THE HUNGARIAN TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
Pénzmosás Szegeden - Több száz milliós ügy borzolja a kedélyeket
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt pénzösszegek tisztára mosására bírt rá két férfit, akiktől később 167,5 millió forint, bűncselekményből származó pénzt vett át - tájékoztatta a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a nőt különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják.

A nőt és a két férfit egy közös ismerősük 2018 év elején ismertette össze. A vádirat szerint a nő a két vállalkozóval megállapodott, hogy az érdekeltségi körükbe tartozó két gazdasági társaság bankszámláira külföldről nagyobb összegű átutalásokat fogadnak, amelyekkel jutalék levonása után elszámolnak vele.

Ezután fél év alatt ismeretlenek által becsapott külföldi cégek képviselői hét alkalommal utaltak több tízmilliós - esetenként 10,5 millió és 154 millió forint közötti - összegeket a két vállalkozás számlájára. A pénz egy részét a jóváírásukat követően készpénzben a két elkövető felvette a céges számlákról. Nagyobb részét viszont internetbank útján, azonnali átutalásokkal hét, a rendelkezésük alatt álló céges és lakossági bankszámla között előbb több alkalommal körbeforgatták, és az immár legálisnak látszó összegeket csak ezután vették ki a számláról.

A két férfi összesen végül csaknem 200 millió forintot szerzett meg, amelyből 30 milliót megtartottak, míg a fennmaradó összeget átadták az őket megbízó nőnek egy benzinkútnál.

A két cégvezető ellen már korábban vádat emeltek, az ügyészség vádiratában indítványt tett a bűnügyek egyesítésére, hogy a Szegedi Törvényszék egy eljárásban tárgyalhassa - közölte a helyettes szóvivő
Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát?
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A Válasz Online megnyerte történetének elsõ jogerõs sajtóperét a magyar állami vérplazmakészletet külföldi partnerével megvásárló cég korábbi résztulajdonosa ellen. Triumfálnánk, ám közben az immár Bayerné dr. Matusovits Andrea által vezetett ...
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Büszke a szlovák rendőrség

Sorra viszik a cellékba a korábbi kormánypárt politikusait, strómanjait, családtagjait. Senki sincs biztonságban, aki közpénzt lopott.

Nincs magyarázkodás, hablatyolás, elkenés, hanem egyszerűen visz...
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa leülhet, egyes.

Beszámoltunk arról, hogy Bayer Zsolt a napokban hosszan sorolta a kormánytagokat a műsorában, bizonygatva, hogy melyikük miért nem lehet meleg.

Az ötös számú párt...
Új pályázati őrület: Fideszes vezetésű civil szervezetek sorát támogatja a magyar állam
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Miután a kormány bejelentette, hogy nem kéri a Norvég Alapból Magyarországnak járó 77 milliárd forintot, mert nem tetszettek neki a civil rész felügyeletére kiválasztott szervezetek, itthon kihirdették a legújabb állami civil pályázat győzteseit. Átb...
Magyar felirattal is közzé tették a német TV Orbán paródiáját
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A Magyar Narancsnak hála, elkészült a múlthéten Németországban lement Orbán-paródia magyar feliratos verziója, így most már mindenki láthatja, hogyan röhögték ki az Európában bukott Orbán Viktort

Múlt héten foglalkozott az O...
Olyan videó került elő a békemenetről amit mi nem akartunk látni.... Reggeli kávé előtt meg pláne...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Ez a kemény, nem a kád széle.

A Magyar Cirkusz nevű Youtube-csatorna egyetlen videóban szedte csokorba az október 23-i “békemenet” résztvevőinek legelborultabb megszólalásait.

A különböző portálok helyszínen készített vid...
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A “Keresztény Magyarország” vezetője magának az ördögnek adta el a lelkét, az ördöggel kötött szövetséget a kizárólagos hatalomért. Elfogadta a legaljasabb módszereket, hogy szándékosan becsaphassa a magyar embereket, és uralkodhasson felettük. ...
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Holott már 8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján.

Az állammal közvetlenül szerződő cég beolvad a tulajdonosába, ezzel önálló entitásként örökre felszívódik a Danubia Pharma Kft., amely részt vett az 55 milliárd forintos kínai ...
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore-világból!

A politikai és pénzügyi elit vagyoneltitkolását és adóelkerülését szolgáló offshore-cégekkel kapcsolatos dokumentumokat, ame...
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Herczeg Zoltán divattervező, dizájner Veiszer Alinda új műsorának vendégeként fejtette ki véleményét a Magyarországon működő politikai rendszerről, súlyos véleményt mondva az ország vezetéséről. Herczeg Zoltán korábban is sokszor nyilván...
Óriási botrány: az egyháznak ajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait - szeretetotthon kap mindent
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak.

Több ezer lakástól válik meg az állam a következő évtől, mindegyiket ingyen átadja a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a Magyar Református Sze...
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Orbán vejének érdekeltsége egy 84 szobás szállodát szerzett meg 9,3 millió euróért (3,4 milliárd forintért), sőt, Tiborcz Istvánék még további felvásárlási célpontokat is kiszemeltek.

A Blikk elsőként írta meg, hogy a mi...

Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Sokak szerint szégyen ami történik Orbán körül, bizonyára a cikk alján lévő videó is ezt támasztja alá

Korábban: Orbán Viktornak elmagyarázták, mit jelent a kereszténység

Orbán Viktor kemény támadásokat kapott az eur...
Magyar férfihoz vezettek az 1,2 milliárd forintos csalással vádolt külföldi ügy részletei
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A Dominikai Köztársaságban fogták el azt a férfit, aki hét év alatt 500 sértettnek 1,2 milliárd forint kárt okozott albérletes és ingatlaneladásos csalásokkal és bankszámlák megcsapolásával, jelentették be a BRFK szerdai sajtótájékoztatóján.
Videóra vették, ahogy kétszer hasra esik egy rendőr üldözés közben Budapesten
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Az alábbi videót egy olvasónktól kaptuk. Ennyit írt hozzá:

Sziasztok! 10 perce kaptam lencsevégre a Gubacsi hídról nézve ezt a videót! Sajnos az autós üldözés végét tudtam csak felvenni, de kárpótolja a szerpentines futóverseny izgalm...
Kiderült hány milliót kereshet Hosszú Katinka egyetlen poszttal
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Budapest — A világ egyik legjobban fizetett labdarúgója a portugál Cristiano Ronaldo. Meglepő, de a Manchester United sztárja mégis több pénzt keres a közösségi médiában megjelentetett posztjaival, mint a focipályán. Az Instagramon 350 millió k...
Elképesztő ajándék: ezt kapta kedvesétől Schobert Norbi az 50. születésnapjára
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Nagy volt a boldogság áprilisban a Schobert-családnál, ugyanis Schobert Norbert betöltötte az 50. életévét.

Az aerobikoktató és -tréner felesége, Rubint Réka közel egy évig készült arra, hogy az ünnep Norbi számára tö...
Külföld is a brutális magyar szeméthegyről beszél
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Olaszországból behozott műanyaghulladék feldolgozását tervezte egy cég a Tolna megyei Tamásiban, de csak a felhalmozásig jutott az ügy.

A lakosokat a szeméthalom nagyon felháborítja. Egy Tamásiban élő, buszsofőrként dolgozó f...
Óriási botrány: már 12,5 milliónál járnak Sebestyén Balázs műsorainak büntetései
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Siófok — Sebestyén Balázs megéri a pénzét!

Noha sokat fizetnek utána főnökei, üzletileg mégis megéri a szókimondó rádiósnak szabad kezet adni – még ha az elmúlt elmúlt 12 évben több mint 60 alkalommal is indult miatta e...
Ritka rendőrségi videó: mi történik ha nem nyitnak ajtót rendőrségi felszólításra
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A két elfogatóparanccsal körözött férfi először nem akart ajtót nyitni a budapesti rendőröknek, de amikor meghallotta, hogy kifúrnák a bejárati ajtó zárszerkezetét, jobb belátásra tért.

Kábítószer birtoklása bűntett mi...
Nem tartja magát bűnösnek a magyar polgármester, aki felvételeket készített nevelt lányáról
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Zárt tárgyalást rendelt el a bíró F. Tivadar, a XVII. kerület volt alpolgármestere ügyében 2021. október 21-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésén. Döntését azzal indokolta a tárgyalás vezetője, hogy érzékeny a téma, így ...
Videón a Rendőr-hajléktalan botrány: Maga egy év alatt nem lát annyi pénzt, amit én egy hét alatt megkerestem..
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Nyilvánosságra került egy videó, amely a zalaegerszegi rendőrkapitányságon készült, s amelyen az látható, hogy bántalmaznak és megszégyenítenek egy hajléktalant.

Az eset január végén látott napvilágot, a rendőrség már akkor közölte...
Durva botrány lett Vajna Timi körül: Szegény Andy, egy évig sem tartott a gyászod, Tímea... - írják...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Keményen beleálltak a kommentelők Vajna Tímeába néhány Instagram fotó és videó miatt.

A Blikk is megírta, hogy a néhai Andy Vajna özvegye a colorado-i aspeni síparadicsomban telel új párjával, Zolival. Habár Andy Vajnának most január 20-á...
Az év fogása: lakásmaffia tagjaira csaptak le - Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Semmit nem észlelt a sértettek szellemi leépüléséből, illetve személyiségzavarából, ezért nem hibázott – ezt állította az egyik, a lakások megszerzésében eljáró ügyvéd a nyomozó hatóságnak.

„Amikor behozták hozzám az idős Erz...
Egész Mexikót letarolta a szépségével ez a magyar lány - megőrülnek érte
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Mexikóváros — Fotózzák sivatagi szafarin, sziklaszirten vagy egy luxusjachton – Budai Brigi bárhol készen áll rá, hogy ledobja a ruháit. Fehérnemű-, fürdőruha- és aktmodellkarrierjét egy poénból készült vadító fotónak köszönheti, s azó...
Három év alatt két villanyszerelő tűnt el rejtélyes körülmények között
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
2015 óta, három év alatt két villanyszerelő tűnt el rejtélyes körülmények között. Bár holttestük máig nem került elő, az ügyészség végül vádat emelt a megölésükkel gyanúsított É. Imre ellen.

A férfi az építőiparban dolgozott...
150 ezer forintot tettünk a borítékba - mondta a fiát gyászoló édesanya
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
150 ezer forintos hálapénzt vágtak zsebre az orvosok a 23 éves, halálos betegségben szenvedő Gábor ellátásáért

Édesanyja, Valéria a tragédia óta nem tud beletörődni fia elvesztésébe, a sírját naponta látogatja

Miközb...
Vajna Timi kiakadt: Miért fizetünk adót? Minek?...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A közelmúltban fegyveresek raboltak ki egy borbélyszalont Los Angelesben. A sokkoló ügy komoly felháborodást keltett Amerikában, sokak mellett pedig az a Vajna Tímea is nemtetszését fejezte ki közösségi oldalán, aki meglehetősen ritkán, vagy inkább soh...
Mindenkit sokkolt: Halottnak nyilvánították, ezért nem kapta meg a nyugdíját egy magyar férfi
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Halottnak nyilvánították, ezért nem kapta meg a nyugdíját egy győri férfi. A biztosítását ment intézni egy bankfiókba, amikor közölték vele, hogy a számlája zárolva van, ugyanis a bank azt az információt kapta, hogy már nem él.

...
Elképesztő jelenet: Évek óta keresett egykori idegenlégióst fogott el a TEK Mátraszentimrén
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A rendőrség fejvadászai kutatták fel azt az 52 éves férfit, akit még 2018 májusában hat év fegyházra ítéltek, de nem vonult börtönbe, a bujkálást választotta. L. Zsolt Jánost szerdán fogták el Magyarország legmagasabban fekvő településén, Mátr...
Kivonult a NAV, ugrott az arany fürdőszoba és a luxus BMW - videó a kivonulásról
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Külföldön futtatott magyar nőket egy szolnoki pár, akiket most a rendőrség sikeresen lekapcsolt.

A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Felderítő Főosztályának Emberkereskedelem Elleni Osztálya büntetőeljárást foly...
A statisztika nem hazudik: a férfiak bruttó átlagkeresete 457 600 forint, a nőké 384 ezer
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

8,7 százalékkal nőtt az átlagkereset márciusban, nagyrészt az állami béremeléseknek köszönhetően.

Idén márciusban 435 200 forint volt a bruttó átlagkereset Magyarországon, a nettó átlag pedig 289 400 forint - számolt a Közp...
Hat év börtönt kapott, mert pénzt fénymásolt otthon egy 29 éves magyar férfi
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Jogerősen hat év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy dombegyházi férfit, aki társaival együtt 500, 1000 és 10 000 forintos bankjegyeket fénymásolt házilag. A fénymásolt bankjegyekkel Békés megyei településeken több ...
Döntött a bíróság: sebészollóval szurkálta halálra a kórházban kezelt tanárnőt, nem megy börtönbe
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Előzetes kényszergyógykezelésnek vetik alá azt a 37 éves kínai férfit, aki őrjöngve halálra szurkált egy 54 éves tanárnőt.

„A Budai Központi Kerületi Bíróság legfeljebb hat hónap időtartamra – 2022. január 14-ig – e...
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2022. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
 
Pénzmosás Szegeden - Több száz milliós ügy borzolja a kedélyeket
A Csongrád-Csanád Megyei Főügyészség vádat emelt egy nővel szemben, aki 2018 januárja és júliusa között céges bankszámlákra külföldről átutalt pénzösszegek tisztára mosására bírt rá két férfit, akiktől később 167,5 millió forint, bűncselekményből származó pénzt vett át - tájékoztatta a főügyészség helyettes szóvivője kedden az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a nőt különösen nagy értékre, üzletszerűen elkövetett pénzmosás bűntettével vádolják.

A nőt és a két férfit egy közös ismerősük 2018 év elején ismertette össze. A vádirat szerint a nő a két vállalkozóval megállapodott, hogy az érdekeltségi körükbe tartozó két gazdasági társaság bankszámláira külföldről nagyobb összegű átutalásokat fogadnak, amelyekkel jutalék levonása után elszámolnak vele.

Ezután fél év alatt ismeretlenek által becsapott külföldi cégek képviselői hét alkalommal utaltak több tízmilliós - esetenként 10,5 millió és 154 millió forint közötti - összegeket a két vállalkozás számlájára. A pénz egy részét a jóváírásukat követően készpénzben a két elkövető felvette a céges számlákról. Nagyobb részét viszont internetbank útján, azonnali átutalásokkal hét, a rendelkezésük alatt álló céges és lakossági bankszámla között előbb több alkalommal körbeforgatták, és az immár legálisnak látszó összegeket csak ezután vették ki a számláról.

A két férfi összesen végül csaknem 200 millió forintot szerzett meg, amelyből 30 milliót megtartottak, míg a fennmaradó összeget átadták az őket megbízó nőnek egy benzinkútnál.

A két cégvezető ellen már korábban vádat emeltek, az ügyészség vádiratában indítványt tett a bűnügyek egyesítésére, hogy a Szegedi Törvényszék egy eljárásban tárgyalhassa - közölte a helyettes szóvivő
Bayerné titokban adta el multiknak az állami vérplazmát?
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A Válasz Online megnyerte történetének elsõ jogerõs sajtóperét a magyar állami vérplazmak...
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Büszke a szlovák rendőrség

Sorra viszik a cellékba a korábbi kormánypárt politi...
Olyan briliánsan rakták helyre Bayer Zsoltot, mint még senki - kitört a botrány
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Az ötös számú párttagkönyv büszke tulajdonosa leülhet, egyes.

Beszámoltunk arr...
Új pályázati őrület: Fideszes vezetésű civil szervezetek sorát támogatja a magyar állam
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Miután a kormány bejelentette, hogy nem kéri a Norvég Alapból Magyarországnak járó 77 milli...
Magyar felirattal is közzé tették a német TV Orbán paródiáját
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A Magyar Narancsnak hála, elkészült a múlthéten Németországban lement Orbán-paródia magyar ...
Olyan videó került elő a békemenetről amit mi nem akartunk látni.... Reggeli kávé előtt meg pláne...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Ez a kemény, nem a kád széle.

A Magyar Cirkusz nevű Youtube-csatorna egyetlen vide...
Orbán titkos tanácsadóinak egyike kitálalt: Orbán arra vállalkozott, hogy elfogad és gátlástalanul felhasznál minden eszközt...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A “Keresztény Magyarország” vezetője magának az ördögnek adta el a lelkét, az ördöggel ...
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Holott már 8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján.

Az állammal közvetlenü...
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Óriási, minden eddiginél nagyobb mennyiségű információ szivárgott ki a titkos offshore...
Kitört a botrány: gyilkos bűnözőknek nevezte az ország vezetését az ismert magyar...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Herczeg Zoltán divattervező, dizájner Veiszer Alinda új műsorának vendégeként fejtette...
Óriási botrány: az egyháznak ajándékozza az állam a kimentett devizahitelesek lakásait - szeretetotthon kap mindent
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Olyan lakásokról van szó, amelyek korábban a Nemzeti Eszközkezelőhöz tartoztak. ...
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Orbán vejének érdekeltsége egy 84 szobás szállodát szerzett meg 9,3 millió euróért (...
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Orbán vejének érdekeltsége egy 84 szobás szállodát szerzett meg 9,3 millió euróért (...
Nézni is kellemetlen: videó készült arról, ahogy levegőnék nézték Orbánt
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Sokak szerint szégyen ami történik Orbán körül, bizonyára a cikk alján lévő videó is ezt ...
Magyar férfihoz vezettek az 1,2 milliárd forintos csalással vádolt külföldi ügy részletei
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A Dominikai Köztársaságban fogták el azt a férfit, aki hét év alatt 500 sértettnek 1,2 milli...
Videóra vették, ahogy kétszer hasra esik egy rendőr üldözés közben Budapesten
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Az alábbi videót egy olvasónktól kaptuk. Ennyit írt hozzá:

Sziasztok! 10 perce...
Kiderült hány milliót kereshet Hosszú Katinka egyetlen poszttal
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Budapest — A világ egyik legjobban fizetett labdarúgója a portugál Cristiano Ronaldo. Me...
Elképesztő ajándék: ezt kapta kedvesétől Schobert Norbi az 50. születésnapjára
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Nagy volt a boldogság áprilisban a Schobert-családnál, ugyanis Schobert Norbert betöltöt...
Külföld is a brutális magyar szeméthegyről beszél
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Olaszországból behozott műanyaghulladék feldolgozását tervezte egy cég a Tolna megyei T...
Óriási botrány: már 12,5 milliónál járnak Sebestyén Balázs műsorainak büntetései
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Siófok — Sebestyén Balázs megéri a pénzét!

Noha sokat fizetnek ut...
Ritka rendőrségi videó: mi történik ha nem nyitnak ajtót rendőrségi felszólításra
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A két elfogatóparanccsal körözött férfi először nem akart ajtót nyitni a budapesti rendőr...
Nem tartja magát bűnösnek a magyar polgármester, aki felvételeket készített nevelt lányáról
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Zárt tárgyalást rendelt el a bíró F. Tivadar, a XVII. kerület volt alpolgármestere ügyében ...
Videón a Rendőr-hajléktalan botrány: Maga egy év alatt nem lát annyi pénzt, amit én egy hét alatt megkerestem..
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Nyilvánosságra került egy videó, amely a zalaegerszegi rendőrkapitányságon készült, s amely...
Durva botrány lett Vajna Timi körül: Szegény Andy, egy évig sem tartott a gyászod, Tímea... - írják...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Keményen beleálltak a kommentelők Vajna Tímeába néhány Instagram fotó és videó miatt.
Az év fogása: lakásmaffia tagjaira csaptak le - Amikor behozták hozzám az idős Erzsike nénit, felemás harisnyában, rögtön feltűnt, hogy valami nem stimmel
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
Semmit nem észlelt a sértettek szellemi leépüléséből, illetve személyiségzavarából, ezér...
Egész Mexikót letarolta a szépségével ez a magyar lány - megőrülnek érte
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Mexikóváros — Fotózzák sivatagi szafarin, sziklaszirten vagy egy luxusjachton – Budai ...
Három év alatt két villanyszerelő tűnt el rejtélyes körülmények között
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
2015 óta, három év alatt két villanyszerelő tűnt el rejtélyes körülmények között. Bár h...
150 ezer forintot tettünk a borítékba - mondta a fiát gyászoló édesanya
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
150 ezer forintos hálapénzt vágtak zsebre az orvosok a 23 éves, halálos betegségben szenvedő ...
Vajna Timi kiakadt: Miért fizetünk adót? Minek?...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A közelmúltban fegyveresek raboltak ki egy borbélyszalont Los Angelesben. A sokkoló ügy komoly ...
Mindenkit sokkolt: Halottnak nyilvánították, ezért nem kapta meg a nyugdíját egy magyar férfi
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Halottnak nyilvánították, ezért nem kapta meg a nyugdíját egy győri férfi. A biztosít...
Elképesztő jelenet: Évek óta keresett egykori idegenlégióst fogott el a TEK Mátraszentimrén
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30
A rendőrség fejvadászai kutatták fel azt az 52 éves férfit, akit még 2018 májusában hat év...
Kivonult a NAV, ugrott az arany fürdőszoba és a luxus BMW - videó a kivonulásról
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Külföldön futtatott magyar nőket egy szolnoki pár, akiket most a rendőrség sikeresen le...
A statisztika nem hazudik: a férfiak bruttó átlagkeresete 457 600 forint, a nőké 384 ezer
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

8,7 százalékkal nőtt az átlagkereset márciusban, nagyrészt az állami béremelés...
Hat év börtönt kapott, mert pénzt fénymásolt otthon egy 29 éves magyar férfi
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Jogerősen hat év szabadságvesztéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla egy dombegyh...
Döntött a bíróság: sebészollóval szurkálta halálra a kórházban kezelt tanárnőt, nem megy börtönbe
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Előzetes kényszergyógykezelésnek vetik alá azt a 37 éves kínai férfit, aki őrjöngve ...
Bochkor Gábor beszólt a kollégáknak: borzasztóan zavarja a szakmaiatlanság
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-30

Sok jót nem gondol a kollégáiról Bochkor Gábor, amit nem is tagad.

A Retro R...
Érdekes dologról cikkez a kínai sajtó, itthon meg egy szó sincs róla
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Érdekes posztot tett közzé Hadházy:

Tegnap az egyik tüntető megdöbbentő tényre...
Elképesztő: kínai lista került elő arról, mit lehet itthon nyilvánosságra hozni és mit kell titkosítani
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
A független képviselő keddi posztját változtatás nélkül adjuk közre.

“Itt ...
Bekapcsolva hagyta a mikrofont, amikor az újságírót szidta - Undorító, tenyérbemászó...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Lakossági fórumot tartottak szeptember 16-án Gödön, amin részt vett a Pest Megyei Közgyűlés...
Sokan kerültek bajba: 76 ezer ember tajszáma vált érvénytelenné
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Március 11. és május 31. között 76 ezer 727 embernek került érvénytelenítésre a tajszáma,...
Hajsza a fenyegetőző után: kiaz aki Müller Cecília életére tör?
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Félelem. Mindegyikünkben ott van az érzés ezzel az átkozott vírussal kapcsolatban. Félünk a ...
Szép...: 31 milliót fizetett két éjszakáért a Fidesz-frakció Hernádi Zsoltnak
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
31 milliót fizetett két éjszakáért a Fidesz-frakció Hernádi Zsoltnak

31 millió ...
Szijjártó nem osztogat: segély helyet munkát biztosítunk az embereknek
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Úgy döntöttünk, hogy nem adjuk fel az elmúlt 10-11 év sikereket hozó gazdaság stratégiájá...
Németh Szilárd szerint Európának is át kéne venni a gondolatot, hogy Magyarország az első
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Fokozódni fog a migrációs nyomás Németh Szilárd szerint. A Honvédelmi Minisztérium parlament...
Felvásárolják Tihanyt: nem akárki vett 800 millióért úszómedencésnek látszó mezőgazdasági területet...
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Mészáros Lőrinc egy üzlettársa is telektulajdonos lett Tihanyban, írja a Klubrádió. A birtok...
Óriási a botrány: Töltés közben égett porrá egy villanyautó Székesfehérváron
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29

A kocsi akkumulátora többször is újra visszagyulladt, miután eloltották.
<...
Pénzeső: Több százmillió forint uniós támogatást kaptak a volt polgármester családi cégei
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Milliárdos cégbirodalmat épített ki a fideszes országgyűlési képviselő, Horváth István é...
Ajjaj - Lázár János kiakadt egy neki írt üzenet miatt - felütötte a fejét a magyar irigység!
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29
Nem örült a kritikának.

Facebook-videóban reagált Lázár János a november végé...
Gyors volt: máris döntött a bíróság Deutsch Tamás apósának gyilkosáról
TheHungarianTimes.hu / Hírek
2022-06-29

Hétfőn döntött a bíróság Lazsányi László gyilkosáról. Mint ismert, a 66 éves egyk...

Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2022. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes