THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
400 milliárd Ft-ot költött a kormány határvédelemre!
Ceglédi a facebookon fakadt ki: A 168 Óra megszűnt, többet egy sort sem írok bele...
400 milliárd Ft-ot költött a kormány határvédelemre!
Határvédelmi, határrendészeti feladatokra összesen mintegy 408 milliárd forintot költött el a rendőrség 2015 és 2019 júniusa között - írja szombati számában a Magyar Nemzet.

A lap az az Országos Rendőr-főkapitányság adataira hivatkozva arról számol be, hogy a határvédelem költségei az idei első fél évben jelentősen csökkentek a korábbiakhoz képest: mintegy 11,3 milliárd forintot kapott az ORFK a tömeges bevándorlás kezeléséhez kapcsolódó kiadások fedezésére.

A hatóság tájékoztatása szerint rendészettechnikai eszközök beszerzésére 289 millió forint, a területi szervek migrációval kapcsolatos felhalmozási kiadásaira 237,9 millió forint, a migrációs feladatok ellátásával kapcsolatosan felmerülő költségekre 7 milliárd forint, valamint a 3000 fős létszámfejlesztésre 3,77 milliárd forint jutott. Az összes költség ennél több, mintegy 40 milliárd forint, ám ez jóval kevesebb, mint 2018 első fél évében, amikor nagyjából ennek a duplájára rúgtak a kiadások.

A lap szerint határvédelem csökkenő költsége azzal függ össze, hogy számos olyan egyszeri kiadást jelentő tétel volt, mint a felszerelések, járművek beszerzése és a kerítés felállítása, ami ugyan folyamatos ráfordítást igényel, ám ennek az összege eltörpül például a kerítés megépítésének összegéhez képest.

A Magyar Nemzet felidézi, hogy a határok biztosítása már 1999, Magyarország NATO-tagságának kezdete óta kiemelt feladat, a minőségi - és költségbeli - ugrást a határvédelemben azonban a 2015-ös bevándorlási válság jelentette, ekkor ugyanis összeomlott Görögország határvédelme, és a migránsok gyakorlatilag akadály nélkül jutottak el Magyarország határáig, ahol a százezres tömegek feltartóztatására nem volt sem megfelelő infrastruktúra, sem pedig megfelelő humán erőforrás. 2015 júniusának közepén a kormány döntött az ideiglenes biztonsági határzár felállításáról, néhány hónappal később pedig szabálysértésből bűncselekménnyé minősítette a tiltott határátlépést.

A kerítésen kívül a határt egyre jelentősebb élő erővel is védték, ez a feladat leginkább a rendőrség hatáskörébe került, ám a honvédség alakulatai besegítettek.

A lap emlékeztet arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök 2017 őszén levélben kérte az Európai Bizottság elnökét, hogy Brüsszel 50 százalékban járuljon hozzá a magyar határvédelem addigi költségeihez - írja az MTI. Hollik István kormányszóvivő februári nyilatkozatát idézve azt írják: az Európai Bizottság csak a költségek mintegy tizedét ismerte el, de a mai napig "egyetlen fillért" sem fizetett.

Forrás: ATV
Orbán szerint ez a magyarok küldetése!
Úgy fotózkodtak a Fidesz új polgármester-jelöltjei Orbánnal, mint beiratkozó kisdiákok az évnyitón!
1270 millió forint közpénzzel segített ki egy kínai beruházást a kormány Kapuváron!
Egyre több fiatal magyar kényszerül a szüleivel lakni!
Újbudán személyes adatokért adják a 200 Ft-os LED izzókat a fideszes polgármester nevében!
A Rogán család kinőtte a luxusingatlanját, beköltöztek Sarka Katáék mellé egy villakomplexumba!
Tarlós: Mit orbánviktorozik? Menjen el az orvoshoz!
Emberi csontokat találtak Várpalotán egy hulladéktelepen!
Feltette az ételt főni, megölte vele az anyját a Nógrádi férfi!
Lázadás egy szekszárdi iskolában!
Vállalhatatlan nekik: “Véletlenül” lehagyták a brüsszeli néppárti csoportképről Trócsányit!
A Fidesz mostani húzásából akár nemzetközi botrány is lehet!
Közmunkásokkal hordatták ki a fideszes szórólapokat Komlón! (videó)
Orbán: Onnan lehet megismerni a korrupciótól szenvedő országokat, hogy nem fejlődnek, hiszen ellopják a pénzt!
Tragédia is lehetett volna: 700 méterre állt meg egymástól két szemben haladó vonat Pécel és Rákos között!
Itthon nincs pénz az egészségügyre, de Erdélyben orvoslakásokat épít a magyar kormány!
Orbán haverja építhet felhőkarcolót a Kopaszi-gátnál!
Hatalmas füst Budapest belvárosában: feketébe borult az ég!
Pár nap és fűthetünk: Fagyokra és hidegfrontra kell számítani!
Hivatali visszaélés miatt feljelentést tettek a roma vezetőnek 4 millióért eladott lakás ügyében!
Kemény fenyegetést kaptak a kormánytól azok a budapestiek, akik nem Tarlósra szavaznak! (videó)
Fegyelmi eljárás indul az M7-esen kő-papír-ollózó motoros rendőrök ellen!
Videón, ahogy a fideszes aláírásgyűjtő hazudik a rezsiutalványokról!
Kórházban fekszenek az idősotthon lakói: az a szállás sem épült meg, amire milliárdokat adott a kormány!
A Fidesz szerint a gyorsan emelkedő bérek miatt rúgnak ki 800 embert az Electroluxtól! (videó)
Juncker: Orbán Viktor nem európai vezető!
Több tízezer hitel került ismét veszélybe!
Elegük van: Hadat üzentek az utasok a MÁV-nak!
Polgárháborút emlegetett Kövér László Szegeden!
Olyan gyenge a Ft, hogy rohamra számítanak a pénzváltóknál!
Leleplező film: Seres Mária és férje több 100 millió Ft közpénzt vettek fel!
Tudja mi ez? Ez kérem Simonka György által 5 millió Ft-ból épített foci lelátó!
Elképesztően alacsony áron kapott lakást Farkas Flórián embere!
Jogsértés: A Mészáros család vacsoráin dől el, hogy ki melyik közbeszerzésen indul?
Uniós segítséggel fogott magánegészségügyi bizniszbe a fideszes polgármester embere!
Bakondi György: Nőtt a migrációs nyomás!
Idős asszony levele Orbánnak: Milyen jogon várja el az állam tőlem, hogy én előlegezzem meg helyettük a férjem idősotthoni díját?
Észak-koreai hackertámadás pusztította el az egyik állami szerv minden digitális adatát!
Nem csalás, hanem “fideszes sz@rkavarás”...
Minden nyugdíjas levelet kap Orbántól! (fotó)
Puzsér Róbert csak 3 millióért vállalna választási szellemi párbajt Berkivel szemben a tévében!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Klausmann Viktort, a cégvezetéstől 5 évre eltiltott embert indít a Fidesz polgármester-jelöltként!
25 milliós ingatlant, 4 millióért játszott át a fideszes önkormányzat! Rendőrségi ügy lett belőle!
Ceglédi a facebookon fakadt ki: A 168 Óra megszűnt, többet egy sort sem írok bele...
Kivérzett a forint, nem tud talpra állni!
Orbán a magyarellenes Szlovák Nemzeti Párt elnökével együtt nézte a meccset!
Magyar Közút Zrt.: Azért van kátyú, mert sokat szemetelünk!
Pataky: Valahogy el kéne ezt az elb@szott 8 évet felejteni, kitörölni a történelemből... (videó)
Palkovics: A világ élvonalában jár Magyarország!
Orbán Viktor: Nem a szlovákok győztek, hanem mi akartunk kikapni...
A 168 Óra teljes szakmai vezetése távozik!
Teljes készültség a jászberényi Elektrolux gyárnál: Rendőrök és mentőautók!
Drágább lakást bérelni a VI. kerületben, mint Grazban, Ljubjanában vagy Drezdában!
Nagyszabású leépítés Jászberényben: 800 embert rúgnak ki a gyárból!
Figyelem! Ha telenoros, akkor készüljön, mert 2 napon keresztül rengeteg funkció elérhetetlen lesz!
Berki is felkerült a főpolgármester-jelöltek közé a szavazólapra, nem hiszi el, hány aláírást gyűjtött!
Titkos előterjesztést írt Kásler Miklós minisztériuma, ráccsal tartanák távol a hajléktalanokat a budapesti aluljáróktól!
Helyreállt a MÁV-nál az online és az automatás vonatjegyvásárlás!
Figyelem: Új néven hívogatja a választókat a rémhíreket terjesztő közvélemény-kutató!
Repülő csótányok lepték el Budapestet!
Íme a tudományos bizonyíték: Zsarolással és közmunkával szerzi a szavazatokat a Fidesz!
Százmilliókból építették a semmit Simonka falujában!
Bizarr jelenetsor: Kiröhögték a korrupció megszüntetéséről beszélő ellenzéki polgármesterjelöltet a fideszesek!
Varga Mihály a nőket és a nyugdíjasokat is a szalag mellé hajtaná robotolni!
Iszonyatosan féltik a hatalmukat: Most egy fideszes alpolgármester ugrott neki az ellenzéki aktivistának! (videó)
A diákok ételébe hullik a vakolat a kecskeméti iskolában!
Fideszes belharc tört ki a párt két legbefolyásosabb gazdasági embere között!
Már a Wall Street Journal is címlapon hozza Orbán félrevezető bevándorlás-ellenes politikáját!
M8-as építése: Mészáros teherautói miatt beteríti a szemét és a por Vasszentmihályt!
Egy pénztár sem volt nyitva a Keletiben, mert lebetegedett az éjszakás munkatárs! (videó)
Magyarország, itt félned, halnod kell...
Még be sem köszöntött a tél, de már ketten meghaltak kihűlésben Magyarországon!
Még a Fidesz szavazói is elutasítják a stadionépítéseket!
Bebörtönzött nyugdíjasoknak és a külföldön élőknek is jár a rezsiutalvány!
Egy motort és három autót gyújtott fel egy férfi Nyíregyházán! (videó)

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum