THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Beütötte a fejét a mátészalkai kórházban egy orvos, pár nappal később meghalt!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Beütötte a fejét a mátészalkai kórházban egy orvos, pár nappal később meghalt!
Dr. Cs. Román, nyugdíjas mátészalkai neurológus egy hónappal ezelőtt elesett a mátészalkai kórház parkolójában, és beütötte a fejét, amikor éppen beteg feleségét vitte az ügyeletre. A 81 éves férfi ebben a kórházban dolgozott korábban neurológus osztályvezetőként, fia szerint saját kórházában mégsem látták el megfelelően. Egy biztos: az idős orvos három nappal az esés után halott volt, fia feljelentést tett halála körülményeinek furcsaságai miatt.

A 81 éves Cs. Román egykor a mátészalkai kórház neurológiájának osztályvezetője volt, ezért is vitte egykori munkahelyére kivizsgálásra súlyos beteg feleségét. De végül nemcsak felesége, ő maga is a sürgősségire került egy esés után, mondta az Index megkeresésére fia, Cs. Norbert.

- Nagyon zavart volt édesapám az esés után, nehezen vette a levegőt, nehezen kommunikált, de amikor a sürgősségin az orvos megkérdezte, akkor apám azt mondta neki, hogy nincs semmi baja. Összevissza küldözgették az osztályok között, volt a sürgősségin, a neurológián és a belgyógyászaton is, de nem volt állandó monitoros megfigyelés alatt – magyarázta.

Az apja végig nagyon zavartan viselkedett, ezért a kórházban azt mondták a családnak, hogy át kell vinni őt a nagykállói pszichiátriára, ahol kezelni tudják esetleges altatófüggését.

Cs. Norbert azt mondja, a család Nagykálló helyett inkább a nyíregyházi pszichiátriára szerette volna vitetni az idős orvost, ez meg is történt, ott pedig egy nappal később elhunyt.

„Senki nem tudja a halál okát. Még a mátészalkai kórházban infarktus gyanúját is felvetették, de az elhalálozás helyén, Nyíregyházán nem tudták megállapítani, hogy miért halt meg. Igazságügyi orvosszakértői vizsgálatot is elrendeltek” – mondja. Norbert feljelentést tett apja halála körülményeinek – szerinte – furcsaságai miatt.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság adatvédelmi okokra hivatkozva az Indexnek nem válaszolt arra, hogy indult-e nyomozás, de dr. Cs. Román fiát arról értesítették, hogy eljárás indult.

A mátészalkai kórház a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház része. Vitkai Éva sajtófőnök az Indexnek az esettel kapcsolatban annyit mondott, hogy „betegpanasz vagy hatósági megkeresés esetén mindig indul belső vizsgálat kórházainkban. Folyamatban lévő vizsgálatról azonban, annak befejezéséig nem áll módunkban nyilatkozni.”

Forrás: Index
Fellépésenként hétmilliót kaszál az Edda az amerikai turnéján, amit közpénzből finanszíroztak!
Megdőlt a rekord: Elképesztő mennyiségű pénzt költhet propagandára a kormány!
Nem engedni be Matolcsy az ellenzéki képviselőket a jegybankba!
Szép csendben rezsit emelt a kormány a szociális ellátásban!
Der Spiegel: Orbán Európa költségvetésének szívócsöve!
Újabb milliárdokat költenek a Várra! Most épp a Csikós udvarra költenek 5,8 milliárdot!
Bakondi: 120 ezer migráns tart Magyarország felé!
Sokkol: Teherbe ejtette kiskorú páciensét a pöstyéni kórház nőgyógyásza!
Lázár János súlyos kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben!
A KDNP felmondaná az Emberi Jogok Európai Egyezményét!
Elegük van: Azonnali nyugdíjemelést követel a DK!
Palkovics egy győri panellakást adott a Halászbástya melletti műemlék lakásért cserébe!
Egy halott vevő holttestét kerülgették a vásárlók a Lidl-ben! (fotó)
150 milliárdot (!) költhetnek propagandára Orbánék!
Brutális drágulás: Heteken belül 500 Ft lehet egy kiló kenyér!
Újabb sajtópert vesztett a kormányközeli propagandalap!
Durva: 60 milliárd euró hiányzik az uniós büdzséből!
Novák: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
1876 millió közforintot nyom a kormány a Puskás Aréna üzemeltetésére!
Elcsalt taopénzek: büfésnek jelentették be a focistát!
Kormányhatározat: A premontrei rend kapja meg a Szent István Egyetem ingatlanjait Gödöllőn!
Közpénzből hitelezi meg saját cégét a letelepedésikötvény-bizniszes üzletember!
A kormány elismerte, hogy közeledik a válság, mégsem védi meg az embereket!
Magyar György:Teljesen megbolondítják az állampolgárokat!
Kizuhant egy kislány az ötödik emeletről, majd anyja is utána ugrott!
Kövér kétmillió forintra büntette Hadházyt!
Szegényebbek a nyugdíjasok mint 2 éve!
Több milliárdos jelzáloghitelt vett fel az MVM egyik leányvállalata a Mátrai Erőmű megvétele előtt!
Orbán bejelentette, hogy nem hajtja végre a bíróság ítéletét!
573 milliárd Ft-nyi extrabevétel: Jól fialnak az orbáni „nem megszorítások”!
Botrány: Osztálytársai előtt vert meg egy diákot az anya-fia páros az általános iskolában!
Még üresen is zabálja a pénzt a hulladékválogató!
Megköszönte Orbánnak a 66 milliós támogatást a Szentföldi Ferences Kusztódia vezetője!
Rengeteg a panasz: Hiába az emelés, több ezer Ft-ot buknak havonta a nyugdíjasok!
A kormány bevallotta: A nemzeti konzultáció kamu!
Gondok lehetnek, Főnök: Szigorítanák az uniós pénzek kifizetését az Európai Unió leggazdagabb országai!
Önnek 161 ezer évig kellene dolgoznia, hogy annyi pénze legyen, mint Mészárosnak!
Botrány Ferihegyen: Rendőrt hívtak a fellázadt utasokra!
Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén!
Gulyás: Biztosítva van, hogy a közpénzt átláthatóan. szabályosan költsék el!
Mészáros Lőrinc felkerült egy európai gazdaglistára is!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Kevesebb mint 24 óra alatt 5-ször ment le Orbán évértékelője az M1-en!
Hadházy belógatott Kövér László mögé egy Stop Propaganda feliratú tálát, kitiltották!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Államtitkár: Tabletet, okostáblát vesz kárpátaljai iskolákba a magyar kormány!
Elkezdik építeni a lőtereket a fiataloknak!
Pedofil-ügy: 10 évre titkosították az ügy részleteit!
Leszavazta a Fidesz a családi pótlék emelését!
Elsöprő ellenzéki siker Dunaújvárosban!
Az egész Brexit kismiska ahhoz képest, amire Magyarország és Lengyelország készül az EU-ban!
TASZ jogásza: Kérdés sem fér Mészáros közszereplőségéhez!
Érd polgármestere: Sárban, porban járunk, miközben évi félmilliárd ment látványsportra közpénzből!
Kilencmillió euróért vesz szlovén wellnesskomplexumot a magyar állam!
Orbán: Az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében!
Játék közben mellkason lőtte öccsét egy 15 éves kiskunfélegyházi lány!
Nemzeti szégyenünk!
Az idősek választhatnak: éhen halnak vagy meghalnak!
EMMI: A kórházak egyre több beteget tudnak fogadni!
Szijjártó: 15 milliárd Ft segélyhitelt adunk Ruandának!
146 millió Ft-ot szavazott meg a fideszes képviselő-testület a nagykőrösi futballklubnak!
Súlyos gondok előtt a magyar nyugdíjrendszer!
Felbecsülhetetlen értékek porosodnak: Egy kőbányai raktárba szállítják a Néprajzi Múzeum tárgyait!
Gyilosság Mosonmagyaróváron: Megölte mozgáskorlátozott lányát a 74 éves apa! (videó)
Magyarországról finanszírozták Gruevszki médiáját!
Ezrekbe fáj nekik a nyugdíjasoknak, két nap alatt kétszer jártak pórul!
Feljelentést tettek, mert az állam megvette Mészároséktól az erőmű-roncsot!
2009-es Magyar Nemzet címlap! Akkor ez most kinek is a kudarca?
Pénzügyminiszter: A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van!
Perrel fenyeget Mészáros Lőrinc!
Két gimnázium is nyílt levélben tiltakozik az új NAT ellen!
4 milliárdot ad a kormány a budapesti foci Eb szurkolói programjaira!
Szijjártó barátja ugyanazzal a trükkel szerzett önkormányzati lakást a Várban, mint Bayer Zsolt!
Engedély nélkül altatták el a fogászaton a 4 éves kisfiút: kómába esett, majd meghalt!
Döbbenet: Hogy kerülhet egy 323 fős lelátó befedése 257 millió Ft-ba?
“Dobálták” a milliárdokat a CÖF imareggelije előtt!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum