Budapest     2020-09-21   Csatlakozz hozzánk facebookon
Egy olcsó és egyszerű rutinmegoldással napok alatt le lehetne tesztelni a teljes magyar népességet 
Glattfelder Tamás közgazdász és Török Ákos informatikus már hosszabb ideje foglalkozik egészségügyi problémák megoldásával. Mikrobiológus és genetikus barátaik – így Vilmos Péter, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézetének tudományos főmunkatársának – bevonásával hétfőre kidolgoztak egy olyan javaslatcsomagot, amely tömeges szűréssel kezelné az egybehangzó előrejelzések szerint Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is még csak most kibontakozó vírushelyzetet.

Mint a Qubitnek elmondták, a bárki által elérhető dokumentumban összefoglalt javaslatuk az élettudományi kutatásokban és egészségügyi laboratóriumokban széles körben használt, automatizált polimeráz-láncreakció (PCR, polymerase chain reaction) módszerén alapul. Ez a ma már világszerte rutinszerűen alkalmazott molekuláris biológiai technológia analízis céljából lehetővé teszi a DNS egy kis darabjának megsokszorozását. A PCR általánosan használt módszer például az örökletes betegségek kimutatására, a genetikai ujjlenyomatok azonosítására és nem utolsó sorban a fertőző betegségek diagnosztizálására.

Glattfelder és Török szerint a COVID-19-járvány megfékezéséhez alapvetően tömeges és gyors mérésre van szükség annak érdekében, hogy a fertőzötteket izolálni lehessen. Mint állítják, „ezzel emberéleteket mentünk meg, valamint elérhető, hogy a nem-fertőzöttek minél hamarabb működtessék a gazdaságot, társadalmat”.

Javaslatuk szerint a tömeges tesztelés egyik lehetséges, viszonylag olcsó megoldása a rendelkezésre álló PCR berendezések hadrendbe állítása, aminek révén a magyar lakosság egésze akár napok alatt is végigtesztelhető lehetne. Glattfelder és Török szerint „így az elhalálozási szám is alacsonyan tartható lenne, a GDP-ben mért gazdasági visszaesés pedig még a legszerényebb számítások szerint is 120-130 milliárd forinttal csökkenthető volna pár hónapra vetítve”.

Szerintük a PCR pooling néven emlegetett módszer hatékony megoldás lehet a koronavírus jelenlétének kimutatására, már csak azért is, mert a nemzetközi mikrobiológia szakirodalomban már hozzáférhető a koronavírus teljes leírása, és rendelkezésre állnak azok az egyedi jegyek is, amelyek révén rutinfeladat az azonosítás.

A pooling lényege, hogy nem egy, hanem több személy nyálmintáját használják. Az izraeli műszaki egyetem, a Technion kutatói által korábban a koronavírusra kidolgozott és március 18-án publikált protokollját alapul véve tömeges nyálmintával minimum 15, maximum 64 fős közösség tagjait tesztelnék – ez néhány családot jelentő lakó- vagy egy teljes munkahelyi közösséget jelentene.

Mint Glattfelder és Török a Qubitnek elmondta, az ötlet ugyan túlságosan is egyszerűnek tűnhet, de az 1 és a 15, illetve 64 közötti nagyságrendi különbség a jelen helyzetben alapvető jelentőséggel bír a vizsgálatok elvégzésének időtartama és a költségek tekintetében is.

„Ha újra és újra szűrünk, és izoláljuk a fertőzötteket, akkor gyakorlatilag mindig visszaugrunk az exponenciális görbe egy igen korai pontjára. Ezzel az iteratív módszerrel a belső forrásokból történő újra kitörést kell megelőzni. Így 2-5 hónapig érdemes kezelni a helyzetet, amikortól várhatóan az olyan egyéb módszerek, mint az 5 perces egyéni szűrés, a vakcina, vagy a veszélyeztetettség személyre szóló megállapítása más feloldást nem adnak a problémára” – mondta a két ötletgazda.

Az alábbiakban a Glattfelder és Török javaslatának vázlatos kivonatát ismertetjük:

a teszteléshez szükséges 200-250 PCR készülék elérhető az országban, akár bérléssel, akár más járványügyi intézkedéssel;
szükséges a 3 műszakos használat megszervezése;
valamint a folyamat logisztikájának kialakítása.

A javaslatot eddig vizsgáló szakértők Glattfelder és Török szerint összességében kivitelezhetőnek találták az alábbiak lebonyolítását:

a mintagyűjtő edények beszerzése, terítése;

a minták azonosítása (például mobilszámok segítségével);

szakszerű és egyben biztonságos csoportos mintavétel;

a levett minták szállítása a PCR gépekhez;

elsődleges (sms) kiértesítések, és másodlagos, jogilag kötelező érvényű karantén kiértesítés;

a PCR gépek kellékanyag beszerzése és ellátása.

A javaslatot jegyző csapat szerint egyszerre 200 gépen naponta 96 x 8 x 200 teszt végezhető el, ez 153 600 mérést jelent. Ezt kell megszorozni 15-tel vagy 64-gyel. Az eredmény 2,3 millió személy naponta, 64-es minta esetén pedig 9,8 millió, ami megegyezik Magyarország teljes lakosságával.

Pontosság?

A metódus növeli az egészségügyi rendszer hatékonyságát (szakszóval: áteresztőképességét) is, hiszen 15-ször, illetve 64-szer több mintát lehet egységnyi idő alatt tesztelni. Ráadásul a hozzáférhető PCR kitek piaci ára alapján az egy főre jutó teszt anyagára 4700 forintról 317 forintra csökken, ami a teljes lakosság tesztelése esetén 42 milliárd helyett 2,9 milliárd forintot jelent – a 64-es minta esetén pedig az összeg ennek is csak a negyede.

A metódus hátránya, egyben az előnye is: 15-szörös (64-szeres) fals pozitívot ad, azaz az egy körben mért személyek mindegyike azt a jelzést kapja, hogy „kérjük, nagyon komoly karantént tartson, mert komoly eséllyel megfertőz másokat". Ez viselkedésben lényegesen eltérő eredményre vezet, mint a jelenlegi, „én biztosan nem vagyok beteg” magatartás.

Glattfelder és Török szerint a későbbiekben 14-30 naponta a teljes lakosság tesztelését meg kellene ismételni legalább fél éven át. Mint mondják, a gyakoriság függ a duplázódási rátától és a PCR-mérés pontosságától.

Javaslatuk szerint a teljes szűrés és izoláció után a határokon való további szűréssel kizárható lenne a járvány újbóli kitörése, hiszen a módszerrel a belső forrásokból történő újbóli járványt előznék meg. A tömeges szűrés pedig azonnal elhagyható, amint lesz elérhető gyógyszer, vakcina vagy az általuk javasoltnál hatékonyabb személyre szóló gyorsteszt.

Forrás: qubit
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Hétfőtől érvényesek a maszkviselés új, szigorúbb szabályai, amiket kormányrendelet ír elő. Alapvető újdonság, hogy a maszk mostantól ténylegesen maszkot kell, hogy jelentsen, vagyis ...
  
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti. A Soros György-féle korlátlan an...
  
A bírósághoz fordul az SZFE
"A Színház- és Filmművészeti Egyetem fenntartó kuratóriuma a napokban ismét egyoldalúan — s ezúttal bizonyíthatóan jogszabályba ütközően — átírta az egyetem Szervezeti és Műkö...
  
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
A csőd szélére kerültek - így fogalmazott egy belvárosi bisztró tulajdonosa, aki más tulajdonosokkal egyetemben elbocsátásokon és bezáráson gondolkodik. Egy pénteki kormányrendelet szer...
  
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz - írja a Magyar Nemzetben megjelent cikkében Orbán Viktor, meghirdetve újra a liberálisok, a “libernyákok” elleni harcot. Az ellenzék...
  
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Ahogy arról már korábban mi is beszámoltunk: teljes szélességében lezárták hétfő reggel a 74-es főutat Zalaegerszeg és Egervár között egy baleset miatt, melyben két autó frontálisan...
  
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
A kormány eddig elért családpolitikai eredményeinek megőrzése az elsődleges feladat a koronavírus-járványt kísérő világszintű gazdasági válságban - mondta a családokért felelős t...
  
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Megszólalt a tiltott pornográf felvételek miatt gyanúsított volt fideszes politikus, Fohsz Tivadar A XVII kerület volt alpolgármesterét nevelt lánya azután jelentette fel, hogy állítólag ...
  
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
A szokásos békés vasárnapi felvonulást ma is megtartották Minszkben Az Igazságosság menete felvonulást egész Fehéroroszországban minden vasárnap megrendezik A Tjournal cikke szerint ma, s...
  
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Az végül nem derült ki, hogy működött-e a lámpa Nem mindennapi baleset történt a hétvégén Eperjesen – írja parametersk Egy benzinkútnál leállított autó sofőrje égőket cserélt a...
  
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
A koronavírus-járvány miatt elmaradó felszólalások helyett egy esszét írt a miniszterelnök, amiben főként azt magyarázta, mi a baj a liberálisokkal, négyszer is libernyáknak nevezve ők...
  
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Királylányként, hófehér ruhában és koronával a fején helyezik majd végső nyugalomra a Szegeden tragikusan elgázolt kis Kiarát A hatéves kislány épp az óvodából tartott haza édesany...
  
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Budapest — Alig két hete robbantott botrányt a hvghu, amikor megírták, hogy Fohsz Tivadar ellen tiltott pornográf felvételek miatt nyomoznak A videókkal a cikk szerint a volt politikus nevelt...
  
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Budapest — Csaknem 700 ezer forintos vízszámlát követel a Díjbeszedő Holding Zrt egy budapesti asszonytól tizedik emeleti kőbányai panellakása után Egy 617 ezres számlára még jött né...
  
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
A liberalizmus és kereszténydemokrata konzervativizmus ellentéteiről, a közelgő amerikai elnökválasztásról és a koronavírus-járvány elleni védekezésről, illetve az ezzel kapcsolatos k...
  
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok

Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
"Hamarosan főtitkárválasztás jön az OECD-ben, mely intézménynek nagy szerepe lesz az új gazdasági világrend formálásában," kezdte vasárnap reggeli Facebook-posztját Szijjártó Péter A...
  
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Miután túlterhelődött a mentőszolgálat és nem tudja teljesíteni a napi 3500-4000 mintavételi igényt, ambuláns mintavételi pontok felállításáról döntött a kormány Amennyiben va...
  
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Szokatlan tranzakciók tucatjaira figyeltek fel 2011-ben a Deutsche Bank amerikai részlegénél Egy Guarantee Agency nevű karibi offshore cég több tízmillió dollárt utalt el rajtuk keresztül a...
  
Magyar egészségügy: Kunetz szerint nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás
"Nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás" alapján dolgozik a magyar egészségügyi irányítás, fakadt ki Facebook-oldalán Kunetz Zsombor Az egészségügyi szakértő tájékoztatása szeri...
  
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Vasárnap polgármesterválasztást tartottak Izsákon, miután a nyár elején, autója megrongálása miatt lemondott Kutas Tibor, aki 2019 őszén függetlenként szűken, 39 szavazattal verte meg ...
  
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
„A politikai korrektség, vagyis a libernyák doktrína-, beszédmód- és stílusdiktátumok elleni lázadás medre egyre szélesedik” - írta Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Nemzetben hé...
  
Botrány: Magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatot a Külügyminisztérium
A Külügyminisztériumban listázták magyar újságírók külföldi szakmai útjait - írja egy Facebook-bejegyzésben (ami igazából egy hír, de mivel még nem indult el az újság, a Facebookra...
  
Letartóztattak egy nőt: érdekes dolgot küldött Trumpnak
Az amerikai-kanadai határnál vasárnap este letartóztattak egy nőt, aki a gyanú szerint levélben küldött ricint a Fehér Házba - jelentette vasárnap éjjel több amerikai médium is A nőt...
  
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
„A nemzeti önrendelkezésre a legnagyobb veszélyt ma a globális, nyílt társadalmat hirdető, a nemzeti kereteket felszámolni akaró világhálózat jelenti A Soros György-féle korlátlan any...
  
Elképesztő körülmények között kénytelenek küzdeni az orvosok a vírus ellen
„Covid centrum, orvosi pihenő és mosdó. A kollégáink helyt állnak ilyen körülmények között is” – ezzel a szöveggel posztolt Facebook-oldalán képeket a Magyar Orvosi Kamara. Mint ...
  
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
"11:30-tól követtem az atv.hu élő adását az Operatív Törzs sajtótájékoztatójáról. Az, hogy több mint 1 órát késtek és elnézést sem kértek, az illem hiányát mutatja. Közben és...
  
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vádlottként állt a bíróság elé pénteken Gáspár Győző költségvetési csalás miatt, aki akár több év börtönt is kaphat – írja a Blikk. “Az egyik ügyben pénzbüntetést, a má...
  
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Magyarország számtalan pontjára tervez autós útlezárásokat egy civil tömörülés a mai napon annak érdekében hogy kifejezzék tiltakozásukat a kormány politikája és intézkedései ellen...
  
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország, ha a lakosság számához arányítjuk a mintavételek számát. Közben három hónap után az Operatív Törzs is visszatért. Müller ...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
TheTimes
Egy olcsó és egyszerű rutinmegoldással napok alatt le lehetne tesztelni a teljes magyar népességet
Glattfelder Tamás közgazdász és Török Ákos informatikus már hosszabb ideje foglalkozik egészségügyi problémák megoldásával. Mikrobiológus és genetikus barátaik – így Vilmos Péter, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont Genetikai Intézetének tudományos főmunkatársának – bevonásával hétfőre kidolgoztak egy olyan javaslatcsomagot, amely tömeges szűréssel kezelné az egybehangzó előrejelzések szerint Kelet-Közép-Európában, így Magyarországon is még csak most kibontakozó vírushelyzetet.

Mint a Qubitnek elmondták, a bárki által elérhető dokumentumban összefoglalt javaslatuk az élettudományi kutatásokban és egészségügyi laboratóriumokban széles körben használt, automatizált polimeráz-láncreakció (PCR, polymerase chain reaction) módszerén alapul. Ez a ma már világszerte rutinszerűen alkalmazott molekuláris biológiai technológia analízis céljából lehetővé teszi a DNS egy kis darabjának megsokszorozását. A PCR általánosan használt módszer például az örökletes betegségek kimutatására, a genetikai ujjlenyomatok azonosítására és nem utolsó sorban a fertőző betegségek diagnosztizálására.

Glattfelder és Török szerint a COVID-19-járvány megfékezéséhez alapvetően tömeges és gyors mérésre van szükség annak érdekében, hogy a fertőzötteket izolálni lehessen. Mint állítják, „ezzel emberéleteket mentünk meg, valamint elérhető, hogy a nem-fertőzöttek minél hamarabb működtessék a gazdaságot, társadalmat”.

Javaslatuk szerint a tömeges tesztelés egyik lehetséges, viszonylag olcsó megoldása a rendelkezésre álló PCR berendezések hadrendbe állítása, aminek révén a magyar lakosság egésze akár napok alatt is végigtesztelhető lehetne. Glattfelder és Török szerint „így az elhalálozási szám is alacsonyan tartható lenne, a GDP-ben mért gazdasági visszaesés pedig még a legszerényebb számítások szerint is 120-130 milliárd forinttal csökkenthető volna pár hónapra vetítve”.

Szerintük a PCR pooling néven emlegetett módszer hatékony megoldás lehet a koronavírus jelenlétének kimutatására, már csak azért is, mert a nemzetközi mikrobiológia szakirodalomban már hozzáférhető a koronavírus teljes leírása, és rendelkezésre állnak azok az egyedi jegyek is, amelyek révén rutinfeladat az azonosítás.

A pooling lényege, hogy nem egy, hanem több személy nyálmintáját használják. Az izraeli műszaki egyetem, a Technion kutatói által korábban a koronavírusra kidolgozott és március 18-án publikált protokollját alapul véve tömeges nyálmintával minimum 15, maximum 64 fős közösség tagjait tesztelnék – ez néhány családot jelentő lakó- vagy egy teljes munkahelyi közösséget jelentene.

Mint Glattfelder és Török a Qubitnek elmondta, az ötlet ugyan túlságosan is egyszerűnek tűnhet, de az 1 és a 15, illetve 64 közötti nagyságrendi különbség a jelen helyzetben alapvető jelentőséggel bír a vizsgálatok elvégzésének időtartama és a költségek tekintetében is.

„Ha újra és újra szűrünk, és izoláljuk a fertőzötteket, akkor gyakorlatilag mindig visszaugrunk az exponenciális görbe egy igen korai pontjára. Ezzel az iteratív módszerrel a belső forrásokból történő újra kitörést kell megelőzni. Így 2-5 hónapig érdemes kezelni a helyzetet, amikortól várhatóan az olyan egyéb módszerek, mint az 5 perces egyéni szűrés, a vakcina, vagy a veszélyeztetettség személyre szóló megállapítása más feloldást nem adnak a problémára” – mondta a két ötletgazda.

Az alábbiakban a Glattfelder és Török javaslatának vázlatos kivonatát ismertetjük:

a teszteléshez szükséges 200-250 PCR készülék elérhető az országban, akár bérléssel, akár más járványügyi intézkedéssel;
szükséges a 3 műszakos használat megszervezése;
valamint a folyamat logisztikájának kialakítása.

A javaslatot eddig vizsgáló szakértők Glattfelder és Török szerint összességében kivitelezhetőnek találták az alábbiak lebonyolítását:

a mintagyűjtő edények beszerzése, terítése;

a minták azonosítása (például mobilszámok segítségével);

szakszerű és egyben biztonságos csoportos mintavétel;

a levett minták szállítása a PCR gépekhez;

elsődleges (sms) kiértesítések, és másodlagos, jogilag kötelező érvényű karantén kiértesítés;

a PCR gépek kellékanyag beszerzése és ellátása.

A javaslatot jegyző csapat szerint egyszerre 200 gépen naponta 96 x 8 x 200 teszt végezhető el, ez 153 600 mérést jelent. Ezt kell megszorozni 15-tel vagy 64-gyel. Az eredmény 2,3 millió személy naponta, 64-es minta esetén pedig 9,8 millió, ami megegyezik Magyarország teljes lakosságával.

Pontosság?

A metódus növeli az egészségügyi rendszer hatékonyságát (szakszóval: áteresztőképességét) is, hiszen 15-ször, illetve 64-szer több mintát lehet egységnyi idő alatt tesztelni. Ráadásul a hozzáférhető PCR kitek piaci ára alapján az egy főre jutó teszt anyagára 4700 forintról 317 forintra csökken, ami a teljes lakosság tesztelése esetén 42 milliárd helyett 2,9 milliárd forintot jelent – a 64-es minta esetén pedig az összeg ennek is csak a negyede.

A metódus hátránya, egyben az előnye is: 15-szörös (64-szeres) fals pozitívot ad, azaz az egy körben mért személyek mindegyike azt a jelzést kapja, hogy „kérjük, nagyon komoly karantént tartson, mert komoly eséllyel megfertőz másokat". Ez viselkedésben lényegesen eltérő eredményre vezet, mint a jelenlegi, „én biztosan nem vagyok beteg” magatartás.

Glattfelder és Török szerint a későbbiekben 14-30 naponta a teljes lakosság tesztelését meg kellene ismételni legalább fél éven át. Mint mondják, a gyakoriság függ a duplázódási rátától és a PCR-mérés pontosságától.

Javaslatuk szerint a teljes szűrés és izoláció után a határokon való további szűréssel kizárható lenne a járvány újbóli kitörése, hiszen a módszerrel a belső forrásokból történő újbóli járványt előznék meg. A tömeges szűrés pedig azonnal elhagyható, amint lesz elérhető gyógyszer, vakcina vagy az általuk javasoltnál hatékonyabb személyre szóló gyorsteszt.

Forrás: qubit
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Még mindig büntetőeljárás folyik ellene, de újra a fideszes Mondok József lett Izsák polgármestere
Jönnek a kemény büntetések: Íme a mától érvényes új maszkszabályok
Orbán úgy emlékszik, hogy már 2010-ben is Soros ellen harcolt
A bírósághoz fordul az SZFE
Óriási bajban vannak a budapesti vendéglátóhelyek: Elbocsátásokon és bezáráson gondolkodnak
Orbán: Nagy ütközet vár ránk 2022-ben, készüljetek
Megrázó kép: Teljes útzár a 74-esen történt halálos baleset miatt
Novák: Olyan otthonteremtési program jön, amelyhez hasonló még nem volt Magyarország történetében
Ártatlannak vallja magát a nevelt lányáról készült felvételekkel meggyanúsított volt fideszes politikus
Valami történik: Lekapcsolták az internetet Minszkben
Benzinkútnak hajtott egy nő Eperjesen
Orbán: 2022 tavaszán választás lesz. Addig védekezés lesz
Fejdísszel a fején temetik el a Szegeden elgázolt kislányt
Nyilatkozott a Blikknek a tiltott felvétellel gyanúsított politikus
Hétszázezres számlával sokkolta a díjbeszedő a magyar asszonyt
Orbán Viktor: segítsék a lányokat, hogy derék és tiszteletre méltó asszonyok legyenek
Orbán Viktor: Lesznek meleg pillanatok
Szijjártó szerint Boris Johnson a barátja, DE.....
Nem bírják a mentők a rengeteg tesztelést - lép a kormány
Nemzetközi botrány: magyar bank mögé bújt egy gyanús ügyleteket bonyolító offshore cég
Magyar egészségügy: Kunetz szerint nem haditerv, hanem kétségbeesett kapkodás
Újra Fideszes lett Izsák polgármestere - még mindig büntetőeljárás folyik ellene
Orbán levelétől hangos a magyar sajtó
Botrány: Magyar újságírók külföldi útjairól gyűjtött adatot a Külügyminisztérium
Letartóztattak egy nőt: érdekes dolgot küldött Trumpnak
Orbán már úgy emlékszik, hogy 2010-ben is Soros ellen harcolt
Elképesztő körülmények között kénytelenek küzdeni az orvosok a vírus ellen
Vadai Ágnes: Azért vettek Orbánék lélegeztetőgépeket, hogy lopjanak
Letöltendő börtönt kért az ügyészség Gáspár Győzőre
Figyelem: Teljes rendszerváltást követelve utakat zárnak le dühös autósok országszerte
Az európai tesztelési rangsor legvégén áll Magyarország
Újabb alagutat találtak a határzár alatt
Rekord: Először 1000 felett a hazai fertőzöttek száma, 8-an elhunytak
Újabb botrány: Luxusszálló ellen tüntetnek
Elképesztő katonai eszközöket vásárol Magyarország
Svájc: Michael Schumacher már soha nem fog felépülni
Szijjártó szerint szégyen lenne, ha nem Trump kapná a Nobel-békedíjat
Magyar virológus szerint 2021 első felében kezdődhet a vakcina tömeggyártása
Büntetőügyekkel tűzdelt kampány Izsákon
Hihetetlen: 53 embernek volt négyese az ötös lottón
Mészárosé a legnagyobb családi vállalkozás és ezen a válás sem változtat
Hadüzenet: 2022-ben megmenthetjük az Európai Uniót Orbántól
Botrány: katonai szállítógépeket vásárolhat Magyarország