

nyolc cégnek pedig mínusz tartományban van a saját tőkéje. Ezek közül négynél legalább két egymást követő évben is hasonló volt a helyzet.

A portál ugyanakkor jól teljesítő vállalkozásokat is talált.

A legnagyobb árbevételt, 685,5 millió forintot Tőzsér Dániel cége, a Rosegold Ingatlanfejlesztő Kft. érte el tavaly. Ez azért is érdekes a portál szerint, mert korábban csak 98,5 millió forint folyt be a Rosegold kasszájába, vagyis most meghétszerezték a bevételt. Mivel azonban mikrogazdálkodóról van szó, nem kötelező kiegészítő mellékletet leadniuk, így nem derül ki, minek köszönhető a látványos megugrás.

A Rosegold eredményeitől közel 100 millióval marad le Szalai Ádám OLS-Omega-Laser-Steeltec Kft.-jének bevétele, amely 573,2 millió forintra tehető. Ez egy fémmegmunkálással foglalkozó cég, amely az Mfor.hu szerint évek óta hibátlanul működik (ráadásul ez nyújtotta az összes vizsgált cég közül az egyik legjobb teljesítményt 2019-ben), igaz, 2018-hoz képest kicsit gyengébb számokat találni a beszámolójában. Az OLS-nél a tartozások állománya 10 millió forinttal 671,9 millióra emelkedett, ugyanakkor a saját tőkét tekintve stabil a cég helyzete. A kiegészítő mellékletben foglaltak arra engednek következtetni, hogy Szalai Ádám tavaly szintén jelentősebb összegű kölcsönt nyújtott a cégnek – írták.

Szalainak egyébként egy másik érdekeltsége is van, az ingatlan adásvétellel foglalkozó Szalai Brothers Kft., de ez tevékenységét nézve alvócégnek nevezhető a portál szerint. Ezt abból szűrték le, hogy egy forint árbevételt nem termelt, a minimális ráfordítások 766 ezer forintos veszteséget eredményeztek, és mostanra a tőke is elfogyott.

A legnagyobb profitot Torghelle Sándor és Juhász Roland közös cége könyvelhette el, a TS&JR Property Kft. 20,99 millió nyereséggel zárta 2019-et. Osztalékfizetés viszont sem itt, sem Szalai OLS-énél nem történt.

A legrégebbi cég Böde Dánielé, akinek egyetlen gazdasági érdekeltsége van: a Felkov Bt.-t 1998-ban alapították zöldség-gyümölcs kiskereskedelemmel kapcsolatos tevékenységgel. A Bt. tavaly 12,2 millió forint bevételt tudott elkönyvelni, de csak minimális, 69 ezer forintos nyereséget sikerült elérnie. A probléma azonban nem is ezzel van, hanem a cég tőkeerősségével: a saját tőke ugyanis 2019 végén komoly mínuszban volt, 4,4 millió volt a tőkehiány.

Dzsudzsák Balázs érdekeltségeinek száma háromra nőtt tavaly, ezek közül a Rába Medical Center Kft. teljesített jobban. A cég humán egészségügyi ellátással foglalkozik, a focista tavaly szállt be. Az Mfor szerint a céghez 37,1 millió forint árbevétel folyt be, amiből majdnem 11 milliós profit maradt év végére.

Forrás: hvg
Bruttó 1,7 milliós fizetést kap az ellenzéket a közmédiában bunkózó híradós
DK: Elvárjuk, hogy Demeter Szilárd ma estére munkanélküli legyen
Botrány: Több mint 160 sportolót csapott be hamis igazolásokkal egy budapesti férfi
Palkovics: Sikeresek a Gazdaságvédelmi akcióterv programjai
Megtiltotta Demeternek az EMMI, hogy nyilatkozzon az Egyenes beszédben
Eszék díszpolgárává avatták Mészáros Lőrincet
Óriási üvöltés és rémület lett urrá a Konyhafőnök VIP studiójában, rohant az orvos is (videó)
Minden nemzetközi fronton kiáll a kormány a kárpátaljai magyarokért
Csak két fényszóró látszik: Olvashatatlan rendszám alapján szabott ki a rendőrség 300 ezer Ft-os bírságot a fővárosban
Kitüntették Varga Judit igazságügyi minisztert
Fontos a határon túli magyarok jó szereplése a választásokon
Botrány: Angela Merkel visszaszólt Orbán Viktornak
Közpénzből csináltak exkluzív kollégiumot Orbán Gáspár jogász barátainak
Lefilmezték, ahogyan autó csapódik az M7-esen a közútkezelő nagy sárga dobozába
Jakab Péter: 2022-ig még büntethetnek, de utána mi jövünk
Tízmilliárdos beruházásban vesz részt Gödön Mészáros Lőrinc cége
Bencsik András: Demeter Szilárd írása kifogástalan
Kis Grófo vallomás: „Ha nem látott senki, sírva fakadtam”
Misével kezdte a napját Orbán Viktor Varsóban
Konyhafőnök VIP: ezért kellett orvost hívni a stúdióba
Pataky Attila fel akarta adni - „Azt éreztem, hogy elég volt”
Soroksári tragédia: "a szeretője ölette meg a feleségem!"
Hogyan tovább? - Sokkolta a színészeket a Barátok közt megszűnése
Elképesztő - Most Romániában tűnt fel egy titokzatos monolit
12 éve nem volt ekkora erdőirtás Brazília őserdőiben
Már Angela Merkel is engedményekről beszél vétó ügyben
Mutatjuk mire adott 3 milliárd 89 millió forintot az állam az önkormányzatoknak
35 milliárddal többet fizethet az állam Mészáros Lőrincék konzorciumának
Előkerült videó - állatviadal szervezőre csapott le a TEK
Illegális migránsok Baranyában - a rendőrség képet is közölt az elfogásról
Botrány: Fegyveres razzia volt a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnél Ungváron
Váratlan: Orbán Viktor Varsóba utazik
A Cristiano Ronaldo által aláírt mez is segíthet az SMA-s Zsombinak
Ú de ciki: A Barcelona Bukarestbe indul játszani a Fradi ellen
Meleg helyzet: Merkel üzent Orbán lengyelországi útja előtt
Lesz budapesti karácsonyi vásár, de nem a megszokott módon
Mészáros Lőrinc Eszék díszpolgára lett, mert neki köszönhetően jobban megy a helyi foci
Kéthavi tiszteletdíját vonta meg Jakab Pétertől az Országgyűlés
A Fidesz-KDNP megszavazta Jakab Péter 4,4 millió forintos rekordbírságát, majd elvették tőle a szót, amikor Tiborczról kezdett beszélni
"Jó egészséget és sok erőt az előttünk álló munkához Miniszterelnök Úr!"
Varga Judittól kellett megtudnunk, hogy Orbán Viktor többet volt hatalmon, mint bármelyik magyar miniszterelnök a történelemben
Orbán Schulznak: Németország az, aki pénzt keres az uniós tagságunkon
Az a közmédia vezető híre, hogy Gyurcsány megtámadta Istent
DK: Elvárjuk, hogy Demeter Szilárd ma estére munkanélküli legyen
Gulyás Gergely: Érdemes megjutalmazni az erdélyi magyar összefogást
Orbán: Közép-Európa felzárkózik, és a 2020-as évek végére beáll az egyenlő versenyhelyzet