Kezdőlap   Budapest     2020-08-13   Csatlakozz hozzánk facebookon
Durva összeg: 3500 milliárd Ft-ba kerül Orbán fegyverkezése! 
A Kormány honlapján, a Honvédelmi Minisztérium rovatban egy 2012-es irat érhetõ el, ami a Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiája címet viseli. A dátum azért is érdekes, mert ezt követõen két évvel, 2014-ben szállta meg Oroszország a Krím-félszigetet, és el nem ismerten, akkor kebelezte be a két kelet-ukrajnai régiót, Luhanszkot és Donyecket. Ez a katonai konfliktus ráadásul kisebb-nagyobb intenzitással, de az elmúlt 5 évben is velünk maradt. A NATO a 2014-es események óta doktrínát váltott, és az elmúlt évtizedek elnézõ politikája után újra jelentõs erõfeszítéseket kér tagállamaitól, hogy növeljék védelmi kiadásaikat, és ne csak papíron létezõ képességeket vonultassanak fel, hanem fejlesszék valódi, harcképes haditechnikai eszközeiket, katonai egységeiket.

A Magyar Honvédség fegyverzetkorszerûsítési programja a Zrínyi 2026 nevet viseli. A következõ 7 évben jelentõs korszerûsítések és fegyverbeszerzések jöhetnek még, a honvédelmi kiadások összege pedig pár éven belül érheti el a NATO által megkövetelt, a GDP 2 százalékának megfelelõ arányt.

Több, a Magyar Honvédség mûködésére rálátó emberrel beszéltünk a honi hadiipar fejlesztésérõl, a fegyverzet megújításáról. Az elmúlt és elõttünk álló évek egyik legnagyobb állami kiadással járó programjáról a névtelenséget kérõ szakértõink úgy vélekedtek, hogy a német harckocsik és önjáró lövegek beszerzése, valamint az Airbus többcélú helikopterek megvásárlása is jó és szükséges döntések voltak. Jónak tûnik a páncéltörõ fegyverek beszerzésérõl szóló döntés, és szeptember elején elindulhat a kézifegyverek gyártása idehaza is.

Meg nem erõsített információink szerint szeptember 9-én avatják majd fel azt a fegyvergyárat Kiskunfélegyházán, ahol cseh licenc alapján, év végéig elindulhat a kézifegyverek önálló gyártása idehaza.

A gyárban CZ P-07 és P-09 pisztolyokat, CZ BREN 2 gépkarabélyokat és CZ SCORPION EVO 3 géppisztolyokat gyártanak majd.

10 év alatt 200 ezer fegyver elõállítását tervezik, bár szakértõk szerint ezt a mennyiséget hamarabb is le lehet majd gyártani. A projekt költsége 24,5 milliárd forintra tehetõ. Építkezésre 6,2 milliárd forint, a cseh Ceska Zbrojovka cégnek licenszre 4,6 milliárd forint, az eszközök beszerzésére pedig 11 milliárd forint mehet el.

Névtelenséget kérõ egyik forrásunk megemlítette, hogy befejezõdött az AK-63F gépkarabélyok felújítása. Az elmúlt 6 évben a HM Arzenál nyírteleki gyárában körülbelül 10 ezer régebbi Kalasnyikovot újítottak fel. A modernizálás során a fegyver tömege elhanyagolható mértékben nõtt, viszont a harcászati alkalmazhatósága jelentõsen javult az eredetihez képest. A felújított fegyvereken van optikai irányzék, gránátvetõ, de lehet rá tenni éjjellátó készüléket is. A fegyver továbbra is mûködik extrém hõmérsékleti körülmények, -40°C és +50°C között. A modernizált fegyver új elnevezése AK-63MA. Darabonként 1 millió forint körül lehetett a felújítás, összességében 10 milliárd forintot költhettek rá. – írja az mfor.hu.

A már meglévõ nem is kis számú repülõgép flotta mellé (részletesebben az mfor.hu oldalon) az már korábban eldõlt, hogy 20 darab H–145M könnyû helikoptert és 16 darab H–225M közepes, többcélú helikopter érkezik majd, amelyeket az Airbus gyárt le. A 2023-ra megérkezõ gépek igazi légi öszvérei lehetnek a Magyar Légierõnek.

A szárazföldi erõk is hatalmas erõsítést kapnak… A továbbiakban 44 darab Leopard 2A7+ típusú harckocsi érkezik majd, ami egy többszintes technikai ugrást jelent a jelenleg hadrendben lévõ, de a ’70-es, ’80-as évek technikai színvonalát képviselõ orosz T-72-es harckocsikhoz képest. Majd 2023-tól érkezhetnek meg az elsõ új, német tankok, de addig is 12 használt Leopard A4-gyet lízingelnek, hogy elkezdjék a katonák kiképzését. Ezek már jövõre begurulnakTatára. Egy tank információnk szerint 2,5 milliárdba kerül, vagyis csak ezeknek az eszközöknek a beszerzése 110 milliárd forint lehet. Csúcstechnológia, amelynek korábbi változatait Afganisztánban és Irakban is bevetették már a NATO-haderõk. Érdekes lesz már az is, hogy az egyenként 70 tonnás szörnyeket, hogy bírják majd el a magyar utak.

Nagy harcképességbeli ugrás a Magyar Honvédség életében annak a 24 darab PzH 2000 önjáró lövegnek a beszerzése is, amelyek szintén a német Krauss-Maffei Wegmanntól érkeznek majd, amely a Leopardokat is gyártja. Az önjáró lövegek alapból 30 kilométeres lõtávolságot tudnak, de rakéta-póthajtású lövedékeket használnak, akár 56 kilométerre is célba találnak. Nagy tûzgyorsaságú, Afganisztánban, élesben is kipróbált fegyverekrõl van szó.

Egyik forrásunk szerint elõkészítés alatt van a még korábban, Oroszországtól beszerzett BTR-80 és BTR-80A páncélozott szállítóharcjármûvek lecserélésére is. Itt elsõsorban német típusok lehetnek a befutók.

A Zrínyi 2026 technológiailag az egyik legfejlettebb haderõvé teszi majd a Magyar Honvédséget a régióban.

Mivel a Magyar Honvédség állományát a jelenlegi 26 ezerrõl 37 ezerre szeretnék növelni, ráadásul nem ártana ehhez magasabb fizetéseket párosítani, ezért a jövõbeni haderõ fenntartása mindenképpen többe kerül majd a magyar költségvetésnek. Az eszközök üzemeltetésére is többet kell majd költeni, olyan egyszerû oknál fogva, hogy több lesz belõlük. Harckocsiból is 14-gyel többet üzemeltet majd a Honvédség, önjáró lövege pedig nem is volt. Ezek karbantartása, hadgyakorlatokon való részvétele, meg persze lõszerutánpótlása biztos, hogy emeli majd a költségeket. Jó hír viszont a hazai kézifegyvergyártás, mert ez a legköltséghatékonyabb megoldás.

A már elfogadott jövõ évi költségvetésben 616 milliárd forint összkiadással számol a honvédelmi büdzsé, amibõl a keletkezõ bevételek miatt is, 576 milliárdot kell állnia a magyar államháztartásnak. Egyelõre az látszik, hogy csak a jövõ évi beruházásokra és felújításokra 179 milliárd forint körüli összeget különített el a kormány. Csakhogy az új eszközbeszerzések ezen felüli költések. Minden beszerzést az Országgyûlés Honvédelmi Bizottsága hagy jóvá, de a Parlament nem dönt róla.

2019 végére a magyar GDP 41 883 milliárd Ft körül alakulhat. További 4 százalék körüli 2020-as gazdasági növekedéssel számolva, a hivatalos honvédelmi költségvetés a GDP 1,4 százalékát teheti ki. A cél az, hogy a NATO elvárásoknak megfelelõen, ez 2024-re emelkedjen a GDP 2 százalékára. Viszont, ha a honvédelmi költségvetésen felüli eszközbeszerzésekkel számolunk, elõfordulhat a következõ években, hogy a GDP 4 százalékának megfelelõ összeg jut majd a honvédelemre.

Külsõ ellenség hiányában, a NATO védõernyõje alatt, nem biztos, hogy a hadászati fejlesztések a külsõ védelemhez szükségesek. Talán inkább egy belsõ diktatúra mindenáron való fenntartásához? Jobb lesz, ha magas várfalat húznak Felcsút köré, és katonailag megerõsítik. Lehet, hogy egyszer még az lesz az utolsó védhetõ bástyájuk…

Forrás: Alfahír
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Horror Désen: Férgek lepték el a koronavírusos kisfiú testét, meghalt
Tiltakoznak: Elegük lett a balatonakarattyaiaknak Ördög Nóráék kisboltjából
Keményen bünteti az infláció a nyugdíjasokat
Milliárdosok borászatát is közpénz-milliókkal támogatja az Orbán-kormány
Néhány millió forint vissza nem térítendő állami támogatás nem csak a szerényebb lehetőséggel bíró kisvállalkozóknak jön jól, hanem az ország leggazdagabb emberei is előszerettel k...
  
Orbán döntött: egymilliárd dollárért vesz légvédelmi rakétarendszert az Egyesült Államoktól
Az Egyesült Államoktól vesz légvédelmi rakétarendszert a Magyar Honvédség - a mintegy egymilliárd dolláros beszerzésről szóló szándéknyilatkozatot Benkő Tibor honvédelmi miniszter é...
  
525 millióért vettek Mészáros Lőrincék medencés nyaralónak látszó gyümölcsöst Tihanyban
Vélhetően nincs még egy olyan nemzeti park a világon, melynek területén annyi luxusnyaralónak látszó gazdasági épület lenne, mint Tihany egyik páratlan panorámát kínáló területén, ...
  
Kezdeményezték a megvádolt Simonka György kizárását a pártból
A Magyar Narancs információi szerint Simonka György parlamenti képviselő pártbeli kizárását kezdeményezte Ruck Márton medgyesegyházi fideszes csoportelnök, mert szerinte árt a Fidesz jó...
  
Hatósági házi karanténba került az újfehértói polgármester
Néhány napja hatósági házi karanténba került egy újfehértói önkormányzati helyiségben rendezett magánrendezvény összes résztvevője, miután az eseményen részt vett egy igazolt koro...
  
Csak negatív PCR-teszttel kezdhetik meg a tanévet a Semmelweis Egyetem elsőévesei
Vegyes tervekkel készülnek a nagy magyarországi egyetemek az ősszel kezdődő tanévre: a Semmelweis Egyetem például negatív PCR-tesztet kér minden elsőévestől, az ELTE pedig hibrid oktatá...
  
Breaking - Négy Fradi-pólós vírustesztje pozitív lett
A címvédő FTC-Telekom Waterpolo együttesénél a szerda reggeli koronavírus-tesztelés során négy játékos pozitív mintát produkált, ezért a Magyar Vízilabda Szövetség úgy döntött, h...
  
Vonatgázolás! - Sürgősen vérre van szüksége a biciklis fiúnak
Sürgősen vérre van szüksége annak a fiatalnak, akit a balatonszemesi átjáróban gázolt el egy vonat Intenzív osztályon ápolják az a fiatal fiút, akit 3 hete gázolt el a Keszthelyről a D...
  
Megszólalt Ördög Nóra: mindenki támadja őket
Ördög Nóráék balatonakarattyai kisboltja hatalmas forgalmat bonyolít A kicsi utca, ahol a bolt található most tele van parkoló autóval A környék lakói nyílt levelet írtak, amely után k...
  
Tragédia: 60 fokos autóban hagyták a 3 éves gyereküket
A szörnyű tragédia körülményei egyelőre tisztázatlanok, ugyanis a szülők igen ellentmondásos történetet adtak elő a rendőröknek hároméves kisfiuk kínkeserves haláláról A 21 éves...
  
170 milliós beszerzés egy forintot sikerült az MNB-nek lealkudnia
A jegybank forintcímletekben ki sem fejezhető összeget spórolt a magyar adófizetőknek A négy, közelmúltban megrendelt grandiózus szobor után ezúttal 17 Bak Imre festményt szerez be a jegy...
  
Fejenként 150 ezer forintos gyorssegély - mutatjuk kik kaphatják meg
A programot a Magyarországi Kommunikációs Ügynökségek Szövetsége (MAKSZ) gondozza Egy, az iparágra szakosodott álláskereső oldalt is létrehoztak A koronavírus-járvány miatt állás né...
  
Vidnyánszky megszerezte az irányítást az SZFE fölött
Bár sem az intézmény, sem Vidnyánszky Attila nem tájékoztatta róla a nyilvánosságot, az Átlátszó felületén benyújtott közérdekű adatigénylés során kiderült, hogy Vidnyánszky...
  
Lezárták a szentendrei belváros egy részét - sehol a felújításra ígért állami forrás
Napok óta nem látogatható Szentendre egyik legszebb belvárosi tere, a Templom tér, mert a városvezetés szerint balesetveszélyessé váltak az oda vezető utak - írja a 24hu A Templomdomb műe...
  
Gyurcsány "tíz főbűnéről" világosítja fel a fiatalokat a Fidelitas
A Fidelitas felvilágosító kampányba kezdett Balatonlellén, hogy felhívja a Demokratikus Koalíció (DK) nyári egyetemére érkező fiatalok figyelmét arra, mi történt a pártelnök, Gyurcsá...
  
Korózs: Százezer nyugdíjas már nem éri meg a nyugdíjkiegészítést
Az MSZP felszólítja a kormányt, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett inflációs mutatók miatt vizsgálja felül és korrigálja a nyugdíjemelésre vonatkozó politikáj...
  
Horror Désen: Férgek lepték el a koronavírusos kisfiú testét, meghalt
A mentőket a 9 éves kisfiú nagymamája hívta ki, miután az unokája nem reagált semmire – írja a Maszol.ro. A dési kisfiút még július 24-én szállították kórházba kritikus állapotb...
  
Újabb 11 honvédelmi sportközpont építését tervezi a kormány 550 millió forintból
Egy keddi kormányhatározatból kiderül, hogy a Beruházási Ügynökség 550 millió forintot költhet el az előkészítésre, amivel legkésőbb 2021 végéig kell elkészülnie. Ebből az össze...
  
Nem jönnek a kormány által megígért milliárdok
A kormány még 2017-ben, tehát a helyi ellenzék győzelme előtt határozott arról, hogy Szentendre és Vác több milliárd forintot kap a két település történelmi belvárosában található...
  
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya
Nagy elhatározás kell ahhoz, hogy valaki a katonai szolgálatot válassza hivatásul A civil életből érkező lelkes jelentkezőknek az egyenruhások - elsőre bonyolult - szokatlan világa sok k...
  
Tiltakoznak: Elegük lett a balatonakarattyaiaknak Ördög Nóráék kisboltjából
Nyílt levélben közölték a balatonakarattyaiak. megelégelték, hogy Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja rendkívül nagy forgalmat generál környékükön: a balatoni város lakóközöss...
  
Bakondi aggódik: nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
A migránstömeg miatti fertőzési veszély a korábbi időszakhoz képest jelentősen emelkedett - jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna vasárnap ...
  
Pétfürdő retteg: Ha az felrobbanna, nemcsak nekünk lenne annyi
Alaposan felkavarta a kedélyeket a bejrúti robbanás a Várpalota melletti Pétfürdőn Nem véletlenül: a libanoni főváros kikötőjében 2750 tonna ammónium-nitrát robbant fel, elképesztő p...
  
Novák Katalin: Magyarországon érdemes tanulni, dolgozni és családot alapítani is
Augusztus 12 hivatalosan is a fiatalok világnapja, amelynek alkalmából Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy videót ...
  
Mit dolgozik Orbán minisztere, hogy havi hatmilliót keres?
Magyarország — Eddig meglehetősen keveset lehetett hallani Süli Jánosról (64), most azonban talán többen az emlékezetükbe vésik majd a nevét Sülit 2017-ben nevezték ki a Paksi Atomerőm...
  
Egy fűnyíró férfit szúrtak hátba - magyar valóság
Egy szóváltást követően késeltek meg egy fűnyíró férfit Marcaliban Nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szerzett az a férfi, akit kedden délelőtt szúrtak hátba Marcaliban A sérte...
  
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?
Kötetlen beszélgetéseket láthatunk majd a Life Tv ősz elején induló, Összezárva Hajdú Péterrel című műsorában, amelynek első vendége Demcsák Zsuzsa lesz: a tévés elárulta, kifejez...
  
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Nyílt levélben közölték a balatonakarattyaiak megelégelték, hogy Ördög Nóra és Nánási Pál kisboltja rendkívül nagy forgalmat generál környékükön: a balatoni város lakóközössé...
  
Még az étterem vezetőjét is elvitték - áll a bál a megvert magyar focista ügyében
Kiderült: még az étterem vezetője is Busai Attiláék felé rúgott, amikor a labdarúgót agyba-főbe verték a napokban Ahogyan azt korábban a Blikk is megírta, egyik olvasónk szemtanúja vol...
  
Egy orosz fővállalkozó akar ismét vásárolni Pakson
Augusztus 10-ig jelentkezhettek az érdeklődő cégek a még július 29-én kiírt tenderre Az új paksi blokk építését bonyolító, orosz tulajdonú ASZE Mérnöki Vállalat Rt viszonylagos rend...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Durva összeg: 3500 milliárd Ft-ba kerül Orbán fegyverkezése!
A Kormány honlapján, a Honvédelmi Minisztérium rovatban egy 2012-es irat érhetõ el, ami a Magyarország Nemzeti Katonai Stratégiája címet viseli. A dátum azért is érdekes, mert ezt követõen két évvel, 2014-ben szállta meg Oroszország a Krím-félszigetet, és el nem ismerten, akkor kebelezte be a két kelet-ukrajnai régiót, Luhanszkot és Donyecket. Ez a katonai konfliktus ráadásul kisebb-nagyobb intenzitással, de az elmúlt 5 évben is velünk maradt. A NATO a 2014-es események óta doktrínát váltott, és az elmúlt évtizedek elnézõ politikája után újra jelentõs erõfeszítéseket kér tagállamaitól, hogy növeljék védelmi kiadásaikat, és ne csak papíron létezõ képességeket vonultassanak fel, hanem fejlesszék valódi, harcképes haditechnikai eszközeiket, katonai egységeiket.

A Magyar Honvédség fegyverzetkorszerûsítési programja a Zrínyi 2026 nevet viseli. A következõ 7 évben jelentõs korszerûsítések és fegyverbeszerzések jöhetnek még, a honvédelmi kiadások összege pedig pár éven belül érheti el a NATO által megkövetelt, a GDP 2 százalékának megfelelõ arányt.

Több, a Magyar Honvédség mûködésére rálátó emberrel beszéltünk a honi hadiipar fejlesztésérõl, a fegyverzet megújításáról. Az elmúlt és elõttünk álló évek egyik legnagyobb állami kiadással járó programjáról a névtelenséget kérõ szakértõink úgy vélekedtek, hogy a német harckocsik és önjáró lövegek beszerzése, valamint az Airbus többcélú helikopterek megvásárlása is jó és szükséges döntések voltak. Jónak tûnik a páncéltörõ fegyverek beszerzésérõl szóló döntés, és szeptember elején elindulhat a kézifegyverek gyártása idehaza is.

Meg nem erõsített információink szerint szeptember 9-én avatják majd fel azt a fegyvergyárat Kiskunfélegyházán, ahol cseh licenc alapján, év végéig elindulhat a kézifegyverek önálló gyártása idehaza.

A gyárban CZ P-07 és P-09 pisztolyokat, CZ BREN 2 gépkarabélyokat és CZ SCORPION EVO 3 géppisztolyokat gyártanak majd.

10 év alatt 200 ezer fegyver elõállítását tervezik, bár szakértõk szerint ezt a mennyiséget hamarabb is le lehet majd gyártani. A projekt költsége 24,5 milliárd forintra tehetõ. Építkezésre 6,2 milliárd forint, a cseh Ceska Zbrojovka cégnek licenszre 4,6 milliárd forint, az eszközök beszerzésére pedig 11 milliárd forint mehet el.

Névtelenséget kérõ egyik forrásunk megemlítette, hogy befejezõdött az AK-63F gépkarabélyok felújítása. Az elmúlt 6 évben a HM Arzenál nyírteleki gyárában körülbelül 10 ezer régebbi Kalasnyikovot újítottak fel. A modernizálás során a fegyver tömege elhanyagolható mértékben nõtt, viszont a harcászati alkalmazhatósága jelentõsen javult az eredetihez képest. A felújított fegyvereken van optikai irányzék, gránátvetõ, de lehet rá tenni éjjellátó készüléket is. A fegyver továbbra is mûködik extrém hõmérsékleti körülmények, -40°C és +50°C között. A modernizált fegyver új elnevezése AK-63MA. Darabonként 1 millió forint körül lehetett a felújítás, összességében 10 milliárd forintot költhettek rá. – írja az mfor.hu.

A már meglévõ nem is kis számú repülõgép flotta mellé (részletesebben az mfor.hu oldalon) az már korábban eldõlt, hogy 20 darab H–145M könnyû helikoptert és 16 darab H–225M közepes, többcélú helikopter érkezik majd, amelyeket az Airbus gyárt le. A 2023-ra megérkezõ gépek igazi légi öszvérei lehetnek a Magyar Légierõnek.

A szárazföldi erõk is hatalmas erõsítést kapnak… A továbbiakban 44 darab Leopard 2A7+ típusú harckocsi érkezik majd, ami egy többszintes technikai ugrást jelent a jelenleg hadrendben lévõ, de a ’70-es, ’80-as évek technikai színvonalát képviselõ orosz T-72-es harckocsikhoz képest. Majd 2023-tól érkezhetnek meg az elsõ új, német tankok, de addig is 12 használt Leopard A4-gyet lízingelnek, hogy elkezdjék a katonák kiképzését. Ezek már jövõre begurulnakTatára. Egy tank információnk szerint 2,5 milliárdba kerül, vagyis csak ezeknek az eszközöknek a beszerzése 110 milliárd forint lehet. Csúcstechnológia, amelynek korábbi változatait Afganisztánban és Irakban is bevetették már a NATO-haderõk. Érdekes lesz már az is, hogy az egyenként 70 tonnás szörnyeket, hogy bírják majd el a magyar utak.

Nagy harcképességbeli ugrás a Magyar Honvédség életében annak a 24 darab PzH 2000 önjáró lövegnek a beszerzése is, amelyek szintén a német Krauss-Maffei Wegmanntól érkeznek majd, amely a Leopardokat is gyártja. Az önjáró lövegek alapból 30 kilométeres lõtávolságot tudnak, de rakéta-póthajtású lövedékeket használnak, akár 56 kilométerre is célba találnak. Nagy tûzgyorsaságú, Afganisztánban, élesben is kipróbált fegyverekrõl van szó.

Egyik forrásunk szerint elõkészítés alatt van a még korábban, Oroszországtól beszerzett BTR-80 és BTR-80A páncélozott szállítóharcjármûvek lecserélésére is. Itt elsõsorban német típusok lehetnek a befutók.

A Zrínyi 2026 technológiailag az egyik legfejlettebb haderõvé teszi majd a Magyar Honvédséget a régióban.

Mivel a Magyar Honvédség állományát a jelenlegi 26 ezerrõl 37 ezerre szeretnék növelni, ráadásul nem ártana ehhez magasabb fizetéseket párosítani, ezért a jövõbeni haderõ fenntartása mindenképpen többe kerül majd a magyar költségvetésnek. Az eszközök üzemeltetésére is többet kell majd költeni, olyan egyszerû oknál fogva, hogy több lesz belõlük. Harckocsiból is 14-gyel többet üzemeltet majd a Honvédség, önjáró lövege pedig nem is volt. Ezek karbantartása, hadgyakorlatokon való részvétele, meg persze lõszerutánpótlása biztos, hogy emeli majd a költségeket. Jó hír viszont a hazai kézifegyvergyártás, mert ez a legköltséghatékonyabb megoldás.

A már elfogadott jövõ évi költségvetésben 616 milliárd forint összkiadással számol a honvédelmi büdzsé, amibõl a keletkezõ bevételek miatt is, 576 milliárdot kell állnia a magyar államháztartásnak. Egyelõre az látszik, hogy csak a jövõ évi beruházásokra és felújításokra 179 milliárd forint körüli összeget különített el a kormány. Csakhogy az új eszközbeszerzések ezen felüli költések. Minden beszerzést az Országgyûlés Honvédelmi Bizottsága hagy jóvá, de a Parlament nem dönt róla.

2019 végére a magyar GDP 41 883 milliárd Ft körül alakulhat. További 4 százalék körüli 2020-as gazdasági növekedéssel számolva, a hivatalos honvédelmi költségvetés a GDP 1,4 százalékát teheti ki. A cél az, hogy a NATO elvárásoknak megfelelõen, ez 2024-re emelkedjen a GDP 2 százalékára. Viszont, ha a honvédelmi költségvetésen felüli eszközbeszerzésekkel számolunk, elõfordulhat a következõ években, hogy a GDP 4 százalékának megfelelõ összeg jut majd a honvédelemre.

Külsõ ellenség hiányában, a NATO védõernyõje alatt, nem biztos, hogy a hadászati fejlesztések a külsõ védelemhez szükségesek. Talán inkább egy belsõ diktatúra mindenáron való fenntartásához? Jobb lesz, ha magas várfalat húznak Felcsút köré, és katonailag megerõsítik. Lehet, hogy egyszer még az lesz az utolsó védhetõ bástyájuk…

Forrás: Alfahír
Horror Désen: Férgek lepték el a koronavírusos kisfiú testét, meghalt
Tiltakoznak: Elegük lett a balatonakarattyaiaknak Ördög Nóráék kisboltjából
Keményen bünteti az infláció a nyugdíjasokat
Friderikusz Sándor kiakadt és perel
Milliárdosok borászatát is közpénz-milliókkal támogatja az Orbán-kormány
Orbán döntött: egymilliárd dollárért vesz légvédelmi rakétarendszert az Egyesült Államoktól
525 millióért vettek Mészáros Lőrincék medencés nyaralónak látszó gyümölcsöst Tihanyban
Kezdeményezték a megvádolt Simonka György kizárását a pártból
Hatósági házi karanténba került az újfehértói polgármester
Csak negatív PCR-teszttel kezdhetik meg a tanévet a Semmelweis Egyetem elsőévesei
Breaking - Négy Fradi-pólós vírustesztje pozitív lett
Vonatgázolás! - Sürgősen vérre van szüksége a biciklis fiúnak
Megszólalt Ördög Nóra: mindenki támadja őket
Tragédia: 60 fokos autóban hagyták a 3 éves gyereküket
170 milliós beszerzés egy forintot sikerült az MNB-nek lealkudnia
Fejenként 150 ezer forintos gyorssegély - mutatjuk kik kaphatják meg
Vidnyánszky megszerezte az irányítást az SZFE fölött
Lezárták a szentendrei belváros egy részét - sehol a felújításra ígért állami forrás
Gyurcsány "tíz főbűnéről" világosítja fel a fiatalokat a Fidelitas
Korózs: Százezer nyugdíjas már nem éri meg a nyugdíjkiegészítést
Horror Désen: Férgek lepték el a koronavírusos kisfiú testét, meghalt
Újabb 11 honvédelmi sportközpont építését tervezi a kormány 550 millió forintból
Nem jönnek a kormány által megígért milliárdok
Talpra magyar, hí a haza! - Biztos megélhetés, kiszámítható életpálya
Tiltakoznak: Elegük lett a balatonakarattyaiaknak Ördög Nóráék kisboltjából
Bakondi aggódik: nőtt a migránstömeg miatti fertőzési veszély
Pétfürdő retteg: Ha az felrobbanna, nemcsak nekünk lenne annyi
Novák Katalin: Magyarországon érdemes tanulni, dolgozni és családot alapítani is
Mit dolgozik Orbán minisztere, hogy havi hatmilliót keres?
Egy fűnyíró férfit szúrtak hátba - magyar valóság
De miért aludt Hajdú Péter Demcsák Zsuzsával?
Óriási a tiltakozás Ördög Nóráék balatoni kisboltja ellen
Még az étterem vezetőjét is elvitték - áll a bál a megvert magyar focista ügyében
Egy orosz fővállalkozó akar ismét vásárolni Pakson
Nyugdíj botrány: 32 milliárd forinttal hitelezhették meg a magyar államot a nyugdíjasok
Bekövetkezett amitől féltek - Fehéroroszországban lekapcsolták az internetet
Gödi botrány: Újabb 30 napra felfüggesztették a polgármestert
Az USa bajban van: Egy nap alatt 52 ezer új fertőzött
Kutya meleg lesz, de ez még nem minden
Vészjósló a szállodaszövetség kijelentése a turizmusról
A tudósvilág fél az orosz vakcina miatt - Meggondolatlanság, ostobaság
Újabb 11 honvédelmi sportközpont építésébe kezd bele Orbán
Fehéroroszország: már újságírókra és tüntetőkre is rátámadtak a rendőrök
Alig fél percet szánt az M1 Híradója a fehéroroszországi helyzetnek
Soros üzent: Magyarországot elfoglalta az Európai Unió egyik legnagyobb belső ellensége