Szárnyalnak a magyar standuposok cégei, számokkal kifejezve, több tízmilliós profitot termeltek 2021-ben. írja a Forbes.
Részletesen közölték a magyar humoristák árbevételeit, ebből látszik, hogy a legnagyobb nyereséget Bödőcs Tibor hozta össze.
118 millió forintos árbevétellel zárt tavaly, amiből 98 millió forintot könyvelhetett el adózás utáni nyereségként. - írja a index.hu | .
A Forbes szerint Bödőcs Tibor kiemelten aktív YouTube-on, a webshopjában pedig DVD-ket és könyveket árul. Vállalkozása egyébként korábban is nyereséges volt, a nagy áttörés viszont 2017-ben és 2018-ban következett be. Érdekesség, hogy osztalékot szinte egyáltalán nem vesz ki a vállalkozásból.
De lássuk a többieket is:
Kőhalmi Zoltán vállalkozása 46 milliós árbevételből 22 millió forint tiszta nyereséget termelt |
Kiss Ádám vállalkozása 42 milliós árbevételből 22 millió forint tiszta profitot termelt bár 2020-ban még erősen veszteséges volt |
Aranyosi Péter két cége összesen több profitot termeltek még Kőhalmi Zoltán és Kiss Ádám cégeinél is: 21 milliós árbevétellel és 16 milliós adózás utáni eredménnyel zárt, miközben másik cége 24 milliós árbevétellel 17 milliós profitot hozott össze |
Dombóvári István cége pedig 9 millióról 2 millióra csökkent |
|