THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Még a Fidesz szavazói is elutasítják a stadionépítéseket!
150 milliárdot (!) költhetnek propagandára Orbánék!
Még a Fidesz szavazói is elutasítják a stadionépítéseket!
A választók kétharmada nem ért egyet a hazai stadionépítési lázzal. Még a Fidesz támogatói is ellenezték a közel 200 milliárd forintba kerülő Puskás Ferenc Stadion építését, amelynek avatását a közelmúltban tartották. A stadion átadását az önkormányzati választási kampány részeként mutatták be, miközben az ország lakói sokkal inkább az egészségügyre, illetve az oktatásra költenék a pénzt. A stadionok népszerűtlensége azt az állítást igazolja, hogy a Puskás Ferenc Stadion, s az országban épülő többi focipálya valójában a miniszterelnök, Orbán Viktor kedvére épül.

A főváros ellenzéki főpolgármester jelöltje, Karácsony Gergely nem véletlenül ígéri, hogy megválasztása esetén stadionépítés helyett inkább CT-re költené a közpénzt. A közvélemény-kutatási adatok szerint ugyanis a választóknak elegük van abból, hogy Orbán Viktor hobbijára százmilliárdokat költsenek. Miközben információink szerint a CT vizsgálatokra az állami intézetekben hónapokat is várni kell, a magánrendelőkben rövidebb a várakozási idő, de a pontos orvosi diagnózis felállítását szolgáló Computer Tomográf vizsgálatért 50- 150 ezret kell fizetni.

Egy éve a Publicus Intézet által végzett közvélemény-kutatás is egyértelműen azt igazolja, hogy tíz megkérdezettből nyolc nem ért egyet azzal, hogy az egészségügy vagy az oktatás támogatása helyett az első- és másodosztályú focicsapatok adóforintokból kapnak új, vagy felújított stadiont. Leginkább az MSZP és a Jobbik szavazói ellenzik, de még a Fidesz szavazók körében is közel kétharmados többség pazarlásnak tartja és ellenzi az Orbán-kormány stadionépítését. A válaszadók mindössze 7 százaléka tarja elfogadhatónak ezt a ma érvényben lévő sportfinanszírozást. Tízből kilenc embernek az a véleménye, hogy a sport helyett az iskolák és a kórházak támogatása sokkal fontosabb lenne.

A futball kiemelt támogatásával tíz megkérdezettből mindössze egyetlen ember értett egyet. Már csak azért is lehet így, mert a Publicus Intézet felmérésben résztvevők szerint a százmilliárdos nagyságrendű állami támogatás ellenére nem javult a magyar labdarúgás színvonala. De még a Fideszes szavazók fele is ugyanezen az állásponton van.

A stadionépítési láz és a milliárdos közpénzek sportra fordítása ellenére sem nőtt a focimeccsre járók száma az elmúlt években. Egy első osztályú magyar futballmérkőzésre is csak alig több, mint 2 ezer ember látogat ki.

A stadionok elutasítottsága – ha lehet – még tovább nőt az egy évvel ezelőttihez képest. A Publicus Intézet ügyvezetője, Pulai András szerint ez a követeztetés vonható le több olyan friss kutatásukból, amelyek az omladozó egészségügyről, illetve a széteső oktatásról készülnek.

Miközben tehát a magyar foci elutasítottsága egyre nagyobb, folyamatosan készülnek el az újabb stadionok. Nemrég 14 milliárdból felavatták a Szent Gellért Fórum névre hallgató szegedi futballstadiont, amelynek építésében közreműködött a Szeged-Csanád Egyházmegye püspöke, Kis- Rigó László. S persze van már Gyulán is katolikus futballakadémia, amely Grosics Gyula nevét vette fel. Időközben újabb súlyos milliárdokból elkészült még a szombathelyi stadion, ezen kívül a Vasas fővárosi arénája is. A kisebb csapatok stadionavatóiról nem is mindig értesül a közvélemény. Tény viszont, hogy az elmaradott térségek lakóit is műfüves pályával akarják kedvező helyzetbe hozni.

Mintha a hatalom hergelni akarná az országot, folyamatosan építik a stadionokat, pedig az ország népe ellenzi azokat. Szakértők szerint mindez könnyen visszaüthet. Hiába népszerű vidéken a Fidesz, ha a helyi szavazók is utálják, hogy milliárdok mennek el így feleslegesen. Aminek könnyen öngól lehet a vége.

Forrás: Hírklikk
Nacsa Lőrinc: 35 Ct-t lehetett volna venni a börtönbizniszből megítélt 8 milliárdból!
Huszonötezer Ft-os óradíjért ad tanácsot Rogánék ügynökségének az Orbán család jogi ügyeit intéző cége!
2 és fél milliárd Ft-ra drágult az Iparművészeti Múzeum elköltöztetése!
A KSH szerint 367 800 Ft-ot keres egy átlagos magyar!
1,6 milliárdot sem sajnál az állam egy budapesti mini kosárlabda selejtezőre!
15 millával szponzorálta meg Mészáros cégét a Szerencsejáték Zrt.!
10-szer annyi jutott tavaly a sportcsarnokokra, mint kórházakra!
Titkolt százmilliókat osztogat a Magyar Turisztikai Ügynökség, Tiborcz üzlettársa is jól járt!
Nem nyomoz drogkereskedelem gyanúja miatt Orbán ellen az ügyészség!
Korózs Lajos: Lenne fedezet a nyugdíjemelésekre!
Már több mint 140-en fagytak halálra idén télen!
Rétvári: Sokkal kisebb a szegény magyar nyugdíjasok aránya, mint az Unióban!
450 millió forinttal segítette Havasi Balázs külföldi koncertjeit az állam!
CEU elnök-rektora: Az EU tétlenül nézi, amint Orbán kiüresíti a demokráciát!
The Washington Post: az Orbán-kormány alapítványa dollárszázezreket fizetett Trump hírszerzési vezetőjének!
36 millióval emelkedik Orbán Ráhel barátnőjének rendezvényekre elkölthető pénze!
Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát!
Bayer Zsolt európai uniós pénzből gyalázhatja az „ótvar, rohadvány" Európai Uniót!
Kimondta a bíróság: Hazudott a mihazánkos Palányi Nóra, nem is zaklatta őt Gréczy Zsolt!
Havi 200 ezerért bérelt lakást KÖZPÉNZből a fia barátnőjétől a fideszes képviselő!
Fidesz-módi: miattuk büntették az országot, most Rogánnak dolgoznak!
Plusz félmilliárd Ft-ot kap Orbán kedvenc focicsapatának az elnöke a békásmegyeri piacért!
Több ezren követelték a Parlament előtt, hogy tartsák be Orbánék a bírósági ítéleteket!
Iványi Gábor: Isten szabadítson meg minket az alkalmatlan és gonosz miniszterelnöktől!
Tállai András: Európa egyik legversenyképesebb gazdasága a magyar!
“Autóversenyzői” álmokat dédelget Matolcsy!
Németh Szilárd: Horthy óta nem volt olyan jó vezetője az országnak, mint Orbán Viktor!
Bayer börtönbe záratná a feleségéről kínos információkat közlő újságírót!
Novák fenyeget: Ha a Néppárt nem válaszol Orbán Viktornak, akkor a Fidesz lépni fog!
Megbüntették a fóti gyermekközpontról rappelő fiút!
Félelem a külügyben: Szijjártó sorra rúgja ki az embereket!
Eddig már 59 milliárdos pluszkiadásról döntött a kormány a sportcélok megvalósítására!
meglesz még ennek a böjtje: Jövő héten jön a rekordmeleg!
Pataky: Mátyás király óta sok a nehézség, de ebből kiszabadulni látszik az ország! (videó)
Szorul a hurok: Nyomozni kezdtek Bayerné vérplazma biznisze után!
Fellépésenként hétmilliót kaszál az Edda az amerikai turnéján, amit közpénzből finanszíroztak!
Megdőlt a rekord: Elképesztő mennyiségű pénzt költhet propagandára a kormány!
Nem engedni be Matolcsy az ellenzéki képviselőket a jegybankba!
Szép csendben rezsit emelt a kormány a szociális ellátásban!
Der Spiegel: Orbán Európa költségvetésének szívócsöve!
Újabb milliárdokat költenek a Várra! Most épp a Csikós udvarra költenek 5,8 milliárdot!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Palkovics egy győri panellakást adott a Halászbástya melletti műemlék lakásért cserébe!
Egy halott vevő holttestét kerülgették a vásárlók a Lidl-ben! (fotó)
150 milliárdot (!) költhetnek propagandára Orbánék!
Brutális drágulás: Heteken belül 500 Ft lehet egy kiló kenyér!
Újabb sajtópert vesztett a kormányközeli propagandalap!
Durva: 60 milliárd euró hiányzik az uniós büdzséből!
Novák: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
1876 millió közforintot nyom a kormány a Puskás Aréna üzemeltetésére!
Elcsalt taopénzek: büfésnek jelentették be a focistát!
Kormányhatározat: A premontrei rend kapja meg a Szent István Egyetem ingatlanjait Gödöllőn!
Közpénzből hitelezi meg saját cégét a letelepedésikötvény-bizniszes üzletember!
A kormány elismerte, hogy közeledik a válság, mégsem védi meg az embereket!
Magyar György:Teljesen megbolondítják az állampolgárokat!
Kizuhant egy kislány az ötödik emeletről, majd anyja is utána ugrott!
Kövér kétmillió forintra büntette Hadházyt!
Szegényebbek a nyugdíjasok mint 2 éve!
Több milliárdos jelzáloghitelt vett fel az MVM egyik leányvállalata a Mátrai Erőmű megvétele előtt!
Orbán bejelentette, hogy nem hajtja végre a bíróság ítéletét!
573 milliárd Ft-nyi extrabevétel: Jól fialnak az orbáni „nem megszorítások”!
Botrány: Osztálytársai előtt vert meg egy diákot az anya-fia páros az általános iskolában!
Még üresen is zabálja a pénzt a hulladékválogató!
Megköszönte Orbánnak a 66 milliós támogatást a Szentföldi Ferences Kusztódia vezetője!
Rengeteg a panasz: Hiába az emelés, több ezer Ft-ot buknak havonta a nyugdíjasok!
A kormány bevallotta: A nemzeti konzultáció kamu!
Gondok lehetnek, Főnök: Szigorítanák az uniós pénzek kifizetését az Európai Unió leggazdagabb országai!
Önnek 161 ezer évig kellene dolgoznia, hogy annyi pénze legyen, mint Mészárosnak!
Botrány Ferihegyen: Rendőrt hívtak a fellázadt utasokra!
Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén!
Gulyás: Biztosítva van, hogy a közpénzt átláthatóan. szabályosan költsék el!
Mészáros Lőrinc felkerült egy európai gazdaglistára is!
Orbán törvényszegésre kényszerítette a főtiszteket!
Magyarország negyedmillió eurós támogatást nyújt az albán katolikus egyháznak!
Szájzárat kaptak a szakszolgálatok, mintha államtitok lenne az iskolaérettségi vizsgálatok eredménye!
637 százalékkal nőtt a képviselők vagyona!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum