THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Orbán Viktor magára maradt, sorra buknak el a barátai!
150 milliárdot (!) költhetnek propagandára Orbánék!
Orbán Viktor magára maradt, sorra buknak el a barátai!
Az európai jobboldali radikálisokra is döntő hatást gyakorolhat, hogy két fontos szereplőjük, Heinz-Christian Strache és Matteo Salvini hátrébb lépett a politika színpadán.

Néhány nap híján egy éve hangzott el a következő kijelentés: „Meggyőződésem, hogy néhány hónap múlva Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel együtt kormányozzuk Európát”. Matteo Salvini - már csak volt - olasz belügyminiszter akkori bécsi látogatásán látta lelki szemeivel a jövő Európáját, amint kiegészülve Marine Le Pennel és más jobboldali radikálisokkal, végre ők, a szuverenisták határozzák meg az Európai Unió irányvonalát. A jóslat nem vált be. Az európai jobboldali radikális pártok áttörése elmaradt a májusi európai parlamenti választáson, ráadásul három és fél hónapon belül a populisták két illusztris személyisége, Strache osztrák alkancellár és Salvini is kiszorult a kormányzati pozícióból. Azt nem állítjuk, hogy nem térnek vissza az első vonalba, ilyen merész kijelentésre még a saját magát teljesen lejárató Strache esetében sem ragadtatnánk magunkat, azt azonban bizton kijelenthetjük, a nagy populista fordulat elmaradt.

Salvini óriásit bukott. Bár nem tartozott az olasz belügyminisztérium legszorgosabb munkatársai közé, csak ritkán tisztelte meg jelenlétével a római Viminale palotát, a belügyi tárca székházát, inkább saját imázsának építésével, a közösségi oldalakra feltett videóival volt elfoglalva és persze a bevándorlókkal és az EU-val szembeni, nem éppen a kompromisszumot kereső megszólalásaival.

A május végi európai parlamenti választás előtt még európai babérokra is tört, egységesíteni akarta a jobboldali radikális pártokat. Ám már ez az erőfeszítése kudarcba fulladt. Kiderült ugyanis, hogy a bevándorlásellenesség még nem hozza közös platformra e pártokat. Így uniós ambíciói már a voksolás előtt hajótörést szenvedtek. Ettől függetlenül ő maradt a populisták egyik legnagyobb reménysége. Hazájában egy regionális pártot emelt országos politikai erővé, amely a legnépszerűbbé vált hazájában. Ugyanakkor a megegyezés reményében több populista párt igyekezett a szőnyeg alá söpörni a nézetbeli különbségeket. Strache tavaly augusztusban, a Die Pressének adott interjújában úgy fogalmazott, Orbánt és Salvinit is meghívná az esküvőjére, mert mindkettőjükkel jól megérti magát.

Salvinitól függetlenül Steve Bannon, Donald Trump amerikai elnök egykori főideológusa is sikerhez akarta segíteni az európai populistákat, ő azonban még annyit sem tudott elérni, mint a Liga elnöke. Több jobboldali radikális párt, köztük Marine Le Pen tömörülése, vagy a németországi Alternatíva is idegenkedve szemlélték az amerikai befolyásolási kísérleteket.

Salvini népszerűsége arra vezethető vissza, hogy karakteres személyiség, aki a „nép fiának” állítja magát. Jól ért ahhoz, hogy a kormány tagjaként is örök ellenzékinek tűnjön fel, ezt a Liga elődpártja, az Északi Liga alapítójától, Umberto Bossitól tanulhatta, aki ugyan többféle pozíciót is betöltött Silvio Berlusconi kormányaiban, mégis kitartóan bírálta Róma centralizmusát.

Bossival szemben azonban Salvininek az Európai Unió jövőjét érintő ideológiája is van. Amint többször elmondta, nem az EU megszűnését kívánja, hanem – Strachéhoz és Marine Le Penhez, a francia Nemzeti Tömörülés elnökéhez hasonlóan – a közös Európát akarja saját érdekei szolgálatába állítani.

Ausztriában még a Strache-botrány előtt derült fény arra, hogy az FPÖ-be milyen mélyen épült be a szélsőjobboldali, vélekedések szerint neonáci Identitárius Mozgalom, amely egyfajta alternatív Európai Unió megalapítását akarja. Olyan autoriter közösséget, amely fellép a liberalizmus, a bevándorlás, a muzulmán befolyás, s minden olyan áramlat ellen, amely „Európa öntudatvesztéséhez” vezetett.

Bizonyos tekintetben a Salvini és Strache által képviselt Európa-politika veszélyesebb is, mint az euroszkepticizmus, hiszen a kirekesztés, a gyűlölet ideológiáját igyekeznek európai szintre emelni. S ne feledjük, Strache pártja, az FPÖ Sebastian Kurz volt kancellár partnereként bő másfél évig a bécsi kormány tagja is volt.

Strachét ugyan európai szinten nem tekinthettük a populisták jelentős figurájának, de a kabinetben való részvétele nagyon is felértékelte szerepét. Csúfos távozása pedig – amint erre az EP választás eredményeiből is következtetni lehet - más európai populista pártok megítélésére is negatívan hatott, gondolhatunk itt elsődlegesen az Alternatíva Németországért (AfD) pártra, amely a vártnál gyengébben szerepelt. Igaz, mind az EP választás, mind a két hétvégi német tartományi voksolás tanulsága, hogy az utolsó pillanatban elmennek szavazni a demokratikus erőkre azok, akik korábban nem járultak az urnákhoz.

Strache alkancellárként nyilvános szereplései alkalmával mérsékeltebb hangnemet ütött meg, mint ellenzékben, de Facebook bejegyzései nem arról tanúskodtak, hogy radikalizmusa bármit is változott volna. A látszat alapján az Európa-párti Kurz kancellár visszafogta az FPÖ volt elnökét. Az Ibiza-videó azonban egyértelműen megmutatta, hogy a tárcavezetőként tanúsított mérsékelt hangnem csak álca volt. Ezt bizonyítja az is, hogy a belügyminiszteri tisztséget az ultraradikális Herbert Kickl látta el, továbbá az, hogy a párt éveken át mit sem tett az identitáriusok FPÖ-be szivárgása ellen.

Strache azonban - ellentétben Salvinival - nem törekedett európai babérokra. Ő bőven beérte volna azzal, ha az osztrák közéletet, médiatérképet sikerül a saját elképzelései szerint átalakítani, amint ez az Ibiza-videóból is kiviláglott. A kormányban tanúsított visszafogottsága azonban a hiteltelenség árnyát veti az FPÖ-re. Jelenleg ugyanis a pártelnök, Norbert Hofer képviseli a mérsékelt irányvonalat, de lehet-e hinni neki? Valóban másként gondolkodik-e a világról, mint Kickl vagy csak a csomagolás más? Mindketten azon munkálkodnak, hogy a szeptember végén esedékes parlamenti választás után ismét összeálljon az ÖVP-FPÖ koalíció, csak eltérően teszik.

Bármilyen különösen hangzik is, az új, Öt Csillag Mozgalom (M5S) részvételével alakult olasz kormány teljesítménye az európai populistákra is hatással lehet. Ha ugyanis hangos viták nélkül, és sikeresen végzi munkáját az új kabinet, felmutatva kedvező gazdasági adatokat, akkor a Liga népszerűsége is csökkenhet, függetlenül attól, hogy Salvini elszántan kelti majd a hangulatot a kormánnyal szemben. S mivel a Liga az európai populisták húzóereje, az EP választáson is a legtöbb mandátumot szerezte a hasonló ideológiájú pártok közül, így nem kérdés, népszerűségének esetleges megcsappanása Itália határain kívül is érezteti majd hatását.

Orbánék ugyan győzelemnek állították be, hogy Ursula von der Leyent választották meg az Európai Bizottság elnökének, ám érdemes felidézni, milyen nagy reményeket fűztek a közös populista együttműködéshez. Nem sokkal a Sebastian Kurz vezette osztrák kormány 2017 decemberi megalakulása után a magyar miniszterelnök 2018 januárjának végén járt Bécsben, ahol Strachéval is találkozott. Az alkancellár „nagy európainak” nevezte Orbán Viktort. 2018 szeptemberében Strache a Fecabookon reményét fejezte ki, hogy az Európai Parlamentben közös képviselőcsoportot hozhatnak létre a Fidesszel. (A bejegyzés a magyar jogállamiság helyzetét elemző Sargentini-jelentésről szóló EP-szavazás előtt született.) A magyar kormányfő, napokkal az úgynevezett Ibiza-videó napvilágra kerülése előtt, Budapesten fogadta az osztrák kancellárt. Ekkor fejtette ki azt a nézetét, amely szerint európai szinten is minta az osztrák kormányzati együttműködés a mérsékelt konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) és az Osztrák Szabadságpárt között.

„Ha Ausztriában lehetséges, hogy a jobbközép pártok, illetve jobbközép kormányzópárt együttműködjön a jobboldali, hazafias párttal, akkor miért ne történhetne ez meg európai szinten is? Ez a mi gondolatunk, szeretnénk, ha ilyen változások történnének. Úgy látjuk, hogy az európai baloldal reménytelenül bevándorláspárti, nyíltan és egyértelműen az, és hogyha a jobbközép pártok a nyíltan bevándorláspárti baloldallal működnek együtt, előbb-utóbb kompromisszumokat kell kötniük. Ezért mi az európai nagykoalíció helyett a jobbra való nyitás lehetőségének a megfontolását is napirenden akarjuk tartani; ami Bécsben működik, Brüsszelben is működőképes lehet.” A magyar kormányfő itt nevezte alkalmatlannak az Európai Bizottság elnöki tisztségére Manfred Webert.

Orbán Viktor és Matteo Salvini között baráti viszony alakult ki. Amikor kiderült, hogy Salvini kijátszotta magát az olasz kormányból, a magyar miniszterelnök levélben fejezte ki nagyrabecsülését és mondott neki köszönetet. Egyúttal harcostársának nevezte. Szokatlan gesztus ez akkor, amikor még javában tartanak a koalíciós tárgyalások az adott országban. Első, 2018 augusztusának végi találkozójukon máris megtalálták a közös hangot, Orbán azt mondta az akkori olasz belügyi tárcavezetőről: "ő az én hősöm, sorstársam is, (...) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani". Ez utóbbit vélhetően meg is tette, Salvini folyamatosan bírálta az uniós bürokratákat. Bár a Liga elnöke más európai pártcsaládhoz tartozik, hónapokkal később abszurdnak nevezte a Fidesz felfüggesztését az Európai Néppártból.

Forrás: Népszava
Nacsa Lőrinc: 35 Ct-t lehetett volna venni a börtönbizniszből megítélt 8 milliárdból!
Huszonötezer Ft-os óradíjért ad tanácsot Rogánék ügynökségének az Orbán család jogi ügyeit intéző cége!
2 és fél milliárd Ft-ra drágult az Iparművészeti Múzeum elköltöztetése!
A KSH szerint 367 800 Ft-ot keres egy átlagos magyar!
1,6 milliárdot sem sajnál az állam egy budapesti mini kosárlabda selejtezőre!
15 millával szponzorálta meg Mészáros cégét a Szerencsejáték Zrt.!
10-szer annyi jutott tavaly a sportcsarnokokra, mint kórházakra!
Titkolt százmilliókat osztogat a Magyar Turisztikai Ügynökség, Tiborcz üzlettársa is jól járt!
Nem nyomoz drogkereskedelem gyanúja miatt Orbán ellen az ügyészség!
Korózs Lajos: Lenne fedezet a nyugdíjemelésekre!
Már több mint 140-en fagytak halálra idén télen!
Rétvári: Sokkal kisebb a szegény magyar nyugdíjasok aránya, mint az Unióban!
450 millió forinttal segítette Havasi Balázs külföldi koncertjeit az állam!
CEU elnök-rektora: Az EU tétlenül nézi, amint Orbán kiüresíti a demokráciát!
The Washington Post: az Orbán-kormány alapítványa dollárszázezreket fizetett Trump hírszerzési vezetőjének!
36 millióval emelkedik Orbán Ráhel barátnőjének rendezvényekre elkölthető pénze!
Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát!
Bayer Zsolt európai uniós pénzből gyalázhatja az „ótvar, rohadvány" Európai Uniót!
Kimondta a bíróság: Hazudott a mihazánkos Palányi Nóra, nem is zaklatta őt Gréczy Zsolt!
Havi 200 ezerért bérelt lakást KÖZPÉNZből a fia barátnőjétől a fideszes képviselő!
Fidesz-módi: miattuk büntették az országot, most Rogánnak dolgoznak!
Plusz félmilliárd Ft-ot kap Orbán kedvenc focicsapatának az elnöke a békásmegyeri piacért!
Több ezren követelték a Parlament előtt, hogy tartsák be Orbánék a bírósági ítéleteket!
Iványi Gábor: Isten szabadítson meg minket az alkalmatlan és gonosz miniszterelnöktől!
Tállai András: Európa egyik legversenyképesebb gazdasága a magyar!
“Autóversenyzői” álmokat dédelget Matolcsy!
Németh Szilárd: Horthy óta nem volt olyan jó vezetője az országnak, mint Orbán Viktor!
Bayer börtönbe záratná a feleségéről kínos információkat közlő újságírót!
Novák fenyeget: Ha a Néppárt nem válaszol Orbán Viktornak, akkor a Fidesz lépni fog!
Megbüntették a fóti gyermekközpontról rappelő fiút!
Félelem a külügyben: Szijjártó sorra rúgja ki az embereket!
Eddig már 59 milliárdos pluszkiadásról döntött a kormány a sportcélok megvalósítására!
meglesz még ennek a böjtje: Jövő héten jön a rekordmeleg!
Pataky: Mátyás király óta sok a nehézség, de ebből kiszabadulni látszik az ország! (videó)
Szorul a hurok: Nyomozni kezdtek Bayerné vérplazma biznisze után!
Fellépésenként hétmilliót kaszál az Edda az amerikai turnéján, amit közpénzből finanszíroztak!
Megdőlt a rekord: Elképesztő mennyiségű pénzt költhet propagandára a kormány!
Nem engedni be Matolcsy az ellenzéki képviselőket a jegybankba!
Szép csendben rezsit emelt a kormány a szociális ellátásban!
Der Spiegel: Orbán Európa költségvetésének szívócsöve!
Újabb milliárdokat költenek a Várra! Most épp a Csikós udvarra költenek 5,8 milliárdot!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Palkovics egy győri panellakást adott a Halászbástya melletti műemlék lakásért cserébe!
Egy halott vevő holttestét kerülgették a vásárlók a Lidl-ben! (fotó)
150 milliárdot (!) költhetnek propagandára Orbánék!
Brutális drágulás: Heteken belül 500 Ft lehet egy kiló kenyér!
Újabb sajtópert vesztett a kormányközeli propagandalap!
Durva: 60 milliárd euró hiányzik az uniós büdzséből!
Novák: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
1876 millió közforintot nyom a kormány a Puskás Aréna üzemeltetésére!
Elcsalt taopénzek: büfésnek jelentették be a focistát!
Kormányhatározat: A premontrei rend kapja meg a Szent István Egyetem ingatlanjait Gödöllőn!
Közpénzből hitelezi meg saját cégét a letelepedésikötvény-bizniszes üzletember!
A kormány elismerte, hogy közeledik a válság, mégsem védi meg az embereket!
Magyar György:Teljesen megbolondítják az állampolgárokat!
Kizuhant egy kislány az ötödik emeletről, majd anyja is utána ugrott!
Kövér kétmillió forintra büntette Hadházyt!
Szegényebbek a nyugdíjasok mint 2 éve!
Több milliárdos jelzáloghitelt vett fel az MVM egyik leányvállalata a Mátrai Erőmű megvétele előtt!
Orbán bejelentette, hogy nem hajtja végre a bíróság ítéletét!
573 milliárd Ft-nyi extrabevétel: Jól fialnak az orbáni „nem megszorítások”!
Botrány: Osztálytársai előtt vert meg egy diákot az anya-fia páros az általános iskolában!
Még üresen is zabálja a pénzt a hulladékválogató!
Megköszönte Orbánnak a 66 milliós támogatást a Szentföldi Ferences Kusztódia vezetője!
Rengeteg a panasz: Hiába az emelés, több ezer Ft-ot buknak havonta a nyugdíjasok!
A kormány bevallotta: A nemzeti konzultáció kamu!
Gondok lehetnek, Főnök: Szigorítanák az uniós pénzek kifizetését az Európai Unió leggazdagabb országai!
Önnek 161 ezer évig kellene dolgoznia, hogy annyi pénze legyen, mint Mészárosnak!
Botrány Ferihegyen: Rendőrt hívtak a fellázadt utasokra!
Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén!
Gulyás: Biztosítva van, hogy a közpénzt átláthatóan. szabályosan költsék el!
Mészáros Lőrinc felkerült egy európai gazdaglistára is!
Orbán törvényszegésre kényszerítette a főtiszteket!
Magyarország negyedmillió eurós támogatást nyújt az albán katolikus egyháznak!
Szájzárat kaptak a szakszolgálatok, mintha államtitok lenne az iskolaérettségi vizsgálatok eredménye!
637 százalékkal nőtt a képviselők vagyona!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum