Budapest     2020-12-03   Csatlakozz hozzánk facebookon
Családtámogatás: erőn felül költenek Kelet-Európában 
Hatalmas lemaradást kell ledolgozniuk a közép-kelet-európai államoknak a szociális kiadások, azon belül a családtámogatások terén. Abszolút értékben ezek az országok még mindig lényegesen kisebb támogatást tudnak nyújtani, ugyanakkor ha a GDP-jükhöz arányosítjuk ezeket a számokat, akkor már az uniós átlag közelében járnak.

A 27 EU-tagállam összesen 301 milliárd eurót költött családtámogatásokra 2017-ben, ez az EU akkori GDP-jének 2,3 százaléka volt. Ez a szociális juttatásokra fordított teljes összeg 8,6 százalékát tette ki. A családi ellátásokra fordított kiadásoknak Luxemburgban a legnagyobb az aránya, a legalacsonyabb pedig Hollandiában. A családi ellátásokra szánt kiadások részesedése az összes szociális kiadásból igen nagy szórást mutat. Luxemburgban például 15,3 százalék, őket követi Lengyelország (13,4 százalék) és Észtország (13,1 százalék). A legalacsonyabb adat Hollandiából (4,2 százalék) és Portugáliából (4,9 százalék) érkezett.

Óriási a szakadék a gazdag és a szegény államok között

Az egy lakosra jutó családi támogatások éves kiadása szintén Luxemburgban volt a legnagyobb (3140 euró/lakos). Messze leszakadva, de még mindig igen nagyon összeggel jönnek a dánok (1742 euró), a svédek (1367 euró), a németek (1286 euró) és a finnek (1208 euró). A luxemburgi adat értelmezésekor fontos tudni, hogy ezeknek az ellátásoknak a jelentős részét a nagyhercegség határain kívül lakó személyeknek fizetik ki. A lista másik végén álló három országban a családi ellátásokra szánt kiadások lakosonként nem érték el a 200 eurót: Romániában 103, Bulgáriában 129, Litvániában pedig 179 euró ez az összeg.

Magyarország felzárkózik az európai átlaghoz

Nézzük meg, hogy ezekben az összehasonlításokban hol helyezkedik el Magyarország. A GDP-arányos családtámogatási kiadások terén Magyarország a kilencedik legnagyobb részesedéssel rendelkezik, 2,2 százalékkal, ami egy tizeddel marad el az EU-s átlagtól. A térség országai közül csak Lengyelország esetében nagyobb ez az arány. A magyar adat közvetlenül a gazdag nyugati országokat követi, sőt, megelőzi például Belgiumot és lényegesen több mint a holland százalékos részesedés. Érdekes és árulkodó, hogy míg az egy főre jutó költések tekintetében Bulgária – ahogy fentebb említettük is – a második legkevesebbet költi, úgy ezeknek a kiadásoknak a GDP-arányos részesedését tekintve a középmezőnyben van. Vagyis erőn felül igyekszik családtámogatásra költeni a bolgár kormány, de összességében a magyar adatokból is ez szűrhető le.

A szociális kiadásokon belül a családtámogatás részesedése terén még előrébb áll Magyarország a rangsorban. A 12,7 százalék 2017-ben a negyedik helyet jelentette, a lengyelek itt is két helyezéssel, közel 1,3 százalékkal járnak előttünk. Ugyanakkor a korábban már említett speciális helyzetben lévő Luxemburgot leszámítva az összes gazdag nyugati országot sikerült megelőzni ezen a téren. Az uniós átlag 8,56 százalék volt. Meg kell említeni, hogy az Eurostat rendelkezésére áll a 2018-as magyar adat is, ekkorra azonban már csökkent ez a részesedés, de nem sokkal, két évvel ezelőtt az arány 11,84 százalék volt.

Luxemburgban több mint egymillió forint - fejenként

Végül ami az egy főre jutó kiadásokat jelenti nominális értékben, itt már óriási különbségek vannak kelet és nyugat között. A lista élén extrém magas költéssel áll Luxemburg, az utolsó helyen pedig Románia. A két összeg közötti különbség több mint 3000 euró, vagyis több mint egymillió forint. Magyarország itt már a mezőny második felébe került, hátulról a tizedik helyre, 279,5 euróval. Az uniós átlag egyébként 675 euró. Itt is rendelkezésre áll a 2018-as magyar adat, ami azonban nem sokkal, mindössze három euróval haladja meg az egy évvel korábbi kiadás szintjét.
Forrás: hvg
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
A brüsszeli házigazda összesen 9 olyan fideszes politikusról tud, aki jelen volt már a partijain
Váratlan: Ha kell, a magyar és a lengyel kormány nélkül fogadják el a gazdaságélénkítő csomagot
Deutsch: Ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem akar a senki hálószobájában kutakodni
Müller Cecíliát kicsit felhúzták a képviselők - „Ezzel az adatdobálózással nem jutunk sehova”
Müller Cecília és az operatív törzs más tagjai is parlamenti bizottsági meghallgatáson vettek részt csütörtökön, a honvédelmi és rendészeti bizottság előtt, ahol képviselők "vallat...
  
11 kórházparancsnok vírusos, 3 pedig súlyos egészségromlást szenvedett
Összesen 11 kórházparancsnok fertőződött meg koronavírussal, 3 parancsnok pedig súlyos egészségromlást szenvedett, mondta Halmosi Zsolt országos kórházfőparancsnok az Országgyűlés ho...
  
Átlátszó: Hatalmas földalatti objektumot építenek Orbán apjának nevén lévő hatvanpusztai majorságban
Évek óta folynak a találgatások, mi is épül pontosan a hatvanpusztai majorság területén, ami az Orbán-család birtokában van, jelenleg épp Orbán Viktor apjának, Orbán Győzőnek a nevé...
  
Nagyban zajlik az építkezés az Orbán apjának nevén lévő hatvanpusztai majorságban

Felcsút: 2,39 milliárd forintnyi TAO-forrást igényel idén a focialapítvány
Az mfor.hu ír arról, hogy hiába épület már stadion, Makovecz-stílusú kazánház, sportcsarnok és sportszálló a labdarúgás európai fővárosában, Felcsúton, még mindig sikerült olyan ...
  
Hihetetlen hova el nem jutott a világban Szájer lebukása
A Szájer Józseffel történtek továbbra is megállíthatatlanul terjednek a világsajtóban és az interneten: míg szerdán a Reddit egyik legnépszerűbb témája volt a melegellenes pártból é...
  
Orbán biztosította az oroszokat, hogy jövő ilyenkor talán elkezdődhet Paks 2 építése
Csütörtök délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök Süli János paksi beruházásért felelős miniszterrel és Szijjártó Péter külügyminiszterrel együtt a Várban fogadta Alekszej Lihacsovot...
  
Gulyás kedvező adatokról beszél
„Az elhunytaknál az összesített listában változás nem volt, továbbra is az Európai Unió átlagánál lényegesen kedvezőbbek a magyar halálozási adatok”- mondta Gulyás Gergely miniszt...
  
David Manzheley: Most csak Szájer volt magyar a buliban, de korábban több magyar kormányzati politikussal partiztunk együtt
Sze*xeltem közben, majd a rendőrökkel voltam elfoglalva, így nem láttam a saját szememmel Szájer József menekülését - mondta a 444-nek David Manzheley, az a férfi, akinek a brüsszeli bel...
  
Donald Tusk: A Fidesz egyszerűen nem illik a családunkba
Donald Tusk megszólalásának több olvasata is van. „Mit kell még tennie a Fidesznek, hogy észrevegyétek, egyszerűen nem illik a családunkba?” – tette fel a kérdést Twitter-oldalán a...
  
Hihetetlen autóátírási trükk Magyarországon
Több mint háromszázrendbeli közokirat-hamisítás bűntette miatt vádat emeltek egy nő és egy férfi, valamint nyolc bűntársuk ellen. Autók átírásával trükköztek. Egy 65 éves, bünte...
  
Deutsch: Ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem akar a senki hálószobájában kutakodni
Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő az ATV Híradójának adott interjújában elmondta, hogy szerinte Szájer József az egyetlen helyes döntést hozta a mandátumáról való lemondással, a kiz...
  
Robog felénk a havazás
A MetKép előrejelzése szerint szerda estétől egy mediterrán ciklon csapadékzónája éri el hazánkat délnyugat felől, mely vegyes halmazállapotú csapadékot hozhat a Dunántúlra. Az ...
  
Feljelentették Demeter Szilárdot
Egy bejelentés és egy feljelentés is érkezett a Budapesti Rendőr-főkapitányságra Demeter Szilárd ügyével kapcsolatban – tudta meg a Népszava a Budapesti Rendőr-főkapitányságtól kedd...
  
Dobrev: Az elmúlt napok hírei kinyithatták mindenki szemét, mennyire mást csinálnak a fideszesek, mint amit mondanak
A DK EP-képviselője szerint a kormány nem segít a családoknak. Dobrev Klára arra hívta fel a figyelmet, hogy mennyire megviseli a családokat a válság, és Németországban a családosok há...
  
Rendszeres drogtesztre kötelezné a képviselőket és a kormánytagokat a Jobbik
A parlament és a kormányzat tagjainak kötelező és rendszeres drogtesztelését kezdeményezik jobbikos képviselők. Szerdai budapesti sajtótájékoztatóján egyikük, Dudás Róbert, a Jobbik...
  
A brüsszeli házigazda összesen 9 olyan fideszes politikusról tud, aki jelen volt már a partijain
David Manzheley a lengyel Onetnek adott interjút. “Ezeken a szexorgiákon vannak ukrán, francia, német, holland, luxemburgi, svájci és spanyol politikusok. A leggyakoribb vendégek azonban a l...
  
Kilenc fideszes és négy jobboldali lengyel politikus jár az orgi*áimra - állítja a brüsszeli buli szervezője
Nagyon rákapott a nyilatkozásra a Szájer József-féle múlt pénteki brüsszeli szexparti szervezője, most a lengyel Onet hírszájtnak adott interjút. David Manzheley 29 éves közgazdász töb...
  
Tállai: A kormány megvédi az embereket az önkormányzati adóemeléstől
Miután a kormány megnövelte az önkormányzatok terheit és leszűkítette a pénzügyi mozgásterüket, Tállai András elmagyarázta, nem érti, miért akarnának egyes önkormányzatok adót eme...
  
Gulyás: "Nagyra becsülöm Szájer József 30 éves munkáját"
Megismételte a miniszterelnök tegnapi nyilatkozatát Gulyás Gergely, majd elismerően nyilatkozott Szájer Józsefről a csütörtöki kormányinfón. Tavaly december 31-i szinten befagyasztják az...
  
Orbán benézte ellenfelei elszántságát, mostantól lesz igazán csúnya a vétóvita
Rosszul mérte fel a helyzetét Orbán Viktor, és Brüsszel is alaposan elszámolta magát. Szakértőink szerint így alakulhatott ki, hogy a jogállami mechanizmus kérdésén zátonyra futhat az E...
  
Kizárólag Orbán Viktor nyilatkozatát olvasta fel Szájer-ügyben Gulyás Gergely
Szó szerint felolvasta Orbán Viktor szerda esti nyilatkozatát, majd annyit tett hozzá a vélhetően több száz (ha nem több) Szájer József botrányával kapcsolatos kérdést “összefoglaló...
  
Január elsejét követően mindenki emelt bért fog kapni az egészségügyben
Ezt ígérte legalábbis Gulyás Gergely az alapellátásban dolgozók bérrendezésének módját érintő kérdésre. A miniszter szerint azok is, akik adott esetben januárig nem fogadják el az ú...
  
Orbán Viktor egyeztetett a Roszatom vezetőjével
Orbán Viktor miniszterelnök a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatóját – írja az MTI. Havasi Bertalan, a Minisztere...
  
Gulyás Gergely bejelentette: a nyugídjasok hamarosan levelet kapnak a járvány miatt
Csütörtökön ismét tájékoztatót tartott Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A Kormányinfót ezúttal talán a szokásosnál is többen várták, mivel mindenki számít...
  
Gyász: meghalt Kis Grófo édesapja
Elhunyt Kis Grófo édesapja, Kozák László Grófo.Ahogy a Blikk megírta, a magyar énekes édesapja szintén elkapta a koronavírust, napokra lélegeztetőgépre is került. Bár úgy tűnt, jobba...
  
"Maradjanak otthon" - üzente választóinak egy üdülőparadicsomból a polgármester
A mexikói üdülőparadicsomból, a tengerpartjáról híres Cabo San Lucasból jelentkezett be videón Steve Adler, a texasi Austin polgármestere, hogy arra buzdítsa választóit, maradjanak ottho...
  
Nagyon rosszul áll kormányunk szénája a Magyarország vs. Európai Parlament perben
2018-ban a Sargentini-jelentés elfogadásával az Európai Parlament eljárást indított a magyar kormánnyal szemben, az EU alapszerződésének hetedik cikkelye alapján. Vagyis az EP megállapít...
  
Álomfizetéstől és nyugdíjtól esett el: Szájer József
Szájer József a botránya miatt az EP-képviselőségről lemondva rengeteg pénztől is elesik.Az Európai Parlament képviselői euróban kapják a fizetéseket, és mivel a forint romlik, ezért ...
  
Bejelentés: ennyivel nő a nyugdíj 2021-től
Nyugdíjemelésről döntött a kormány: ennek alapján fokozatosan történik meg az idősek juttatásának növekedése.Egész pontosan 3 százalékos emelés következik, ami a nyugdíjakat és az...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Családtámogatás: erőn felül költenek Kelet-Európában
Hatalmas lemaradást kell ledolgozniuk a közép-kelet-európai államoknak a szociális kiadások, azon belül a családtámogatások terén. Abszolút értékben ezek az országok még mindig lényegesen kisebb támogatást tudnak nyújtani, ugyanakkor ha a GDP-jükhöz arányosítjuk ezeket a számokat, akkor már az uniós átlag közelében járnak.

A 27 EU-tagállam összesen 301 milliárd eurót költött családtámogatásokra 2017-ben, ez az EU akkori GDP-jének 2,3 százaléka volt. Ez a szociális juttatásokra fordított teljes összeg 8,6 százalékát tette ki. A családi ellátásokra fordított kiadásoknak Luxemburgban a legnagyobb az aránya, a legalacsonyabb pedig Hollandiában. A családi ellátásokra szánt kiadások részesedése az összes szociális kiadásból igen nagy szórást mutat. Luxemburgban például 15,3 százalék, őket követi Lengyelország (13,4 százalék) és Észtország (13,1 százalék). A legalacsonyabb adat Hollandiából (4,2 százalék) és Portugáliából (4,9 százalék) érkezett.

Óriási a szakadék a gazdag és a szegény államok között

Az egy lakosra jutó családi támogatások éves kiadása szintén Luxemburgban volt a legnagyobb (3140 euró/lakos). Messze leszakadva, de még mindig igen nagyon összeggel jönnek a dánok (1742 euró), a svédek (1367 euró), a németek (1286 euró) és a finnek (1208 euró). A luxemburgi adat értelmezésekor fontos tudni, hogy ezeknek az ellátásoknak a jelentős részét a nagyhercegség határain kívül lakó személyeknek fizetik ki. A lista másik végén álló három országban a családi ellátásokra szánt kiadások lakosonként nem érték el a 200 eurót: Romániában 103, Bulgáriában 129, Litvániában pedig 179 euró ez az összeg.

Magyarország felzárkózik az európai átlaghoz

Nézzük meg, hogy ezekben az összehasonlításokban hol helyezkedik el Magyarország. A GDP-arányos családtámogatási kiadások terén Magyarország a kilencedik legnagyobb részesedéssel rendelkezik, 2,2 százalékkal, ami egy tizeddel marad el az EU-s átlagtól. A térség országai közül csak Lengyelország esetében nagyobb ez az arány. A magyar adat közvetlenül a gazdag nyugati országokat követi, sőt, megelőzi például Belgiumot és lényegesen több mint a holland százalékos részesedés. Érdekes és árulkodó, hogy míg az egy főre jutó költések tekintetében Bulgária – ahogy fentebb említettük is – a második legkevesebbet költi, úgy ezeknek a kiadásoknak a GDP-arányos részesedését tekintve a középmezőnyben van. Vagyis erőn felül igyekszik családtámogatásra költeni a bolgár kormány, de összességében a magyar adatokból is ez szűrhető le.

A szociális kiadásokon belül a családtámogatás részesedése terén még előrébb áll Magyarország a rangsorban. A 12,7 százalék 2017-ben a negyedik helyet jelentette, a lengyelek itt is két helyezéssel, közel 1,3 százalékkal járnak előttünk. Ugyanakkor a korábban már említett speciális helyzetben lévő Luxemburgot leszámítva az összes gazdag nyugati országot sikerült megelőzni ezen a téren. Az uniós átlag 8,56 százalék volt. Meg kell említeni, hogy az Eurostat rendelkezésére áll a 2018-as magyar adat is, ekkorra azonban már csökkent ez a részesedés, de nem sokkal, két évvel ezelőtt az arány 11,84 százalék volt.

Luxemburgban több mint egymillió forint - fejenként

Végül ami az egy főre jutó kiadásokat jelenti nominális értékben, itt már óriási különbségek vannak kelet és nyugat között. A lista élén extrém magas költéssel áll Luxemburg, az utolsó helyen pedig Románia. A két összeg közötti különbség több mint 3000 euró, vagyis több mint egymillió forint. Magyarország itt már a mezőny második felébe került, hátulról a tizedik helyre, 279,5 euróval. Az uniós átlag egyébként 675 euró. Itt is rendelkezésre áll a 2018-as magyar adat, ami azonban nem sokkal, mindössze három euróval haladja meg az egy évvel korábbi kiadás szintjét.
Forrás: hvg
A brüsszeli házigazda összesen 9 olyan fideszes politikusról tud, aki jelen volt már a partijain
Váratlan: Ha kell, a magyar és a lengyel kormány nélkül fogadják el a gazdaságélénkítő csomagot
Deutsch: Ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem akar a senki hálószobájában kutakodni
Figyelem! - levelet küld Müller Cecília a nyugdíjasoknak
Müller Cecíliát kicsit felhúzták a képviselők - „Ezzel az adatdobálózással nem jutunk sehova”
11 kórházparancsnok vírusos, 3 pedig súlyos egészségromlást szenvedett
Átlátszó: Hatalmas földalatti objektumot építenek Orbán apjának nevén lévő hatvanpusztai majorságban
Nagyban zajlik az építkezés az Orbán apjának nevén lévő hatvanpusztai majorságban
Felcsút: 2,39 milliárd forintnyi TAO-forrást igényel idén a focialapítvány
Hihetetlen hova el nem jutott a világban Szájer lebukása
Orbán biztosította az oroszokat, hogy jövő ilyenkor talán elkezdődhet Paks 2 építése
Gulyás kedvező adatokról beszél
David Manzheley: Most csak Szájer volt magyar a buliban, de korábban több magyar kormányzati politikussal partiztunk együtt
Donald Tusk: A Fidesz egyszerűen nem illik a családunkba
Hihetetlen autóátírási trükk Magyarországon
Deutsch: Ma Magyarországon a Fidesz az a párt, aki nem akar a senki hálószobájában kutakodni
Robog felénk a havazás
Feljelentették Demeter Szilárdot
Dobrev: Az elmúlt napok hírei kinyithatták mindenki szemét, mennyire mást csinálnak a fideszesek, mint amit mondanak
Rendszeres drogtesztre kötelezné a képviselőket és a kormánytagokat a Jobbik
A brüsszeli házigazda összesen 9 olyan fideszes politikusról tud, aki jelen volt már a partijain
Kilenc fideszes és négy jobboldali lengyel politikus jár az orgi*áimra - állítja a brüsszeli buli szervezője
Tállai: A kormány megvédi az embereket az önkormányzati adóemeléstől
Gulyás: "Nagyra becsülöm Szájer József 30 éves munkáját"
Orbán benézte ellenfelei elszántságát, mostantól lesz igazán csúnya a vétóvita
Kizárólag Orbán Viktor nyilatkozatát olvasta fel Szájer-ügyben Gulyás Gergely
Január elsejét követően mindenki emelt bért fog kapni az egészségügyben
Orbán Viktor egyeztetett a Roszatom vezetőjével
Gulyás Gergely bejelentette: a nyugídjasok hamarosan levelet kapnak a járvány miatt
Gyász: meghalt Kis Grófo édesapja
"Maradjanak otthon" - üzente választóinak egy üdülőparadicsomból a polgármester
Nagyon rosszul áll kormányunk szénája a Magyarország vs. Európai Parlament perben
Álomfizetéstől és nyugdíjtól esett el: Szájer József
Bejelentés: ennyivel nő a nyugdíj 2021-től
Ismét megölelte egymást Gáspár Győző és testvére
A Blikk lebuktatta a csalót: pénzt gyűjtött nem létező leukémiás baba külföldi gyógykezelésére
Egy személyi edző is véleményezte Szájer szökési módját
„Minden tiszteletem Szájeré!” – A Viszkis csodálja Szájer szökés módját
182 beteg hunyt el egy nap alatt
Ha kell, a magyar és a lengyel kormány nélkül fogadják el a gazdaságélénkítő csomagot
Nagy János helyettes államtitkárt bilincsben vitték el
Hiába a magyar ellenállás, az ENSZ leszedte a legveszélyesebb drogok listájáról a füvet
Újabb acélhasáb bukkant fel a pusztában
Mostanáig rejtély volt: Sokmilliós adományokból kampányolt a Mi Hazánk
A brüsszeli parti szervezője elárulta, ki nyomhatta fel őket!
Kiderült mennyit bukhatott Szájer a lemondásával