THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest

Orbán legdurvább húzása: Törvénybe írják, mennyi pénzt kapnak a kormány alatt...



A debreceni egyetemi alapítvány a legnagyobb győztese az állami támogatás részleteit rendező törvényjavaslatnak.

Semjén Zsolt és Gulyás Gergely beadta a „felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról, valamint egyes vagyongazdálkodási, kormányzati igazgatási és büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról” elnevezésű törvényjavaslatát. A salálatörvény, ha átmegy a parlamenten, egyebek mellett azt is rendezi, hogy melyik egyetemet fenntartó alapítvány mennyi pénzt kap az államtól – nem csupán jövőre, hanem éves bontásban egészen 2026-ig. (Mivel feles többséggel lehet ezt a törvényt megváltoztatni, ebben az esetben nem arról van szó, hogy a Fidesz megkötné a következő kormány kezét arra az esetre készülve, ha elvesztenék a választást, arra egyelőre bőven elég a kiszervezés és a kuratóriumi tagok névsora, de nyilván innen bármi visszalépés megszorításnak számítana.)

Arról, hogy az egyetemeket tömegesen szervezik ki alapítványok alá, idén tavasszal írták törvénybe. Az alapítványok kuratóriumát a kormány nevezte ki, NER-közeli emberek szép számmal találhatók a testületekben.

A legtöbb pénzt a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kapja, jövőre 54, utána három éven át 50, majd 2026-ban 51 milliárd forintot. A második a listán a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány, 44 és 49 milliárd forint közötti éves összegekkel, a harmadik pedig a pécsi Universitas QuinQueecclesiensis Alapítvány, 42-43 milliárd forintokkal.
Legnépszerűbb témák
Kiborultak a helyiek: koszos vízzel töltenék fel a Velencei-tavat???...


Pátka — Noha a jó idő elmúltával már kevesebb szó esik a Velencei-tó agóniájáról, a szakemberek lázasan dolgoznak azon, hogy jövőre már ismét régi pompájában fogadja a turi...

Kitört a botrány: Sikkasztás miatt nyomoznak a zsaruk a magyar településen...


Sikkasztás gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Tolna megyében található Tamási szennyvízcsatorna-beruházásával kapcsolatban.


„Olyan víziközmű-társulati je...

Bohóckodás forever: Szijjártó után Varga Mihályt is díszdoktorrá avatták a kazah egyetemen...

A kazahsztáni Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen díszdoktorává avatták Varga Mihály pénzügyminisztert – erről a politikus számolt be a Facebook-oldalán.

Varga Mihály hét...

Durva dolog derült ki: a kormány állami alapítvány cégén keresztül vásároltak szlovákiai épületeket Megtekintés
Lelepleződtek.

A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovákiai műemlék épületeket – derítette ki a J...
Borul a bili: Súlyos törvénysértéseket találtak a fideszes településen - Közel kétszázmilliót kell a városvezetésnek visszafizetnie... Megtekintés
Közel kétszázmilliót kell a városvezetésnek visszafizetnie.

Idén Sümeg város vezetése számos súlyos botrányba keveredett, amelyekről mind beszámoltunk. Csütörtök este Fa...
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak...  
Legnépszerűbb témák
Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb témák
Hasznos információk
2020-2021. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES
kedd Magyarország Budapest
   

Orbán legdurvább húzása: Törvénybe írják, mennyi pénzt kapnak a kormány alatt...



A debreceni egyetemi alapítvány a legnagyobb győztese az állami támogatás részleteit rendező törvényjavaslatnak.

Semjén Zsolt és Gulyás Gergely beadta a „felsőoktatási intézmények versenyképes működését elősegítő szabályokról, valamint egyes vagyongazdálkodási, kormányzati igazgatási és büntetőjogi tárgyú törvények módosításáról” elnevezésű törvényjavaslatát. A salálatörvény, ha átmegy a parlamenten, egyebek mellett azt is rendezi, hogy melyik egyetemet fenntartó alapítvány mennyi pénzt kap az államtól – nem csupán jövőre, hanem éves bontásban egészen 2026-ig. (Mivel feles többséggel lehet ezt a törvényt megváltoztatni, ebben az esetben nem arról van szó, hogy a Fidesz megkötné a következő kormány kezét arra az esetre készülve, ha elvesztenék a választást, arra egyelőre bőven elég a kiszervezés és a kuratóriumi tagok névsora, de nyilván innen bármi visszalépés megszorításnak számítana.)

Arról, hogy az egyetemeket tömegesen szervezik ki alapítványok alá, idén tavasszal írták törvénybe. Az alapítványok kuratóriumát a kormány nevezte ki, NER-közeli emberek szép számmal találhatók a testületekben.

A legtöbb pénzt a Gróf Tisza István Debreceni Egyetemért Alapítvány kapja, jövőre 54, utána három éven át 50, majd 2026-ban 51 milliárd forintot. A második a listán a Szegedi Tudományegyetemért Alapítvány, 44 és 49 milliárd forint közötti éves összegekkel, a harmadik pedig a pécsi Universitas QuinQueecclesiensis Alapítvány, 42-43 milliárd forintokkal.
Durva dolog derült ki: a kormány állami alapítvány cégén keresztül vásároltak szlovákiai épületeket
Lelepleződtek. A magyar kormány nemcsak közvetlenül, hanem egy állami alapítvány cégén keresztül is vásárolt értékes szlovák...
Borul a bili: Súlyos törvénysértéseket találtak a fideszes településen - Közel kétszázmilliót kell a városvezetésnek visszafizetnie...
Közel kétszázmilliót kell a városvezetésnek visszafizetnie. Idén Sümeg város vezetése számos súlyos botrányba keveredett, amel...
Megnézték mi épül már megint Felcsúton: ez már tényleg beteg - amit ott találtak...
Másfél milliárdból építenek vasbeton hidat, éttermet, kilátó teraszt. Hadházy Ákos lement Felcsútra, és látta, Orbán Viktor ...
Kiborultak a helyiek: koszos vízzel töltenék fel a Velencei-tavat???
Pátka — Noha a jó idő elmúltával már kevesebb szó esik a Velencei-tó agóniájáról, a szakemberek lázasan dolgoznak azon, hogy ...
Kitört a botrány: Sikkasztás miatt nyomoznak a zsaruk a magyar településen
Sikkasztás gyanúja miatt rendeltek el nyomozást a Tolna megyében található Tamási szennyvízcsatorna-beruházásával kapcsolatban. ...
Bohóckodás forever: Szijjártó után Varga Mihályt is díszdoktorrá avatták a kazah egyetemen
A kazahsztáni Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen díszdoktorává avatták Varga Mihály pénzügyminisztert – erről a politikus szá...
Ha meglátod mit akarnak rendezni jövőre Budapesten........ - nincsenek szavak....
Jövőre nemzetközi űrkongresszust rendezne Magyarország. A Magyar Asztronautikai Társaság (MANT) hétfőn mutatta be a pályázati any...
Orbánt megkérdezték az 500 forintos benzinárról, nem megnyugtató amit mondott
Szerinte az üzemanyagár befagyasztása túl drasztikus lépés lenne. A hétfői parlamenti ülés azonnali órájában Orbán Viktor min...
Nem akármilyen filmszerepet kapott Vidnyánszky Attila fia
A film producere a Vidnyánszky-féle SZFE kuratóriumi tagja lesz. Elkezdődött a Blokád című film forgatása; a taxisblokád idején ...
Nemzetközi botrány: Két év börtönre ítélték Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót Horvátországban- ilyen még nem volt
Ivo Sanader volt horvát miniszterelnököt hat, Hernádi Zsolt Mol-vezérigazgatót pedig két év letöltendő börtönbüntetésre íté...
Elképesztő: hátfájásra panaszkodott, majd hirtelen lebénult mindkét lába Adriennek
Veszélyes a nyirokrendszer rosszindulatú daganata A nyirokcsomó duzzanatot fertőzés, de akár daganat is okozhatja. Hudákné Tóth Ad...
Üzeneted érkezett: Orbán szerint akink fontos az ország jövője az vele tart
Minden magyarra számítunk, akinek számít Magyarország jövője - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Budapesten, az 1...
Meghökkentő szavak adásban: Gulyás szerint az Európai Parlament kártékony és ...
Agyrémnek nevezte Gulyás Gergely az Európai Parlament csütörtöki határozatát, miszerint a lengyel alkotmánybíróság illegitim. ...
A Fidesz szerint a 2002 utáni baloldali kormányok szinte csődbe vitték az országot, majd ....
Gyurcsánynak már távoznia kellett volna a politikából - hangsúlyozta Révész Máriusz a parlamentben. Révész Máriusz (Fidesz) a k...
A Fidesz eddigi legkeményebb üzenete az ellenzéknek: savanyú a szőlő??... több százezren ...
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség reagálása Barkóczi Balázs (DK) nyilatkozatára Jaj, de nagyon savanyú a szőlő a baloldalnak, ...
Kitört a botrány: lefotózták a magyar képviselőt aki szundizik a parlamentben ráadásul....
Budapest – Nem hozta lázba a képviselőket a hétfői ülésnap. A napirend előtti felszólalásokat és a képviselői kérdéseket ...
Ez már háború:úgy összecsapott Jakab Péter és Orbán Viktor a parlamentben...
Október 25-én, hétfőn ismét ülésezik az Országgyűlés, ahol a képviselők azonnali kérdéseket tesznek fel a minisztereknek. Az ...
Orbán régi képei felrobbantották az internetet: helikopterezett a taxisblokád miatt...
A rendszerváltás utáni első nagy tömegtüntetés napjaiban Antall József miniszterelnök kórházban feküdt, a szovjet csapatok egy r...
Nézni is ciki: odakiabáltak Tállainak hogy: Jajj, de buta vagy!! - durva videó
A parlament hétfői ülésén Tállai András pénzügyminiszter-helyettes arról kezdett el beszélni, hogy Jakab Péter is felvette a CSO...
Kitört a botrány: Márki-Zay Péter bemutatott egy dossziét, amit állítólag a Fidesz állított össze a DK-nak, hogy ezzel járassák le őt, de..
A Demokratikus Koalíció a bizalomépítés jegyében olyan dossziét adott át Márki-Zay Péternek, amit állítólag a Fidesztől kaptak...
A tehetség utat tör: nem akármilyen díjat vehetett át Mészáros és gyönyörű felesége
Először mutatkoztak együtt a nyilvánosság előtt a friss házasok. Mészáros Lőrinc cége a High-Tech Suli Programjával elnyerte a ...
Nem akárkivel pózolt a nemrég újabb állami támogatást bezsebelő Zalatnay Cini - összeérnek a szálak?
Büszkén feszítettek egymás mellett. Bayer Zsolttal és Bodrogi Gyulával közös képet közölt Facebook-oldalán Zalatnay Sarolta. Az...
Baj van: Kirúgják a dolgozók többségét a Tudásközpontból novemberben
Az AJTK jogi értelemben még nem szűnik meg, de nem tudni, milyen formában működik majd tovább. Pénteken késő délután tartott á...
Újra emelkedik a benzin ára a kormány egyelőre mégsem tesz semmit.
A kormány egyelőre mégsem tesz semmit. Történelmi csúcsra emelkedik szerdán a 95-ös benzin ára Magyarországon. A holtankoljak.hu ...
Németh Szilárd kardot ragadott és úgy üzent - ezt nem akartuk látni és Te sem akarod!!!
Az államtitkár megtalálta a történetben elbújó Gyurcsány-szálat (is). A honvédelmi államtitkár a hétvégén a Hadik Andrásró...
Nemzetközi botrány: állítólag egy német riporter provokálta Szijjártót...
Egyenes választ adott a magyar külügyminiszter az illegális bevándorlás és a határvédelem kérdésében egy stuttgarti tv-csatorna ...
Durva: Nem akármilyen összehasonlítás érkezett Szijjártóról
Sosem látogatott meg egy úttal több országot a magyar külügyi tárca vezetője. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisz...
Nem akárhogy gratulált Szijjártó Péter Dzsudzsáknak - igazi óriási haverság az övék
Mint ismert, ünnepélyes keretek között kapta meg szombaton Debrecen város Hajós Alfréd-díját Dzsudzsák Balázs, a DVSC 108-szoros ...
Durván nekimentek Orbánnak: Éljen a háromezer milliárdos magánnyugdíj, amiből nyolcvanezret visszakap Bözsi néni..
ORBÁN ÜNNEPI BESZÉDÉNEK ELSŐ PISZKOZATA címmel tett közzé hosszú bejegyzést a Facebookon Farkasházy Tivadar kétszeres Pulitzer-e...
Újra történelmi csúcsra emelkedik a benzin ára - a héten már óriási lesz a baj
Történelmi csúcsra emelkedik szerdán a 95-ös benzin ára itthon. A Holtankoljak.hu információi szerint öt forinttal drágul, és íg...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb témák
Hasznos információk
2020-2021. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes