THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Széchenyi örökségét akarják lerombolni Orbánék!
Kamera előtt árulta el, hogyan nyithat Mészáros homokbányát természetvédelmi területen!
Széchenyi örökségét akarják lerombolni Orbánék!
Az egyetemi autonómia visszaállítását és az akadémia teljes körű szabadságát követelte Brenner Koloman szerdai sajtótájékoztatóján. A Jobbik frakcióvezető-helyettese szerint a kormány politikája teljes mértékben tudás -és értelmiségellenes.

Brenner Koloman megjegyezte, hogy Széchenyi István egy évi jövedelmét nem futballstadionra, hanem a magyar tudományos élet felvirágoztatására ajánlotta fel. Ezzel szemben a magát konzervatívnak tartó kormány, most ezt az örökséget akarja semmibe venni és tönkretenni.

"Az a kormányzati szándék, hogy átalakítsák a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteinek finanszírozását, a Fidesz és Orbán Viktor tudomány-, tudás- és értelmiségellenes politikájának újabb csúcsa, amely miatt végérvényesen elit nélkül marad középtávon az ország" - tette hozzá a Jobbik politikusa.

Brenner Koloman kiemelte, hogy az MTA "átszervezése" miatt több mint 5 ezer kutató dönthet úgy, hogy tudományos munkája folytatása érdekében, elhagyhatja az országot. Ez azért is lenne katasztrofális hazánk számára, mivel az elitjét elvesztő államok többnyire elszegényednek.

"Nyelveket beszélő, a nemzetközi tudományos világba beágyazott emberekről van szó, akik meg fogják találni a helyüket külföldön is a magyar egyetemi világ kivéreztetése után."

A Jobbik képviselője lapunk azon kérdésére, miszerint fideszes képviselők is megszavazták a korábban rengeteget támadott Manfred Webert az Európai Néppárt frakcióvezetőjének, úgy reagált:

Orbán Viktor addig tud erős emberként mutatkozni Európában, ameddig a Néppárt ehhez asszisztál.

"Ezzel szemben most az látszik, hogy a Fidesz önfelfüggesztése novemberig tart. Tehát Orbán Viktorék jelenleg légüres térben politizálnak. Ezért próbálnak most kétségbeesett gesztusokat tenni Manfred Weber felé."

Brenner Koloman leszögezte, hogy valójában ezért lehetséges az is, hogy a kormány elhalasztotta a közigazgatási bíróságok bevezetését is.

Forrás: Alfahír

Módosítják a törvényt, hogy Dézsi polgármesterként orvos is lehessen!
Rogán lehet a MOL új elnöke!
Félmilliós karácsonyi jutalom, 639 ezres bruttó átlagfizetés a TEK-nél!
Német lap: Orbán bajban van, új ellenségeket keres!
Brutális összegű év végi jutalmakat kaptak az államtitkárok!
Rogán olajra lép?
Nagykanizsai kerékpárkölcsönző: 10 milliós a fenntartási költsége, 140 ezres bevételt hoz!
Szíjjártó Péter: 180 milliárd Ft hitelt adunk Szaúd-Arábiának!
Hiányzik a rendelet, ami alapján kiválthatnák az e-receptet a fekvőbetegeknek!
Halomra rakják le a szemetet Eger mellett!
A Mengyi Roland-féle luxusbörtönbe megy az MVM-vezér is!
Több mint 2 milliárdért kívánhatott boldog karácsonyt a magyar kormány!
Bicskéig viszik a felcsúti kisvasutat!
Orbán elintézte, hogy évente három indonéz focistát kapjon a Puskás Akadémia!
16 percen át volt téma a magyar médiahelyzet az osztrák állami tévé esti talk show-jában! (videó)
Soros György bejelentette, globális oktatási hálózatot indít!
A kormány közel hétezer munkahelyet vett 2019-ben, darabját 16 millió forintért!
Kapkodva költözik a Kútvölgyi kórház, de Tiborcz köre pedig ezzel is jól jár!
Habony műve lehet a cigányozós-börtönös offenzíva!
Termőföldmutyi Magyarországon: A New York Times és az Euronews is utánajárt a dolognak!
A székelyföldi gazdaságfejlesztési pályázaton is Mészáros-közeli vállalkozó nyert!
Gyenge forint: Orbán és Matolcsy elvesztették az irányítást!
Economist lista: Magyarország a hibás demokrácia besorolást kapta!
Schobert Norbert újabb üzenete: Csókoljuk Orbán Viktort! (videó)
Transparency vizsgálat: Csak Bulgária korruptabb Magyarországnál az Európai Unióban!
Történelmi mélypontra zuhant reggel a forint, Európa jelenleg leggyengébb devizája!
Csányi Sándor 13 milliárdos luxusgépén repült Indonéziába Orbán!
Támogassák a kórházakat a milliárdokat kapó futballklubok!
Trócsányi László 13 millió forintnyi lelépési pénzt kapott!
Még az államtitkár szerint is vállalhatatlan volt a közmédia interjúja Karácsony Gergellyel!
Milliárdjainkba fáj a Mátrai Erőmű bezárása!
A DK egy működésképtelen pendrive-on kapta meg a felcsúti fociakadémia tao-számláit!
Újabb alagutat találtak a déli határnál!
Jelentés: Aki Magyarországon születik szegény családba, az nehezen jut előre!
Nagy Ervin: A Fideszt nem lehet csak úgy kitenni az Európai Néppártból!
Százmilliárdok agymosásra! Közpénzből!
Ez a mai Magyarország: Volt olyan, aki Fidesznek akarta elnevezni a gyerekét!
Még hatályba sem lépett, máris visszavonták a tokaji borvidék védettségéről szóló kormányrendeletet!
Tényfeltáró delegációt küld Magyarországra az Európai Parlament!
Simonka: Mi nem csináltunk semmit másképp, mint mindenki más ebben az országban!
2020-ban 110 milliárdot fizetünk a letelepedési kötvények után!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
A hazai rendszer nem a bántalmazottakat segíti: tovább alázzák a lúgos orvos áldozatát!
Tejszínes, gombás csirkemell vagy rántottsajt? - Íme a kecskeméti luxusbörtön étlapja, ahol Mengyi Roland raboskodik! (fotó)
Kamera előtt árulta el, hogyan nyithat Mészáros homokbányát természetvédelmi területen!
Botrány: Bessenyei Ferenc özvegye kiosztotta a díjátadón Márki-Zay Péter polgármestert!
100 milliárdot költhettek Rogánék kormánypropagandára!
Magyar György: Tudatos kampány zajlik a kormány részéről, aminek iszonyú következményei lehetnek!
Szárnyal az ország: Az elmúlt tíz napban 21 magyar fagyott halálra, főleg fűtetlen lakásban!
Minden kilencedik magyar háztartás bajban van a rezsiszámlák befizetésével!
Azt ígérték, hogy nem lesz új adó, majd az első ülésen be is vezettek egy újat!
550 ezres illetménye mellé havi 640 ezret kap a gyógyfürdőtől a harkányi fideszes polgármester!
Orbán a gyűlölet, a dezinformáció és a manipuláció birodalmát építi ki...
Novák Katalin: A magyar családpolitikát elismerés övezi Washingtonban!
Orbán: egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból!
Megszüntették a fideszes államtitkár vejét érintő nyomozást, aki sajátjaként használja a közpénzből épült, lószoláriummal ellátott központot!
Harrach szerint a KDNP simán bejutna a parlamentbe, ezért ki sem próbálják! Logikus, nem?
7 milliárdos többlet helyett 23 milliárd Ft adóssággal adta át a fideszes vezetés Pécset!
Matolcsy György: Túl sok készpénz van a magyaroknál!
Annyira nincs óvónő hogy van, ahol vállalkozókedvű nyugdíjasok vigyáznak a gyerekekre!
Szállodát vett a Fidesz kedvenc biztonsági embere a Balatonon!
Orbán Viktor szétlopja Magyarországot! (videó)
Orbán kormány sikerei: Az Európai Parlament megszavazta az eljárást Magyarország ellen!
Arról győzködik a fideszesek a gyöngyöspatai romákat, hogy mire költsék a kártérítést, ami Orbán szerint nem is járna!
Deutsch Tamás: Magyarországon működnek a jogállami normák!
Uniós biztos: az Orbán-kormány intézkedései indokolttá teszik a 7-es cikk szerinti eljárást!
Az Erzsébet-programon is százmilliókat kaszálnak Mészárosék!
Nyílt Társadalom Alapítványok elnöke: Orbán azzal fenyegetett, hogy a titkosszolgálatot veti be ellenünk!
A dolgozókon bukhat el a sokmilliárdos orosz-magyar üzlet!
Bűntársai okozhatják Simonka vesztét és a kétharmadot is bukhatja vele a Fidesz!
Weber Orbánnak: nem kérünk kioktatást!
Több milliárdnyi magyar közpénzt nyert Erdélyben az Igazi Csíki Sör mögött álló cég!
1,5 milliárdért nyújt nyújt informatikai támogatást a falvak orvosi ellátásához Mészáros volt jobbkezének cége!
Simonka-per: Negyedmilliárdos végrehajtást és NAV-tartozást is eltitkolt a fideszes képviselő!
Kiderült: Majd\' 160 millió Ft adót csalt el 2019-ben a Mészáros & Felcút Kft!
Lehet készülni: Hatalmasat drágul a liszt és a kenyér!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum