THE HUNGARIAN TIMES
csütörtök Magyarország Budapest

Baj van: Kirúgják a dolgozók többségét a Tudásközpontból novemberben

Az AJTK jogi értelemben még nem szűnik meg, de nem tudni, milyen formában működik majd tovább.

Pénteken késő délután tartott állománygyűlést az -Antall József Tudásközpont (AJTK) vezetősége az intézmény dolgozói számára: a eseményen közölték, hogy november végén csoportos létszámleépítéssel elbocsátják a munkavállalók többségét – írja a 24.hu.

Korábban mi is beszámoltunk róla, a Direkt36 májusban tárta fel, hogy a kormányközeli politikaelemző intézetnél a vezetőség szívesen költötte a közpénzt például luxusutazásokra, az igazgató egyre magasabb fizetésére, drága tárgyakra és pr-szerződésekre. Az intézet ezt megelőzően nagyjából ötmilliárd forintos állami támogatást kapott az Orbán-kormánytól.

Ahogy a lap azt is feltárta, Antall József fiával, az intézetet vezető Antall Péterrel nagyot fordult a világ az elmúlt tíz évben: míg 2013-ban még havi átlag 719 ezer forintot keresett, addig 2019-ben már havi átlagban bruttó 4,6 milliót kapott, tavaly pedig átlagosan havi bruttó 6,9 millió forintot keresett Antall Péter.

Az ügyben a Miniszterelnökség és a NAV is vizsgálatot indított. Szeptember 17-én pedig az AJTK teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikával foglalkozó elemző is lemondott.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szeptember 29-i kormányinfón számolt be a NAV vizsgálatának eredményeiről, és azt is közölte, az AJTK-t a továbbiakban nem támogatja tovább a kormány.

A 24.hu információi szerint a Gulyás bejelentése óta Antall és felesége, valamint Csepregi Zsolt, a másik igazgatóhelyettes

teljesen elszigetelte magát a munkavállalóktól.

A vezetők nem adtak információt arról, vannak-e forrásai az AJTK-nak a végkielégítések kifizetésére, sőt még az új munkahelyet kereső kollégák egyéni kérdéseire sem válaszoltak, így az alkalmazottak elmondása szerint eluralkodott a bizonytalanság.

A lap szerint Antallné azt is több napos késéssel közölte a stábbal, hogy helycserék történtek a menedzsmentben: Nógrádi távozásával Antall a kuratórium elnöki pozícióját foglalta el, és összeférhetetlenség miatt lemondott az igazgatói pozícióról.

A 24.hu szerint az AJTK egyelőre jogi értelemben nem szűnik meg, de hogy milyen formában működik tovább, arról nem tudni konkrétumokat.

(24.hu nyomán)
Legnépszerűbb témák
Mészáros a fideszes mondavilág szerint azért lett milliárdos, mert ésszel gondolkodik - sőt......

Kitódultak az utcára az elméleti professzorok, és abban nem volt köszönet

Az október 23-ai Békemenet felvonulóit kérdezte a Telex arról, hogy mi a véleményük Márki-Zay Pét...

Magyar–német–portugál óriáscégről suttog mindenki - privatizálná a magyar.......

Egy méretes német hadiipari cég, a Rheinmetall AG a tőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. stratégiai befektetőjévé szeretne válni. Rohamtempóban épül egy gigantikus cég, amely a korábbi közlemén...
Nem tartja magát bűnösnek a magyar polgármester, aki felvételeket készített nevelt lányáról...

Zárt tárgyalást rendelt el a bíró F. Tivadar, a XVII. kerület volt alpolgármestere ügyében 2021. október 21-én a Pesti Központi Kerületi Bíróság előkészítő ülésén. Döntését a...
Nem akárkit zárna börtönbe Kövér László - most érünk fordulóponthoz Megtekintés
A tragikus kimenetelű eseményekre is lehet ünneplőbe öltözött lélekkel emlékezni, ha erkölcsi tartalmukkal a jövő generációk gyarapodását szolgálják - mondta a Magyar Nemzetben pént...
Szóba került, hogy mit kell majd a választóknak a kampányban sulykolni - meddig tart a választók memóriája Megtekintés
Megdöbbentette a nagyköveteket Rogán Antal augusztus végi előadása

– értesült több forrásból a Népszava.

Rogán azon a találkozón vett részt, amit évente k...
Állítólag a kormány a távhőkassza átalakítására készül - nagy lehet a baj  
Legnépszerűbb témák
Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb témák
Hasznos információk
2020-2021. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
   

Baj van: Kirúgják a dolgozók többségét a Tudásközpontból novemberben

Az AJTK jogi értelemben még nem szűnik meg, de nem tudni, milyen formában működik majd tovább.

Pénteken késő délután tartott állománygyűlést az -Antall József Tudásközpont (AJTK) vezetősége az intézmény dolgozói számára: a eseményen közölték, hogy november végén csoportos létszámleépítéssel elbocsátják a munkavállalók többségét – írja a 24.hu.

Korábban mi is beszámoltunk róla, a Direkt36 májusban tárta fel, hogy a kormányközeli politikaelemző intézetnél a vezetőség szívesen költötte a közpénzt például luxusutazásokra, az igazgató egyre magasabb fizetésére, drága tárgyakra és pr-szerződésekre. Az intézet ezt megelőzően nagyjából ötmilliárd forintos állami támogatást kapott az Orbán-kormánytól.

Ahogy a lap azt is feltárta, Antall József fiával, az intézetet vezető Antall Péterrel nagyot fordult a világ az elmúlt tíz évben: míg 2013-ban még havi átlag 719 ezer forintot keresett, addig 2019-ben már havi átlagban bruttó 4,6 milliót kapott, tavaly pedig átlagosan havi bruttó 6,9 millió forintot keresett Antall Péter.

Az ügyben a Miniszterelnökség és a NAV is vizsgálatot indított. Szeptember 17-én pedig az AJTK teljes, háromtagú felügyelőbizottsága, valamint a kuratórium elnöke, Nógrádi György, a kormánypárti médiában rendszeresen szereplő biztonságpolitikával foglalkozó elemző is lemondott.

Gulyás Gergely kancelláriaminiszter a szeptember 29-i kormányinfón számolt be a NAV vizsgálatának eredményeiről, és azt is közölte, az AJTK-t a továbbiakban nem támogatja tovább a kormány.

A 24.hu információi szerint a Gulyás bejelentése óta Antall és felesége, valamint Csepregi Zsolt, a másik igazgatóhelyettes

teljesen elszigetelte magát a munkavállalóktól.

A vezetők nem adtak információt arról, vannak-e forrásai az AJTK-nak a végkielégítések kifizetésére, sőt még az új munkahelyet kereső kollégák egyéni kérdéseire sem válaszoltak, így az alkalmazottak elmondása szerint eluralkodott a bizonytalanság.

A lap szerint Antallné azt is több napos késéssel közölte a stábbal, hogy helycserék történtek a menedzsmentben: Nógrádi távozásával Antall a kuratórium elnöki pozícióját foglalta el, és összeférhetetlenség miatt lemondott az igazgatói pozícióról.

A 24.hu szerint az AJTK egyelőre jogi értelemben nem szűnik meg, de hogy milyen formában működik tovább, arról nem tudni konkrétumokat.

(24.hu nyomán)
Nem akárkit zárna börtönbe Kövér László - most érünk fordulóponthoz
A tragikus kimenetelű eseményekre is lehet ünneplőbe öltözött lélekkel emlékezni, ha erkölcsi tartalmukkal a jövő generációk g...
Szóba került, hogy mit kell majd a választóknak a kampányban sulykolni - meddig tart a választók memóriája
Megdöbbentette a nagyköveteket Rogán Antal augusztus végi előadása – értesült több forrásból a Népszava. Rogán azon a talá...
Állítólag a kormány a távhőkassza átalakítására készül - nagy lehet a baj
Lapinformáció szerint a kormány a távhőkassza átalakítására készül: ez azért vált szükségessé, mert az elszálló világpiac...
Mészáros a fideszes mondavilág szerint azért lett milliárdos, mert ésszel gondolkodik - sőt...
Kitódultak az utcára az elméleti professzorok, és abban nem volt köszönet Az október 23-ai Békemenet felvonulóit kérdezte a Telex...
Magyar–német–portugál óriáscégről suttog mindenki - privatizálná a magyar....
Egy méretes német hadiipari cég, a Rheinmetall AG a tőzsdén jegyzett 4iG Nyrt. stratégiai befektetőjévé szeretne válni. Rohamtemp...
Nem tartja magát bűnösnek a magyar polgármester, aki felvételeket készített nevelt lányáról
Zárt tárgyalást rendelt el a bíró F. Tivadar, a XVII. kerület volt alpolgármestere ügyében 2021. október 21-én a Pesti Központi ...
Orbán háza előtt akartak tüntetni, de egy törvényben nem szereplő indokokra hivatkozva megtiltották
A rendőrség több helyszínen, köztük a miniszterelnök háza előtt is megtiltotta a devizahitel-károsultak tüntetését 2014-ben. A ...
Fidesz botrány: egy aktivista hangfelvételt készítve vett részt....
Ahogy korábbi cikkünkből kiderült, a Fidesz feketén fizet aktivistáknak, hogy segítsék a „Stop Gyurcsány! Stop Karácsony!” cí...
Újabb támadás Orbán ellen: minden kontroll nélkül építi le a magyar demokráciát és uniós pénzből gazdagítja családtagjait
Eddig várt az Európai Parlament, beperli az Európai Bizottságot, mert még mindig nem indult el Orbánék felelősségre vonása az uni...
Magyarország: Az egész osztály előtt alázott egy pedagógus két tinédzsert - kitört a népharag
Budapest — Az egész osztály előtt alázott meg egy 15 éves lányt a saját tanára egy budapesti iskolában. A diák szüleinek elmond...
Joshi eltűnik a Life TV képernyőjéről - pedig a szeptemberi sajtótájékoztatón még új műsorról beszélt nagy reményekkel
Hamarosan eltűnik Joshi Bharat a Life TV képernyőjéről – tudta meg a Blikk. Az indiai származású sorselemző szerződése ez év v...
Óriási botrány: rálőttek Bajnai Gordon volt miniszterének ajtajára - több lövés...
Egy férfi szerda hajnalban több lövést is leadott Forgács Imre volt igazságügyi és rendészeti miniszter lakásának az ajtajára. ...
Hát ez is eljött barátaim: Magyarország magas szintű tengerészképzést akar folytatni
Pócs János, a Fidesz országgyűlési képviselője a pandémia negyedik hulláma idején sem lopja a napot. Nem tétlenkedik, hanem folyt...
Állítólag kitalálták, hogyan mozdítsák el a legfőbb ügyészt
Fleck Zoltán vezetésével egy 8-9 fős testület alkotja azt a közjogi szakértői csapatot, amely a kormányváltásra készülő ellenz...
Orbán végső bosszúját emlegetik – Orbánék újabb elvonásokkal tennék teljesen tönkre...
A Fidesz-kormány az önkormányzati választások bukása után, melyben a legtöbb nagyváros mellett a fővárost is elvesztette, céljá...
Tihanyi beruházás: Pert nyertek a civilek, győzött az összefogás
Pert nyertek a civilek, a Veszprém Megyei Kormányhivatalnak egy megismételt környezetvédelmi eljárásban meg kell vizsgálnia, hogy mi...
Orbán kormányzásának 11-ik évébe: nem törvénytelen, de a legnagyobb mértékben erkölcstelen, visszataszító, és gyomorforgató
MAGÁNNYOMOZÓK SZAGLÁSZNAK A RENDSZER ELLENSÉGEI UTÁN A miniszterelnök kormányzásának 11-ik évében a hatalmi paranoia olyan szint...
Nemzetköz botrány: elképesztő mit üzent Schmidt Mária az Oxford professzorának
„Ön mégis kinek képzeli magát?” – indítja Schmidt Mária Timothy Garton Ashnek, az Oxfordi Egyetem professzorának címzett nyí...
Most végre a helyére kerül Európában: a korrupt, szélsőjobboldali, Európa-ellenes...
A SZÉL ÖSSZEHORDJA A PISZKOT Az Európai Néppárt évekig vacillált azon, hogy tudná kirúgni az egyre inkább euroszkeptikus, széls...
Elképesztő ami történt: Bomba robbant a müncheni főpályaudvar mellett
Felrobbant egy régi bomba Münchenben a Donnersberg-hídon, mely a város főpályaudvarára vezető sínek fölött halad Az építkezés...
11 éves gyereket gázolt a villamos Budapesten
Elgázolt a villamos egy kisgyereket Budapesten, a XVIII. kerületben kedd este, mentővel szállították kórházba. Egy 11 éves gyere...
Kiakadtak Szombathelyen: emberi maradványok, csontok látszanak szabadon a temetőben
A kilátogatók közül többen a csontok közé szemeteltek. Több sírhely is elkeserítő állapotban van a szombathelyi Szent Márton ...
A TV2 vendége volt Müller Cecília - nem akármilyen információkról beszélt a magyarok nagymamája
A TV2 reggeli műsorának vendégeként beszélt Müller Cecília tisztifőorvos a járványhelyzetről és a szupermutáns Omikron variáns...
Mi köze a hátba szúrt pénzváltónak a rendőrség tegnapi, nagy akciójához?
Bekerült a rácsok mögé B. Karol, aki a rendőrség szerint Turek felbujtására egy ma már nem élő társával együtt 1999-ben kegyet...
Bedurvultak a kommentelők Orbán eddigi legdurvább propagandavideója alatt
Nagyon ciki. Ahogy korábban írtunk róla, érdekes videót osztott meg Orbán Viktor a Facebookon kedden “Magyar kézbe magyar tollat!...
Kit és mennyi közpénzért figyeltet meg a Fidesz? - a magyarokat már szinte nem is érdekli
Jogunk van tudni. Azonnali tájékoztatást vár a kormánytól a Demokratikus Koalíció a megfigyelt ellenzéki politikusok ügyében —...
Orbán nyert - megalakult a harmadik legerősebb csoport az EP-ben
Összenő, ami összetartozik. Megszületett a megállapodás, létrejön az Európai Parlamentben az Orbán Viktor által régóta szorgal...
Nem akármilyen ülésen vesz részt Orbán Viktor Varsóban - megerősítették bár vannak érdekes eltérések...
Ki tudja ezt követni? “Azt tudom megerősíteni, hogy Orbán Viktor szombaton Varsóban részt vesz az európai konzervatív pártvezet...
Nem ők, hanem mi fogunk a szégyenpadra ülni - amióta Orbán kijelentette 2002-ben, hogy a haza..
Az új szélsőjobbos európai frakció hírére reagált Vásárhelyi Mária. Mint arról beszámoltunk, a 444 értesülése szerint megsz...
A lengyelek most durván keresztbe tettek Orbán Viktor nagy álmának
Mégsem lesz egységes szélsőjobb frakció az EP-ben? Matteo Salvini lemondta az európai szélsőjobboldal egységesítéséről szóló...

Ugrás a lap tetejére
Legnépszerűbb témák
Hasznos információk
2020-2021. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes