THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Visznek mindent, folyik az államosítás: veszélyben van az MTA ingó vagyona!
Szijjártó: 10 milliárdot költünk a következő magyar űrhajósra!
Visznek mindent, folyik az államosítás: veszélyben van az MTA ingó vagyona!
Meglepő levelet kaptak október végén az MTA egykori, az Eötvös Loránd Kutatóintézet Hálózat (ELKH) Titkársága alá terelt kutatóintézetei az újonnan létrejött szervezet főtitkárától. A hvg.hu birtokába került levélben Szigeti Ádám azt kérte a tizenöt intézet igazgatójától és főigazgatójától, hogy mérlegeikben könyveljék át az eddig az MTA tulajdonába tartozó ingóságokat saját – vagyis végső soron állami – tulajdonba. Több százezer tételről van szó a számítógépektől a laborberendezésig, majdnem 70 milliárd forint értékben.

Az utasítás szerint az ingóságokat sajátjukként kell feltüntetni, és csak azokra a tételekre köthetnek vagyonhasználati szerződést az Akadémiával, amelyeket nem állami támogatásból, hanem az MTA köztestületi költségvetéséből szereztek be.

A lap azt írja, hogy a leírt könyvelési metódus a gyakorlatban nem más, mint színtiszta államosítás.

A kutatóintézeteket einstandoló nyári törvénymódosítás nem vette el sem az ingó-, sem az ingatlanvagyonát az MTA-tól. Csak azt írta elő, hogy a kutatáshoz szükséges vagyonelemeket – vagyis az eszközöket és a berendezéseket – az MTA adja ingyenes használatba a korábbi egységei számára.

Az átadott eszközökről az intézetek szeptemberben tételes vagyonhasználati szerződéseket kötöttek azt MTA-val, amelyekben rögzítették, hogy a felsorolt ingóságok – a számítógépektől a bútorokon át teljes laborfelszereléseikig – a továbbiakban is az MTA tulajdonában maradnak.

A főtitkár levelében viszont azzal érvelt, hogy az ELKH szeptember eleji felállásáig az MTA a tudományos kutatással kapcsolatos közfeladatát a kutatóhálózaton keresztül, a hálózatnak nyújtott költségvetési támogatás révén valósította meg. Ezért az MTA költségvetéséből és az intézetek saját bevételeiből vásárolt ingóságok a kutatóhely saját vagyonának – vagyis állami tulajdonnak – minősülnek.

A hvg.hu érdeklődésére az Akadémia azt válaszolta, hogy az MTA és az ELKH 2019 szeptemberében szerződésben rögzítette a kutatóhálózat átadásának módját, és a törvény szerint kötelezően ingyenes használatba adandó, akadémiai tulajdonú vagyonelemek használatának elveit. Ugyanezen elvek alapján születtek meg a vagyonhasználati megállapodások is.

– Mivel a vagyonhasználat új értelmezésével kapcsolatban az ELKHT elnökétől az MTA-hoz hivatalos megkeresés, módosító indítvány nem érkezett, az Akadémia továbbra is a szerződésben rögzítettek szerint jár el

– közölte a Lovász László által vezetett intézmény.

A lap információi szerint az Akadémián attól is tartanak, hogy a későbbiekben az értékes ingatlanvagyonra is ráteszi az állam a kezét. A hvg.hu úgy tudja, hogy az Akadémia elnöksége nem fogadja el az utasítást, és szükség esetén pert indít az MTA magántulajdonának tartott, mintegy 70 milliárdosra becsült ingóvagyonért.

Forrás: 168 Óra
Már be is nyújtották a színházak finanszírozását átalakító törvényjavaslatot!
Magyarország 2019: Van, ahol 70-hez közeliek dolgoznak az utcákon!
Így megy ez: Kértek 170 milliárdot a magyar focira, négyszer annyit adott a kormány!
Orbán is érintett lehet a Trump körüli botrányban!
A p.rnóiparban dolgozhatott a kormány legújabb kampányarca!
Kúria: Németh Szilárd hazugságokkal vádolta Dr. Majtényi Lászlóékat!
Kövér házelnök közösség elleni uszításért feljelentve!
Kirúgták az egyetemei tanárt, mert beszólt a Fidesz üdvöskéjére a facebookon!
Orbánék már a könyvkiadást is állami ellenőrzés alá akarják vonni!
Elsöprő népharag: Hatalmas kormányellenes tüntetés szerveződik!
A Fidesz egy módosítással saját maga szabná meg az ellenzéki pártok struktúráját!
Újabb csúcs: egyre több magyar nyugdíjas nyomorog!
Eljárást indított a Médiatanács, mert az állami tévé bemondója nem tartotta magában a véleményét Hadházyról!
Aljas házszabálymódosítás mutatta meg, mennyire fél a Fidesz az ellenzéki összefogástól!
Nem zavarja a közvagyonért felelős minisztert, hogy az államot milliárdokkal károsító cégháló működött a lakásában!
100 milliós balatoni luxusnyaraló van Kocsis Máté feleségének a nevén!
Bíróság: Most már el kell árulnia a kormánynak, mire mentek a felcsúti tao-milliárdok!
Hatalmas öngól: Elképesztőt nyilatkozott a 22 éves államtitkár!
Hihetetlen érveléssel hagyta jóvá a Kormányhivatal Orbán török haverjának, hogy lebontsa a Közvágóhíd épületeit!
Egyik napról a másikra egy szétvert iskola felújítása is leállt a fideszes letartóztatások miatt!
2107 milliárd Ft-ért nyertek el állami megbízásokat 9 év alatt Mészáros és Szíjj László cégei!
Csepeli: Ha megbukhattak Miskolcon, Szentendrén, Érden, meg fognak bukni Magyarországon is!
Az egekig magasztalja a nyugati sajtó Fischer Iván fesztiválzenekarát, amely itthon programokat mond le a pénzhiány miatt!
Kilencmilliárdot osztogatott el az Orbán-kormány a világ üldözött keresztényeinek!
Jogerős: Pert nyertek Kásler ellen, ki kell adni, hogy mire mentek a felcsúti tao-milliárdok!
Orbán felesége: Kincs van a birtokában annak, akinek földje van!
Januártól már napidíj, szolgálati autó és titkár is jár Áder János feleségének és gyerekénenk is!
Több órára lerohadt a vonat az 5 centis hóban, inkább elindultak az utasok gyalog!
Kósa kiborult, kivonulással fenyegetett, szétesett, majd rájött, hogy élő műsorban szerepel!
"Orbán megsértődött mert azt mondtam, hogy el fog kárhozni!"
Átírják a törvényt, hogy Rácz Zsófiából diploma nélkül is helyettes államtitkár lehessen!
Letartóztatták a fideszes politikust, Boldog táskás emberét!
Rétvári Bence: A szegény családok gazdagodtak az idén a legtöbbet!
Megszerezték azt a levelet, amivel Orbán megpróbálta megmenteni Gruevszkit a börtöntől!
Épül a diktatúra: a Fidesz egyetlen ellenzéki tagot sem engedett be a sajtót ellenőrző Médiatanácsba!
Magyarország 2019: 2 és fél éve nincs gyanúsítottja a letelepedési kötvényekkel kereskedő iroda kirablásának!
Gumikesztyűt, lázmérőt, vécédeszkát, mosószert kér karácsonyra a Szent János Kórház!
Már nem Farkas Flórián az Országos Roma Önkormányzat elnöke, üdvrivalgás tört ki az ülésen!
Az állam igyekezhet megmenteni Mészáros magánvagyonát, adófizetői pénzből!
415 milliós ráfizetéssel teszi helyre Rogán egy telekeladását az V. kerületi önkormányzat!
Körözi a rendőrség az Orbán-kormány miniszterének ex-férjét, a 2017-es vizes vb-t rendező cég gazdasági vezetőjét!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Az Év Egészséghőse lett a kórházi ágyakat és klímákat beszerző Orosvári Zsolt!
Már alagutat is ástak a migránsok Ásotthalomnál, persze a határőrizet mellett!
Szijjártó: 10 milliárdot költünk a következő magyar űrhajósra!
Eltörölte a kormányhivatal a védett balatoni erdő kiirtása miatt kiszabott pénzbüntetést!
Kritikus posztot írt a fideszes képviselőről, kirúgták az ápolónőt!
Matolcsy: Meg kell reformálni az Uniót, az eurózónát, és magát az eurót is!
Totális összeomlás szélén áll a magyar egészségügy!
Magyar segélyhitelből épül kórház Kenyában!
Kormányközeli cégeket hízlalnak a folyamatosan dráguló állami gigaberuházások!
Hűtlen kezelés miatt nyomoznak Érd és térsége csatornaberuházása ügyében!
Idén is a Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítványnak juthat a legtöbb közpénz!
Másra van, de Magyarország legrégebbi csónakházának a megmentésére nincs pénz!
Fantomcégeknek fizetett ki milliókat Ferencváros leváltott fideszes vezetése!
Jogerősen veszített a 24.hu-val szemben Bayer Zsolt!
Ma minden eddiginél mélyebbre süllyedt a forint!
Greenpeace: szennyvíz folyik a Mátrai Erőmű területéről induló Bene-patakba!
Tüntetés: Szombaton az Országház elé vonulnak a pedagógusok!
3 havi tb-tartozás után elvennék az ingyenes ellátást!
Két és félszeresére nőtt a Magyarországon dolgozó ukránok száma egyetlen év alatt!
Az OTP adatfeldolgozójaként is dolgozik Borkai Zsolt ügyvédje!
Szijjártó: Magyarország 2024-ben űrhajóst kíván küldeni az űrbe!
64 milliárddal tartoznak a kórházak, levelet írtak Orbánnak a beszállítók!
Sokmilliárdos veszteség hullik az állam nyakába, ha megveszi Mészároséktól a Mátrai Erőművet!
Visszaélt a kormánysajtó Demeter Márta elhunyt édesanyjának adataival!
Már megint a gyermekmolesztáló bűnözők mellé állt a Fidesz! (videó)
Milliárdokkal gazdagodik Mészáros az atomerőmű miatt!
Mélyponton a forint: a jegybank keze is benne lehet!
Vác nem viccel: Leállítják az 5 milliárdos sportcsarnok építését!
Hiába dugták el az emberek elől, több mint 200 ezren töltötték ki a klímakonzultációt!
Novák Katalin: Örülök, hogy olyan országban élek, ahol jólét van!
Bajban a családok: Visszaveszi a családok zsebéből a csokot a kormány!
Tiborczék aprópénzért vették meg, most közpénzmilliárdokból újítják fel a bodajki kastélyt!
1,1 milliárd forintnyi tao-támogatást kap az MLSZ-től Orbán focialapítványa!
Bűzös, kékes folyadék ömlik egy kútba egy csövön Mészáros Lőrinc erőművénél!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum