Budapest     2020-12-02   Csatlakozz hozzánk facebookon
Öngyilkos lett egy rendőr egy XII. kerületi parkolóban 
Öngyilkos lett egy rendőr a XII. kerületben, holttestét egy parkoló autóban találták meg - erősítette meg a rendőrség a Telex értesüléseit.

Egy olvasójuk szerint a helyszínt sátorral takarták el, mentők és rendőrök is voltak kint, akik órákig helyszíneltek.

A rendőrség a Telex megkeresésére azt írta: “2020. október 14-én 12 óra után egy Budapest, XII. kerületi parkolóban álló gépkocsiban holtan találták a rendőrség egy hivatásos állományú tagját. A férfi önkezűleg vetett véget életének. Bűncselekményre utaló adat nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit”.

Ha ön, vagy valaki a környezetében úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116 123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot!
Forrás: Atv
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Orgiázó fideszes botrány: Exkluzív fotók a helyszínéről, ahol lebukott Szájer
Gyurcsány egy fideszes idézettel kommentálta a Szájer-botrányt
Tiborcz István pert indított Karácsony Gergely ellen becsületsértés miatt
Már harmincan akarják kizárni Deutsch Tamást az Európai Néppártból
A fideszes politikus gestapózós kiszólása miatt szeretnék már a jövő héten megejteni a szavazást Deutsch tagságáról. Megszereztük az aláírók névsorát, van köztük német, osztrák ...
  
A nemzetközi sajtót is bejárta a „kanos magyar” híre
Kedd estére a belga és a magyar után a nemzetközi sajtóhoz is eljutott Szájer József illegális szexpartijának híre. A botránnyal gyakorlatilag minden nagyobb angolszász sajtótermék fogla...
  
Harminc néppárti képviselő: Deutsch Tamás nem áshatja többé alá az EPP-frakció hitelességét
Megszerezte a Népszava azt a levelet, amelyet az Európai Néppárt (EPP) harminc politikusa küldött Manfred Weber frakcióvezető és Simon Busutil frakció főtitkárnak, és ami kezdeményezi De...
  
PDSZ: Haladéktalanul rendelje el a kormány a téli szünetet
Felszólítja a kormányt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), hogy haladéktalanul rendelje el a téli szünetet mostantól annak eredetileg tervezett végéig, azaz jövő év január ...
  
Óriási tiltakozás: Egyházi kézbe kerülhet a tanító- és óvodapedagógus-képzés jelentős része
A Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete (FDSZ) és a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) közleményt juttatott el szerkesztőségünknek, amelyben nemtetszésüket nyilvánítják ki, amiért a tan...
  
Polt Péter ügyészsége talált egy korrupt minisztériumi tisztségviselőt
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt őrizetbe vettek egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt, közölte szerdán a Polt Péter vezette Központi Nyomozó Főügyészség. Keres...
  
Nincs szükség a szűrőbuszokra Pest megyén kívül a tisztifőorvos-helyettes szerint
Szerdán hat szűrőbusz végzi a teszteléseket – mondta az országos tisztifőorvos-helyettes szerda reggel a közmédiának.Surján Orsolya kiemelte, hogy a szűrőbuszok Budapesten és Pest megy...
  
Figyelem! - kérésre kötelesek bemutatni a korukat tükröző okiratot!
A kereskedelmi üzletek vezetője és vagyonőre is megtagadhatja a kiszolgálást azoktól, akik az időseknek fenntartott idősávban jogosulatlanul kívánnak vásárolni. A jogosultságot személy...
  
Szájer-ügy: tudja, mások mellett ki mentesült például a nemzetbiztonsági átvilágítás alól?
Az európai uniós képviselőknek nem kell nemzetbiztonsági átvilágításon résztvennie – nyilatkozta a lapunknak Vadai Ágnes, a DK országgyűlési képviselője annak kapcsán, hogy Szájer ...
  
Na, kiknek a buszaira vigyáznak a rendőrök Budapesten?
A Barcelona futballistái a Duna-part szépségeiben gyönyörködhetnek, ha kinéznek a szállodai szobájuk ablakából. A futballcsapatot kisérő busz a közelben, a Magyar Tudományos Akadémia e...
  
OMSZ figyelmeztetés: brutális ónos eső várható több megyében is
Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyében szerda éjféltől csütörtök délelőttig több milliméternyi ónos eső hullhat. A Magyar...
  
Ezért tűnt el a képernyőről Marsi Anikó
Két hete egyáltalán nem lehet látni Marsi Anikót a Tények műsorvezetői székében. Munkáját a TV2-nél kolléganője Vitányi Judit vette át. Anikó hirtelen tűnt el a képernyőről, hisz...
  
A buli házigazdája szerint Szájer azt mondta neki, hogy ő is rendezett már sze*x*partit a saját lakásában
Nyilatkozott a belga De Standaard-nak David Manzheley, annak a belga járványügyi előírásokat megsértő meleg orgiának a házigazdája, amin Szájer József fideszes EP-képviselő is részt ve...
  
Óriási tiltakozás Demeter Szilárd ellen a Petőfi Irodalmi Múzeum előtt
Megidézve a Duna-parti holokauszt-emlékművet, cipőket helyeztek ki szerda délután a Petőfi Irodalmi Múzeum elé az aHang által szervezett tüntetés résztvevői. A megjelent művészek és k...
  
Donald Tusk: Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek, egyszerűen nem illik a családunkba?
„Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek, egyszerűen nem illik a családunkba?” - tette fel a kérdést Twitteren Donald Tusk, a Fideszt is magába foglaló Európai Néppárt eln...
  
Donald Tusk: A Fidesz nem illik a családunkba
„Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek, egyszerűen nem illik a családunkba?” - tette fel a kérdést Twitteren Donald Tusk, a Fideszt is magába foglaló Európai Néppárt eln...
  
A kormány válasza Szájer botrányára: körbekerítették Orbán irodáját
Miután a kormányülés előtt megkérdeztük Varga Juditot és Semjént, megjelent egy rakás rendőr és teljesen elzárta a sajtó elől a Karmelita bejáratát. A Fidesz közleményében kiadott ...
  
Rengeteg gépfegyveres kommandós lepte el kedden az egyik pozsonyi irodaházat, letartóztatták az egyik leggazdagabb szlovákot
Kommandósok tartottak ellenőrzést kedden a pozsonyi Digital Parkban, a Penta pénzügyi csoport székhelyén, és letartóztatták a vállalat vezetőjét, Szlovákia egyik leggazdagabb emberét, ...
  
Ferenc pápa szerint álkeresztény az a kormány, amely bűnbakot keres és menekültellenes
“Egy párt vagy egy demagóg politikus által manipulált nép megszűnik nép lenni, és fásult tömeggé válik. A diktatúrák mindig így kezdődnek: elvetik a félelem magját a nép szívébe...
  
Mi történik itthon? rendőrök a minisztériumi vezetőnél, el is vitték
Korrupciós bűncselekmény gyanúja miatt vett őrizetbe a Központi Nyomozó Főügyészség egy vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt – közölte a KNYF.A Budapesti Regionális Nyo...
  
Vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt vettek őrizetbe korrupció gyanújával
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség hivatali helyzettel visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt folytat nyomozást.A nyomozó ügyészség ...
  
Népszava: Szájer után Deutsch is bajban van, a kizárását kezdeményező aláírásgyűjtés kezdődött az EP-ben
A lap azt írja, az általuk látott levelezésből kiderül, hogy az egyik kezdeményező Othmar Karas osztrák EP-képviselő. A Manfred Weber frakcióvezetőnek címzett levélben az indítványoz...
  
Parragh bejelentette: újabb csapás az önkormányzatokra
Nem vethetnek ki új adókat, a meglévőket pedig nem emelhetik egy tegnapi kormányrendelet értelmében. Mintha Parragh László kottájából játszana mostanában a kormány: a Magyar Kereskedel...
  
Elképesztő balesetet vett fel a Magyar Közút kamerája (videó)
Messziről látszott a hatalmas terelőjármű, mégis nekiment egy autós az M7-esen. Az elmúlt napokban két ütközési energiaelnyelő eszköznek is nekihajtottak autósok az M1-es és az M7-es ...
  
A világlapok címoldalain Szájer József botránya
A fideszes magyar EP-képviselő lebukása minden nagyobb nemzetközi lapban vezető hír.A The New York Times, a Washington Post, az AP, az NBC, a Business Insider, a Financial Times, a Times, a Guar...
  
Inkább öngyilkos leszek - Börtönbe is kerülhet a negyedikről kizuhant Pannika édesanyja
Börtönbüntetés is várhat a negyedik emeletről kizuhant kislány szüleire, noha állításuk szerint nem voltak jelen a tragédiánál. Az anya azonban azt mondja, inkább öngyilkos lesz, minth...
  
Gyurcsány egy fideszes idézettel kommentálta a Szájer-botrányt
A DK elnöke egy pár nappal ezelőtti fideszes fotóval és szöveggel illusztrálta Szájer József hétvégi buliját, ahol rendőrök jelentek meg. "Teljes politikai közösségünk nevében kös...
  
Semjén Szájer bulijáról: Miért kellene nekem ehhez bármit is szólni?
Varga Judit annyit mondott - feltehetően Szájer lemondására utalva -, hogy a politikus az egyetlen helyes döntést hozta meg, Semjén azonban nem látta okát, hogy kommentálja az ügyet. A Tel...
  
Orgiázó fideszes botrány: Exkluzív fotók a helyszínéről, ahol lebukott Szájer
Belga kollégáink segítségével bepillanthattunk abba az elhíresült brüsszeli lakásba, amit Szájer József utoljára az ablakon keresztül látott. Fekete pókhálók, izzó szemű koponyák ...
  
Pár kérdés után rögtönzött kordonozással védték a minisztereket a Szájerről kérdező újságíróktól
A Karmelita kolostor bejáratát kordonokkal zárták el az újságírók elől. Azok a kormánytagok, akik mégis megszólaltak, helyes döntést emlegettek, Semjén Zsolt pedig azt sem értette, mi...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Öngyilkos lett egy rendőr egy XII. kerületi parkolóban
Öngyilkos lett egy rendőr a XII. kerületben, holttestét egy parkoló autóban találták meg - erősítette meg a rendőrség a Telex értesüléseit.

Egy olvasójuk szerint a helyszínt sátorral takarták el, mentők és rendőrök is voltak kint, akik órákig helyszíneltek.

A rendőrség a Telex megkeresésére azt írta: “2020. október 14-én 12 óra után egy Budapest, XII. kerületi parkolóban álló gépkocsiban holtan találták a rendőrség egy hivatásos állományú tagját. A férfi önkezűleg vetett véget életének. Bűncselekményre utaló adat nem merült fel, a rendőrség közigazgatási hatósági eljárásban vizsgálja a haláleset körülményeit”.

Ha ön, vagy valaki a környezetében úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőknek rendszeresített, ingyenesen hívható 116 123-as vagy a 06 80 820 111-es telefonszámot!
Forrás: Atv
Orgiázó fideszes botrány: Exkluzív fotók a helyszínéről, ahol lebukott Szájer
Gyurcsány egy fideszes idézettel kommentálta a Szájer-botrányt
Tiborcz István pert indított Karácsony Gergely ellen becsületsértés miatt
Szájer lebukása felgyorsíthatja a Fidesz kilépését a Néppártból
Már harmincan akarják kizárni Deutsch Tamást az Európai Néppártból
A nemzetközi sajtót is bejárta a „kanos magyar” híre
Harminc néppárti képviselő: Deutsch Tamás nem áshatja többé alá az EPP-frakció hitelességét
PDSZ: Haladéktalanul rendelje el a kormány a téli szünetet
Óriási tiltakozás: Egyházi kézbe kerülhet a tanító- és óvodapedagógus-képzés jelentős része
Polt Péter ügyészsége talált egy korrupt minisztériumi tisztségviselőt
Nincs szükség a szűrőbuszokra Pest megyén kívül a tisztifőorvos-helyettes szerint
Figyelem! - kérésre kötelesek bemutatni a korukat tükröző okiratot!
Szájer-ügy: tudja, mások mellett ki mentesült például a nemzetbiztonsági átvilágítás alól?
Na, kiknek a buszaira vigyáznak a rendőrök Budapesten?
OMSZ figyelmeztetés: brutális ónos eső várható több megyében is
Ezért tűnt el a képernyőről Marsi Anikó
A buli házigazdája szerint Szájer azt mondta neki, hogy ő is rendezett már sze*x*partit a saját lakásában
Óriási tiltakozás Demeter Szilárd ellen a Petőfi Irodalmi Múzeum előtt
Donald Tusk: Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek, egyszerűen nem illik a családunkba?
Donald Tusk: A Fidesz nem illik a családunkba
A kormány válasza Szájer botrányára: körbekerítették Orbán irodáját
Rengeteg gépfegyveres kommandós lepte el kedden az egyik pozsonyi irodaházat, letartóztatták az egyik leggazdagabb szlovákot
Ferenc pápa szerint álkeresztény az a kormány, amely bűnbakot keres és menekültellenes
Mi történik itthon? rendőrök a minisztériumi vezetőnél, el is vitték
Vezető beosztású minisztériumi tisztségviselőt vettek őrizetbe korrupció gyanújával
Népszava: Szájer után Deutsch is bajban van, a kizárását kezdeményező aláírásgyűjtés kezdődött az EP-ben
Parragh bejelentette: újabb csapás az önkormányzatokra
Elképesztő balesetet vett fel a Magyar Közút kamerája (videó)
A világlapok címoldalain Szájer József botránya
Inkább öngyilkos leszek - Börtönbe is kerülhet a negyedikről kizuhant Pannika édesanyja
Gyurcsány egy fideszes idézettel kommentálta a Szájer-botrányt
Semjén Szájer bulijáról: Miért kellene nekem ehhez bármit is szólni?
Orgiázó fideszes botrány: Exkluzív fotók a helyszínéről, ahol lebukott Szájer
Pár kérdés után rögtönzött kordonozással védték a minisztereket a Szájerről kérdező újságíróktól
Semjén a Szájer-ügyről: Miért kellene nekem ehhez bármit is szólni?
Semjén Zsolt inkább nem kommentálja a Szájer-ügyet
Szijjártó elindította a napot: több mint 25 milliárd forintos beruházással kezdett
Gyurcsány Ferenc a Szájer-botrányról: Na srácok? Ki lesz a következő?
Rácsok mögé kerülhetnek a negyedik emeletről kizuhant Pannika szülei
Engedélyezték a Pfizer vakcináját
Szájer botrány: Csak iszogattunk, mint egy kávézóban, és persze, közben a vendégek....
Exkluzív fotók az helyszínről, ahol lebukott Szájer
A Szájer-ügy csak a kezdet? Hatalmas kavarás mehet a háttérben
A megfigyelők már a helyszínen tájékozódnak a magyarellenes inzultusokról
Hidvéghi Balázs: Az vesse Szájerre az első követ, aki bűntelen
Ha valóban van ilyen, az viccnek is rossz - reagált Deutsch Tamás a hírre