THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
5 film, aminek elég viccesre sikerült lefordítania a címét!
Még hatályba sem lépett, máris visszavonták a tokaji borvidék védettségéről szóló kormányrendeletet!
5 film, aminek elég viccesre sikerült lefordítania a címét!
Ne legyünk gonoszak, és lássuk be: a fordítás egy nagyon nehéz munka. Nem elég ugyanis érteni két nyelvet, leleményre, kulturális ismeretekre és sokszor nagyon komoly kreativitásra is szükség van. Nem csoda, hogy van az úgy, hogy nem jönnek össze a dolgok. A magyarra fordított filmcímek között van néhány legendásan rossz, mi például máig nagyon jókat derülünk ezeken a mellényúlásokon.


1/5 Hogyan rohanj a veszTedbe

Seth MacFarlane 2014-es vígjátékának címe szó szerinti fordítása kb. Egymillió módja annak, hogy meghalj nyugaton (A Million Ways to Die in the West).

Valószínűleg azonban a hazai forgalmazók nem érezték elég erősnek a sztorit meg az előzetest, és úgy gondolták, kellene ide még valami, amivel el lehet adni a mozit. Mivel az író-rendező előző filmje a trágárul viselkedő, káromkodó plüssmackóval, Teddel igazi kasszasiker volt, gondolták, érzékeltetik, hogy most is ugyanarról a pasiról van szó.

A film címe magyarul így az lett: Hogyan rohanj a veszTedbe.

Megjelenik a sztoriban a plüssmaci? Nem. Van a két sztorinak bármi köze egymáshoz? Nincs.

Indokolta valami ezt a szójátékot? Nem.

Röhögünk rajta? Igen, csak nem azért, ami az eredeti cél volt.


2/5 A sejt

Míg A holló esetében lehet azzal védekezni, hogy hát magyarul mégis csak ijesztőbben hangzik, mint a varjú, a The Cell esetében nem sok magyarázat van a fordításra.

Aki még nem látta a filmet, az most ne nézzen ide, spojler következik: a sztori szerint a sorozatgyilkos zárkába, cellába (cell) zárja áldozatait.

Csakhogy a cell szó angolul sejtet is jelenhet. Igaz, annak nem nagyon van köze a filmhez, de valószínűleg előbb szerepel a szótárban.

Így lett a 2000-ben bemutatott film magyar címe A sejt. A miértekre azóta is keressük a választ…


3/5 Sziki-szökevény - Ciki a muki, de cuki

Leslie Nielsen filmjének szószerinti fordítása az lenne, hogy helytelenül vádolva (Wrongfully Accused).

Oké, ez valóban nem hangzik olyan jól, és nem is derül ki belőle, hogy az amerikai komédia egyik legnépszerűbb színésze fog ökörködni a vásznon 87 percen keresztül.

A Sziki-szökevény viszont mégis kicsit erőltetett, túltolt, csikorgó-nyikorgó megoldásnak tűnik, de talán még hajlandóak is lennénk lenyelni, ha nem érezték volna szükségesnek, hogy legyen egy magyar alcíme is a filmnek: Ciki a muki, de cuki.

Ez sajnos már a teljes agyhalál kategória.


4/5 Egy rém modern család

Szegény fordítók sokszor nem sokat tehetnek, megköti a kezüket a megrendelő vagy az eredeti forgalmazó.

A népszerű sorozat, a Modern Family címét például elég egyszerű lenne lefordítani, és eleinte Modern család címmel tervezték adni, ám a hazai megrendelő ragaszkodott az Egy rém modern család fordításhoz, hiszen az egyik szereplő, Ed O’Neil a Rém rendes család (angolul egyébként Married with Children, azaz Házas, gyerekkel) főszereplője volt.

Már megint: a két sorozatnak semmi köze egymáshoz, sem sztoriban, sem pedig hangulatában, de még minőségében sem.

Hogy mi indokolta ezt a kényszeredett fordítást? Mi is csak találgatjuk.


5/5 A holló

Brandon Lee utolsó alakítása egyszerre hátborzongató és szívbemarkoló bosszúfilm, a The Crow, amiben fontos és szimbolikus szerepe jut egy madárnak.

Ami egy varjú. A filmben szereplő madár egy varjú. A címben megnevezett madár is egy varjú. A holtakat a halálból visszahozó madár a varjú.

Ehhez képest mi a film címe magyarul? A holló.

Milyen madarat emlegetnek a filmben? Hollót.

Csakhogy az angolul raven.

A fordítók és forgalmazók talán azt gondolták: végül is fekete-fekete, amúgy sem biológia órán vagyunk.

Forrás: Bien
Vádirat: Az orbáni évtized, amely a múltba lökte Magyarországot!
Náci propagandával hirdette a család fontosságát a pécs-baranyai KDNP!
Orbán fontos háttérembere vette meg a Hollóházit!
Migránsok veszik el a kenyerünket – 2 Srí Lanka-i pékmester miatt lázadoznak a gyergyóditróiak!
300 millióba került, mégis szűk és hepehupás a zuglói vasútállomás!
Berki addig nem áll meg, amíg miniszterelnök nem lesz!
Orbán Viktor: A lónak a...
Csak úgy dobálták a milliós jutalmakat az államtitkároknak karácsonykor!
Koronavírus: karantén a gödi Samsung gyárban!
Rengeteg az állás nélküli fiatal Magyarországon!
Hazudott az Orbán-kormány: Megalapozatlan indokkal vonnák meg a tb-tartozók térítésmentes egészségügyi ellátását!
Módosítják a törvényt, hogy Dézsi polgármesterként orvos is lehessen!
Rogán lehet a MOL új elnöke!
Félmilliós karácsonyi jutalom, 639 ezres bruttó átlagfizetés a TEK-nél!
Német lap: Orbán bajban van, új ellenségeket keres!
Brutális összegű év végi jutalmakat kaptak az államtitkárok!
Rogán olajra lép?
Nagykanizsai kerékpárkölcsönző: 10 milliós a fenntartási költsége, 140 ezres bevételt hoz!
Szíjjártó Péter: 180 milliárd Ft hitelt adunk Szaúd-Arábiának!
Hiányzik a rendelet, ami alapján kiválthatnák az e-receptet a fekvőbetegeknek!
Halomra rakják le a szemetet Eger mellett!
A Mengyi Roland-féle luxusbörtönbe megy az MVM-vezér is!
Több mint 2 milliárdért kívánhatott boldog karácsonyt a magyar kormány!
Bicskéig viszik a felcsúti kisvasutat!
Orbán elintézte, hogy évente három indonéz focistát kapjon a Puskás Akadémia!
16 percen át volt téma a magyar médiahelyzet az osztrák állami tévé esti talk show-jában! (videó)
Soros György bejelentette, globális oktatási hálózatot indít!
A kormány közel hétezer munkahelyet vett 2019-ben, darabját 16 millió forintért!
Kapkodva költözik a Kútvölgyi kórház, de Tiborcz köre pedig ezzel is jól jár!
Habony műve lehet a cigányozós-börtönös offenzíva!
Termőföldmutyi Magyarországon: A New York Times és az Euronews is utánajárt a dolognak!
A székelyföldi gazdaságfejlesztési pályázaton is Mészáros-közeli vállalkozó nyert!
Gyenge forint: Orbán és Matolcsy elvesztették az irányítást!
Economist lista: Magyarország a hibás demokrácia besorolást kapta!
Schobert Norbert újabb üzenete: Csókoljuk Orbán Viktort! (videó)
Transparency vizsgálat: Csak Bulgária korruptabb Magyarországnál az Európai Unióban!
Történelmi mélypontra zuhant reggel a forint, Európa jelenleg leggyengébb devizája!
Csányi Sándor 13 milliárdos luxusgépén repült Indonéziába Orbán!
Támogassák a kórházakat a milliárdokat kapó futballklubok!
Trócsányi László 13 millió forintnyi lelépési pénzt kapott!
Még az államtitkár szerint is vállalhatatlan volt a közmédia interjúja Karácsony Gergellyel!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Százmilliárdok agymosásra! Közpénzből!
Ez a mai Magyarország: Volt olyan, aki Fidesznek akarta elnevezni a gyerekét!
Még hatályba sem lépett, máris visszavonták a tokaji borvidék védettségéről szóló kormányrendeletet!
Tényfeltáró delegációt küld Magyarországra az Európai Parlament!
Simonka: Mi nem csináltunk semmit másképp, mint mindenki más ebben az országban!
2020-ban 110 milliárdot fizetünk a letelepedési kötvények után!
Szijjártó: Magyarország saját nukleáris akadémiát hoz létre!
A gyenge forintra a miniszterelnök csere a megoldás!
28 milliós elektromos Audit kapott Áder a hivatalától karácsonyra!
Visszautasítja az ügyvédi kamara Orbán vádjait!
Matolcsy: Rendben van, hogy az MNB több mint tízmilliárdért kétszer is megvette ugyanazt az épületet!
A hazai rendszer nem a bántalmazottakat segíti: tovább alázzák a lúgos orvos áldozatát!
Tejszínes, gombás csirkemell vagy rántottsajt? - Íme a kecskeméti luxusbörtön étlapja, ahol Mengyi Roland raboskodik! (fotó)
Kamera előtt árulta el, hogyan nyithat Mészáros homokbányát természetvédelmi területen!
Botrány: Bessenyei Ferenc özvegye kiosztotta a díjátadón Márki-Zay Péter polgármestert!
100 milliárdot költhettek Rogánék kormánypropagandára!
Magyar György: Tudatos kampány zajlik a kormány részéről, aminek iszonyú következményei lehetnek!
Szárnyal az ország: Az elmúlt tíz napban 21 magyar fagyott halálra, főleg fűtetlen lakásban!
Minden kilencedik magyar háztartás bajban van a rezsiszámlák befizetésével!
Azt ígérték, hogy nem lesz új adó, majd az első ülésen be is vezettek egy újat!
550 ezres illetménye mellé havi 640 ezret kap a gyógyfürdőtől a harkányi fideszes polgármester!
Orbán a gyűlölet, a dezinformáció és a manipuláció birodalmát építi ki...
Novák Katalin: A magyar családpolitikát elismerés övezi Washingtonban!
Orbán: egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból!
Megszüntették a fideszes államtitkár vejét érintő nyomozást, aki sajátjaként használja a közpénzből épült, lószoláriummal ellátott központot!
Harrach szerint a KDNP simán bejutna a parlamentbe, ezért ki sem próbálják! Logikus, nem?
7 milliárdos többlet helyett 23 milliárd Ft adóssággal adta át a fideszes vezetés Pécset!
Matolcsy György: Túl sok készpénz van a magyaroknál!
Annyira nincs óvónő hogy van, ahol vállalkozókedvű nyugdíjasok vigyáznak a gyerekekre!
Szállodát vett a Fidesz kedvenc biztonsági embere a Balatonon!
Orbán Viktor szétlopja Magyarországot! (videó)
Orbán kormány sikerei: Az Európai Parlament megszavazta az eljárást Magyarország ellen!
Arról győzködik a fideszesek a gyöngyöspatai romákat, hogy mire költsék a kártérítést, ami Orbán szerint nem is járna!
Deutsch Tamás: Magyarországon működnek a jogállami normák!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum