Kezdőlap   Budapest     2020-07-11   Csatlakozz hozzánk facebookon
Magyarország 2019: 2 és fél éve nincs gyanúsítottja a letelepedési kötvényekkel kereskedõ iroda kirablásának!
Pontosan egy évvel az országgyûlési választások elõtt, 2017. április 8-ára virradóra ismeretlenek több százmillió forint készpénzzel, egy széffel(!), illetve a letelepedésikötvény-bizniszben résztvevõk adatait tartalmazó dokumentumokkal a hónuk alatt kisétáltak az Arton Capital irodájának fõbejáratán, és eltûntek a budapesti éjszakában.

A szó szoros értelmében.

Nem kevés muníciót biztosítva ezzel a politikai összeesküvés-elméletek gyártóinak, híveinek - de fejtörést okozott azok számára is, akik valamiféle parlamentáris demokráciának tartják a hazai államberendezkedést. Persze, a betörés az igazi álmatlan éjszakákat azoknak okoz(hat)ta, akik a vagyon mellett a vagyonokat érõ információkat is elvesztettek. Ahogy azt korábban az Index kiderítette, a "betörõk" azonkívül hogy láthatatlanok voltak az összes térfigyelõ és éttermi kamera elõtt, kulccsal mentek be az Arton Capital Ó utcai irodájába, ismerték a riasztórendszer kódját, és kikapcsolták az elektronikus védelmi rendszert is. Tudták, hol van a készpénz, ismerték a dokumentumokat rejtõ szervereket is.

A betörés belsõ munkának tûnt - állítólag 1000 embert hallgatott ki a rendõrség, az iroda dolgozóit pedig hazugságvizsgáló alá is vetették. Ám - legalábbis eddig - eredményre nem vezetett a nyomozás.

Pedig az Arton Capital az azóta felfüggesztett letelepedésikötvény-program zászlóshajója volt. A kereskedõcéget az a Balogh Radosztina vezeti, aki Rogán Antalnak volt az egyetemi évfolyamtársa, másrészt az Artont nem kötötte a magyar jogalkotó abban, hogy a világ mely térségeiben kereskedhetett a papírokkal, így õk lettek a legsikeresebbek a százmilliárdos bizniszben. A program során unión kívüli országokból érkezõ gazdag bevándorlók juthattak be hazánkon keresztül az Európai Unióba, egy nem túl sûrû biztonsági szûrõn keresztül. Ha így nézzük a dolgokat, az információk eltüntetése/megszerzése érdekében állhatott a biznisz üzemeltetõinek, a biznisz résztvevõinek, vagy épp azoknak az ellenérdekû titkosszolgálatoknak, akik így kívántak zsarolópotenciálhoz jutni.

Akárhogy is, a magyar bûnüldözésen egyelõre ki fog ez a sztori.

Demeter Márta (LMP) írásban fordult Polt Péterhez és Pintér Sándorhoz a fejleményekkel kapcsolatban. A legfõbb ügyész (2019. november 27-én) azt válaszolta az országgyûlési képviselõnek, hogy a különösen jelentõs értékre elkövetett lopás bûntette és más bûncselekmény miatt indult nyomozás során gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor (addig pedig az ügyészségnek csupán felügyeleti jogköre van, a felderítési szakaszban a nyomozóhatóságnak kell tájékoztatást adni). A belügyminiszter viszont ennél is szûkszavúbb volt: "a tárgyi ügyben a büntetõeljárás jelenleg is folyamatban van, annak lezárásig nem áll módomban tájékoztatni az ügy részleteirõl" - írta Pintér Sándor nevében Kontrát Károly államtitkár 2019. december 3-án, több mint két és félévvel a félmilliárdos Artan-betörés után.

Forrás: Alfahír
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Magyarországon napokon belül szigoríthatnak a koronavírus miatt
Orbán: Kaleta ítélete bizonyítja, hogy a bíróság független a kormánytól
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
A két hétig tartó kötelező házi karantén idején folyamatosan ellenőrzik a vendégmunkások egészségügyi állapotát, a rendőrség pedig kontrollálja, hogy betartják-e a járványügyi s...
  
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Magyarország és Angola között hosszú múltra visszatekintő együttműködés van, amelynek további fejlesztése mindkét ország érdeke - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külü...
  
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
A Csepeli Lelkészi Kört megalapító Hantos Jenő munkáját is így ismerték el Díszpolgárrá választották Tarlós Istvánt, Budapest korábbi főpolgármesterét, valamint Hantos Jenő nyugal...
  
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
A siófoki meteorológiai állomást féltve tartottak közös sajtótájékoztatót politikusok és civilek pénteken a Balaton-parti városban, írja az MTI A közös fellépés oka, hogy építés...
  
