THE TIMES
Feliratkozás hírlevélre
7 milliárdos többlet helyett 23 milliárd Ft adóssággal adta át a fideszes vezetés Pécset!
Nemzeti szégyenünk!
7 milliárdos többlet helyett 23 milliárd Ft adóssággal adta át a fideszes vezetés Pécset!
"A Péterffy Attila polgármester úr és az általam aláírt átadás-átvételi dokumentáció tanúsága szerint ez év végéig az Önkormányzat kasszájában mintegy 7 milliárd forint áll a város rendelkezésére, mely részben kötelezettségvállalással terhelt," közölte október végén a város leváltott fideszes polgármestere, Páva Zsolt. Az új városvezető szerint ezzel szemben azt állítja, hogy

"az átadás-átvétel pillanatában a 23 milliárdos működési hiány igen pontos szám volt, ezt ma is meg tudom erősíteni. Azóta több megerősítést is kaptam a tekintetben, hogy ez a szám az igaz, és nem a plusz hétmilliárd."

"De hogy a számháborúban igazságot tegyünk, versenyeztetés után meg fogunk bízni egy független pénzügyi céget azzal, hogy megállapítsa, mekkora is a működési hiány. Számomra nem az a fontos, hogy kinek volt igaza," tette hozzá Péterffy Attila a Pécsmának adott interjúban. Tiszta, világos képet szeretne, hogy "az ötödik év végén, amikor majd megrendelünk egy ugyanilyen auditálást, két megkérdőjelezhetetlen hitelességű szám álljon egymással szemben, és mindenki számára világos legyen, hogy a különbség a mi munkánk eredménye."

"Egyelőre nem érzékelek büntető szándékot sem az önkormányzattal, sem a cégeivel szemben. Ugyanakkor vannak finom jelek, amelyek azért figyelemreméltóak,"

válaszolta arra a kérdésre, hogy mennyire partner a kormányzat az ellenzéki vezetéssel. Péterffy példaként említette, hogy váratlanul 140 milliós kötbérigényt kaptak a Nemzeti Vagyonkezelőtől a pécsi Zsolnay-gyár nem megfelelő volumenű termelése miatt. Kijelentette: a gazdasági mélypontról való elmozdulást a kormány nélkül nem tudja elképzelni.

"Az ez évi költségvetésnek stabilnak és reálisnak kell lennie, viszont 2020 végéig 8,54 milliárd forintot kellene visszafizetni a kormánynak. Tavaly egymilliárd forintot tudott törleszteni az állammal szembeni adósságából az előző városvezetés. Idén több mint nyolcszor annyit kellene. Ez szinte lehetetlen."

Forrás: 444
Egy halott vevő holttestét kerülgették a vásárlók a Lidl-ben! (fotó)
150 milliárdot (!) költhetnek propagandára Orbánék!
Brutális drágulás: Heteken belül 500 Ft lehet egy kiló kenyér!
Újabb sajtópert vesztett a kormányközeli propagandalap!
Durva: 60 milliárd euró hiányzik az uniós büdzséből!
Novák: Annyit szülhessenek a fiatalok, amennyit csak akarnak!
1876 millió közforintot nyom a kormány a Puskás Aréna üzemeltetésére!
Elcsalt taopénzek: büfésnek jelentették be a focistát!
Kormányhatározat: A premontrei rend kapja meg a Szent István Egyetem ingatlanjait Gödöllőn!
Közpénzből hitelezi meg saját cégét a letelepedésikötvény-bizniszes üzletember!
A kormány elismerte, hogy közeledik a válság, mégsem védi meg az embereket!
Magyar György:Teljesen megbolondítják az állampolgárokat!
Kizuhant egy kislány az ötödik emeletről, majd anyja is utána ugrott!
Kövér kétmillió forintra büntette Hadházyt!
Szegényebbek a nyugdíjasok mint 2 éve!
Több milliárdos jelzáloghitelt vett fel az MVM egyik leányvállalata a Mátrai Erőmű megvétele előtt!
Orbán bejelentette, hogy nem hajtja végre a bíróság ítéletét!
573 milliárd Ft-nyi extrabevétel: Jól fialnak az orbáni „nem megszorítások”!
Botrány: Osztálytársai előtt vert meg egy diákot az anya-fia páros az általános iskolában!
Még üresen is zabálja a pénzt a hulladékválogató!
Megköszönte Orbánnak a 66 milliós támogatást a Szentföldi Ferences Kusztódia vezetője!
Rengeteg a panasz: Hiába az emelés, több ezer Ft-ot buknak havonta a nyugdíjasok!
A kormány bevallotta: A nemzeti konzultáció kamu!
Gondok lehetnek, Főnök: Szigorítanák az uniós pénzek kifizetését az Európai Unió leggazdagabb országai!
Önnek 161 ezer évig kellene dolgoznia, hogy annyi pénze legyen, mint Mészárosnak!
Botrány Ferihegyen: Rendőrt hívtak a fellázadt utasokra!
Törvénysértő lehetett az egyenruhás katonák jelenléte Orbán évértékelőjén!
Gulyás: Biztosítva van, hogy a közpénzt átláthatóan. szabályosan költsék el!
Mészáros Lőrinc felkerült egy európai gazdaglistára is!
Orbán törvényszegésre kényszerítette a főtiszteket!
Magyarország negyedmillió eurós támogatást nyújt az albán katolikus egyháznak!
Szájzárat kaptak a szakszolgálatok, mintha államtitok lenne az iskolaérettségi vizsgálatok eredménye!
637 százalékkal nőtt a képviselők vagyona!
Szó nélkül vetette el a Fidesz a fiatalok SZJA-mentességére tett javaslatot!
Kevesebb mint 24 óra alatt 5-ször ment le Orbán évértékelője az M1-en!
Hadházy belógatott Kövér László mögé egy Stop Propaganda feliratú tálát, kitiltották!
13 éves kislányát adta el egy kiskunhalasi férfi, 5-15 ezer forintot kért alkalmanként!
Államtitkár: Tabletet, okostáblát vesz kárpátaljai iskolákba a magyar kormány!
Elkezdik építeni a lőtereket a fiataloknak!
Pedofil-ügy: 10 évre titkosították az ügy részleteit!
Leszavazta a Fidesz a családi pótlék emelését!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
Orbán: Az utolsó 10 év volt a legsikeresebb 10 az elmúlt 100 év magyar történetében!
Játék közben mellkason lőtte öccsét egy 15 éves kiskunfélegyházi lány!
Nemzeti szégyenünk!
Az idősek választhatnak: éhen halnak vagy meghalnak!
EMMI: A kórházak egyre több beteget tudnak fogadni!
Szijjártó: 15 milliárd Ft segélyhitelt adunk Ruandának!
146 millió Ft-ot szavazott meg a fideszes képviselő-testület a nagykőrösi futballklubnak!
Súlyos gondok előtt a magyar nyugdíjrendszer!
Felbecsülhetetlen értékek porosodnak: Egy kőbányai raktárba szállítják a Néprajzi Múzeum tárgyait!
Gyilosság Mosonmagyaróváron: Megölte mozgáskorlátozott lányát a 74 éves apa! (videó)
Magyarországról finanszírozták Gruevszki médiáját!
Ezrekbe fáj nekik a nyugdíjasoknak, két nap alatt kétszer jártak pórul!
Feljelentést tettek, mert az állam megvette Mészároséktól az erőmű-roncsot!
2009-es Magyar Nemzet címlap! Akkor ez most kinek is a kudarca?
Pénzügyminiszter: A magyar gazdaság Európa élmezőnyében van!
Perrel fenyeget Mészáros Lőrinc!
Két gimnázium is nyílt levélben tiltakozik az új NAT ellen!
4 milliárdot ad a kormány a budapesti foci Eb szurkolói programjaira!
Szijjártó barátja ugyanazzal a trükkel szerzett önkormányzati lakást a Várban, mint Bayer Zsolt!
Engedély nélkül altatták el a fogászaton a 4 éves kisfiút: kómába esett, majd meghalt!
Döbbenet: Hogy kerülhet egy 323 fős lelátó befedése 257 millió Ft-ba?
“Dobálták” a milliárdokat a CÖF imareggelije előtt!
Durva adatok: 40.000 külföldi nyugdíjas kapott 361 millió Ft-nyi rezsiutalványt!
“Hát kicsoda maga, hogy engem zaklat?” – Mészáros durván elküldte a fenébe az újságírónőt!
Államtitkár: Magyarország az adócsökkentés éllovasa az Unióban!
Egy budapesti apa bevizsgáltatta a csapvizük ólomtartalmát, a határérték hatszorosát mérték!
A világon a magyarok aggódnak a legjobban az egészségügy miatt!
Hiába tagadják Orbánék, a 340 Ft-os euró betesz a magyaroknak!
Jogerősen is pert bukott az MTVA a kihajított országgyűlési képviselőkkel szemben!
Elszabadult az infláció!
Közel 6 milliárd forintot kaptak az államtól Csányi cégei, de a Hell is jól járt!
Ez fájni fog: levonhatják a fizetésből a cigiszüneteket!
Hosszú börtönévek várhatnak a volt Fideszes képviselőre!
Nem tudni, mire kapott további 2,4 milliárdot a felcsúti foci!

thehungariantimes.hu

valamit mindenki tud de mindent senki sem
impresszum