THE HUNGARIAN TIMES
szerda Magyarország Budapest
Szijjártó szerint visszataszító amit az EU csinál: szerinte az uniós pénzek járnak, nem csak úgy ide pottyannak az égből
Egy nagy nemzetközi lobbihálózat nyomásgyakorlása áll a magyar gyermekvédelmi törvénnyel szembeni támadás mögött - mondta a külgazdasági és külügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott, az Európai Bizottságnak alapvetően egyetlen nagy problémája van a szóban forgó jogszabállyal, mégpedig az, hogy "innentől kezdve világossá vált, hogy az LMBTQ-aktivisták nem mehetnek be az iskolákba, óvodákba és nem beszélhetik tele kényük-kedvük szerint a magyar gyerekek fejét". "Nem fejthetnek ki nekik olyan propagandát, amely a nem megváltoztatására vagy a homoszexualitás népszerűsítésére irányul" - húzta alá.

A tárcavezető hangsúlyozta, az Európai Bizottságnak és a liberális mainstreamnek ez a baja a törvénnyel, "persze ezt így nem lehetett leírni, ezt másként kellett megformulázniuk, és ezért írtak végül 54 oldalt". Szijjártó Péter elmondta, "régóta lelepleződött a liberális mainstream, ők a demokrácia definíciója alatt azt értik, hogy minden úgy történik, ahogy akarják". "Az is világossá vált az elmúlt években, hogy ők nem demokraták, mert a demokrata elfogadja, ha valakinek más véleménye van, azt tiszteletben tartja, megpróbálja megérteni és érvelni próbál a saját maga álláspontja mellett" - fejtette ki a miniszter.

Kiemelte, a "liberális mainstream ehhez képest abszolút véleményhegemóniára törekszik, egyfajta véleményterrort hoztak létre: ha valaki nem ért egyet velük valamilyen kérdésben, akkor azt azonnal kirekesztik, olyan típusú jelzőkkel illetik, amelyek abszolút szalonképtelenné teszik az adott álláspontot és annak képviselőjét". "Egyet lehet velük érteni, akkor elfogadnak, ha nem értesz velük egyet, akkor kirekesztenek. Ennyit az ő demokráciafelfogásukról és a toleranciafelfogásukról" - tette hozzá Szijjártó Péter.

A politikus beszélt arról is, hogy a "brüsszeli intézmények nem átallnak zsarolásra használni európai uniós forrásokat, ezért is kell mindent megtenni annak érdekében, hogy az európai pénzügyeket és az európai politikai ügyeket soha senki ne keverhesse össze". Elmondta, "ez azért is visszataszító, mert ezek az európai pénzügyi források nem a brüsszeli bürokraták munkája nyomán állnak elő, ezek nem idepottyannak az égből", hanem az európai gazdasági teljesítmény alapján jönnek létre, amelyet az európai adófizetők, köztük a magyar emberek állítanak elő.

Az európai források előállításában a magyar emberek éppen úgy részt vesznek, mint a luxemburgiak, a németek, a franciák vagy éppen a spanyolok - emelte ki. Szijjártó Péter szerint ezért nem szabad úgy feltüntetni az európai uniós forrásokat, mintha azok a "nyugat-európai barátaink jófejségének eredményeként jöttek volna létre, mintha azok egyfajta könyöradományok lennének vagy humanitárius segélyek".

A miniszter aláhúzta, a magyar gazdaság teljesítménye az uniós források nélkül is jelentősen növekedni fog, a kormány minden erővel azon van, hogy megcsinálja az 5,5 százalékos gazdasági növekedést, és a gyermeket nevelő magyar családoknak jövőre visszaadja az idén befizetett személyi jövedelemadót.

Kijelentette, a gazdaság újraindításának felgyorsítását teljesen függetlenül kell kezelni az európai forrásoktól, hiszen teljesen új gazdasági időszámítás kezdődött a világjárvány miatt. Ebben a korszakban hatalmas verseny indult annak eldöntésére, ki tartozik a nyertesek közé, ki tudja a lehető legtöbb beruházást magához vonzani, hiszen a beruházások hoznak létre munkahelyeket, amelyek növelik a gazdaság teljesítményét - mondta a tárcavezető.

Hangsúlyozta, "nekünk most arra kell koncentrálni, hogy a magyar szabályok, magyar körülmények legyenek a lehető legjobbak a beruházások vonzása szempontjából", ezért fontos az a 29 döntés, amelyet a kormány elfogadott a gazdaság újraindításáért felelős operatív törzs javaslatára. "Ezek biztosítják, hogy a magyar gazdaság tudjon a leggyorsabban újraindulni Európában, ezáltal mi ennek az új világgazdasági korszaknak egyértelműen a nyertesei közé tartozzunk" - jelentette ki Szijjártó Péter.
Ezt olvassa mindenki:
Már külföld is figyeli a világ legügyesebb gázszerelőjét - már négyszer gazdagabb, mint Mick Jagger 
Németh Szilárd kiakadt: Ezért akarnak térde kényszeríteni? Európa legsikeresebb országát? - az Unión kívül van élet 
Hivatalos: az EU legkorruptabb országa lettünk - elképesztő jelentés 
Nemzetközi botrány: A szlovákok törvénymódosítást kezdeményeznek Orbánék miatt - ilyen még nem volt 
Orbán legdurvább húzása: Törvénybe írják, mennyi pénzt kapnak a kormány alatt... 
Kamu programok, kamu beszélgetések, gyerekek és 44 milliós közpénz - elképesztő pazarlást lepleztek le 
Durva adatok: a magyar kormány lett a legdrágább, és a legköltségesebb az egész Európai Unióban 
Bokros Lajos egy nagyon erős képet tett közzé Orbánról 
A románok nekimentek az Orbán kormánynak - Magyarország felvásárolja Erdélyt 
Kikerült Orbán Viktor és Fásy Ádám magánlevelezése 
Kitört a Tarlós botrány: egy érvénytelen ajánlatot hirdetett nyertesnek - jogerős ítélet 
Holland közszolgálati TV: hogyan lesz valakiből Magyarországon közellenség... 
Szijjártó emberére akadt: ki kell adnia a titkosított kínai hitelszerződést 
Kitört az EU-s lista botrány: Uniós támogatást vettek fel a fideszes fejesek vendégházépítésre, majd beköltöztek 
Jogerős ítélet szerint Handó Tünde egyértelműen visszaélt jogával 
Tóth Gabi most keményen visszaszól a kommentelőknek? Nem akármire készül 
Elképesztő látvány: óriási helyreigazítást tett közzé a kormánylap - valótlanul híreszteltük... 
Rengetegen kifognak akadni ezen: Varga Judit oktatási központot adott át Szabadkán 
A képen egy 28 férőhelyes bölcsődének kellene állnia 191 milliós EU-stámogatásból 
Nemzetközi botrány: Orbán Viktort alázzák egy népszerű amerikai sorozatban - durva 
Orbán Viktor uralkodóként gyakorolja a hatalmat - a legtöbb nyugati ország meg van döbbenve, miután a magyar ... 
A Fidesz alapító tagja: Eljön még az idő, amikor a Fidesz-tagságot ki fogják satírozni az emberek az életrajzukból 
Robbant a világ botrány: Négy magyar neve is előkerült az offshore vagyona miatt 
Van itt pénz: újabb egymilliárdos költség került elő -sport, sport, sport..... 
Újra belenézünk a politikusok zsebébe, de a sikkasztott pénzeket nem kell benne feltüntetni sajnos 
Novák Katalin elhagyja az országot - nem akárki hívta meg az országába 
"Akksigyárat Felcsútra" - rendőrök is megjelentek, balhé Nyíregyházán 
Tömegközlekedésen jelentek meg a rendőrök - hét feljelentés 
Ajjjjajajjjjaj - nem akármit kapott a 80 fős falucska...... és fel is avatták...... 
Orbán titkára válaszolt az Orbánt leribancarcozó polgármesternek - ezen röhög mindenki 
Kellemetlen - helyretették a rendőrök a TV2 riportját - nem a rendőrségtől származó, hiteles információkat, hanem 
Sokkoló ami Budapesten élő ázsiai családokkal történt 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Közzétették hány milliárdot költ taxira a közpénzből működő MTVA
Orbán eddigi legfontosabb találkozóján van túl - ennél szorosabb kapcsolat.....
Ideszóltak a németek, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi
Szijjártó elárulta ki az akinek Magyarország szívesen adna Nobel-békedíjat
Megszólalt Orbán rokona: A rendszer kiszolgálja, ha a maffiatagok szemet vetnek valaki más vagyonára
Tóth Gabinak több hónapig migrénje volt a budapesti levegőtől - de beszélt a hit megtartó erejéről, a haza, az otthon jelentőségéről...
Borul a korrupt rendszer: Érvénytelenítették a folyamatban lévő bírósági végrehajtói pályázatokat
Miért állítják a szlovének, hogy Négymilliárd forintnyi euró ment Magyarországról szlovén médiacégekbe?
Kattan a bilincs: Volt itt a városban néhány érdekes végrehajtás
Ebből botrány lesz: Ki a hét végrehajtó, akik 884 milliót fizethettek a kinevezésükért?
Toshiaki Hasebe szerint meg kell tanulni együttműködni a külföldi piacokon a magyar cégeknek...
Na ez kiverte a biztosítékot: bibliai idézettel kéri számon a képviselőn az ártatlanság vélelmét a magyar polgármester....
Fonyódi végrehajtó kezén kattant a bilincs - marad is letartóztatásban
Gigantikus Fdiesz botrány: eltűnt 1 milliárdnyi közpénz, a rendőrség is nyomoz
Letelepedési kötvénnyel mentek neki Orbánnak: Európa első, és máig egyetlen embercsempész miniszterelnöke
Botrány: Bíró Icát is kisemmizte a lecsukott végrehajtó - Bementem a bankomba, ott derült ki, hogy ...
Nem vették őrizetbe Völner Pált, szabadlábon sétálgathat