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Járványügyi készültség van Magyarországon Az első csatát megnyertük, de amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk marad, fenn kell tartani a készültséget Ahol Magyarországon fertőzési ...
  
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba huszonhárom migráns Csongrád-Csanád megyében Az egyenruhások feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérik őket A Sze...
  
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Technikai problémák miatt gond volt a 2020 július 10-én esedékes nyugdíjak jóváírásával a Takarékbankban - írta a 24hu A pénzintézet azt közölte, hogy a technikai problémát rövid i...
  
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Péntek délelőtt közlekedési balesetben életét veszítette Koncz Ferenc országgyűlési képviselő - írja a Borsod 24 A lap szerint Koncz motorozás közben nekiütközött Legyesbénye polg...
  
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Demeter Márta LMP-s politikus arra kéri a parlament külügyi bizottságának fideszes elnökét, Németh Zsoltot, hogy oldja fel a titkosítást a gyermekpornográfia miatt elítélt volt limai nag...
  
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Életveszélyesen megsérült egy négy év körüli kislány, aki péntek reggel kizuhant egy kőszegi ház második emeleti ablakából – írta a Vaolhu A portál értesülése szerint a baleset a...
  
Motorbalesetben elhunyt a fideszes országgyűlési képviselő
Pénteken reggel egy tragikus balesetben életét vesztette Koncz Ferenc, a Fidesz országgyűlési képviselője – közölte a hírt a párt, kiemelve: képviselőtársukat a Fidesz-frakció saját...
  
900 ezer Ft-os bírságot kapott a TV2 Tények Plusz műsora
Burkolt reklám miatt 900 ezer forintos bírságot szabott ki a TV2 szolgáltatójára a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - közölte a testület kommunikációs ...
  
Zöldek politikusa az EP ülésén: Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Az Európai Parlament csütörtöki plenáris ülésén áttekintették, hogy áll az a kezdeményezés, hogy az uniós pénzek felhasználását a jogállamisági feltételek teljesítéséhez köss...
  
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Egy édesanyát és két éves kislányát gázolta el egy autó Budakeszin pénteken délelőtt Áll a forgalom Temető u Fő utca sarkán gyalogos gázolás történt, áll a forgalom mindkét irán...
  
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
Cseh Katalin az Európai Parlament elé benyújtotta „Lex Mészáros” javaslatát, melyet az nagy többséggel meg is szavazott – tájékoztatott pénteken a Momentum Az európai parlamenti kép...
  
6,1 milliárd Ft-tal, 32 milliárdra drágult a Néprajzi Múzeum építési költsége
6,1 milliárd forinttal, az eddigi 26 milliárd helyett több mint 32 milliárd forintra drágultak a Liget Projekt keretében a Városliget szélére épülő új Néprajzi Múzeum építési költs...
  
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Tény, egészen elképesztő adatokat tudnak produkálni a Fordnál a Focus átépítésével, de az alábbi szám így is túlzásnak tűnik Az olasz rendőrök szerint ugyanis állítólag 703 km/h-...
  
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
A CIG Pannónia Nyrt irányításának megszerzése lehet az eszköz a hazai biztosítói piacon való nyomuláshoz, ha ez megvan, akkor elindulhat a Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank ügyfelei...
  
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Kell majd újabb korlátozó intézkedéseket hozni a koronavírus miatt, csak még nem tudjuk pontosan, hogy milyeneket – mondta Orbán Viktor péntek reggel a Kossuth rádióban A kormányfő szer...
  
Magyarországon napokon belül szigoríthatnak a koronavírus miatt
A vírussal szembeni első csatát sikerült megnyerni, addig, amíg nincs vakcina, a fertőzés velünk fog élni – kezdte a kormányinfót Gulyás Gergely. A Miniszterelnökséget vezető miniszte...
  
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
A kérdés az, hogy történt-e bűncselekmény Néhány hete írta meg a hvghu, hogy busás haszonnal turistáknak adtak ki önkormányzati bérlakásokat Mint írtuk, akár egy-két nap alatt me...
  
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Csütörtök este békés tüntetést tartottak Szerbia több városában is, a demonstrálók a nagyobb városok fontosabb épületei előtt ülve tiltakoztak Ez jelentős változás a megelőző ké...
  
Nézőpont Intézet: Még mindig toronymagasan vezet a Fidesz
Az ellenzéki pártok külön indulása esetén a Fidesz-KDNP 51 százalékot szerezne egy most vasárnapi választáson, de ha egy a Jobbiktól a Demokratikus Koalícióig tartó közös lista lenne,...
  
892 milliós bírságot kapott az Alza.hu a GVH-tól
A Black Friday akciók tisztességtelen reklámozása miatt. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) 892 millió forint bírságot szabott ki az Alza.hu webáruház üzemeltetőjére és cseh anyavállalat...
  
Orbán: több mint egymillió ember munkahelyét mentettük meg
Áttörés van a foglalkoztatottság alakulásában - mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth rádióban. 4,5 millióan dolgoztak Magyarországon a koronavírus-járvány előtt, a "...
  
Főügyész Kaleta fellebbezéséről: Működik a jogállam, mindenki teszi a dolgát
Ibolya Tibor az ATV Egyenes beszéd című műsorában beszélt a volt perui nagykövet ügyéről. Szerinte egyszerű oka van annak, hogy az ügyészség nem kommunikálta az ügyet úgy, hogy abb...
  
Kovács Zoltán: Magyarország nem olyan hely, ahol demokratikusan megválasztott vezetők terjesztik a félretájékoztatást
Magyarország nem tartozik azok közé az országok közé, amelyekben demokratikusan megválasztott vezetők terjesztik a félretájékoztatást - írta Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért...
  
Orbán: Kaleta ítélete bizonyítja, hogy a bíróság független a kormánytól
A pénteki rádióinterjúja során Orbán Viktor miniszterelnöktől megkérdezték, hogy mi a véleménye a volt perui nagykövet, Kaleta Gábor ügyéről. A miniszterelnök szerint enyhe ítélet ...
  
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
A járőrök az M1-es autópályán intézkedtek egy bolgár sofőrrel szemben A Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság Forgalomellenőrző Alosztály rendőrei 2020 július 9-én délelő...
  
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Mint ahogyan arról tegnap a Blikk is beszámolt, Dzsudzsák Balázs jó eséllyel megtalálta új klubját: ezzel a lépéssel pedig szó szerint hazatérhet, ugyanis nem kizárt, hogy 12 év után ...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
Magyarország 2019: 2 és fél éve nincs gyanúsítottja a letelepedési kötvényekkel kereskedõ iroda kirablásának!
Pontosan egy évvel az országgyûlési választások elõtt, 2017. április 8-ára virradóra ismeretlenek több százmillió forint készpénzzel, egy széffel(!), illetve a letelepedésikötvény-bizniszben résztvevõk adatait tartalmazó dokumentumokkal a hónuk alatt kisétáltak az Arton Capital irodájának fõbejáratán, és eltûntek a budapesti éjszakában.

A szó szoros értelmében.

Nem kevés muníciót biztosítva ezzel a politikai összeesküvés-elméletek gyártóinak, híveinek - de fejtörést okozott azok számára is, akik valamiféle parlamentáris demokráciának tartják a hazai államberendezkedést. Persze, a betörés az igazi álmatlan éjszakákat azoknak okoz(hat)ta, akik a vagyon mellett a vagyonokat érõ információkat is elvesztettek. Ahogy azt korábban az Index kiderítette, a "betörõk" azonkívül hogy láthatatlanok voltak az összes térfigyelõ és éttermi kamera elõtt, kulccsal mentek be az Arton Capital Ó utcai irodájába, ismerték a riasztórendszer kódját, és kikapcsolták az elektronikus védelmi rendszert is. Tudták, hol van a készpénz, ismerték a dokumentumokat rejtõ szervereket is.

A betörés belsõ munkának tûnt - állítólag 1000 embert hallgatott ki a rendõrség, az iroda dolgozóit pedig hazugságvizsgáló alá is vetették. Ám - legalábbis eddig - eredményre nem vezetett a nyomozás.

Pedig az Arton Capital az azóta felfüggesztett letelepedésikötvény-program zászlóshajója volt. A kereskedõcéget az a Balogh Radosztina vezeti, aki Rogán Antalnak volt az egyetemi évfolyamtársa, másrészt az Artont nem kötötte a magyar jogalkotó abban, hogy a világ mely térségeiben kereskedhetett a papírokkal, így õk lettek a legsikeresebbek a százmilliárdos bizniszben. A program során unión kívüli országokból érkezõ gazdag bevándorlók juthattak be hazánkon keresztül az Európai Unióba, egy nem túl sûrû biztonsági szûrõn keresztül. Ha így nézzük a dolgokat, az információk eltüntetése/megszerzése érdekében állhatott a biznisz üzemeltetõinek, a biznisz résztvevõinek, vagy épp azoknak az ellenérdekû titkosszolgálatoknak, akik így kívántak zsarolópotenciálhoz jutni.

Akárhogy is, a magyar bûnüldözésen egyelõre ki fog ez a sztori.

Demeter Márta (LMP) írásban fordult Polt Péterhez és Pintér Sándorhoz a fejleményekkel kapcsolatban. A legfõbb ügyész (2019. november 27-én) azt válaszolta az országgyûlési képviselõnek, hogy a különösen jelentõs értékre elkövetett lopás bûntette és más bûncselekmény miatt indult nyomozás során gyanúsítotti kihallgatásra nem került sor (addig pedig az ügyészségnek csupán felügyeleti jogköre van, a felderítési szakaszban a nyomozóhatóságnak kell tájékoztatást adni). A belügyminiszter viszont ennél is szûkszavúbb volt: "a tárgyi ügyben a büntetõeljárás jelenleg is folyamatban van, annak lezárásig nem áll módomban tájékoztatni az ügy részleteirõl" - írta Pintér Sándor nevében Kontrát Károly államtitkár 2019. december 3-án, több mint két és félévvel a félmilliárdos Artan-betörés után.

Forrás: Alfahír
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Magyarországon napokon belül szigoríthatnak a koronavírus miatt
Orbán: Kaleta ítélete bizonyítja, hogy a bíróság független a kormánytól
Kiderült ki a tulajdonosa a Mészárost is furikázó hírhedt adriai jachtoknak
Gyöngyös: 89 ukrán vendégmunkás van járványügyi megfigyelés alatt
Angola köszönetett mondott Szijjártónak: angolai diákok számára biztosít ösztöndíjat a magyar kormány
Na végre: Csepel díszpolgára lett Tarlós István
Már a polgármester is tüntetett Siófokon - óriási a botrány
Gulyás: Ahol Magyarországon fertőzési góc alakult ki, oda külföldi hozta be a vírust
Óriási fogás: Huszonhárom migránst tartóztattak fel a rendőrök
Botrány: nem elérhetők a nyugdíjak az egyik banknál (frissített: elhárították a hibát)
Orbán is elbúcsúzott a hirtelen meghalt országgyűlési képviselőtől
Botrány a Kaleta-ügy titkosítása körül
Négy év körüli kislány zuhant ki egy második emeleti ablakból Kőszegen
Motorbalesetben elhunyt a fideszes országgyűlési képviselő
900 ezer Ft-os bírságot kapott a TV2 Tények Plusz műsora
Zöldek politikusa az EP ülésén: Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Budakeszi: Egy édesanyát és 2 éves kislányát gázolták el
Hivatalos: Elfogadták a javaslatot, amely megelőzné az uniós pénzek ellopását
6,1 milliárd Ft-tal, 32 milliárdra drágult a Néprajzi Múzeum építési költsége
A rendőrök állítják, 703 km/h-s gyorshajtáson kaptak egy Ford Focust
Ha meglátod mi Mészáros Lőrinc következő nagy dobása...
Orbán aggódik a magyarokért: Több Balaton, kevesebb Adria
Magyarországon napokon belül szigoríthatnak a koronavírus miatt
Hivatalos: A rendőrség előtt az önkormányzati lakást bérbeadók ügye
Szerbia népe bizonyította 1 nap alatt - azért a víz az úr
Nézőpont Intézet: Még mindig toronymagasan vezet a Fidesz
892 milliós bírságot kapott az Alza.hu a GVH-tól
Orbán: több mint egymillió ember munkahelyét mentettük meg
Főügyész Kaleta fellebbezéséről: Működik a jogállam, mindenki teszi a dolgát
Kovács Zoltán: Magyarország nem olyan hely, ahol demokratikusan megválasztott vezetők terjesztik a félretájékoztatást
Orbán: Kaleta ítélete bizonyítja, hogy a bíróság független a kormánytól
Olyan horrorkaravánt fogtak a magyar rendőrök amire nincsenek szavak
Dzsudzsák már tárgyalt is a Lokival - a hazai másodosztályban fojtathatja sikertörténetét
Szigorításokra kell számítani, bármikor bejelenthetik őket
Kitört a botrány egy magyar pedagógus képei miatt
Több mint 200 ezer forintért toborozzák az iskolaőröket
Orbánról vitáznak az EP-ben - Orbán bandája hihetetlenül meggazdagodik
Már egy fideszes polgármester is sokallta a tervezett fairtást
Így adták át a magyar bicikliutat - hullámvasútnak hívják a helyiek
Tömött sorok és negatív rekordok - valami történik az az USA-ban
Milliós büntetést sóztak Hadházy nyakába
32 milliárdra drágult a magyar gigaprojekt - Mészáros Lőrinc érdekeltsége is érintett
A dombot is beleépítették egy kerékpárútba - de most nem mi voltunk
A nyugdíjas orvosok harmada nem tért vissza a munkába
Orbán: magához tér a gazdaság, ismét mindenkinek lesz munkája