THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Németh Szilárd: A 2015-öshöz hasonló a migrációs helyzet!
Simonka-per: Negyedmilliárdos végrehajtást és NAV-tartozást is eltitkolt a fideszes képviselő!
Németh Szilárd: A 2015-öshöz hasonló a migrációs helyzet!
A 2015-ös válsághelyzethez hasonló a mostani illegális migrációs helyzet a magyar határon - jelentette ki a Fidesz bevándorlásellenes kabinetjének hétfői ülése után a testület elnöke.

Németh Szilárd elmondta, az ülésen Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára számolt be a migrációs helyzetről.

A fideszes politikus, a Honvédelmi Minisztérium (HM) parlamenti államtitkára kifejtette: 2018-ban egész évben 6506 embert fogtak el a határon, naponta átlagosan 17-et. A tavaszi-nyári időszakban próbálkoztak többen, télen kevesebben. Idén viszont már november végéig több mint 12,5 ezren próbáltak illegálisan átlépni a határokon, naponta átlagosan 37-en. Az elmúlt két hónapban pedig megemelkedett az illegális határátlépési kísérletek száma. December elsején is 82 embert fogtak el a határon.

A három leginkább érintett megye: Bács-Kiskun, Csongrád és Baranya.
Az elmúlt időszakban tehát nőtt a tiltott határátlépések száma. Minden eszközzel próbálkoznak: földön, föld alatt, vízen, kamionokon, vasúti kocsikon, kerítést átmászva, átvágva - ismertette az államtitkár, megjegyezve: a magyar rendőrök és katonák továbbra is magas színvonalon végzik munkájukat.

A Helsinki Bizottság nagy erőkkel dolgozik, hogy ezeknek az embereknek jogi segítséget nyújtson - emelte ki Németh Szilárd. Felhívta a figyelmet arra is, hogy a strasbourgi bíróság világosan kimondta, a magyarországi tranzitzónák üzemeltetése biztonságos, ott nincs szó rabosításról.

A bevándorlásellenes kabinet ülésén a vajdasági magyarok képviselői is felszólaltak.

Németh Szilárd közölte: ők is azt tapasztalják, hogy a 2015-öshöz hasonló a helyzet, "nagy a veszély, a lakosság fél".
Ráadásul mivel többségében fiatal férfiak próbálkoznak a határokon, a terrorveszélyhelyzet továbbra is fennáll - hívta fel a figyelmet, hozzáfűzve: az illegális migráció és a terrorizmus között egyértelmű a kapcsolat.

A Vajdaságban azt várják a magyar kormánytól, hogy továbbra is tartsa fenn a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - közölte. A műszaki és jogi határzárat fenn kell tartani, átjárhatatlanná kell tenni a határt, hogy a migránsok ne induljanak el ebbe az irányba - jelentette ki.

Németh Szilárd azt mondta, hogy Törökországban 3,6 millió a regisztrált menekültek száma, de ezen felül 1-3 millió között van a nem regisztráltak száma is. Több mint 450 ezer embert tartóztattak fel Törökország déli és keleti határain, ami 60 százalékkal több, mint 2018-ban egész évben. Az emberek többsége afgán és pakisztáni, a szírek csak a harmadik helyen vannak.

A görög szigeteken is több tízezren tartózkodnak, őket folyamatosan hajóztatják a szárazföldre, jellemzően a Nyugat-Balkán irányába - közölte a HM-államtitkár, hozzátéve: a magyar kormány továbbra is azt képviseli, hogy a Nyugat-Balkán Európa és a magyar emberek biztonságának kulcsa.

Magyarország azért az egyik legbiztonságosabb ország, mert a határzár stabil. Ezt és ezzel együtt a tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet továbbra is fenn kell tartani
- szögezte le Németh Szilárd.

A Fidesz bevándorlásellenes kabinetje 2018. október 11-én alakult meg. Németh Szilárd akkor arról számolt be, hogy a 17 tagú testületbe az ország minden részéről kerültek be képviselők.

Forrás: ATV
Még az államtitkár szerint is vállalhatatlan volt a közmédia interjúja Karácsony Gergellyel!
Milliárdjainkba fáj a Mátrai Erőmű bezárása!
A DK egy működésképtelen pendrive-on kapta meg a felcsúti fociakadémia tao-számláit!
Újabb alagutat találtak a déli határnál!
Jelentés: Aki Magyarországon születik szegény családba, az nehezen jut előre!
Nagy Ervin: A Fideszt nem lehet csak úgy kitenni az Európai Néppártból!
Százmilliárdok agymosásra! Közpénzből!
Ez a mai Magyarország: Volt olyan, aki Fidesznek akarta elnevezni a gyerekét!
Még hatályba sem lépett, máris visszavonták a tokaji borvidék védettségéről szóló kormányrendeletet!
Tényfeltáró delegációt küld Magyarországra az Európai Parlament!
Simonka: Mi nem csináltunk semmit másképp, mint mindenki más ebben az országban!
2020-ban 110 milliárdot fizetünk a letelepedési kötvények után!
Szijjártó: Magyarország saját nukleáris akadémiát hoz létre!
A gyenge forintra a miniszterelnök csere a megoldás!
28 milliós elektromos Audit kapott Áder a hivatalától karácsonyra!
Visszautasítja az ügyvédi kamara Orbán vádjait!
Matolcsy: Rendben van, hogy az MNB több mint tízmilliárdért kétszer is megvette ugyanazt az épületet!
A hazai rendszer nem a bántalmazottakat segíti: tovább alázzák a lúgos orvos áldozatát!
Tejszínes, gombás csirkemell vagy rántottsajt? - Íme a kecskeméti luxusbörtön étlapja, ahol Mengyi Roland raboskodik! (fotó)
Kamera előtt árulta el, hogyan nyithat Mészáros homokbányát természetvédelmi területen!
Botrány: Bessenyei Ferenc özvegye kiosztotta a díjátadón Márki-Zay Péter polgármestert!
100 milliárdot költhettek Rogánék kormánypropagandára!
Magyar György: Tudatos kampány zajlik a kormány részéről, aminek iszonyú következményei lehetnek!
Szárnyal az ország: Az elmúlt tíz napban 21 magyar fagyott halálra, főleg fűtetlen lakásban!
Minden kilencedik magyar háztartás bajban van a rezsiszámlák befizetésével!
Azt ígérték, hogy nem lesz új adó, majd az első ülésen be is vezettek egy újat!
550 ezres illetménye mellé havi 640 ezret kap a gyógyfürdőtől a harkányi fideszes polgármester!
Orbán a gyűlölet, a dezinformáció és a manipuláció birodalmát építi ki...
Novák Katalin: A magyar családpolitikát elismerés övezi Washingtonban!
Orbán: egy centire voltunk attól, hogy kilépjünk a Néppártból!
Megszüntették a fideszes államtitkár vejét érintő nyomozást, aki sajátjaként használja a közpénzből épült, lószoláriummal ellátott központot!
Harrach szerint a KDNP simán bejutna a parlamentbe, ezért ki sem próbálják! Logikus, nem?
7 milliárdos többlet helyett 23 milliárd Ft adóssággal adta át a fideszes vezetés Pécset!
Matolcsy György: Túl sok készpénz van a magyaroknál!
Annyira nincs óvónő hogy van, ahol vállalkozókedvű nyugdíjasok vigyáznak a gyerekekre!
Szállodát vett a Fidesz kedvenc biztonsági embere a Balatonon!
Orbán Viktor szétlopja Magyarországot! (videó)
Orbán kormány sikerei: Az Európai Parlament megszavazta az eljárást Magyarország ellen!
Arról győzködik a fideszesek a gyöngyöspatai romákat, hogy mire költsék a kártérítést, ami Orbán szerint nem is járna!
Deutsch Tamás: Magyarországon működnek a jogállami normák!
Uniós biztos: az Orbán-kormány intézkedései indokolttá teszik a 7-es cikk szerinti eljárást!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Több milliárdnyi magyar közpénzt nyert Erdélyben az Igazi Csíki Sör mögött álló cég!
1,5 milliárdért nyújt nyújt informatikai támogatást a falvak orvosi ellátásához Mészáros volt jobbkezének cége!
Simonka-per: Negyedmilliárdos végrehajtást és NAV-tartozást is eltitkolt a fideszes képviselő!
Kiderült: Majd\' 160 millió Ft adót csalt el 2019-ben a Mészáros & Felcút Kft!
Lehet készülni: Hatalmasat drágul a liszt és a kenyér!
Pótmunkák miatt bő ötmilliárddal drágul tovább a Liget Projekt!
Csak egy kis szelet Balaton partot hagyna a világosiaknak Mészáros és Tiborcz!
MOK-elnök: Csak drágulni fog az egészségügy!
Tarol az ellenzék az időközi választásokon!
Már a falvakban is nagy bajban van a Fidesz!
Borzalmas jövőt jósol a magyar betegeknek Korózs Lajos!
Bosszú? A kormány megvonná az uniós forrásokat a fővárostól!
Az Orbánvő benyelte a balatonfüredi kikötőt (is)!
Kiderült: hazugság a Fidesz ellenzéknek tulajdonított lejárató videója!
Hurrá: Magyarország már a vietnámi családokat is támogatja!
Kiterjedt nyomozás folyik a csatornapénzek miatt Pest megyében!
Végrehajtás indult Matolcsy fiának cége ellen!
Egri polgármester: Nagy harácsolás volt itt az elmúlt években... (videó)
Több milliárdot buknak évente a magyarok, csak hogy Mészárosék olcsóbban bérelhessenek állami földet!
A saját cégét bízta meg a közétkeztetéssel a fideszes képviselő!
Miniszterelnökség: 110 óvodát és bölcsődét építünk a Kárpát-medencében!
Napi 7000 Ft-ba kerül az Puskás stadion folyamatos esti kivilágítása!
A hamis hírek fő terjesztője maguk Orbánék!
Halottak nevével élt vissza, mégis megúszhatja a börtönt a kamupárt embere!
Jól jártak, akik nem engedtek a Fidesznek!
Tiborcz pécsi ismerősének érdekkörébe kerül a Palatinus Hotel!
Országjáró körútra indul az Emmi 22 éves helyettes államtitkára, hogy megértse a fiatalokat!
Jogi nonszensz: az állam megvásárolta Mészárostól a Mátrai erőművet, miközben az árat még nem állapították meg!
Orbán vagy Mészáros hazudik az Opus Mátrai Erőmű ügyében?
Orbán: A magyar gazdaság az egyik legversenyképesebb gazdaság Európában!
Valami épül az Orbán-család hatvanpusztai majorságán, de a kormányhivatal 4 hónapja titkolja, hogy mi!
Gyógyszereket készítenek a komáromi kórházban akkora a hiány!
Egy román lap szerint 2,7 milliárdot ad Nagyváradnak futballakadémiára az Orbán-kormány!
1,2 milliárd forintért épít uszodát Szegeden a Fidesz-KDNP milliárdos polgármesterjelöltje!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum