THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest

Kocsis Máté már most aggódik a választások tisztaságáért

Az ATV kérdésére, hogy támogatják-e azt, hogy a Karácsony Gergely által kezdeményezett Fudan-népszavazás is a választások napján legyen, a gyermekvédelmivel együtt, a Fidesz frakcióvezetője leszögezte, hogy nincs mozgásterük a kérdésben, mivel a köztársasági elnök írja ki. Azt azonban, hogy eltörlésre kerüljön a 41 napos kitétel, jó ötletnek tartja.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta: ez a pénz jár Magyarországnak, Brüsszel azért tartja vissza ezt a pénzt, mert a választásokig helyzeti előnybe akarja hozni a baloldalt.

Közölte, hogy kedvezőbb feltételekkel vették fel a hitelt, mint az uniós hitelt, a Gyurcsány-féle IMF hitelről nem is beszélve. A gazdaság mára elérte a válság előtti szintet, és a foglalkoztatás is majdnem. Plusz 7 százalékos gazdasági növekedés is lehetséges - Kocsis Máté kiemelte, hogy a gazdaság növekedése meghaladja a járvány előtt szintet, ezért be lehet vezetni a tervezett intézkedéseket.

Azon kevés ország közé tartozunk Európában, akik nem csak elérték, de meg is haladják a válság előtti szintet - jegyezte meg a frakcióvezető.

A politikai ellenfelekről is esett szó. 15 év nagy idő, és akárhogy is nézik, bármilyen sajtót olvasnak, ugyanazzal a személlyel állnak szemben, aki 15 éve tönkre tette az országot - jegyezte meg Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az, hogy 2022-re úgy kell készülni, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője, feltüzeli őket, és történelmi kihívásnak tekintik, hogy leszámoljanak a Gyurcsány-korszakkal. Közölte, hogy a Stop Gyurcsány! petíció 10 nap alatt túllépte a 200 ezer aláírást, ez pedig az egyik legsikeresebb aláírásgyűjtésük.

A következő hónapokban, aki abban reménykedik, hogy nem fogunk Gyurcsány Ferencről beszélni, az téved - szögezte le Kocsis.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a sajtótájékoztatón közölte, hogy a parlamenti küzdőtéren igyekeznek helyt állni és támogatni a kormányt. A pápa budapesti látogatása kapcsán megjegyezte, hogy hatalmas megtiszteltetés, hogy a pápa részt vett az Eucharisztikus Világkongresszuson, valamit megerősítette a családok védelmének fontosságát.

15 évvel ezelőtt ezt nem tudtuk volna így megszervezni - jegyezte meg Simicskó István.

Elmondta, hogy a frakcióülésen szóba került a migráció is. Erősödik a migrációs nyomás, ennek fő oka az Afganisztánban beállt változás - mondta a KDNP frakcióvezetője, aki szerint megnégyszereződött a migrációs nyomás a magyar határon.

A HírTV kérdésére Kocsis Máté elmondta, hogy az adósok helyzetének rendezése érdekében olyan megoldást választottak, hogy a banki lobbival szemben a családok érdeke került előtérbe.

Népszavazás: gyermekvédelem és Fudan

Az ATV kérdésére, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek mi az álláspontja arról, hogy a 2022-es választások napján legyen a gyermekvédelmi népszavazás is, Kocsis Máté elmondta, hogy a köztársasági elnök hatáskörébe tartozik a kérdés. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: szóba került viszont Szabó Tímea előterjesztése, a választási törvényben szereplő 41 napos kitétel eltörlése. Ezt Kocsis egy vitaképes javaslatnak tartja.

Szintén az ATV kérdésére, hogy támogatják-e azt, hogy a Karácsony Gergely által kezdeményezett Fudan-népszavazás is a választások napján legyen, a gyermekvédelmivel együtt, Kocsis leszögezte, hogy nincs mozgásterük a kérdésben, mivel a köztársasági elnök írja ki. Elvi alapon, hogy eltörlésre kerüljön a tilalom, azt egy jó ötletnek tartja.

A Fudan-ügyben ugyanaz az álláspontjuk, mint az elmúlt hónapokban: ha meglesznek a tervek, népszavazással kell dönteni. 2022 végén népszavazással kell dönteni erről.

"Az, hogy győzelemre készülünk, gondolom nem titok"

Az ATV-nek arra a kérdésére, hogy mit mondott a miniszterelnök a választási esélyekről, lehet-e Fidesz-győzelem feles többséggel, vagy akár kétharmaddal, Kocsis Máté úgy reagált, hogy ők nem elemzők, hanem a választást kell megnyerniük.

Választási felkészülési időszak van. "Az, hogy győzelemre készülünk, gondolom nem titok" - jelentette ki. Ha van párt, aki választás előtt nem a győzelemre készül, az ne induljon.

Az ATV arra vonatkozó kérdésére, hogy a miniszterelnök beszélt-e arról, hogy Brüsszel vagy az amerikaiak beavatkoznak-e a magyar választásoknak, illetve mit tekintenek beavatkozásnak, Kocsis kijelentette, hogy már azt beavatkozásnak tekintik, hogy az uniós források kifizetése csúszik. A miniszterelnök erről nem beszélt külön, de a frakcióvezető szerint a játszma elkezdődött. Amerikai befolyásszerzési törekvésekről nem beszélt a miniszterelnök - szögezte le Kocsis.

Azzal kapcsolatban, hogy lesz-e tizedik Alaptörvény-módosítás, Kocsis Máté leszögezte, hogy nem számítanak alkotmánymódosításra.

Szerinte nincs ellentmondás abban, amit Gulyás Gergely tegnap elmondott: a kormány nem tervezi a gyermekvédelmi törvény módosítását, de a frakció igen.

Van egy vita, amit le kell zárni, mégpedig a pedofilok kémiai semlegesítésének kérdése - tette hozzá.

Elmondta, hogy a gyermekjogi rendszer számos ponton reformra szorul, ezzel kapcsolatban Novák Katalinnal és Varga Judittal is egyeztetett Kocsis Máté. De az Alaptörvény újabb módosításáról nem tud - szögezte le az ATV kérdésére válaszolva.

Simicskó István kiegészítésként hozzátette, hogy a gyerekek védelmét meg akarják erősíteni. A felnőttek szexualitásával nem foglalkoznak, de gyerekeket védeni kell ezen a területen minden beavatkozástól - fogalmazott.

A gyermekvédelmi intézményrendszer kapcsán kívánnak az őszi ülésszakban törvényt alkotni - mondta Kocsis, az RTL Klub kérdésére viszont ennél konkrétabb javaslatot nem ismertetett.

Pegasus-ügy, hitelmoratórium

A Pegasus-üggyel kapcsolatban Kocsis Máté szerint a frakció nem használ semmilyen lehallgató szoftvert. "Vajon minden politikai blöffre muszáj felülni, amit a baloldal indít" - kérdezett vissza Kocsis, aki szerint 2010 óta Magyarországon törvénytelen megfigyelések nem zajlanak.

Arra a kérdésre, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén részt vesznek-e ősszel, ha a Pegasus lesz a téma, Kocsis kijelentette, hogy igen, de politikai blöffnek nem ülnek fel. "Egy csomó ellenzéki politikus bevizsgáltatta a telefonját, de nem találtak rajtuk semmit"- jegyezte meg Kocsis, aki szerint inkább egy áldozatszerep az a baloldal részéről.

"Brüsszel meg akar minket buktatni, tudják mi minden lesz itt? A liberális elit hatalmas erőket fog mozgósítani ennek érdekében. Örülünk neki, ha egy jogállamisági eljárással megússzuk. Óriási nyomás alatt lesz a kormány, és az ország issza meg a levét" - válaszolta újságírói kérdésre.

A hitelmoratórium kapcsán a visszamenőleges hatályú szabályozásról Simicskó István úgy nyilatkozott, hogy menet közben is történtek változások, a Pénzügyminisztérium szakemberei megvizsgálták a kérdést. A mostani döntés is azt a célt szolgálja, hogy a Fidesz-kormány a családok mellett állt. A bankok számára is megmarad a tisztességes haszon. A visszamenőleges jogalkotás kapcsán mindketten megerősítsék, hogy előnyösen lehet jogot alkotni, ez nem sérti a jogállamiságot.

Simicskó István, mint korábbi honvédelmi miniszter, az afganisztáni helyzet kérdéskörében elmondta, hogy Magyarország a kiképzés terén és békefenntartásban vett részt elsődlegesen, de az Egyesült Államok volt meghatározó szereplő a döntéshozatalban. Szerinte a kivonulás kevésbé volt átgondolt és előkészített, nem gondolták át, hogyan hozzák ki vagy segítsék azokat, akik a nyugati erőket segítették.

A Fidesz-frakció nem foglalkozik folyamatban lévő büntetőügyekkel, ezért nem tudják, hogy Panyi Szabolcs ellen van-e büntetőeljárás - reagálta a Telex kérdésére Kocsis Máté. Kis országok titkosszolgálati vegzálása a nagyhatalmak sajátossága - jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.

atv.hu
Legnépszerűbb témák
Kiborultak a helyiek: koszos vízzel töltenék fel a Velencei-tavat???...

Pátka — Noha a jó idő elmúltával már kevesebb szó esik a Velencei-tó agóniájáról, a szakemberek lázasan dolgoznak azon, hogy jövőre már ismét régi pompájában fogadja a turi...

Kitört a botrány: Sikkasztás miatt nyomoznak a zsaruk a magyar településen...

Sikkasztás gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Tolna megyében található Tamási szennyvízcsatorna-beruházásával kapcsolatban.

„Olyan víziközmű-társulati je...

Bohóckodás forever: Szijjártó után Varga Mihályt is díszdoktorrá avatták a kazah egyetemen...

A kazahsztáni Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen díszdoktorává avatták Varga Mihály pénzügyminisztert – erről a politikus számolt be a Facebook-oldalán.

Varga Mihály hét...

Durva dolog derült ki: a kormány állami alapítvány cégén keresztül vásároltak szlovákiai épületeket Megtekintés
Lelepleződtek.

A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovákiai műemlék épületeket – derítette ki a J...
Borul a bili: Súlyos törvénysértéseket találtak a fideszes településen - Közel kétszázmilliót kell a városvezetésnek visszafizetnie... Megtekintés
Közel kétszázmilliót kell a városvezetésnek visszafizetnie.

Idén Sümeg város vezetése számos súlyos botrányba keveredett, amelyekről mind beszámoltunk. Csütörtök este Fa...
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak...  
Legnépszerűbb témák
Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb témák
Hasznos információk
2020-2021. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES
kedd Magyarország Budapest
   
Kocsis Máté már most aggódik a választások tisztaságáért

Az ATV kérdésére, hogy támogatják-e azt, hogy a Karácsony Gergely által kezdeményezett Fudan-népszavazás is a választások napján legyen, a gyermekvédelmivel együtt, a Fidesz frakcióvezetője leszögezte, hogy nincs mozgásterük a kérdésben, mivel a köztársasági elnök írja ki. Azt azonban, hogy eltörlésre kerüljön a 41 napos kitétel, jó ötletnek tartja.

A Fidesz frakcióvezetője elmondta: ez a pénz jár Magyarországnak, Brüsszel azért tartja vissza ezt a pénzt, mert a választásokig helyzeti előnybe akarja hozni a baloldalt.

Közölte, hogy kedvezőbb feltételekkel vették fel a hitelt, mint az uniós hitelt, a Gyurcsány-féle IMF hitelről nem is beszélve. A gazdaság mára elérte a válság előtti szintet, és a foglalkoztatás is majdnem. Plusz 7 százalékos gazdasági növekedés is lehetséges - Kocsis Máté kiemelte, hogy a gazdaság növekedése meghaladja a járvány előtt szintet, ezért be lehet vezetni a tervezett intézkedéseket.

Azon kevés ország közé tartozunk Európában, akik nem csak elérték, de meg is haladják a válság előtti szintet - jegyezte meg a frakcióvezető.

A politikai ellenfelekről is esett szó. 15 év nagy idő, és akárhogy is nézik, bármilyen sajtót olvasnak, ugyanazzal a személlyel állnak szemben, aki 15 éve tönkre tette az országot - jegyezte meg Kocsis Máté.

A Fidesz frakcióvezetője szerint az, hogy 2022-re úgy kell készülni, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője, feltüzeli őket, és történelmi kihívásnak tekintik, hogy leszámoljanak a Gyurcsány-korszakkal. Közölte, hogy a Stop Gyurcsány! petíció 10 nap alatt túllépte a 200 ezer aláírást, ez pedig az egyik legsikeresebb aláírásgyűjtésük.

A következő hónapokban, aki abban reménykedik, hogy nem fogunk Gyurcsány Ferencről beszélni, az téved - szögezte le Kocsis.

Simicskó István, a KDNP frakcióvezetője a sajtótájékoztatón közölte, hogy a parlamenti küzdőtéren igyekeznek helyt állni és támogatni a kormányt. A pápa budapesti látogatása kapcsán megjegyezte, hogy hatalmas megtiszteltetés, hogy a pápa részt vett az Eucharisztikus Világkongresszuson, valamit megerősítette a családok védelmének fontosságát.

15 évvel ezelőtt ezt nem tudtuk volna így megszervezni - jegyezte meg Simicskó István.

Elmondta, hogy a frakcióülésen szóba került a migráció is. Erősödik a migrációs nyomás, ennek fő oka az Afganisztánban beállt változás - mondta a KDNP frakcióvezetője, aki szerint megnégyszereződött a migrációs nyomás a magyar határon.

A HírTV kérdésére Kocsis Máté elmondta, hogy az adósok helyzetének rendezése érdekében olyan megoldást választottak, hogy a banki lobbival szemben a családok érdeke került előtérbe.

Népszavazás: gyermekvédelem és Fudan

Az ATV kérdésére, hogy Orbán Viktor miniszterelnöknek mi az álláspontja arról, hogy a 2022-es választások napján legyen a gyermekvédelmi népszavazás is, Kocsis Máté elmondta, hogy a köztársasági elnök hatáskörébe tartozik a kérdés. A Fidesz frakcióvezetője azt mondta: szóba került viszont Szabó Tímea előterjesztése, a választási törvényben szereplő 41 napos kitétel eltörlése. Ezt Kocsis egy vitaképes javaslatnak tartja.

Szintén az ATV kérdésére, hogy támogatják-e azt, hogy a Karácsony Gergely által kezdeményezett Fudan-népszavazás is a választások napján legyen, a gyermekvédelmivel együtt, Kocsis leszögezte, hogy nincs mozgásterük a kérdésben, mivel a köztársasági elnök írja ki. Elvi alapon, hogy eltörlésre kerüljön a tilalom, azt egy jó ötletnek tartja.

A Fudan-ügyben ugyanaz az álláspontjuk, mint az elmúlt hónapokban: ha meglesznek a tervek, népszavazással kell dönteni. 2022 végén népszavazással kell dönteni erről.

"Az, hogy győzelemre készülünk, gondolom nem titok"

Az ATV-nek arra a kérdésére, hogy mit mondott a miniszterelnök a választási esélyekről, lehet-e Fidesz-győzelem feles többséggel, vagy akár kétharmaddal, Kocsis Máté úgy reagált, hogy ők nem elemzők, hanem a választást kell megnyerniük.

Választási felkészülési időszak van. "Az, hogy győzelemre készülünk, gondolom nem titok" - jelentette ki. Ha van párt, aki választás előtt nem a győzelemre készül, az ne induljon.

Az ATV arra vonatkozó kérdésére, hogy a miniszterelnök beszélt-e arról, hogy Brüsszel vagy az amerikaiak beavatkoznak-e a magyar választásoknak, illetve mit tekintenek beavatkozásnak, Kocsis kijelentette, hogy már azt beavatkozásnak tekintik, hogy az uniós források kifizetése csúszik. A miniszterelnök erről nem beszélt külön, de a frakcióvezető szerint a játszma elkezdődött. Amerikai befolyásszerzési törekvésekről nem beszélt a miniszterelnök - szögezte le Kocsis.

Azzal kapcsolatban, hogy lesz-e tizedik Alaptörvény-módosítás, Kocsis Máté leszögezte, hogy nem számítanak alkotmánymódosításra.

Szerinte nincs ellentmondás abban, amit Gulyás Gergely tegnap elmondott: a kormány nem tervezi a gyermekvédelmi törvény módosítását, de a frakció igen.

Van egy vita, amit le kell zárni, mégpedig a pedofilok kémiai semlegesítésének kérdése - tette hozzá.

Elmondta, hogy a gyermekjogi rendszer számos ponton reformra szorul, ezzel kapcsolatban Novák Katalinnal és Varga Judittal is egyeztetett Kocsis Máté. De az Alaptörvény újabb módosításáról nem tud - szögezte le az ATV kérdésére válaszolva.

Simicskó István kiegészítésként hozzátette, hogy a gyerekek védelmét meg akarják erősíteni. A felnőttek szexualitásával nem foglalkoznak, de gyerekeket védeni kell ezen a területen minden beavatkozástól - fogalmazott.

A gyermekvédelmi intézményrendszer kapcsán kívánnak az őszi ülésszakban törvényt alkotni - mondta Kocsis, az RTL Klub kérdésére viszont ennél konkrétabb javaslatot nem ismertetett.

Pegasus-ügy, hitelmoratórium

A Pegasus-üggyel kapcsolatban Kocsis Máté szerint a frakció nem használ semmilyen lehallgató szoftvert. "Vajon minden politikai blöffre muszáj felülni, amit a baloldal indít" - kérdezett vissza Kocsis, aki szerint 2010 óta Magyarországon törvénytelen megfigyelések nem zajlanak.

Arra a kérdésre, hogy a Nemzetbiztonsági bizottság ülésén részt vesznek-e ősszel, ha a Pegasus lesz a téma, Kocsis kijelentette, hogy igen, de politikai blöffnek nem ülnek fel. "Egy csomó ellenzéki politikus bevizsgáltatta a telefonját, de nem találtak rajtuk semmit"- jegyezte meg Kocsis, aki szerint inkább egy áldozatszerep az a baloldal részéről.

"Brüsszel meg akar minket buktatni, tudják mi minden lesz itt? A liberális elit hatalmas erőket fog mozgósítani ennek érdekében. Örülünk neki, ha egy jogállamisági eljárással megússzuk. Óriási nyomás alatt lesz a kormány, és az ország issza meg a levét" - válaszolta újságírói kérdésre.

A hitelmoratórium kapcsán a visszamenőleges hatályú szabályozásról Simicskó István úgy nyilatkozott, hogy menet közben is történtek változások, a Pénzügyminisztérium szakemberei megvizsgálták a kérdést. A mostani döntés is azt a célt szolgálja, hogy a Fidesz-kormány a családok mellett állt. A bankok számára is megmarad a tisztességes haszon. A visszamenőleges jogalkotás kapcsán mindketten megerősítsék, hogy előnyösen lehet jogot alkotni, ez nem sérti a jogállamiságot.

Simicskó István, mint korábbi honvédelmi miniszter, az afganisztáni helyzet kérdéskörében elmondta, hogy Magyarország a kiképzés terén és békefenntartásban vett részt elsődlegesen, de az Egyesült Államok volt meghatározó szereplő a döntéshozatalban. Szerinte a kivonulás kevésbé volt átgondolt és előkészített, nem gondolták át, hogyan hozzák ki vagy segítsék azokat, akik a nyugati erőket segítették.

A Fidesz-frakció nem foglalkozik folyamatban lévő büntetőügyekkel, ezért nem tudják, hogy Panyi Szabolcs ellen van-e büntetőeljárás - reagálta a Telex kérdésére Kocsis Máté. Kis országok titkosszolgálati vegzálása a nagyhatalmak sajátossága - jegyezte meg a Fidesz frakcióvezetője.

atv.hu
Durva dolog derült ki: a kormány állami alapítvány cégén keresztül vásároltak szlovákiai épületeket
Lelepleződtek. A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovák...
Borul a bili: Súlyos törvénysértéseket találtak a fideszes településen - Közel kétszázmilliót kell a városvezetésnek visszafizetnie...
Közel kétszázmilliót kell a városvezetésnek visszafizetnie. Idén Sümeg város vezetése számos súlyos botrányba keveredett, amel...
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak...
Másfél milliárdból építenek vasbeton hidat, éttermet, kilátó teraszt. Hadházy Ákos lement Felcsútra, és látta, Orbán Viktor ...
Kiborultak a helyiek: koszos vízzel töltenék fel a Velencei-tavat???
Pátka — Noha a jó idő elmúltával már kevesebb szó esik a Velencei-tó agóniájáról, a szakemberek lázasan dolgoznak azon, hogy ...
Kitört a botrány: Sikkasztás miatt nyomoznak a zsaruk a magyar településen
Sikkasztás gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Tolna megyében található Tamási szennyvízcsatorna-beruházásával kapcsolatban. ...
Bohóckodás forever: Szijjártó után Varga Mihályt is díszdoktorrá avatták a kazah egyetemen
A kazahsztáni Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen díszdoktorává avatták Varga Mihály pénzügyminisztert – erről a politikus szá...
Ha meglátod mit akarnak rendezni jövőre Budapesten........ - nincsenek szavak....
Jövőre nemzetközi űrkongresszust rendezne Magyarország. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) hétfőn mutatta be a pályázati any...
Orbánt megkérdezték az 500 forintos benzinárról, nem megnyugtató amit mondott
Szerinte az üzemanyagár befagyasztása túl drasztikus lépés lenne. A hétfői parlamenti ülés azonnali órájában Orbán Viktor min...
Nem akármilyen filmszerepet kapott Vidnyánszky Attila fia
A film producere a Vidnyánszky-féle SZFE kuratóriumi tagja lesz. Elkezdődött a Blokád című film forgatása; a taxisblokád idején ...
Nemzetközi botrány: Két év börtönre ítélték Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót Horvátországban- ilyen még nem volt
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt hat, Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót pedig két év letöltendő börtönbüntetésre íté...
Elképesztő: hátfájásra panaszkodott, majd hirtelen lebénult mindkét lába Adriennek
Veszélyes a nyirokrendszer rosszindulatú daganata A nyirokcsomó duzzanatot fertőzés, de akár daganat is okozhatja. Hudákné Tóth Ad...
Üzeneted érkezett: Orbán szerint akink fontos az ország jövője az vele tart
Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, az 1...
Meghökkentő szavak adásban: Gulyás szerint az Európai Parlament kártékony és ...
Agyrémnek nevezte Gulyás Gergely az Európai Parlament csütörtöki határozatát, miszerint a lengyel alkotmánybíróság illegitim. ...
A Fidesz szerint a 2002 utáni baloldali kormányok szinte csődbe vitték az országot, majd ....
Gyurcsánynak már távoznia kellett volna a politikából - hangsúlyozta Révész Máriusz a parlamentben. Révész Máriusz (Fidesz) a k...
A Fidesz eddigi legkeményebb üzenete az ellenzéknek: savanyú a szőlő??... több százezren ...
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása Barkóczi Balázs (DK) nyilatkozatára Jaj, de nagyon savanyú a szőlő a baloldalnak, ...
Kitört a botrány: lefotózták a magyar képviselőt aki szundizik a parlamentben ráadásul....
Budapest – Nem hozta lázba a képviselőket a hétfői ülésnap. A napirend előtti felszólalásokat és a képviselői kérdéseket ...
Ez már háború:úgy összecsapott Jakab Péter és Orbán Viktor a parlamentben...
Október 25-én, hétfőn ismét ülésezik az Országgyűlés, ahol a képviselők azonnali kérdéseket tesznek fel a minisztereknek. Az ...
Orbán régi képei felrobbantották az internetet: helikopterezett a taxisblokád miatt...
A rendszerváltás utáni első nagy tömegtüntetés napjaiban Antall József miniszterelnök kórházban feküdt, a szovjet csapatok egy r...
Nézni is ciki: odakiabáltak Tállainak hogy: Jajj, de buta vagy!! - durva videó
A parlament hétfői ülésén Tállai András pénzügyminiszter-helyettes arról kezdett el beszélni, hogy Jakab Péter is felvette a CSO...
Kitört a botrány: Márki-Zay Péter bemutatott egy dossziét, amit állítólag a Fidesz állított össze a DK-nak, hogy ezzel járassák le őt, de..
A Demokratikus Koalíció a bizalomépítés jegyében olyan dossziét adott át Márki-Zay Péternek, amit állítólag a Fidesztől kaptak...
A tehetség utat tör: nem akármilyen díjat vehetett át Mészáros és gyönyörű felesége
Először mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt a friss házasok. Mészáros Lőrinc cége a High-Tech Suli Programjával elnyerte a ...
Nem akárkivel pózolt a nemrég újabb állami támogatást bezsebelő Zalatnay Cini - összeérnek a szálak?
Büszkén feszítettek egymás mellett. Bayer Zsolttal és Bodrogi Gyulával közös képet közölt Facebook-oldalán Zalatnay Sarolta. Az...
Baj van: Kirúgják a dolgozók többségét a Tudásközpontból novemberben
Az AJTK jogi értelemben még nem szűnik meg, de nem tudni, milyen formában működik majd tovább. Pénteken késő délután tartott á...
Újra emelkedik a benzin ára a kormány egyelőre mégsem tesz semmit.
A kormány egyelőre mégsem tesz semmit. Történelmi csúcsra emelkedik szerdán a 95-ös benzin ára Magyarországon. A holtankoljak.hu ...
Németh Szilárd kardot ragadott és úgy üzent - ezt nem akartuk látni és Te sem akarod!!!
Az államtitkár megtalálta a történetben elbújó Gyurcsány-szálat (is). A honvédelmi államtitkár a hétvégén a Hadik Andrásró...
Nemzetközi botrány: állítólag egy német riporter provokálta Szijjártót...
Egyenes választ adott a magyar külügyminiszter az illegális bevándorlás és a határvédelem kérdésében egy stuttgarti tv-csatorna ...
Durva: Nem akármilyen összehasonlítás érkezett Szijjártóról
Sosem látogatott meg egy úttal több országot a magyar külügyi tárca vezetője. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz...
Nem akárhogy gratulált Szijjártó Péter Dzsudzsáknak - igazi óriási haverság az övék
Mint ismert, ünnepélyes keretek között kapta meg szombaton Debrecen város Hajós Alfréd-díját Dzsudzsák Balázs, a DVSC 108-szoros ...
Durván nekimentek Orbánnak: Éljen a háromezer milliárdos magánnyugdíj, amiből nyolcvanezret visszakap Bözsi néni..
ORBÁN ÜNNEPI BESZÉDÉNEK ELSŐ PISZKOZATA címmel tett közzé hosszú bejegyzést a Facebookon Farkasházy Tivadar kétszeres Pulitzer-e...
Újra történelmi csúcsra emelkedik a benzin ára - a héten már óriási lesz a baj
Történelmi csúcsra emelkedik szerdán a 95-ös benzin ára itthon. A Holtankoljak.hu információi szerint öt forinttal drágul, és íg...