Budapest     2021-01-24   Csatlakozz hozzánk facebookon
Szijjártó 18,2 milliárd forintnyi beruházást jelentett be Vas megyében 
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken ismét Vas megyébe látogatott. Három településen összesen 18,2 milliárd forint értékű beruházást jelentett be.

Szentgotthárd

Kormányzati támogatásból bővíti kapacitásait a szentgotthárdi Kiswire – 190 munkahelyet védenek meg

Kormányzati támogatással 560 millió forintos beruházással növeli a Kiswire Szentgotthárd Kft. a Vas megyei városban a gumiabroncsok megerősítését szolgáló acélszálak gyártási kapacitását. Ezzel 190 munkahelyet véd meg a cég a szentgotthárdi gyárban. A jelentős kutatás-fejlesztésen alapuló beruházás támogatási szerződését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Támis János ügyvezető igazgatónak, az ünnepi eseményen V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő is jelen volt.

– Ahhoz, hogy a magyar emberek dolgozhassanak, munkahelyekre és egészségre van szükség – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szentgotthárdon ma délután a Kiswire Szentgotthárd Kft. üzemében. Hozzátette: – Mivel a munkanélküliség helyett a munkanélküliséggel szembeni harc finanszírozása mellett döntött a kormány, ezért ebben a harcban szükségünk van szövetségesekre, azokra a szövetségesekre, amelyek ezen rendkívül nehéz időszakban is bátran döntenek arról, hogy beruháznak, fejlesztenek, és újabb munkahelyeket hoznak létre.

A miniszter beszédében kitért arra is, hogy a világgazdaság jó részén ma negatív híreket hallani, gyárak bezárásáról, kapacitások visszafogásáról, emberek tömeges elbocsátásról, Ezzel szemben ma Magyarországon nap mint nap tudnak új beruházásokat bejelenteni az ország különböző pontjain. Ez pedig a miniszter szerint azt bizonyítja, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik.

-Tavaly fordult elő először Magyarország történetében a rendszerváltás óta, hogy nem nyugatról, hanem keletről érkezett több beruházás. 2019-ben nem a németek, hanem a koreaiak hozták a legtöbb beruházást Magyarországra Az összes Magyarországra érkezett beruházás 48 százaléka Koreából jött, és a létrehozott munkahelyek egyharmada is koreai beruházáshoz kötődött. A harmadik legnagyobb beruházó közösséget alkotják Magyarországon – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Majd így folytatta: – Kilencven koreai cég kis híján 20 ezer magyar embernek ad munkát. A két ország közötti kereskedelmi forgalom pedig az idei évben 26 százalékkal növekedett.

A mostani beruházással a Kiswire koreai vállalata a legmagasabb technológiai színvonalat hozza el Magyarországra. Komoly kutatásfejlesztési eredményekre alapul ez az új technológia, ami hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása minél gyorsabban végbemenjen – erről is beszélt Szijjártó Péter.

A gumiabroncsok megerősítésére szolgáló acélszálak gyártási kapacitását növelik az 560 millió forintos beruházással, melyhez 238 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány. Ezzel a cég 190 munkahelyet tud megvédeni.

V. Németh Zsolt beszédében emlékeztetett, Szentgotthárd patináját évszázados ipari múltja adja, ahol a cégek sokasága – most éppen a Kiswire révén – az innovációt is megcsillantja. A térség országgyűlési képviselője gratulált és sok sikert kívánt a fejlesztő cégnek, egyben megköszönte Szijjártó Péter miniszter megkülönböztetett figyelmét, aki milliárdos fejlesztésekben és a vészhelyzet alatti szabályozási kérdésekben, így a határátkelők nyitvatartása ügyében is – ahogy fogalmazott – szó szerint rendelkezésünkre áll.

Szombathely

4,1 milliárd forintos beruházással bővítik a TDK Hungary Components Kft. szombathelyi gyárát

ehhez 1,8 milliárd forintot biztosít az állam a nagyvállalati támogatási programban– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

Takács Balázs ügyvezető elmondta: a pandémia okozta válságban az a cél, hogy stabilizálják és biztosítsák a munkahelyeket. A konszernen belüli versenyben a szombathelyi egység került ki győztesen; négymilliárd forintot meghaladó fejlesztési csomagot állítottak össze: új gyártósorok kerülnek ide, bővítik a meglévő gyártáskapacitást, és fejlesztik a gyártástechnológiát az Ipar 4.0 irányában.

Dr. Hende Csaba parlamenti alelnök, országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: ha nem lett volna koronavírus járvány, akkor is korszakváltás küszöbén állnánk. Szombathely jövőjébe ruház be a kormány ezen beruházás támogatásával, a magyar adófizetők pénze jó helyre kerül. A szombathelyi TDK képes gyorsítani a kanyarban, vagyis válság idején, ez a városnak, az országnak is előnyt jelent.

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta: az állam a munkanélküliség elleni harcot finanszírozza, és ebben azok a vállalatok partnerek, akik a jelenlegi körülmények között is elég bátrak, hogy új beruházást tegyenek. A nemzetközi TDK csoport huszonhárom országban van jelen, megtehette volna, hogy máshova viszi a fejlesztést, de a modernizálást Szombathelyen hajtják végre, itt van a világ egyik legjelentősebb központja, itt fejlesztik az okosautós megoldásokat, mint például a sávelhagyás elkerülése, a táblafelismerés, a kulcs nélküli zárás és nyitás. TDK Hungary Components Kft. szombathelyi gyárának 4,1 milliárd forintos beruházását 1,8 milliárd forinttal támogatja az állam.

Lukácsháza

13,5 milliárdos beruházás a lukácsházi SCHOTT-üzemben

Kétmilliárd forintnyi kormányzati támogatással 16 legújabb generációs, magasan automatizált gépsort állít üzembe a gyógyszeripari üveg csomagolóanyagokat gyártó lukácsházai SCHOTT Hungary Kft. – jelentette be pénteken a helyszínen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházás összesen 13,5 milliárd forintba kerül és 550 ember munkáját védi meg.

– Büszkeség számunkra, hogy a világ által oly remélt és várt vakcina egy része, amelyet a Pfizer gyárt, az itt készült ampullákba kerül – mondta a miniszter. Hozzátette: ez is bizonyítja, Magyarország az új gazdasági korszak nyertesei közé tartozik, hiszen most olyan időket élünk, amikor nem a beruházások keresik az országokat, hanem az országok a beruházásokat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében kiemelte: a világjárvány második hulláma világossá tette a kormány számára, úgy kell az emberek egészségét és életét megvédenie, hogy közben az ország gazdasága működőképes maradjon. – Ehhez arra van szükség, hogy a magyar emberek dolgozhassanak, munkahelyeket pedig a vállatok hoznak létre. A magyar kormány szövetségese valamennyi vállalat, amely a jelenlegi kihívásokkal teli körülmények közepette és dacára nem leépítéssel, elbocsájtással, a termelés visszafogásával válaszol, hanem elég bátor ahhoz, hogy újabb beruházásokat hajtson végre, fejlesszen, megvédje a nála lévő munkahelyeket – fogalmazott.

A hightech technológiát képviselő lukácsházi üzem Magyarország legnagyobb ampullákat és injekciósüvegeket előállító gyára, 97 százalékban külpiacra értékesít. A fejlesztés ezért az exportorientált magyar gazdaságot rövid távon is segíti. Szijjártó Péter kiemelte: a német vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaságban, hatezer német vállalat háromszázezer magyar embernek ad munkát. Azzal, hogy a németországi Schott AG Magyarországra hozta ezt a fejlesztését, tovább erősödött a magyar-német gazdasági kapcsolat.

Vizi Balázs, a Schott Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás olyan mérföldkő a 25 éves gyár történetében, amely a következő negyedévszázadra meghatározza működésüket. A 16 gépsor mellé a hozzájuk tartozó infrastrukturális hátteret is kiépítik. A gyártósoron évente több száz millió darab ampullát gyártanak majd.

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője megköszönte a vezetésének, hogy mindig tesz egy lépést a jövő irányába. A beruházás nemcsak a települést, hanem egész észak Vas-megyét érinti, a gyár Szombathelytől Kőszegig foglalkoztat munkavállalókat. A Schott Hungary Kft. Lukácsháza legnagyobb adófizetője, a település iparűzésiadó-bevételeinek 85 százalékát adja.

„Miközben a világgazdaságban rossz szelek fújnak, addig ma három beruházást jelenthetünk be Vas megyében.

Lukácsházán kezdünk, innen megyünk Szombathelyre és végül Szentgotthárdon zárjuk a napot.

A három településen összesen 18,2 milliárd forintnyi beruházást tudunk bejelenteni, amelyekkel 2800 munkahelyet védünk meg!” -írta facebook oldalán Szijjártó Péter

Forrás: vaol
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Különös kormányrendelet jelent meg péntek este - a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Óriási bejelentés: A kormány elrendelte egy vakcinagyár felépítését Debrecenben
Miközben sorra dőlnek be a vállakozások, milliárdokkal tömi saját cégeit a kormány
Egyetlen nap is elegendő ahhoz, hogy látható legyen a kormány gazdasági mentőintézkedéseinek természete. Szombaton egy olyan intézkedésre sem derült fény, amelyek a csődközelbe sodródo...
  
1900 vakcina veszett oda, mert egy takarító véletlen kihúzta a fagyasztót
1900 adag Moderna vakcina semmisült meg Bostonban, miután a takarító véletlen kihúzta a fagyasztó zsinórját, írja az ABC.A VA Boston Healthcare System szóvivője, Kyle Toto jelentette, hogy...
  
Oszd meg Te is - kiadatás ellen küzdenek Angliában, Magyarországon unokázós csalás miatt keresik őket
Két magyar házaspár is a kiadatás ellen küzd Angliában, mert Magyarországon unokázós csalás miatt keresik őket, írja a Daily Mail.A sheffieldi Horváth Ernőt és Marinát, illetve a szint...
  
Magyar sikertörténet: Mészáros Lőrinc ahogy még nem láttad - közel 20 focicsapat van már a köreiben
A DVTK tulajdonosváltásával már az NB I. harmadához köze van az ország leggazdagabb emberének, de az alacsonyabb osztályokban és a határon túl is könnyű belefutni Mészáros L...
  
Óriási a botrány: két belvárosi vendéglátót is bezáratott a rendőrség Budapesten
Az egyik egységben alkoholt árultak az utcán gyülekezőknek, a másikban több mint harmincan tartózkodtak.Több mint százan gyűltek össze január 22-én 18 óra után egy erzsébetvárosi ven...
  
Közzétették a hivatalos listát: ezek az államtitkárok kaptak milliós prémiumot tavaly
Kiderült, hogy összesen 19 államtitkár kapott jutalmat tavaly.A K-Monitor bukkant rá arra, hogy a 2020-as évben nyújtott teljesítményéért összesen 19 államtitkár érdemelte ki azt, hogy ...
  
Ukrajna vörös zónába sorolta Magyarországot - mutatjuk ez mit jelent
Ukrajnában továbbra sem lassul a koronavírus-fertőzés terjedése, szombatra is csaknem ötezer új beteget jegyeztek fel, csupán 420-szal kevesebbet a megelőző napinál. Magyarországot közbe...
  
Csúnya baleset: totálkárosra tört egy Mustang Nyíregyházán
Felborult egy Mustang autó Nyíregyháza belvárosában. A Blikk információi szerint szombat kora délután Nyíregyháza belvárosában a Hunyadi utcánál kanyarodás közben megcsúszott eg...
  
Gyászol Orbán Viktor
Orbán Viktor a közösségi oldalán búcsúzott.A magyar miniszterelnök a Facebook-oldalán jelentkezett egy újabb bejegyzéssel, ami ezúttal nem a koronavírus-járvánnyal és annak megfékezé...
  
Több mint 20 milliárd forintért vett reklámot az állam a TV2-nél tavaly
Legalább kilencszer többet költött a TV2-nél az állam tavaly, mint a hasonló, vagy nagyobb nézettségű RTL Klubnál, közölte a Média1. Míg az RTL Magyarország nyilvánosságra hozta, hog...
  
Mi történt? - Biztonsági okok lassítják az uniós vakcinastratégiát
Hiába volt előrelátó az Európai Unió, a vakcinákért zajló, egyre keményebb küzdelemben eltaktikázta magát. Miközben Brüsszel ragaszkodik az alapos, de lassú minőségbiztosít...
  
Jogilag rendben van, hogy Schobert Norbi magánnyomozót állít a kommentelőkre
Az utóbbi idők egyik legforróbb témája, hogy Tóth Gabi kirúgatott egy embert a munkahelyéről, mert az neki nem tetsző kommentet hagyott az egyik posztja alatt. Ezt követően Schober...
  
Az adófizetők tarthatják fent az adófizetők pénzéből épített szombathelyi stadiont
A járványhelyzet közepén, a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg az a kormányhatározat, ami szerint a Haladás Sportkomplexum üzemeltetését átveszi a szombathelyi önkormányza...
  
A kormány már tíz éve családközpontú kormányzást folytat
A magyar az egyik legcsaládcentrikusabb nemzet, de az európai emberek többsége is fontos értéknek tartja a családot - közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter kedden egy on...
  
Fidesz: Megkérjük a Gyurcsány-pártot, hogy fejezze be a hazudozást
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Gy. Németh Erzsébet (DK) nyilatkozatáraMegkérjük a Gyurcsány-pártot, hogy fejezze be a hazudozást, a hírgyártást és zavarkeltést, mert...
  
Fidelitas: Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára megjeleníti a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok minden gátlástalan tulajdonságát
Jakab Péter, a Jobbik elnöke elárulta pártja választóit és tagjait, amikor szövetségre lépett Gyurcsány Ferenccel - hangsúlyozta Illés Boglárka.A Fidelitas elnöke az ellenzéki párt XI...
  
Máshol már kötelező az FFP2 maszk - mi történik ha itthon is kötelező lesz?
A fokozódó járványveszély és az új mutációk miatt Ausztriában az átlagos textilmaszkot már órákon belül profi maszkra kell cserélni. Sebastian Kurz kancellár múlt vasárnap jelentett...
  
Kecskemét: Elgázoltak egy kislányt, az autós elhajtott a helyszínről
A Kecskeméti Rendőrkapitányság az állampolgárok segítségét kérik egy autó és sofőrjének megtalálása érdekében.A rendőrség nyomozást folytat segítségnyújtás elmulasztása miatt...
  
Óriási botrány: Dúró Dóra: feljelentem magam - lemond mentelmi jogáról
Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese közösségi oldalán tett közzé egy tájékoztatást.A politikus a Facebook-oldalán osztotta meg, hogy tegnap szándékosan megszegte a kijár...
  
Rendőrök oszlatták fel a tömeget a Madách téren
Tucatnyi rendőr szállt ki a budapesti Madách térre, miután a Központ nevű szórakozóhely előtt tömeges utcai buli alakult ki péntek este.A Noizz-nak beszámoló résztvevők szerint szép s...
  
Botrány: Sorra ismerik el a kormánylapok: nem volt titkos Karácsony-Gyurcsány-Alföldi találkozó...
„Titokban egyeztetett Gyurcsány, Karácsony és Alföldi” - hirdette a Magyar Nemzet szeptemberben. Ha viszont ma valaki felkeresi a cikket, a lenti kép fogadja A lap külön helyreigazítá...
  
Nyomkövetőt kapott a magyar milliárdos
Bűnügyi felügyeletet rendelt el a Nyíregyházi Járásbíróság Bige Lászlónak: a vesztegetés és hűtlen kezeléssel gyanúsított milliárdos április végéig csak engedéllyel hagyhatja el...
  
Népszava: nem a magyar, hanem az orosz vizsgálatok alapján kapott engedélyt a Szputynik V
El sem kezdték a magyar hatóságok az orosz vakcina klinikai vizsgálatát, az engedélyt az orosz dokumentáció alapján adták ki, írja a Népszava. A december végén leszállított 6000 adag S...
  
Az adófizetők tarthatják fent az adófizetők pénzéből épített szombathelyi stadiont
A járványhelyzet közepén, a Magyar Közlöny pénteki számában jelent meg az a kormányhatározat, ami szerint a Haladás Sportkomplexum üzemeltetését átveszi a szombathelyi önkormányza...
  
19 államtitkár kapott milliós prémiumot tavaly
2020-ban 19 államtitkárt kapott motivációs elismerést, azaz plusz egy hónapnyi fizetést, 58 pedig nem, számolt be a K-monitor. A juttatás definíciója: "kompetenciájára, speciális képess...
  
Különös kormányrendelet jelent meg péntek este - a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől
A Járvány Elleni Védekezés Központi Tartalékának kiadásai „külön szabályozott módosítás nélkül is eltérhetnek az előirányzattól” – mondja ki a péntek este megjelent kormány...
  
Hivatalos: lélegeztetőgépeket adunk ajándékba Ukrajnának
A magyar kormány ötven lélegeztetőgéppel segíti Ukrajnát a koronavírus-járvány elleni védekezésben - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.A közl...
  
Leszedette az uniós zászlókat egy csongrádi falu polgármestere
A nemzeti kisebbségek jogaiért indult európai uniós aláírásgyűjtés kudarca miatt Pitvaroson az összes intézményről levették a zászlókat. Több felvidéki településen hasonlóan demon...
  
Müller Cecília: Még borzasztó messze vagyunk
Az előző 24 órában 185 emberrel szemben intézkedtek a maszkviselési kötelezettség figyelmen kívül hagyása miatt – tájékoztatott az operatív törzs sajtótájékoztatóján Kiss Róbert...
  
Botrány: 7 milliárd forint tűnt el a kamupártok zsebében
A 2018-as országgyűlési választásokon indult, de mandátumot nem nyert pártokkal szemben 47 büntetőeljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az ügyek között szerepel k...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Szijjártó 18,2 milliárd forintnyi beruházást jelentett be Vas megyében
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken ismét Vas megyébe látogatott. Három településen összesen 18,2 milliárd forint értékű beruházást jelentett be.

Szentgotthárd

Kormányzati támogatásból bővíti kapacitásait a szentgotthárdi Kiswire – 190 munkahelyet védenek meg

Kormányzati támogatással 560 millió forintos beruházással növeli a Kiswire Szentgotthárd Kft. a Vas megyei városban a gumiabroncsok megerősítését szolgáló acélszálak gyártási kapacitását. Ezzel 190 munkahelyet véd meg a cég a szentgotthárdi gyárban. A jelentős kutatás-fejlesztésen alapuló beruházás támogatási szerződését Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter adta át Támis János ügyvezető igazgatónak, az ünnepi eseményen V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő is jelen volt.

– Ahhoz, hogy a magyar emberek dolgozhassanak, munkahelyekre és egészségre van szükség – hangsúlyozta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Szentgotthárdon ma délután a Kiswire Szentgotthárd Kft. üzemében. Hozzátette: – Mivel a munkanélküliség helyett a munkanélküliséggel szembeni harc finanszírozása mellett döntött a kormány, ezért ebben a harcban szükségünk van szövetségesekre, azokra a szövetségesekre, amelyek ezen rendkívül nehéz időszakban is bátran döntenek arról, hogy beruháznak, fejlesztenek, és újabb munkahelyeket hoznak létre.

A miniszter beszédében kitért arra is, hogy a világgazdaság jó részén ma negatív híreket hallani, gyárak bezárásáról, kapacitások visszafogásáról, emberek tömeges elbocsátásról, Ezzel szemben ma Magyarországon nap mint nap tudnak új beruházásokat bejelenteni az ország különböző pontjain. Ez pedig a miniszter szerint azt bizonyítja, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik.

-Tavaly fordult elő először Magyarország történetében a rendszerváltás óta, hogy nem nyugatról, hanem keletről érkezett több beruházás. 2019-ben nem a németek, hanem a koreaiak hozták a legtöbb beruházást Magyarországra Az összes Magyarországra érkezett beruházás 48 százaléka Koreából jött, és a létrehozott munkahelyek egyharmada is koreai beruházáshoz kötődött. A harmadik legnagyobb beruházó közösséget alkotják Magyarországon – hívta fel a figyelmet Szijjártó Péter. Majd így folytatta: – Kilencven koreai cég kis híján 20 ezer magyar embernek ad munkát. A két ország közötti kereskedelmi forgalom pedig az idei évben 26 százalékkal növekedett.

A mostani beruházással a Kiswire koreai vállalata a legmagasabb technológiai színvonalat hozza el Magyarországra. Komoly kutatásfejlesztési eredményekre alapul ez az új technológia, ami hozzájárul ahhoz, hogy a magyar gazdaság dimenzióváltása minél gyorsabban végbemenjen – erről is beszélt Szijjártó Péter.

A gumiabroncsok megerősítésére szolgáló acélszálak gyártási kapacitását növelik az 560 millió forintos beruházással, melyhez 238 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad a kormány. Ezzel a cég 190 munkahelyet tud megvédeni.

V. Németh Zsolt beszédében emlékeztetett, Szentgotthárd patináját évszázados ipari múltja adja, ahol a cégek sokasága – most éppen a Kiswire révén – az innovációt is megcsillantja. A térség országgyűlési képviselője gratulált és sok sikert kívánt a fejlesztő cégnek, egyben megköszönte Szijjártó Péter miniszter megkülönböztetett figyelmét, aki milliárdos fejlesztésekben és a vészhelyzet alatti szabályozási kérdésekben, így a határátkelők nyitvatartása ügyében is – ahogy fogalmazott – szó szerint rendelkezésünkre áll.

Szombathely

4,1 milliárd forintos beruházással bővítik a TDK Hungary Components Kft. szombathelyi gyárát

ehhez 1,8 milliárd forintot biztosít az állam a nagyvállalati támogatási programban– jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a helyszínen.

Takács Balázs ügyvezető elmondta: a pandémia okozta válságban az a cél, hogy stabilizálják és biztosítsák a munkahelyeket. A konszernen belüli versenyben a szombathelyi egység került ki győztesen; négymilliárd forintot meghaladó fejlesztési csomagot állítottak össze: új gyártósorok kerülnek ide, bővítik a meglévő gyártáskapacitást, és fejlesztik a gyártástechnológiát az Ipar 4.0 irányában.

Dr. Hende Csaba parlamenti alelnök, országgyűlési képviselő beszédében kiemelte: ha nem lett volna koronavírus járvány, akkor is korszakváltás küszöbén állnánk. Szombathely jövőjébe ruház be a kormány ezen beruházás támogatásával, a magyar adófizetők pénze jó helyre kerül. A szombathelyi TDK képes gyorsítani a kanyarban, vagyis válság idején, ez a városnak, az országnak is előnyt jelent.

Szijjártó Péter beszédében hangsúlyozta: az állam a munkanélküliség elleni harcot finanszírozza, és ebben azok a vállalatok partnerek, akik a jelenlegi körülmények között is elég bátrak, hogy új beruházást tegyenek. A nemzetközi TDK csoport huszonhárom országban van jelen, megtehette volna, hogy máshova viszi a fejlesztést, de a modernizálást Szombathelyen hajtják végre, itt van a világ egyik legjelentősebb központja, itt fejlesztik az okosautós megoldásokat, mint például a sávelhagyás elkerülése, a táblafelismerés, a kulcs nélküli zárás és nyitás. TDK Hungary Components Kft. szombathelyi gyárának 4,1 milliárd forintos beruházását 1,8 milliárd forinttal támogatja az állam.

Lukácsháza

13,5 milliárdos beruházás a lukácsházi SCHOTT-üzemben

Kétmilliárd forintnyi kormányzati támogatással 16 legújabb generációs, magasan automatizált gépsort állít üzembe a gyógyszeripari üveg csomagolóanyagokat gyártó lukácsházai SCHOTT Hungary Kft. – jelentette be pénteken a helyszínen Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. A beruházás összesen 13,5 milliárd forintba kerül és 550 ember munkáját védi meg.

– Büszkeség számunkra, hogy a világ által oly remélt és várt vakcina egy része, amelyet a Pfizer gyárt, az itt készült ampullákba kerül – mondta a miniszter. Hozzátette: ez is bizonyítja, Magyarország az új gazdasági korszak nyertesei közé tartozik, hiszen most olyan időket élünk, amikor nem a beruházások keresik az országokat, hanem az országok a beruházásokat.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszédében kiemelte: a világjárvány második hulláma világossá tette a kormány számára, úgy kell az emberek egészségét és életét megvédenie, hogy közben az ország gazdasága működőképes maradjon. – Ehhez arra van szükség, hogy a magyar emberek dolgozhassanak, munkahelyeket pedig a vállatok hoznak létre. A magyar kormány szövetségese valamennyi vállalat, amely a jelenlegi kihívásokkal teli körülmények közepette és dacára nem leépítéssel, elbocsájtással, a termelés visszafogásával válaszol, hanem elég bátor ahhoz, hogy újabb beruházásokat hajtson végre, fejlesszen, megvédje a nála lévő munkahelyeket – fogalmazott.

A hightech technológiát képviselő lukácsházi üzem Magyarország legnagyobb ampullákat és injekciósüvegeket előállító gyára, 97 százalékban külpiacra értékesít. A fejlesztés ezért az exportorientált magyar gazdaságot rövid távon is segíti. Szijjártó Péter kiemelte: a német vállalatok fontos szerepet játszanak a magyar gazdaságban, hatezer német vállalat háromszázezer magyar embernek ad munkát. Azzal, hogy a németországi Schott AG Magyarországra hozta ezt a fejlesztését, tovább erősödött a magyar-német gazdasági kapcsolat.

Vizi Balázs, a Schott Hungary Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: a beruházás olyan mérföldkő a 25 éves gyár történetében, amely a következő negyedévszázadra meghatározza működésüket. A 16 gépsor mellé a hozzájuk tartozó infrastrukturális hátteret is kiépítik. A gyártósoron évente több száz millió darab ampullát gyártanak majd.

Ágh Péter, a térség országgyűlési képviselője megköszönte a vezetésének, hogy mindig tesz egy lépést a jövő irányába. A beruházás nemcsak a települést, hanem egész észak Vas-megyét érinti, a gyár Szombathelytől Kőszegig foglalkoztat munkavállalókat. A Schott Hungary Kft. Lukácsháza legnagyobb adófizetője, a település iparűzésiadó-bevételeinek 85 százalékát adja.

„Miközben a világgazdaságban rossz szelek fújnak, addig ma három beruházást jelenthetünk be Vas megyében.

Lukácsházán kezdünk, innen megyünk Szombathelyre és végül Szentgotthárdon zárjuk a napot.

A három településen összesen 18,2 milliárd forintnyi beruházást tudunk bejelenteni, amelyekkel 2800 munkahelyet védünk meg!” -írta facebook oldalán Szijjártó Péter

Forrás: vaol
Különös kormányrendelet jelent meg péntek este - a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől
Elképesztő: Összeomlott Lajcsi felesége a razziától
Óriási bejelentés: A kormány elrendelte egy vakcinagyár felépítését Debrecenben
14 Mészáros-hotel kapott felújítási támogatást összesen 17,7 milliárd forint értékben úgy, hogy közben elbocsátotta munkavállalói felét
Miközben sorra dőlnek be a vállakozások, milliárdokkal tömi saját cégeit a kormány
1900 vakcina veszett oda, mert egy takarító véletlen kihúzta a fagyasztót
Oszd meg Te is - kiadatás ellen küzdenek Angliában, Magyarországon unokázós csalás miatt keresik őket
Magyar sikertörténet: Mészáros Lőrinc ahogy még nem láttad - közel 20 focicsapat van már a köreiben
Óriási a botrány: két belvárosi vendéglátót is bezáratott a rendőrség Budapesten
Közzétették a hivatalos listát: ezek az államtitkárok kaptak milliós prémiumot tavaly
Ukrajna vörös zónába sorolta Magyarországot - mutatjuk ez mit jelent
Csúnya baleset: totálkárosra tört egy Mustang Nyíregyházán
Gyászol Orbán Viktor
Több mint 20 milliárd forintért vett reklámot az állam a TV2-nél tavaly
Mi történt? - Biztonsági okok lassítják az uniós vakcinastratégiát
Jogilag rendben van, hogy Schobert Norbi magánnyomozót állít a kommentelőkre
Az adófizetők tarthatják fent az adófizetők pénzéből épített szombathelyi stadiont
A kormány már tíz éve családközpontú kormányzást folytat
Fidesz: Megkérjük a Gyurcsány-pártot, hogy fejezze be a hazudozást
Fidelitas: Gyurcsány Ferenc és felesége, Dobrev Klára megjeleníti a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok minden gátlástalan tulajdonságát
Máshol már kötelező az FFP2 maszk - mi történik ha itthon is kötelező lesz?
Kecskemét: Elgázoltak egy kislányt, az autós elhajtott a helyszínről
Óriási botrány: Dúró Dóra: feljelentem magam - lemond mentelmi jogáról
Rendőrök oszlatták fel a tömeget a Madách téren
Botrány: Sorra ismerik el a kormánylapok: nem volt titkos Karácsony-Gyurcsány-Alföldi találkozó...
Nyomkövetőt kapott a magyar milliárdos
Népszava: nem a magyar, hanem az orosz vizsgálatok alapján kapott engedélyt a Szputynik V
Az adófizetők tarthatják fent az adófizetők pénzéből épített szombathelyi stadiont
19 államtitkár kapott milliós prémiumot tavaly
Különös kormányrendelet jelent meg péntek este - a veszélyhelyzetben hozott rendelete eltérhet a törvénytől
Hivatalos: lélegeztetőgépeket adunk ajándékba Ukrajnának
Leszedette az uniós zászlókat egy csongrádi falu polgármestere
Müller Cecília: Még borzasztó messze vagyunk
Botrány: 7 milliárd forint tűnt el a kamupártok zsebében
Szóltak a férjnek, hogy búcsúzzon el 34 éves feleségétől és születendő kislányától
Müller Cecília reagált a vádakra: Nincs dublőröm, én voltam az...
Szijjártó az orosz vakcináról: egymillió ember beoltására elégséges mennyiséget vásároltunk
Mészáros pert indított egy portál ellen, íme a részletek
Orbán: több mint tíz éve nyomom az ipart...
Müller Cecília elárulta, hogy a beoltottaknak be kell-e tartaniuk a járványügyi előírást
Elkorhadt fa dőlt a kocsira, négyen meghaltak, mégsem találtak felelőst
Benkő: a járványhelyzetben is folytatni kell a haderőfejlesztési programot...garantálni kell a magyarok biztonságát
Németh Szilárd: továbbra is nagyon nagy a nyomás a magyar határon
Fidesz: Szégyen, amit a baloldal művel.. ha a Gyurcsány-párton múlt volna....
Mire kiért a TEK, fejbe lőtte magát egy férfi Budapesten
Hivatalos: Lesz védettséget igazoló kártya