THE HUNGARIAN TIMES
kedd Magyarország Budapest
Kövér László bepánikolt: retteg, hogy a Nyugat miatt nem lehet majd ...
Rágja a körmét.

Beszámoltunk Kövér László Szentkirályon elmondott beszédének első részletéről. Az MTI nyilvánosságra hozta a házelnök teljes felszólalásának második részét is, amelyről alább beszámolunk.

Kövér szerint a világjárványokkal, egy újabb világháború veszélyével és egy világgazdasági válság bajaival terhelt mindennapokban különösen fontos a “ne féljetek!” krisztusi üzenet, hiszen

bárhol éljenek az emberek a nagyvilágban, napjainkban alapos okuk van az aggodalomra.

Az Országgyűlés elnöke szerint “a mai léleksorvasztó időkben, amikor a nyugati világban az embereket el akarják idegeníteni istenüktől, hazájuktól, családjuktól, amikor az embert olyan meghasonulásba akarják kergetni, hogy

a végén már azt sem tudja magáról, hogy fiú-e vagy lány,

hogy ne tudjon többé különbséget tenni az igaz és a hamis, a jó és a rossz között, ilyen időkben különösen fontos Szent István király öröksége“.

Európa minden államára és minden államalkotó nemzetére

“kemény politikai és gazdasági önvédelmi küzdelem vár“

— jegyezte meg. Kövér László szerint a tét, hogy “a kevesek magánérdekén alapuló, jellemzően Európán kívüli, globális magánhatalmak önkénye vagy a sokak közérdekét képviselő európai nemzetállamok demokratikus együttműködése fogja-e irányítani az európai emberek életét a 21. században“.

Azt mondta, ebben a küzdelemben “a magyarok meg fogják őrizni a legfőbb szabadságukat, vagyis megőrzik a nemzetét szolgáló és oltalmazó, önrendelkező magyar államot“. Emlékeztetett arra, hogy “háború tombol a szomszédban“, százhoz közelít a harcoknak áldozatul esett kárpátaljai magyar honfitársak száma.

Úgy fogalmazott, Európa újra találkozik “az elfeledett hadikarácsonyok nyomorával, a kétségbeeséssel és az egzisztenciális kiszolgáltatottság szörnyű érzésével“. Felforrósodott a Balkán, nincs béke sem Észak-Afrikában, sem a Közel-Keleten, és a Távol-Keletről is aggasztó hírek érkeznek.

“Nem lehetnek kétségeink: nehéz idők következnek“

— tette hozzá.

Az ezeréves úton végigtekintve látható, hogy Szent István örökségével felvértezve “meg tudtunk maradni a szálfaroppantó időben is” — mondta a házelnök. Az ellenzéki politikusokat előszeretettel büntetgető Kövér kiemelte, ilyen időkben különösen fontosak az országalapítónak “a szeretet gyakorlása vezet el a legfőbb boldogsághoz” intelme.

Szabó Gellért (VJG), Szentkirály polgármestere elmondta: a jubileumi találkozó mottójául Berzsenyi Dániel “Nem sokaság, hanem Lélek” gondolatát választották. A szentmisén és az istentiszteleten is arról a lélekről volt szó, amely egybekovácsolja és egyben tartja a magyarokat. “Arról a lélekről, amely Szent István királyt is vezette” — tette hozzá.

Felidézte, a település két templomát 1901 decemberében és 1902 júniusában szentelték fel. A község lakói a 120 éves épületek mellett nyáron egy másik évfordulóról is megemlékeznek: Szentkirály-puszta 1952. január 1-jén vált közigazgatásilag önállóvá, Lászlófalva néven. A község eredeti, ősi nevét, Szentkirályt harmincöt éve, 1987. augusztus 20-a óta viseli.

Az ünnepség vasárnapi programjai a katolikus templomban ünnepi szentmisével, majd a református templomban ünnepi istentisztelettel kezdődtek. A találkozó végén a Szent Király Szövetség tagtelepüléseinek képviselői emlékszalagot tűztek Szentkirály község zászlajára, majd koszorúkat helyeztek el a Szent István-szobornál.

A főként a szentkirály elnevezést tartalmazó települések1996-ban Csíkszentkirályon találkoztak először. Rá egy évre, 1997. augusztus 15-én, Szent István fejedelemmé választásának 1000 évfordulója alkalmából Magyarországon írták alá azt a megállapodást, hogy megalakítják a Szent Király Szövetséget.

A Szent Király Szövetség magyarországi tagtelepülései: Bakonyszentkirály, Kerkaszentkirály, Királyszentistván, Porrogszentkirály, Rinyaszentkirály, Szabadszentkirály, Szentistván, Szentistvánbaksa, Szentkirály, Szentkirályszabadja, Szombathely-Szentkirály. Erdélyből Csíkszentkirály, Kalotaszentkirály, Marosszentkirály, Sepsiszentkirály, Székelyszentistván, Székelyszentkirály, Felvidékről pedig Királyfiakarcsa, Sajókirályi, Sajószentkirály és Vágkirályfa tagja a szövetségnek.

(MTI korrigálva)
Ezt olvassa mindenki:
Jogerősen elítélték mert rágalmazta Lázár Jánost 
Varga Judit vészjósló beszéde: kilátástalannak tűnik az EU jövője 
Tananyag lett Pataky Attila - ezt is megértük 
Olyan videó került elő A Hit Gyülekezetéről amit mi nem akartunk látni... De lehet Önnek tetszeni fog... 
Külföldi kéz: nem akármit építhetnek az osztrákok a Balaton közvetlen partján - nemzetközi botrány 
Nem tudunk annyit adózni amennyit loptok - közleményben mentek neki a kormánynak 
Megdöbbentő képsorok egy lényegében kirabolt országról - a rendszerváltás után évtizedekkel... 
Érdekes: nem akárhol tűnt fel a nő aki anno Orbánnal beszélgetett mint külföldön élő magyar 
Pofátlanság teteje: Elütött egy rendőrt, majd el akart hajtani a magyar nagykövet 
Kitört a botrány: Tarlós azon gondolkodott, hogy feljelenti Karácsony Gergelyt - Kénytelen vagyok úgy ... 
Borkai Zsolt fia magyar válogatott lett: Édesapám nagy példakép a számomra, de soha nem szólt bele, mivel foglalkozzak – 
2011 óta tart a fideszes maszatolás, a menekülés a felelősség alól - Teljes bontásra ítélték Rogán haverjának villáját 
Mint a királyok: két repülőgéppel ment a nyomorgó afrikai országokba Szijjártó 
Nem akárhol sült el egy magyar rendőr fegyvere - most kiderült milyen büntetésre számíthat 
Baj van: egy időutazó férfi szerint 2023-ban a Földön a hatalmat földönkívüliek veszik át - de ez még nem minden 
Zsigmond Barna Pál szerint a magyar emberek döntöttek úgy, hogy nem akarnak migránsokat az országban 
Honvédségi helikopteren reptették az Orbán Viktorral interjúzó riportert - a részletek 30 évre titkosak 
Óriási botrány: Jegyzőkönyvet hamisítottak a polgármesterek, így akarták átverni a számvevőszéket 
Ön rábízná Orbánra az uniós támogatások elosztását? - érdekes válaszok születtek 
Szijjártó szerint erdélyi kérte a magyar kormánytól, hogy segítsen: 70 milliárd forint támogatás jutott eddig 
Kiderült mennyi pénz pihen Áder folyószámláján 
Nagy Feró megsértődött - korábbi pártjában kioktatták, hogy maradjon csak a zenénél 
150 ezer forintot tettünk a borítékba - mondta a fiát gyászoló édesanya 
Nem hiszed el, mi derült ki a Szent István Gimnázium tanárait fenyegető férfiról 
Kitört a botrány: Majka állítja, cenzúrázták a Heti Hetesben, Farkasházy Tivadar szerint a rapper hazudik 
Orbán legdurvább lépése - több nemzetközi repülőteret hozna létre a kormány vidéken 
Döbbenetes módon oldanák meg, hogy ne fagyjanak meg a dolgozóik télen - ha nem látjuk nem hisszük el 
Bajban a Fidesz? - A nyomozati iratokban konkrétan megnevezik Rétvári Bencét, az Emmi államtitkárát.... 
Sírva röhögött a nagykövet, miután Ferenc pápa egy magyar témájú viccet lőtt el 
Erre van igény: Gáspár Zsolti és az ábécé: Nem tudom, melyek a mássalhangzók és a magánhangzók 
Tanúvédelmi program védi azt a magyar állampolgárt, aki Magyarországon elsikkasztott uniós pénzek külföldre juttatásában, futárként működhetett közre 
2010 óta 786 százalékkal nőtt a parlamenti képviselők átlagvagyona - sőt... 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2022. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Nem szerepel a vendégház a vagyonnyilatkozatban mert csak a telek az övé, az épület nem - ez kemény
Ezt még nézni is kellemetlen: figyeld Gubás Gabi arcát mikor összefut Dobrev Klárával - mindent elárul
A Forbes listája alapján Mészáros Lőrinc is bekerült a világ leggazdagabb emberei közé - elképesztő sikertörténet alig pár év alatt
Már külföld is figyeli a világ legügyesebb gázszerelőjét - már négyszer gazdagabb, mint Mick Jagger
Szijjártó szerint visszataszító amit az EU csinál: szerinte az uniós pénzek járnak, nem csak úgy ide pottyannak az égből
Mit keresett Schobert Norbi a Tiborcz kastélyban? - még posztolt is róla
Olyan hírek jöttek a román nyugdíjakról aminek Orbán nem fog örülni
Hiába a TB, rengetegen mennek magánorvoshoz - íme az árak, mélyen kell a zsebbe nyúlni, ha kikerülné a kórházi váróslistákat
Rétvári Bence szerint 2010-hez képest csaknem háromszorosára nő a családok támogatására fordított összeg
Szinte meghajolnak Orbán előtt - széles mosollyal köszöntik, ha meghallják Orbán nevét
Az eddigi legelvetemültebb Orbán rajongóra bukkantak: Orbán Viktor volt az egyetlen..
Kiderült, hogy hány fős TEK-es testőrség védi Szijjártót és mennyiért - elképesztő
Kocsis Máté azért haragszik Gyurcsányra, mert az édesanyját gumilövedékkel és füstgázzal támadták 2006-ban
Fotót közöltek a fideszes hölgyről aki megütött egy ellenzéki politikust
Új pozíciót kapott a saját magának is lakást osztó egykori várgondnok
Ha ezt külföld meglátja: Rongyrázós klip helyszíne volt a fideszes luxuskastély
A magyar társadalom 75 %-a szegénynek számít - Magyarország az EU tagállamai között az utolsó előtti helyen áll