THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Így intenek be Orbánnak a multik
Pillanatok alatt kész: A tésztája pillekönnyű és az íze is csodás!
Így intenek be Orbánnak a multik
Január elsejétől nem működhetnek üzletek a világörökségi területeken – a Lidl és az Adli talált megoldást.

Január elsejétől kormányrendelet tiltja, hogy Budapest világörökségi területein olyan 400 négyzetméternél nagyobb, napi fogyasztási cikkeket kínáló üzletek működjenek, amelyekben friss hús, húskészítmény és tejtermék kimérésére szolgáló pult. Ez általában a legtöbb multira igaz, a Lidl és az Aldi most egy ravasz húzással bújhatna ki a törvénymódosítás alól: elég lenne egy csemegepultot tenni ezekbe az üzletekbe, írja a HVG. A két üzletláncnál a közelmúltban több átalakítás is zajlott, számos diszkontot szupermarketté alakítottak át.

A diszkontláncok tehát így – az üzletek különösebb átalakítása nélkül – teljesítik a jogszabályban leírt kötelezettségüket. A törvényalkotók szándéka azonban vélhetően nem ez volt, hanem a visszaszorításuk annak érdekében, hogy – teljesítve a kormányfő szintén 2014-ben kifejtett álmát – a kiskereskedelemben is 50 százalék fölé nőhessen a magyar cégek aránya.

Forrás: Privatbankár
Orbán: Az Európai élmezőnyben van a magyar nyugdíjasok életszínvonala...
Valakinek biztos nagyon hiányzik! A gazdáját keresi ez az édes foxi!
Ekkora kárt ember még nem okozott Magyarországnak, mint amit Orbán!
Apa lett Michael Jackson fogadott magyar fia!
Schmidt Mária a 18 éves diáktüntető tanulmányi eredményét támadja, miközben ő megbukott érettségin!
Brutális baleset: Kettészakadt az ütközésben a BMW! (videó)
A tökéletes omlós és szaftos oldalas titka!
Meddig tűrjük még? A koraszülötteket sodorja veszélybe Orbán dilettáns kormányzata!
Légy Te a gazdija Pamuknak vagy segíts neki egy megosztással megtalálni az igazit!
És még mindig szabadlábon: pedig a Kúria döntött, hogy Matolcsy ellopta a közpénzt!
Vicces videó: Fogalmuk sincs a tiniknek, hogy mit kell csinálni a tárcsázós telefonnal!
Orbánon elhatalmasodott a paranoia!
Súlyos karambol Sárvárnál: Nekihajtott az Opel a BMW-nek! (videó)
Te is imádod a túró rudit? Mutatjuk torta formában!
Durva infók: Soros csak egy kitalált ellenség, hogy lophassanak...
Sosem volt igazi gazdija Lekvárnak, légy Te az, aki végre örökbe fogadja!
Dollármilliókat fizetnek ki azért Orbánék, hogy gyűlöljék egymást az emberek!
A legrosszabbtól tart: Michael Jackson lánya befeküdt egy klinikára!
Orbán a rendőrökről: Ők azok, akik a legkevesebbet túlóráztak, mégis duplán lettek kifizetve...
Rekordot döntött a BMW Magyarországon!
Egy pár hete találtam rá erre a receptre, és rögtön a család kedvencévé vált!
230 éves freskókat tüntettek el Orbán irodája miatt! (fotók)
Te észreveszed, hogy miért vált vicc tárgyává a bemondónő?
Több tízezer embert hagytak cserben Orbánék!
Vásárhelyen talált lány cica keresi eredeti gazdiját!
Orbán Ráhel: Nyugodtan alszunk el minden este, hisz nem loptunk el senkitől semmit...
Megrázó fotókon a kiskőrösi halálos baleset!
Ezentúl nem sütsz majd rántott sajtot! Sokkal egyszerűbb és nem folyik ki!
Így áll a saját lábon az Orbán-diktatúra második generációja: Milliárdosok huszonévesen!
El nem hiszi milyen fotó kapta a legtöbb lájkot az Instagramon!
Orbán ennek nem fog örülni: Elkészült a világ legnagyobb O1G-felirata!
Daisy: Immunerősítőre lenne szükségünk itt az illatos úti telepen!
Mészáros Lőrinc felesége: A Jóisten segítségével jutottunk el idáig!
A szomszéd kertjében kötött ki a BMW i8-cal a béna sofőr! (videó)
Mint egy krémes álom! Házi Kinder süti, amit ki kell próbálnod!
Orbán Gáspár: Az emberek hamarosan belátják, hogy az Orbán név SZENT és SÉRTHETETLEN!
Segíts neki egy megosztással: Csizmás kandúr gazdit keres!
A kormány bármikor visszavonhatja a nyugdíjat, ugyanis a nyugdíj nem jár csak adható!!
Kifújta az erős szél a tolvaj gatyájából a lopott pénzt! (videó)
Újságírókra támadt Orbán őrjöngő nyugdíjasa! (videó)
Ezt a verdát egy 3-as BMW-ből faragták!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
A magyar emberek az életükkel fizetnek Orbán hobbijáért!
Megállított videót mutatott a fodrásznak, aki a Play-gombot is belevágta a hajába! (fotó)
Pillanatok alatt kész: A tésztája pillekönnyű és az íze is csodás!
Durva: Világméretű összeesküvést szőtt az Orbán-kormány!
Segítséget kérnek a Martfű-Kengyel pártfogolt állatkái!
Jól van ez így? Több ATM-től nyugdíjasok tucatjai sétáltak el keserves arccal üres pénztárcával!
Ketrecharcosnőt akart kirabolni, a végén a rabló már rendőrökért könyörgött!
Orbán vagy hatalmasat bakizott a kormányinfón, vagy elszólta magát? (videó)
Valódi meteorit darabok díszítik ezt a különleges BMW-t! (fotók)
Megannyi elégedett hozzászólás bizonyítja, hogy ez a recept tökéletes!
Ezt látnod kell: Totál hülyét csinált Orbán rajongóiból egy facebookozó! (fotó)
Segíts egy megosztással megtalálni: Elveszett Buksi Miskolcon!
Egymásnak estek a fideszesek Orbán fia miatt!
Vívóbajnokhoz tört be a betörő! Nem kellett volna!
Olyan hozzászólást rögzítettek Orbán facebook oldalán, amit nem biztos hogy kellett volna! (fotó)
Pokoli ára van ennek az üres BMW karosszériának!
Minden szelet süti egy apró falat a Mennyországból!
Orbán erkölcsileg megsemmisült szellemileg leépült!
Léna is megérdemelne már egy szerető családot!
Így köpött szembe Orbán két és fél millió magyart!
Annyira örült a zsákmánynak a balfék rabló, hogy berúgott, aztán elfogták!
5 napja van Orbánnak!
Csúnya vége lett a BMW-s hóban csúszkálásának! (videó)
A diétázók kedvence! A pizza, ami nem hizlal!
Orbán Viktor, a német bombagyáros és az orosz maffiafőnök, plusz a furcsa halálesetek!
Lopott autóval érkezett a saját ítélethirdetésére az idióta autótolvaj!
Orbán Ráhel: Hát hogyan fogunk megélni, ha 13 milliárdot vissza kell fizessünk?
Négy tagú családból már csak Dézi várja szerető gazdiját! Segíts neki megtalálni!
Fékezés nélkül hajtottak bele: Karambolozott Orbán konvoja az M3-ason!
Brutál: Beparkolta BMW-jét egy kisteherautó alá!
Világbajnok lekváros bukta, pont úgy, ahogy a nagyi csinálta!
Orbán: Szégyen Magyarországra nézve, amit a pedagógusok megengednek maguknak!
Lánc végén éheztették szívtelen gazdái! Segíts neki egy megosztással, hogy szerető gazdira leljen!
Orbánt lelövik, vagy...

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem