THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Uniós pénzből fesztiváloznak a kecskeméti fideszes képviselők!
Közel 6 milliárd forintot kaptak az államtól Csányi cégei, de a Hell is jól járt!
Uniós pénzből fesztiváloznak a kecskeméti fideszes képviselők!
Félmilliárd forintot nyert Kecskemét 3 éven át tartó közösségépítő, helyi identitást erősítő rendezvényekre. A őszi önkormányzati választások előtt számos városrészi napot tartanak Kecskeméten, és fellépnek a jelenlegi fideszes képviselők is.

“A projekt keretében olyan közösségfejlesztési folyamat kerül megvalósításra Kecskemét Megyei Jogú Város közigazgatási területének 15 célterületén, amelynek keretében 3 éven keresztül közösségépítő, helyi identitást növelő rendezvények valósulnak meg. A célterületek lakossága minden esetben eléri az 500 főt és nem haladja meg a 15 ezer főt” – ez a nyakatekert mondat a hi-kecskemet.hu oldalról származik, ahol azt magyarázzák el, mire is nyert 517 millió forintot a kecskeméti önkormányzat.

A programsorozat idén áprilisban indult, 2022-ig tart. Az önkormányzati tulajdonú hiros.hu beszámolói szerint tavasszal utcabált, egészség- és sportnapot, valamint mesterségek napját is tartottak Kecskeméten. Az utcabál megnyitót a fideszes alpolgármer és a várorész képviselője tartotta, a többi rendezvényen nem jelezték előre a politikusokat.

Ebből az uniós pénzből jutott a Keresztény Polgári Piknikre is. Az önkormányzati lapban lévő cikk nyitófotóján nem más, mint Szemereyné Pataki Klaudia fideszes polgármester mosolyog, gyermekével. Az önkormányzati választási kampány augusztus 24-i kezdetéig több tucat rendezvény tartottak, és a kampányban sem álltak le.

A Széchenyiváros hetéről szóló tudósításban újra Szemereyné Pataki Klaudia lett a címlapkép, az önkormányzati lapban Salacz László fideszes országgyűlési képviselő szavait is idézték, ahogy a szintént párttag Engert Jakabné széchenyivárosi önkormányzati képviselő mondanivalója is teret kapott. Ráadásul információink szerint nem csak a régi, hanem az új fideszes jelöltek is felbukkannak az uniós rendezvényeken. A rendezvények nem érnek véget, hiszen 2022-ig tart a program.

“Nagyon jó, ha az unió ad pénzt a civilségre a megjelenésre, de hogy ezt a regnáló kormánypárti városvezetés a polgármester és a jelöltek bemutatására használja, az felháborító. Számunkra az is kiderült, hogy a leköszönő képviselők mellett az új jelöltek is szerepelnek a színpadon, látszik, hogy a Szövetség a Hírös Városért – az ellenzék összefogása – nem kap ilyen lehetőséget. Amikor ezt szóvá tesszük, cinikus választ kapunk” – mondta Király József, ellenzéki képviselő. Megjegyezte, a rockfesztiválon – ez nem az uniós pénzből ment ugyan – a fideszes képviselők a jelöltekkel együtt énekeltek.

Segesvári Csaba

Forrás: Átlátszó
Mészáros Lőrinc felkerült egy európai gazdaglistára is!
Orbán törvényszegésre kényszerítette a főtiszteket!
Magyarország negyedmillió eurós támogatást nyújt az albán katolikus egyháznak!
Szájzárat kaptak a szakszolgálatok, mintha államtitok lenne az iskolaérettségi vizsgálatok eredménye!
637 százalékkal nőtt a képviselők vagyona!
Szó nélkül vetette el a Fidesz a fiatalok SZJA-mentességére tett javaslatot!
Kevesebb mint 24 óra alatt 5-ször ment le Orbán évértékelője az M1-en!
Hadházy belógatott Kövér László mögé egy Stop Propaganda feliratú tálát, kitiltották!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Államtitkár: Tabletet, okostáblát vesz kárpátaljai iskolákba a magyar kormány!
Elkezdik építeni a lőtereket a fiataloknak!
Pedofil-ügy: 10 évre titkosították az ügy részleteit!
Leszavazta a Fidesz a családi pótlék emelését!
Elsöprő ellenzéki siker Dunaújvárosban!
Az egész Brexit kismiska ahhoz képest, amire Magyarország és Lengyelország készül az EU-ban!
TASZ jogásza: Kérdés sem fér Mészáros közszereplőségéhez!
Érd polgármestere: Sárban, porban járunk, miközben évi félmilliárd ment látványsportra közpénzből!
Kilencmillió euróért vesz szlovén wellnesskomplexumot a magyar állam!
Orbán: Az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében!
Játék közben mellkason lőtte öccsét egy 15 éves kiskunfélegyházi lány!
Nemzeti szégyenünk!
Az idősek választhatnak: éhen halnak vagy meghalnak!
EMMI: A kórházak egyre több beteget tudnak fogadni!
Szijjártó: 15 milliárd Ft segélyhitelt adunk Ruandának!
146 millió Ft-ot szavazott meg a fideszes képviselő-testület a nagykőrösi futballklubnak!
Súlyos gondok előtt a magyar nyugdíjrendszer!
Felbecsülhetetlen értékek porosodnak: Egy kőbányai raktárba szállítják a Néprajzi Múzeum tárgyait!
Gyilosság Mosonmagyaróváron: Megölte mozgáskorlátozott lányát a 74 éves apa! (videó)
Magyarországról finanszírozták Gruevszki médiáját!
Ezrekbe fáj nekik a nyugdíjasoknak, két nap alatt kétszer jártak pórul!
Feljelentést tettek, mert az állam megvette Mészároséktól az erőmű-roncsot!
2009-es Magyar Nemzet címlap! Akkor ez most kinek is a kudarca?
Pénzügyminiszter: A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van!
Perrel fenyeget Mészáros Lőrinc!
Két gimnázium is nyílt levélben tiltakozik az új NAT ellen!
4 milliárdot ad a kormány a budapesti foci Eb szurkolói programjaira!
Szijjártó barátja ugyanazzal a trükkel szerzett önkormányzati lakást a Várban, mint Bayer Zsolt!
Engedély nélkül altatták el a fogászaton a 4 éves kisfiút: kómába esett, majd meghalt!
Döbbenet: Hogy kerülhet egy 323 fős lelátó befedése 257 millió Ft-ba?
“Dobálták” a milliárdokat a CÖF imareggelije előtt!
Durva adatok: 40.000 külföldi nyugdíjas kapott 361 millió Ft-nyi rezsiutalványt!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Jogerősen is pert bukott az MTVA a kihajított országgyűlési képviselőkkel szemben!
Elszabadult az infláció!
Közel 6 milliárd forintot kaptak az államtól Csányi cégei, de a Hell is jól járt!
Ez fájni fog: levonhatják a fizetésből a cigiszüneteket!
Hosszú börtönévek várhatnak a volt Fideszes képviselőre!
Nem tudni, mire kapott további 2,4 milliárdot a felcsúti foci!
Átment a nemzetbiztonsági átvilágításon a volt perui nagykövet, akinél 19000 gyermekp.rnó képet találtak!
Közel százmillióért kutatja médiafogyasztási szokásainkat az MTVA!
A kormány 425 millió forinttal támogatja a koreai Soulbrain tatabányai beruházását!
Közel százmillióért kutatja médiafogyasztási szokásainkat az MTVA!
Gyermekp.rnó botrány: Nem kellene megszólalnia az ügyben Ádernek?
Még szép, hogy megvédik az országot, ahol egy 45 éves férfi késsel rabolhat ki egy kisgyereket a nyílt utcán!
Orvostanhallgatók elől szerzett meg egy olcsó bérlakást a volt budavári polgármester!
Még a Külügy sem tud róla, hogy Orbán jegyeket vett volna a magánrepülős útjaira!
Bódi Sylvi: A migránshelyzethez hasonlóan le kell zárni Magyarország határait a kínaiak elől a koronavírus miatt!
Brutális részletek a tatabányai családirtásról: üvegdarabbal vágta szét a saját nyakát a gyilkos apa!
Történelmi mélypont: Nem tér magához a forint, még mindig 340 felett az euró!
Szíjjártó: A Fidesz Európa legsikeresebb pártja!
Médiatanács: Szerkesztői szabadság miatt nem indítható eljárás a Karácsony-interjú kapcsán!
Irodát nyit Brüsszelben a Fidesz pártalapítványa!
Átadásőrület: Egyszerre 14-en adták át az M4-es új szakaszát!
Bayer Zsolt marad a budai várban!
23 milliót mulatott el a Fidesz karácsony előtt!
881 milliós hitelből vette meg Mészáros luxusszállóját Tiborcz!
43 milliót tapsolt el Erzsébetváros fideszes vezetése!
Novák: Merkelék szeretnék, ha a Fidesz Néppárton belül maradna!
9 milliárdért épít 3 kilométernyi vasútvonalat Mészáros Lőrinc!
Fidesz-közeli médiabefektetések miatt nyomoznak a szlovénok, Habonyék vannak a célkeresztben!
1000 ember veszti el az állását Ózdon, bezár egy gyár!
Katolikus pap: A pedofília kisebb bűn, mint az abortusz!
Példátlan Európában az új Nemzeti alaptanterv!
Orbánék 24,5 milliót adnak a ferencvárosi bolgár ortodox templom felújítására!
Nagy Feró: Nagyon erős kapocs van isten és köztem...
Több mint 2 milliárd Ft jutott el a Balkánon terjeszkedő Orbán-médiához!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum