THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Csak néhány ok, amiért Michael Jacksont ma is szeretjük!
5 film, aminek elég viccesre sikerült lefordítania a címét!
Csak néhány ok, amiért Michael Jacksont ma is szeretjük!
A rajongói még most is védik az érdekeit, a lemezcégek még mindig szép pénzt keresnek azzal, ha Michael Jackson lemezeit kiadják, pedig már tíz éve nincs köztünk a zenész. Jackson a popzene történelmének legendás alakja.

Michael Jackson nevéhez fűződik többek közt minden idők legnagyobb példányszámban értékesített albuma, az 1982-ben megjelent Thriller. A mai napig 300 ezer (!) példányt adnak el belőle, de nem csak a számok miatt mondjuk: a zenei öröksége megkérdőjelezhetetlen, megszámlálni is képtelenség lenne hány világhírű zenészre és előadóra volt olyan mély benyomással, hogy végül elinduljon a zenei pályán.

Szakmabeli társai és követői mellett egyszerű zeneszerető emberek millióira volt hatással stílusteremtő munkásságával és lehengerlő kisugárzásával. Az afroamerikai társadalom részben neki tulajdonítja a rasszizmus jelentős visszaszorulását a ’70-es, ’80-as évekbeli Egyesült Államokban. Karrierje során szerzett óriási vagyonának jelentős részét rászorulóknak adományozta. Élete folyamán végig kiállt a bajbajutottak és az elnyomottak mellett. Cikkünkben Michael Jacksonra emlékezünk.

Mindenkinek szíve joga megítélni Michael Jackson életművét, amelyet sok pletyka is beárnyékolt. Mindenekelőtt azonban fontosnak tartom leszögezni, hogy a cikk írójaként én Michael Jacksonra nem a gyermekmolesztálóként vagy ijesztő külsejű popsztárként emlékszem, hanem egy ikonként, aki a valaha élt egyik leginkább tiszta szívű és legzseniálisabb alakja a zene- és szórakoztatóiparnak. Számomra Michael Jackson több volt mint énekes, aki a különböző zenecsatornákról visszaköszön, és akivel együtt döngöltem a földet a talpammal az Earth Songra, valamint énekeltem halandzsázva a They Don’t Care About Us-t.

Az én szememben Michael Jackson egy valódi szamaritánus, aki nem csak zenéjével, de példamutató tetteivel is mély nyomott hagyott az emberekben. Önzetlen ember volt, aki rengeteget tett másokért, viselkedése a mai napig példaként szolgálhat a hozzá hasonlóan szerencsés helyzetben lévők számára. Itt az egyik leghíresebb példa: az 1985-ben, Lionel Ritchie-vel közösen írt We Are The World, amelynek egyetlen célja az afrikai rászorulók megsegítése volt.

De ne álljunk meg itt. Michael Jackson számtalanszor látott el kórházakat játékokkal, gépekkel, ágyakkal és egyéb berendezésekkel.

- 1986-ban másfél millió fontból létrehozott egy alapítványt, amely színes bőrű, hátrányos helyzetű gyermekek főiskolai és egyetemi taníttatását támogatta.
- A Pepsivel kötött reklámszerződéséért kapott összeg teljes egészét egy gyermekalapítványnak adományozta.
- A ’88-ban megjelent, nagy sikerű single lemez, a Man In The Mirror összes bevételét a Ronald McDonald Alapítványnak juttatta el, mely rákos gyermekek táboroztatását finanszírozta.
- A Bad című albuma ’89-es bemutató turnéjára ingyenjegyeket biztosított a szegény családok gyermekei számára. A koncertkörút egyik Los Angeles-i fellépése bevételének összes centjét a legnagyobb gyermekbántalmazás elleni alapítványnak utalta át.
- 1992-ben megalapította a Heal The World nevű szervezetet, mely 6 tonnányi ellátmányt juttatott el Szarajevóba, a balkáni háború sújtotta Boszniába; intézményes szinten előadásokat tartott a gyermekeknek a drog és az alkohol veszélyeiről; valamint dollármilliókat adományozott a rászoruló gyerekeknek.

Az élettörténete szintén sokaknak adott már erőt ahhoz, hogy hozzá hasonlóan küzdjenek. Mondjuk egy wikipédiás összefoglaló szintjén ezt írhatnánk róla:

Jackson 1958. augusztus 29-én született egy indianai vasipari munkás és egyébként R&B énekes apa, valamint istenfélő anya gyermekeként. A kis Michael a család kilenc gyermeke közül a hetedik volt, aki már hatéves korában beállt négy bátyja, a hétéves Marlon, a tízéves Jermaine, a 11 éves Tito és a 13 éves Jackie társaként a Jackson 5 együttesbe. A bandát édesapjuk alapította a ’60-as évek végén, s a legkisebb Jackson hamar az együttes frontemberévé nőtte ki magát sokoldalúsága miatt. Tehetségére szinte egyből felfigyelt még a show-biznisz akkori királya, maga Fred Astaire is. Tízesztendős volt, amikor megkötötték első lemezszerződésüket, 11 évesen pedig már az első televíziós szereplésén is túl volt. Az első négy szólólemezük kivétel nélkül első lett a Billboard poplistáján, amit korábban egyetlen banda sem mondhatott el magáról. Az ABC TV-társaság még egy Jackson 5 nevű mesesorozatot is sugárzott az amerikai nézőknek.

Hamar szembetűnővé vált, hogy a kis Michael tehetségével kimagaslik fivérei közül, így családjával és mentoraival úgy döntöttek, hogy a banda fellépéseivel párhuzamosan szólókarriert építenek fel a még mindig csak kisiskolás korú Michaelnek. Nem is határozhattak volna jobban, hiszen gyakorlatilag instant sikerként 1972-ben, 14 évesen Ben című számával már mint szólóénekes került a toplisták élére. Ahogy teltek a ’70-es évek, a Jackson 5 iránti kereslet egyre csak apadt, nem úgy, mint a tinédzser Jacko pályaíve, aki időközben kizárólagosan szólóelőadóvá vált. 1978-ban, 20 évesen még a Wiz című zenés filmben is kapott epizódszerepet, majd 1979-ben kiadta első országos sikernek számító szólóalbumát, az Off The Wall-t. Az album kiváló fogadtatásban részesült, de a három évvel később érkező Thriller visszhangja még ezt is túlszárnyalta, Jacko végérvényesen berobbant az amerikai köztudatba, és az ország legnépszerűbb énekesévé lépett elő. A Thriller 11 számából gyakorlatilag hét gigasláger lett, ezek egytől egyig bekerültek a Billboard Top 10-es listájába. Egészen máig ez számít a legtöbb példányban eladott zenei albumnak a maga 50 milliós darabszámával.

A csapból is Michael Jackson folyt, még az akkoriban indult MTV is szüntelenül őt játszotta, pedig őket egészen addig azzal vádoltak, hogy kizárólag fehér előadók zenéit sugározták. A Billie Jean videoklipjében látott energikussága és táncmozdulatai – mint a jól ismert „moonwalk” – olyan szintre emelték Jacksont, hogy szinte kultikus jelenséggé vált. Erre korábban csak olyan nagyságok voltak képesek, mint Elvis Presley – akinek egyébként a lányát, Lisa Maryt később feleségül vette a ’90-es évek elején. 1987-ben érkezett a Bad című album, amely csaknem ugyanannyi példányban kelt el, mint a már jól ismert Thriller. Mindenki Michael Jackson akart lenni az országban: az emberek elkezdték utánozni fürtös hajviseletét, egykezes kesztyűt és cipzáros dzsekiket hordtak az ő mintájára. Még a Fehér Házban is járt, közös képen pózolt az akkori elnökkel, Ronald Reagannel és feleségével, Nancyvel. A Beatles-legenda, Paul McCartney három duettet is készített Jacksonnal, amiből kettő a slágerlistákon a top 5-be is bekerült. Időközben szerződést kötött a Pepsivel – az egyik reklám forgatásán meggyulladt a szexepiljének számító hajkoronája, amiről világszerte cikkeztek az újságok.



Nem volt még 25 sem, amikor már Amerika legnépszerűbb zenészének számított. Addigi életének több mint a felét, egészen gyermekkorától kezdve sztárként élte meg, a körülötte lévő érdeklődés, felhajtás idővel egyre csak fokozódott. Manapság egy-egy feltörekvő tehetséget olykor segítők százai pártfogolnak, pszichológusok, szakemberek, személyi trénerek menedzselnek. Michael Jackson számára bár sok minden megadatott – siker, hírnév, szakmai elismerés, jólét –, egy valami azonban kimaradt az életéből: az igazi gyerekkor. Ezt pedig felnőttként igyekezett bepótolni. Némely tettét megkérdőjelezhetjük, de világnézete és elvei talán pont azért nyerték el milliók szívét, mert valahol mindig is gyerek maradt. Rendre felemelte hangját a társadalmi problémákkal kapcsolatban, folyamatosan kiállt fekete bőrű zenésztársai mellett, s egészen a 2000-es évekig több ízben adott hangot a rasszizmus elleni küzdelem fontosságának.

A ’80-as évek végén és a ’90-es évek elején fellendült a hip-hop, a rap és az úgynevezett alternatív zene. Ez meglehetősen visszavetette a popzene képviselőinek sikerét, Jackson azonban természetesen nem állt le az újabb slágerek gyártásával. 1991-ben kiadta Dangerous című albumát, amely bár az első helyig jutott, igazi nagy sláger csak a Black Or White lett róla. 1995-ben aztán jött egy kétlemezes válogatásalbum néhány új anyaggal, de végül nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A dupla lemez „mindössze” hétmillió példányban kelt el. Így is olyan slágereket adott a világnak, mint a You Are Not Alone, az Earth Song vagy éppen a They Don’t Care About Us. 2001-ben kiadta újabb stúdióalbumát, az Invincible-t – ekkor még nem tudhattuk, hogy ez az utolsó.

Jackson az ezt követő évekre kivonta magát a zenegyártásból, rajongóinak egészen 2008-ig kellett várniuk az újabb remek hírre: az élő legenda több tucat koncertet ad a nagyérdeműnek a londoni O2 Arénában. Persze, amíg nem jelent meg a koncerthelyszínek listája, a magyar Jacko-rajongók, köztük én is, reménykedtünk, hogy Magyarországot is útba ejti a turné során. Az eredeti tervek szerint 2009 nyarán indult volna a koncertsorozat, amit aztán 2010-re halasztottak. Egyből felröppentek a hírek, miszerint Jacko egészségi állapota nem engedte volna, hogy egy éven belül ekkora megterhelésnek tegye ki magát a világsztár. Ez sajnos igaznak bizonyult, hiszen 2009. június 25-én hunyt el szívroham következtében.

Tisztán emlékszem, mindenki erről beszélt. Halálának híre tornádóként söpört végig a világsajtón, számtalan weboldal lassult le és omlott össze, köztük a Los Angeles Times. Michael Jackson kereken 50 éves volt. Máig nem sok olyan előadót ismerünk, aki ennyi törődést, szeretetet és örökséget adott volna a világnak.

Forrás: NLCafe
A határon túliaknak szánt több mint 90 milliárdból 4 milliárd megy a Rogán-irodának!
Íme a 3 csetlő-botló rendőrről szóló sorozat előzetese! (videó)
Szénné keresik magukat: A képviselők fizetése a magyar átlagbér 276 százaléka!
Osszuk meg minél többen, 23-áig szerető gazdit kell találnia! Ne kelljen meghalnia!
Leszakad az arcunk: Óriásplakáton kell megköszönni a Fidesz-kormánynak a támogatást!
Halálos baleset a Váci úton: Szinte semmi nem maradt az oszlopba csapódó autóból!
Recept: Nem bántam meg, hogy kipróbáltam, 10 perc alatt kapkodta el a család!
Semmi nem tartozik ránk? Magyarország a titkok országa!
10-15 milliárd helyett 115 milliárdunkba kerül Orbánék sportcsarnoka!
Kampányüzemmódba kapcsolt az Orbán-média: Felpörgették az agymosottaknak szóló reklámhadjáratukat!
Újabb kilakoltatási botrány: 18-ból 76 millió lett!
Kezdjünk aggódni? Életveszélyes lehet Paks II!
EU-támogatások lenyúlása: 228 millió euró visszafizetését követelik Magyarországtól!
Ez nem vicc: Petíciót indítottak, hogy tiltsák be a dudálást Budapest belvárosában!
Mégis mit keres Orbán Ráhel és Tiborcz István a Fertő tóval kapcsolatos beruházások közelében?
Az életük a tét a hódmezővásárhelyi gyepmesteri telepen! Segíts nekik egy megosztással gazdihoz kerülni!
Szociális temetést javasol Orbán a szegényeknek! A saját rokonok végzik majd el a temetést!
Rátapadt a mentőre Pesten a Skodás, így nyert utat magának! (videó)
Recept: Lángost ennél, de nincs kedved órákig dolgozni vele? Sütőporos lángos, 15 perc alatt!
Durván megszorongatták Orbánt Amerikából!
Ennél idiótább légiutas kísérőt még nem láttál! (videó)
Egy magáncég adott ingyen klímát a gyermekkórháznak, mivel Orbánék minden pénzt stadionokra költenek! (fotók)
Segíts egy megosztással! Pesterzsébeten, az Attila utcából tűnt el ez a csíkos, pocakos cica!
Már Orbán-maffiát mondanak az osztrák híradóban Orbán-kormány helyett!
Autós üldözés volt ma a Gyömrői úton: Fegyvert rántottak a rendőrök! (videó)
Recept: Habkönnyű kekszes finomság, kevesebb mint fél óra alatt!
Fél a miniszterelnök? Egy halom TEK-es kísérgeti Orbánt!
A nap idiótája: Padlógázzal hajtott bele az óceánba fogadásból! (videó)
Négy milliót szakít Orbán legfrissebb minisztere lakáskiadásból!
Segíts egy megosztással ezeknek az édes kiscicáknak szerető gazdit találni!
Egy milliárdot ad a kormány Orbán gyülekezetének!
Forgalommal szemben haladt egy Suzukis az M7-esen! (videó)
Recept: Aki eddig megkóstolta, nem ment haza recept nélkül!
Bejelentették: A kormány szabályozni akarja a facebookot és a Google-t!
Idióta: Egy férfi fényes nappal, a pécsi panelok között tett magáévá egy autót!
A HM darabonként 13 milliárdért vásárolt luxusgépeket kormánytagoknak!
Segíts neki egy megosztással: Fanni csak egy szerető gazdit szeretne magának!
Kitálalt az M1 volt híradósa: "Olyan bélyeg lett a közmédiában dolgozni, mint amikor lecigányoznak”
Terhes anyát, kisgyereket és idős asszonyt gázolt halálra a száguldásával Facebookon hencegő BMW-s! (videó)
Recept: A tökéletes nyári ebéd, ami percek alatt elkészül!
Hivatalos: A nem magyar állampolgárok is regisztráció nélkül szavazhatnak az őszi magyar választásokon!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Recept: Így is süthetsz képviselőfánkot, és mennyivel egyszerűbb!
Szorul a hurok Orbánék nyaka körül: Vizsgálatot indított az Európai Unió!
5 film, aminek elég viccesre sikerült lefordítania a címét!
Majdnem egy fiatal lány életébe került Orbán elmebeteg politikai húzása!
Minden megosztás számít! Pécsen az Uránvárosi végállomásnál találták ezt a kétségbeesettem nyávogó cicát!
Felcsútról fújta a szél a sz@rszagot Budapestre!
Nem örült, hogy születésnapjára BMW-t kapott, ezért a folyóba lökte a kocsit! (videó)
Recept: Eddig mindenki elkérte a receptjét! Négyemeletes mennyország!
Titkolja a kormány, hogy kinek vesznek 82 milliárdért autókat!
Balfék rendőrökről fog szólni az RTL Klub új sorozata! (videó)
Több száz kamuszavazót jelentett be határ menti falujába a fideszes és a független polgármester! (videó)
Minden megosztás számát! Ki szeretne egy ilyen fekete szépséget családtagnak?
Orbánék találtak több 100 milliárdot, aztán kitömték vele a haverokat!
Durva baleset Örkényben: Kettétörte a villanyoszlopot a Ford!
Recept: lenyűgöző sütemény 2 perc alatt! Ezt el kell készítened!
„Magyarország az egyik legkorruptabb ország az Unióban”
Mindenkit elvarázsolt a The Jacksons Paloznakon!
Tüntetés Székesfehérváron Orbánék ellen! (videó)
Segíts neki egy megosztással: Pusziosztós Liza még mindig gazdit keres!
Köszönjük Fidesz: A krumpli 61%-kal, a zöldség 31%-kal drágult!
Durva BMW-s baleset: Kizuhant menet közben a részeg férfi!
Recept: Extra gyors, félórás kakaós csiga! Ezt imádni fogod!
Az államháztartási hiány összege majdnem annyi, mint Mészáros vagyona!
Az emberi hülyeség határtalan: Az idióta rollerrel vág át az autópálya öt sávján! (videó)
Ugyan mégis miből futotta Terézváros fideszes polgármesterének 200 milliós villára?
Első oltással, parazita mentesen és egészségesen költözne szerető gazdijához Max!
Forrósodik a helyzet: Orbán és Tiborcz is érintett lehet a Microsoft vesztegetési botrányában!
Alig hittek a szemüknek a zsaruk, amikor megfújatták a szondát a részeg sofőrrel!
Recept: Ezt a mennyei finomságot kár lenne kihagyni!
Papíron Rogán többet keres Orbánnál is!
Vicces bűnügyek: 40 milliárd Ft értékű áruval hajtottak bele az álló rendőrautóba a balfék drogkereskedők!
Újabb 23 hektárnyi terület az Orbán családnak!
Nem hiányzik valakinek? Ékszerteknőst találtak a 17. kerületi Gőzös utcában!
Ezt a pofátlan választ adta az Onkológiai Intézet, hogy miért kell a rákos betegeknek órákig a folyosón nyomorogni!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum