THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
Iványi Gábor feljelentette Orbán Viktort az Emberi Jogok Európai Bíróságán!
Der Spiegel: Orbán Európa költségvetésének szívócsöve!
Iványi Gábor feljelentette Orbán Viktort az Emberi Jogok Európai Bíróságán!
Interjút adott a 168 Órának Iványi Gábor, a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség elnöke.

A 168 Óra kérdésére, miszerint reménytelennek látja-e visszaszerezni közössége számára az egyházi jogokat, azt válaszolta, hogy amíg a Fidesz, illetve Orbán Viktor kormányoz, addig biztosan nem sikerül.

„Bebetonozták a helyzetünket, ugyanis azok a volt egyházak, amelyek önként vállalták azt a megaláztatást, hogy egyesületté alakultak, elvileg visszaszerezhetnék eredeti státuszukat, csak ehhez bejárhatatlan utakat kellene megtenni. Például első lépcsőben fel kellene mutatni többezres támogatói kört. Már itt megbukik a dolog, hiszen tőlünk elvették az szja egyszázalékos felajánlásának jogát – ezzel már nem is tudjuk teljesíteni az előbbi feltételt. Ha mégis, akkor azt kellene vállalnunk, hogy sem más hazai, sem külföldi forrást nem veszünk igénybe. Ez teljesen abszurd, hiszen akkor nem léteznénk, akkor be kellene szüntetnünk a társadalmilag egyébként hasznos és éppen a kormány nem teljesített vállalásait pótló szociális, oktatási tevékenységünket. Vagyis meg kellene szüntetni a működésünket. Végső soron, ha ezt az őrültséget is teljesítenénk, a parlament még ezután döntene a Fidesz kétharmadával, hogy hajlandó-e visszaadni az egyházi státuszt" – mondta a Iványi.

Hozzátette: „Mi folytatjuk bizony, mert újra az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordulunk. A jogászaink most készítik elő az iratokat."

Forrás: Hírklikk
Ha kedve tartja, bármikor elhagyhatja az országot a gyermekporn.gráfia miatt megvádolt Kaleta Gábor!
Gulyás: További 462 millió forintot ad a kormány a sikeres olimpiai felkészülésre!
Az állami médiumokat csak figyelmeztetik, az RTL Klub sorra kapja a milliós bírságokat a Médiatanácstól!
Bojler, tévé, vasaló: Börtönbe kerülhet a volt fideszes polgármester, aki közpénzből szerelte fel otthonát!
Fura helyekre kerültek a PM milliárdjai!
Egyre kevesebb nyugdíjas hiszi el, hogy a kormány tisztességes!
Kiteregette a Fidesz piszkos ügyeit a volt képviselő!
Repkednek a százmilliók: Lánczi Tamás és Nagy Feró is az MTVA fizetési listáján!
Részegen vezetett a fideszes képviselő Balatonalmádiban, majd anyázni kezdte a rendőröket!
Nacsa Lőrinc: 35 Ct-t lehetett volna venni a börtönbizniszből megítélt 8 milliárdból!
Huszonötezer Ft-os óradíjért ad tanácsot Rogánék ügynökségének az Orbán család jogi ügyeit intéző cége!
2 és fél milliárd Ft-ra drágult az Iparművészeti Múzeum elköltöztetése!
A KSH szerint 367 800 Ft-ot keres egy átlagos magyar!
1,6 milliárdot sem sajnál az állam egy budapesti mini kosárlabda selejtezőre!
15 millával szponzorálta meg Mészáros cégét a Szerencsejáték Zrt.!
10-szer annyi jutott tavaly a sportcsarnokokra, mint kórházakra!
Titkolt százmilliókat osztogat a Magyar Turisztikai Ügynökség, Tiborcz üzlettársa is jól járt!
Nem nyomoz drogkereskedelem gyanúja miatt Orbán ellen az ügyészség!
Korózs Lajos: Lenne fedezet a nyugdíjemelésekre!
Már több mint 140-en fagytak halálra idén télen!
Rétvári: Sokkal kisebb a szegény magyar nyugdíjasok aránya, mint az Unióban!
450 millió forinttal segítette Havasi Balázs külföldi koncertjeit az állam!
CEU elnök-rektora: Az EU tétlenül nézi, amint Orbán kiüresíti a demokráciát!
The Washington Post: az Orbán-kormány alapítványa dollárszázezreket fizetett Trump hírszerzési vezetőjének!
36 millióval emelkedik Orbán Ráhel barátnőjének rendezvényekre elkölthető pénze!
Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát!
Bayer Zsolt európai uniós pénzből gyalázhatja az „ótvar, rohadvány" Európai Uniót!
Kimondta a bíróság: Hazudott a mihazánkos Palányi Nóra, nem is zaklatta őt Gréczy Zsolt!
Havi 200 ezerért bérelt lakást KÖZPÉNZből a fia barátnőjétől a fideszes képviselő!
Fidesz-módi: miattuk büntették az országot, most Rogánnak dolgoznak!
Plusz félmilliárd Ft-ot kap Orbán kedvenc focicsapatának az elnöke a békásmegyeri piacért!
Több ezren követelték a Parlament előtt, hogy tartsák be Orbánék a bírósági ítéleteket!
Iványi Gábor: Isten szabadítson meg minket az alkalmatlan és gonosz miniszterelnöktől!
Tállai András: Európa egyik legversenyképesebb gazdasága a magyar!
“Autóversenyzői” álmokat dédelget Matolcsy!
Németh Szilárd: Horthy óta nem volt olyan jó vezetője az országnak, mint Orbán Viktor!
Bayer börtönbe záratná a feleségéről kínos információkat közlő újságírót!
Novák fenyeget: Ha a Néppárt nem válaszol Orbán Viktornak, akkor a Fidesz lépni fog!
Megbüntették a fóti gyermekközpontról rappelő fiút!
Félelem a külügyben: Szijjártó sorra rúgja ki az embereket!
Eddig már 59 milliárdos pluszkiadásról döntött a kormány a sportcélok megvalósítására!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Nem engedni be Matolcsy az ellenzéki képviselőket a jegybankba!
Szép csendben rezsit emelt a kormány a szociális ellátásban!
Der Spiegel: Orbán Európa költségvetésének szívócsöve!
Újabb milliárdokat költenek a Várra! Most épp a Csikós udvarra költenek 5,8 milliárdot!
Bakondi: 120 ezer migráns tart Magyarország felé!
Sokkol: Teherbe ejtette kiskorú páciensét a pöstyéni kórház nőgyógyásza!
Lázár János súlyos kritikát fogalmazott meg a kormánnyal szemben!
A KDNP felmondaná az Emberi Jogok Európai Egyezményét!
Elegük van: Azonnali nyugdíjemelést követel a DK!
Palkovics egy győri panellakást adott a Halászbástya melletti műemlék lakásért cserébe!
Egy halott vevő holttestét kerülgették a vásárlók a Lidl-ben! (fotó)
150 milliárdot (!) költhetnek propagandára Orbánék!
Brutális drágulás: Heteken belül 500 Ft lehet egy kiló kenyér!
Újabb sajtópert vesztett a kormányközeli propagandalap!
Durva: 60 milliárd euró hiányzik az uniós büdzséből!
Novák: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
1876 millió közforintot nyom a kormány a Puskás Aréna üzemeltetésére!
Elcsalt taopénzek: büfésnek jelentették be a focistát!
Kormányhatározat: A premontrei rend kapja meg a Szent István Egyetem ingatlanjait Gödöllőn!
Közpénzből hitelezi meg saját cégét a letelepedésikötvény-bizniszes üzletember!
A kormány elismerte, hogy közeledik a válság, mégsem védi meg az embereket!
Magyar György:Teljesen megbolondítják az állampolgárokat!
Kizuhant egy kislány az ötödik emeletről, majd anyja is utána ugrott!
Kövér kétmillió forintra büntette Hadházyt!
Szegényebbek a nyugdíjasok mint 2 éve!
Több milliárdos jelzáloghitelt vett fel az MVM egyik leányvállalata a Mátrai Erőmű megvétele előtt!
Orbán bejelentette, hogy nem hajtja végre a bíróság ítéletét!
573 milliárd Ft-nyi extrabevétel: Jól fialnak az orbáni „nem megszorítások”!
Botrány: Osztálytársai előtt vert meg egy diákot az anya-fia páros az általános iskolában!
Még üresen is zabálja a pénzt a hulladékválogató!
Megköszönte Orbánnak a 66 milliós támogatást a Szentföldi Ferences Kusztódia vezetője!
Rengeteg a panasz: Hiába az emelés, több ezer Ft-ot buknak havonta a nyugdíjasok!
A kormány bevallotta: A nemzeti konzultáció kamu!
Gondok lehetnek, Főnök: Szigorítanák az uniós pénzek kifizetését az Európai Unió leggazdagabb országai!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum