Budapest     2021-01-27   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán Manfrednek: Ti balfácánnak néztek bennünket 
Egyre hevesebb lesz a kommunikációs viadal az EU vezetői és a magyar kormány között. Pénteken délután például Orbán Viktor levélben, pontosabban közleményben reagált Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kijelentéseire. Ebben az "EU-szamizdat nro.3"-nak keresztelt közleményben azt írja, hogy Manfred Weber csütörtöki nyilatkozatában nem mondott igazat a sajtónak arról, hogy mi az EU célja a jogállamisági mechanizmussal, ezzel pedig balfácánnak nézi a magyar kormányt, pedig "nem vagyunk azok".

A miniszterelnök szerint "az európai fősodratú média kirekeszti, mellőzi és letiltja azokat a gondolatokat, amelyek nem illenek abba a világképbe, amelyet ők sulykolnak nap mint nap." Azt írja, hogy a közép-európaiaknak ez nem ismeretlen, ezért találták ki itt a szamizdatot, ezzel persze az államszocialista elnyomó rendszerekhez hasonlítva az Európai Uniót, magát pedig újra a rendszerváltó antikommunista hős szerepébe helyezi.

Orbán levelében arra reagál, hogy Manfred Weber azt állította december 3-án a Németországba akkreditált tudósítóknak, hogy nem Magyarország és Lengyelország ellen hozzák létre a jogállamisági mechanizmust, annak pedig a célja a jogállamisági kérdések depolitizálása, kivonása a pártpolitikai vitákból.

Orbán szerint ez egyszerűen nem igaz, amit a miniszterelnök több uniós vezető idézeteivel igyekszik bizonyítani. A miniszterelnök közleményében a következő mondatokat vagy mondatrészleteket idézi:

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke: Orbán beteg demokráciát épít.

Didier Reynders, igazságügyi biztos: Néhány tagállamban jogállamisági válság van. Különösen Magyarországon és Lengyelországban.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke: A szabad sajtó szinte nem létezik Magyarországon.

Helena Dalli egyenlőségért felelős biztos: Ez a mechanizmus a módja annak, hogy a tagállamokat betereljük a sorba.

Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke: Magyarországot és Lengyelországot ki kell éheztetni.

Guy Verhofstadt EP képviselő: Nem kell bizonyítani, hogy Magyarország és Lengyelország működése összhangban áll-e a most felállítandó szisztémával. Ez már bizonyítva van. Most azonnal működésbe kell hozni.

"A helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok. Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és felelős nemzeti kormánypolitikusok nyilatkozatainak fényében ezt többé nem tudjátok letagadni. És azt várjátok, hogy mi, magyarok elfogadjuk ezt."

A németek sok mindent kértek már tőlünk, magyaroktól a történelem során, de Ti vagytok az elsők, akik balfácánnak is néztek bennünket. Nem vagyunk azok.- ezzel zárja a közleményt Orbán.
Forrás: 444
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Szijjártó megszólalt a durva fenyegető levélről - már úton van Kijevbe
„Könyörögj az életedért!” – Trágyát tömtek a szájába, verték, közben a nő telefonnal videózta
Mi lesz a dolgozókkal? - 70 év után bezár a zalaegerszegi sajtüzem,
Hét gyerek, csecsemő is a sérültek között: mentőhelikopter az M7-esnél történt tömegbalesethez
Tízen sérültek meg az M1 és az M7-es autópálya budapesti bevezető szakaszán kedd reggel történt balesetben. Az Egér útnál három autó ütközött össze, több kilométeres a torlódás ...
  
Elképesztő videót posztolt a rendőrség - kerítés mellett sétáló elfogott migráns csoport
A Nyíregyházi Rendőrkapitányság Baktalórántházi, Nagykállói, és a Balkányi Rendőrőrseinek munkatársai lakossági bejelentést követően elfogtak tizennyolc határsértőt 2021. január...
  
Százezres lenyúlást kaptak karácsonyra egy magyar webshop vásárlói
A videójáték konzolok legújabb generációi decemberben kerültek a boltokba. A Microsoftnak és a Sonynak is olyan jól sikerült az indulás, hogy világszerte szinte mindenhol azonnal elfogytak...
  
Azt ígérte, leveszi a rontást, és ezért a nevére írattak egy 25 milliós lakást
Hiszékeny idős embereket csapott be egy kiskunfélegyházi nő, aki ellen most emelt vádat az ügyészség.A csaló bűnlajstroma igen hosszú, de a módszer minden esetben ugyanaz volt: áldozatai...
  
Megfenyegették Szijjártót - „Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, magyar vér fog folyni”
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdai hivatalos kijevi látogatásának előestéjén, kedden vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levele...
  
Gulyás: Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, ugyanakkor a kormány érzékeli az új antiszemitizmus erősödését a világban
Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, a kormány védi az emberi méltóságot, biztosítja a vallásszabadságot, és támogatja a magyar zsidóságot kulturális identitásának ...
  
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzésselAmíg a baloldal üres politikai akciókkal, kamuvideókkal, a védekezés akadályoz...
  
Bakondi az M1-en: az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt
A koronavírus-járvány és az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt - mondta a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szerdán az M1 aktuális csatornán.Bakondi György ...
  
Öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal magyar sztár - megrázó részleteket mesélt
A nyíregyházi Laskai Lili, azaz Lil G nevét nagyjából három évvel ezelőtt ismerhette meg az internet népe, akkor debütált ugyanis YouTube-on a Nemazalánnyal elkövetett, immár 32 millió ...
  
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
Az Európai Néppárt (EPP) Hidvéghi Balázst, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért fel...
  
„Az elnök rajta fogja tartani a szemét Magyarországon” - kemény dolgok várnak Orbánra
Joe Biden mély szeretete a magyarok iránt jóval több az egyszerű érdeklődésnél, vagy felületes ismeretségnél – mondta a Blikknek Katrina Lantos Swett, Tom Lantos néhai amerikai kongress...
  
Teherautó hajtott egy családi ház kertjébe
Egy családi ház kertjébe hajtott be egy teherautó Nagykovácsiban. A baleset a Bánya utcában történt, ahová a fővárosi és nagykovácsi önkéntes tűzoltók is kivonultak.A balesetben egy ...
  
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
Az Európai Néppárt (EPP) Hidvéghi Balázst, a Fidesz európai parlamenti képviselőjét delegálta a Bűnüldözési Együttműködés Európai Uniós Ügynöksége (Europol) ellenőrzésért fel...
  
Az állam átvette a trieszti kikötőt - de van egy kis gubanc
Ám az még jó ideig nem használható érdemben.Lezárult a magyar állam trieszti kikötői tulajdonszerzése, ezt a külügyminisztérium is megerősítette a HVG-nek.A terület egyelőre igazi ro...
  
83 ember kerül az utcára - nagy múltú Zalaegerszegi gyár zár be
A francia tulajdonos szerint évek óta veszteségesen termelt az elavult gépparkú üzem, mert már nem kell a vevőknek az ementáli.Bezárja zalaegerszegi sajtüzemét a Savencia Fromage & Dairy H...
  
Lepusztuló budapesti épületeikhez ragaszkodnak az oroszok
Állaguk egyre romlik, de az oroszok valamiért mégis ragaszkodnak hozzájuk. Különös bennük, hogy a telkek a magyar állam tulajdonában vannak.A rendszerváltás után harminc évvel is hemzseg...
  
Operatív törzs: A kormány ma vizsgálja felül a korlátozások fenntartását
Müller Cecília elmondta, hogy már 17 772 ember a második adag oltást is megkapta a Pfizer/BioNTech vakcinából.Eddig 5200 egyetemi hallgató vett részt a koronavírus-járvány elleni küzdelem...
  
Elképesztően hatékony gyógyszer érkezik Magyarországra szerdán
Az amerikai Eli Lilly gyógyszergyár által fejlesztett készítményt elsőként a Dél-pesti Centrumkórház és az Országos Korányi Pulmonológiai Intézet alkalmazhatja, ezt a Dél-pesti Centru...
  
Szijjártó: bennünk rossz érzéseket keltettek az erőszakos házkutatások a Kárpátalján
Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, kedden vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levelet kapott Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzul...
  
Operatív törzs: egészségügyi Mekk mesterekként – összeesküvés-elméletekkel bombázzák az embereket a neten
Kövesse velünk élőben az operatív törzs szerdai tájékoztatóját!A tájékoztatón elhangzott:Schanda Tamás államtitkár: Az egyetemi hallgatók közül 5200, jellemzően orvos- egészségtu...
  
Szörnyű: Nevelt fia udvarán találták meg az eltűnt bárnai férfi holttestét
A Nógrád megyei nyomozók őrizetbe vették azt az 58 éves bárnai férfit, aki a gyanú szerint olyan súlyosan bántalmazta 75 éves nevelőapját, hogy az sérüléseibe belehalt, majd holttest...
  
Több mint 4 milliárdot fizetünk, hogy legyen Magyarországon MotoGP-futam
Nettó kilencmillió eurót kér a MotoGP jogtulajdonosa, hogy 2023-ban futamot rendezhessenek Magyarországon - írja a g7.hu. A közbeszerzés dokumentációja alapján tehát magyar állam forintb...
  
Infúzióra kötött karral jelentkezett be Gáspár Evelin - megijedtek a rajongói
Infúziót kapott a hétvégén Gáspár Evelin, mivel minél hamarabb túl akart esni a megfázásán.Elsőre bizonyára megijedtek Gáspár Evelin rajongói, amikor is infúzióra kötött karral je...
  
„Turkáltak a zoknik és a bugyik között” – Túlkapás volt a razzia Lajcsi ügyvédje szerint
Mocsa—Boldogasszonypuszta — Még ma sem tért magához abból a döbbenetből Galambos Lajos (60) családja, amelyet a múlt hét végi hajnali házkutatás okozott.A zenész ügyvédje, dr. Fröh...
  
„Könyörögj az életedért!” – Trágyát tömtek a szájába, verték, közben a nő telefonnal videózta
A legrosszabb drogos horrorsztorikba illő bűncselekmény történt Komáromban. A háttérben némi drog, egy kevés tartozás és a megleckéztetés. Gyomorforgató ügy.A Komárom-Esztergom Megyei...
  
Megszállják a rendőrök a buszjáratokat
A zsebtolvajlás elleni kampány és a buszsávok ellenőrzése után folytatódik a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közös akciósorozata, amelynek c...
  
„A félelem mindenkiben benne van, aki látott már ilyen beteget” – Volt, aki nem bírta a nyomást
Szűtsné Bárdos Gyöngyvért, a Szent László kórház vezető ápolóját orvos kollégái győzték meg, hogy oltassa be magát, de beszélt arról is, hogyan bírták a Covid intenzív osztályr...
  
Szijjártó megszólalt a durva fenyegető levélről - már úton van Kijevbe
Mint arról korábban a Blikk is beszámolt, kedden vérontással fenyegető, „Ukrajnai hazafiak” aláírással ellátott levelet kapott Magyarország kijevi nagykövetsége, az ungvári főkonzul...
  
Forró a helyzet Ukrajna és Magyarország között: nem sok jót jelent az ukrán külügy nyilatkozata
Forró a helyzet Ukrajna és Magyarország között: súlyos fenyegetések érik a kárpátaljai magyarokat, letartóztatások vannak, s bár most Szijjártó Péter Ukrajnába utazott tárgyalni a ho...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Orbán Manfrednek: Ti balfácánnak néztek bennünket
Egyre hevesebb lesz a kommunikációs viadal az EU vezetői és a magyar kormány között. Pénteken délután például Orbán Viktor levélben, pontosabban közleményben reagált Manfred Weber, az Európai Néppárt frakcióvezetőjének kijelentéseire. Ebben az "EU-szamizdat nro.3"-nak keresztelt közleményben azt írja, hogy Manfred Weber csütörtöki nyilatkozatában nem mondott igazat a sajtónak arról, hogy mi az EU célja a jogállamisági mechanizmussal, ezzel pedig balfácánnak nézi a magyar kormányt, pedig "nem vagyunk azok".

A miniszterelnök szerint "az európai fősodratú média kirekeszti, mellőzi és letiltja azokat a gondolatokat, amelyek nem illenek abba a világképbe, amelyet ők sulykolnak nap mint nap." Azt írja, hogy a közép-európaiaknak ez nem ismeretlen, ezért találták ki itt a szamizdatot, ezzel persze az államszocialista elnyomó rendszerekhez hasonlítva az Európai Uniót, magát pedig újra a rendszerváltó antikommunista hős szerepébe helyezi.

Orbán levelében arra reagál, hogy Manfred Weber azt állította december 3-án a Németországba akkreditált tudósítóknak, hogy nem Magyarország és Lengyelország ellen hozzák létre a jogállamisági mechanizmust, annak pedig a célja a jogállamisági kérdések depolitizálása, kivonása a pártpolitikai vitákból.

Orbán szerint ez egyszerűen nem igaz, amit a miniszterelnök több uniós vezető idézeteivel igyekszik bizonyítani. A miniszterelnök közleményében a következő mondatokat vagy mondatrészleteket idézi:

Vera Jourová, az Európai Bizottság alelnöke: Orbán beteg demokráciát épít.

Didier Reynders, igazságügyi biztos: Néhány tagállamban jogállamisági válság van. Különösen Magyarországon és Lengyelországban.

Frans Timmermans, az Európai Bizottság alelnöke: A szabad sajtó szinte nem létezik Magyarországon.

Helena Dalli egyenlőségért felelős biztos: Ez a mechanizmus a módja annak, hogy a tagállamokat betereljük a sorba.

Katarina Barley, az Európai Parlament alelnöke: Magyarországot és Lengyelországot ki kell éheztetni.

Guy Verhofstadt EP képviselő: Nem kell bizonyítani, hogy Magyarország és Lengyelország működése összhangban áll-e a most felállítandó szisztémával. Ez már bizonyítva van. Most azonnal működésbe kell hozni.

"A helyzet világos, kedves Manfred. Ti meg akarjátok változtatni a jelenlegi jogi helyzetet, hogy olyan eszközt hozzatok létre, amelyet azonnal Magyarország és Lengyelország ellen fordíthattok. Az Európai Bizottság, az Európai Parlament és felelős nemzeti kormánypolitikusok nyilatkozatainak fényében ezt többé nem tudjátok letagadni. És azt várjátok, hogy mi, magyarok elfogadjuk ezt."

A németek sok mindent kértek már tőlünk, magyaroktól a történelem során, de Ti vagytok az elsők, akik balfácánnak is néztek bennünket. Nem vagyunk azok.- ezzel zárja a közleményt Orbán.
Forrás: 444
Szijjártó megszólalt a durva fenyegető levélről - már úton van Kijevbe
„Könyörögj az életedért!” – Trágyát tömtek a szájába, verték, közben a nő telefonnal videózta
Mi lesz a dolgozókkal? - 70 év után bezár a zalaegerszegi sajtüzem,
Hogyan vehetett fel Varga Judit igazságügyi miniszter tízmilliós csoktámogatást a nyaralójára?
Hét gyerek, csecsemő is a sérültek között: mentőhelikopter az M7-esnél történt tömegbalesethez
Elképesztő videót posztolt a rendőrség - kerítés mellett sétáló elfogott migráns csoport
Százezres lenyúlást kaptak karácsonyra egy magyar webshop vásárlói
Azt ígérte, leveszi a rontást, és ezért a nevére írattak egy 25 milliós lakást
Megfenyegették Szijjártót - „Ha a miniszteretek Ukrajnába jön, magyar vér fog folyni”
Gulyás: Magyarország ma képes megvédeni a magyar zsidóságot, ugyanakkor a kormány érzékeli az új antiszemitizmus erősödését a világban
Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel
Bakondi az M1-en: az ingyenes vakcina is ösztönzi az illegális migrációt
Öngyilkosságot kísérelt meg a fiatal magyar sztár - megrázó részleteket mesélt
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
„Az elnök rajta fogja tartani a szemét Magyarországon” - kemény dolgok várnak Orbánra
„Az elnök rajta fogja tartani a szemét Magyarországon” - kemény dolgok várnak Orbánra
Teherautó hajtott egy családi ház kertjébe
Fideszes politikus ellenőrzi az uniós rendőrséget
Az állam átvette a trieszti kikötőt - de van egy kis gubanc
83 ember kerül az utcára - nagy múltú Zalaegerszegi gyár zár be
Lepusztuló budapesti épületeikhez ragaszkodnak az oroszok
Operatív törzs: A kormány ma vizsgálja felül a korlátozások fenntartását
Elképesztően hatékony gyógyszer érkezik Magyarországra szerdán
Szijjártó: bennünk rossz érzéseket keltettek az erőszakos házkutatások a Kárpátalján
Operatív törzs: egészségügyi Mekk mesterekként – összeesküvés-elméletekkel bombázzák az embereket a neten
Szörnyű: Nevelt fia udvarán találták meg az eltűnt bárnai férfi holttestét
Több mint 4 milliárdot fizetünk, hogy legyen Magyarországon MotoGP-futam
Infúzióra kötött karral jelentkezett be Gáspár Evelin - megijedtek a rajongói
„Turkáltak a zoknik és a bugyik között” – Túlkapás volt a razzia Lajcsi ügyvédje szerint
„Könyörögj az életedért!” – Trágyát tömtek a szájába, verték, közben a nő telefonnal videózta
Megszállják a rendőrök a buszjáratokat
„A félelem mindenkiben benne van, aki látott már ilyen beteget” – Volt, aki nem bírta a nyomást
Szijjártó megszólalt a durva fenyegető levélről - már úton van Kijevbe
Forró a helyzet Ukrajna és Magyarország között: nem sok jót jelent az ukrán külügy nyilatkozata
Felnőtt képet tett közzé magáról a volt KDNP-s aktivistanő - kiderült miért
Biden felhívta Putyint - nem volt kellemes a beszélgetés
Elképesztő: 20 év börtönt kaphat a gyógyszerész, aki tönkretette az oltásokat, mert azt hitte, módosítják a DNS-t
Népszava: A Szputnyik V klinikai tesztjén vizsgált vakcina nem egyezik a forgalomba került vakcinával
Balaton botrány: saját vállalkozásaira kért és kapott több mint száz milliós támogatást
Mi történik? Palkovics felmentette két miniszteri biztosát
Erőszakkal próbáltak megetetni egy óvodást egy Fejér megyei óvodában
Magyarország kormánya: Amíg a baloldal üres politikai akciókkal van elfoglalva, a kormány a védekezéssel és a vakcinabeszerzéssel
Nem semmi: a svájci Stadlerrel alapít közös vállalatot Mészáros Lőrinc
Nagyon érdekes megjegyzést tett Lázár János Orbán Viktorról
Beoltott gyöngyösi polgármester: Hibáztam, és ezért bocsánatot kérek
Az Orbán-kormány állítása szerint kibertámadás történt