THE HUNGARIAN TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben

Öt, a magyar kormány támogatásával, a Rómer Flóris Terv keretében felújított római katolikus műemlék templomot szenteltek fel és adtak át vasárnap Erdélyben.

A Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyéhez tartozó értékes műemlék épületek teljes körű felújítása idén fejeződött be a Teleki László Alapítvány felügyelete alatt. A Maros megyei Szentdemeter, Székelybő, Názna-Marosszentkirály, a Hargita megyei Csíkrákos és a Hunyad megyei Nagyág templomát ünnepi szentmisén szentelték újjá az Építési és Közlekedési Minisztérium és az alapítvány képviselőinek jelenlétében. A központi szentmisét Szentdemeteren tartották, ahol Kerekes László gyulafehérvári segédpüspök adott hálát a felújításért.

Lánszki Regő, a budapesti Építési és Közlekedési Minisztérium építészeti államtitkára beszédében azt hangsúlyozta: sziklára, megfelelő alapra kell építeni a házat és a hazát is.

Meglátása szerint ez a biztos alap a közösség, ami a nemzetépítéshez, templom-helyreállításhoz is kell, ezért támogatja a magyar kormány a Kárpát-medencei műemlékek felújítását. Rámutatott, hogy a támogatáson túl egy új védelmi és ösztönzőrendszert is megteremtettek, az új átfogó építési és örökségvédelmi törvényt ősszel fogadhatja el a parlament. „Ebben olyan műemlék-nyilvántartás felállítását írjuk elő, ami a teljes Kárpát-medence magyar vonatkozású műemlékállományát feldolgozza annak minden pontos részletével” – jelentette ki, hozzátéve: ennek köszönhetően minden magyar többet tudhat meg a műemlékekről, ami arra ösztönözheti, hogy felkeresse őket. Kitért arra is, hogy a templom nemcsak műemlék, hanem a magyarság megmaradásának szilárd alapja Erdélyben és máshol is.

„Összetartozásunk üzenetét is jelentik ezek az épületek” – fogalmazott az államtitkár, emlékeztetve, hogy Szentdemeter a magyarság végpontja volt minden időkben, innen kezdődik a szász vidék. Hozzátette: annak is üzenete van, hogy míg Európa-szerte templomokat zárnak be, rombolnak le vagy kocsmát nyitnak benne, addig a Kárpát-medencében felújítják ezeket, mert „ezek a falak és az Istenhez fordulás tartotta meg a magyarságot”, és ezek jelentik a jövőt. Köszönetet mondott a szakembereknek, és további műemlékek felújítását ígérte.

Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója emlékeztetett arra, hogy 1999 óta foglalkoznak a határon túli műemlékek megmentésével. A felújítás azért fontos, mert a felépített kövek etnikai környezete megváltozhat, de a magyarság egykori jelenlétét bizonyítják, a könnyen eltűnő levéltári dokumentumoknál is jobban. A köveket nem lehet ilyen könnyen eltüntetni, de bizony, ha nincs tető a templom fölött, a kövek is összeomolhatnak” – mondta az igazgató, aki szerint ezért kell a magyar kormánynak segíteni a felújítást. Felidézte: a nagyági templom egy aranybánya munkaközösségét szolgálta, mára dévai magyarok népesítik be újra. Hangsúlyozta: ez is jelzi, hogy a munkának értelme van, és folytatni kell. A templom és a hit megtartásának fontosságát hangsúlyozta Péter Ferenc Maros megyei tanácselnök, Varga András Adorján, Balavásár község polgármestere és Móring József Attila, a testvértelepülés Somogyvár országgyűlési képviselője is.

A gyulafehérvári érsekség részéről Veres Stelian gazdasági igazgató mondott köszönetet. A felújítás folyamatát ismertető Kiss Lóránd falképrestaurátor elmondta: a 13. századi templomhajónak két pici ablakát, bejáratát is megtalálták, amit részben láthatóvá is tettek. A késő gótikus stílusban készült falképek is láthatók, míg a padló, az üvegablakok és a barokk oltárkép felújítása még hátravan. A vasárnap átadott római katolikus templomok a 13–18. századból valók, különleges középkori elemekkel rendelkeznek.
Ezt olvassa mindenki:
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt 
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! 
Nem akárkivel kapták lencsevégre Szijjártót - erről a barátságról beszél mindenki 
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig 
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot 
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól 
Robbant a hír: Milliárdok üthetik Galambos Lajos markát 
Kiderült mit mondott az a bizonyos rendőr Schadlnak - komédia a tárgyaláson, óriási bajban Völner? 
Mi történt? Lázár János egészen furcsa dolgokat művelt Novák Katalin lemondása után - döbbenet 
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban 
Kitört a népharag - elveszik a nyaralók kedvenc szabadstrandját, alapítványhoz kerül egy másfél kilométeres vízpart 
Lopott Pénzek Birtoka – így jelenik meg a térképen az Orbán birtok 
Robbant a hír: Tóth Gabit letiltották! - hirtelen eltűnt... 
Kiderült Fideszes körökben kit sejtenek a Novák bukását hozó kegyelmi döntés mögött - döbbenet 
Eldurvultak a dolgok: kemény csatába kezdett nyílvánosan Menczer Tamás és Magyar Péter 
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben 
Érdekesen számolt be a kormánymédia Magyar Péter által szervezett tüntetésről - mutatjuk a képeket 
Gyermekvédelem Magyarország: Megszökött a gyermekotthonból egy 13 éves lány, befogadták, de ami ezután történt...... 
Bravúr: most írják ki a közbeszerzést, de három hónapja kész van amire kiírták... 
Megdöbbentő igazságügyi törvény-javaslat került elő: sokak szerint reakció Magyar Péter hangfelvételére 
Most derülnek ki a dolgok: Novák Katalinnak több milliós moziszobája volt de ez még nem minden..... 
A spanyolok kiakadtak, az oroszokat sejtik a háttérben - Az Orbán kormány megjelent Spanyolországban 
Itt a hivatalos felmérés: így áll most Magyar Péter pártja 
Döbbenet: Szijjártó Péter ellentmondott Orbán Viktornak 
Már a rendőrség oldalán is megjelent a reakció Magyar Péter állítására 
Trükkös magyarok - kiderült hogyan spórolnak akár 100 Ft-ot is literenként az üzemanyagon 
Nem akármi tűnt fel egy Orbán háza melletti buszmegállóban - ha ezt Mészáros és Várkonyi meglátja... 
Mészáros és Tiborcz nagybevásárlást csapott az állami százmilliárdokból amit kaptak 
Váratlan helyről kapott védelmet Rogán: nem ismeri Schadl Györgyöt, soha nem is beszélt vele 
Felcsút ismét tarol: itt az újabb beruházás több mint 100 millióért - mutatjuk 
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni 
Ez durva: Bencsik András: Patkánylelkületű tömegek követik Magyar Pétert 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett
Kiderült mennyi a belépő ha Tóth Gabit akarod látni - hanyatt fogsz esni az összegtől
Egy magyarul kezdő szinten beszélő férfit neveztek ki miniszteri biztosnak
„Jól fizet Tóni?” - nyilvánosan tört ki a botrány az egyik poszt alatt
Megkerülték akit kellett, majd Mészáros Lőrinc bankjára cserélték az OTP-t
Hangosan hallgatták Magyar Péter beszédét, amikor megjelent a rendőrség
A legnagyobb magyar Offshore botrány: ismert magyar milliárdoshoz kötődő svájci bankszámla került elő
Elképesztő videó: 12 év kényszermunkára ítélnek két észak-koreai diákot, az ok megdöbbentő
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: látnod kell, hogy elhidd mi történt
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért)
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet
Robbant a hír: Finnországban jelent meg Szijjártó testvére, nem akárminek lesz a tulajdonosa
Nem akármit szerzett meg Tiborcz István - Magyar Péter szerint családi részvénytársaság lesz az ország
Népszava: Novák kitüntetett egy lelkészt, aki 62 millió forinttól fosztott meg egy iskolát
Mészáros Lőrinc váratlanul megszólalt Magyar Péterről
Háború indul: Nem akárki fordult a Szuverenitásvédelmi Hivatalhoz hogy nézzen a baloldali EP-képviselők körmére