THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Kásler: Olyan személyek gyilkosoznak le, akiket vagy akik családtagjait gyógyítottam az onkológián
A miniszter a Demokratának adott interjúban elmondta, hogy szerinte az ellenzék csak azért támadja, mert komoly érdeksérelmeket okozó átalakítások kezdődtek az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában.

Kásler az interjúban úgy fogalmazott, az ellenzék célja a kormány megbuktatása, bármi áron, ezért hol az egyik, hol a másik minisztert támadják, gyalázzák. A kórházi ágyak felszabadítását ismét azzal magyarázza, a legrosszabbra kellett készülni, hogy akár a magyar emberek tíz- vagy százezreit tudják folyamatosan gyógyítani. Kásler ugyanakkor azt csúsztatásnak nevezi, hogy ki kellett üríteni ágyakat.

"Ilyen utasítás soha nem hangzott el. A kezelés és az intenzív ellátás bővítésének a feltételeit kellett biztosítaniuk"

- mondta.

A miniszter a hazaküldött betegekért az orvosokat teszi felelőssé. Mint mondta, az, hogy kit küld haza és kit nem az orvos, kizárólag a saját szakmai és emberi felelőssége akár van járvány, akár nincs.

"Nem a minisztérium döntött a betegek kezeléséről, hanem a szakmai kollégium, amelynek 62 tagozata van, mert ennyi orvosi szakmát tartunk nyilván. E grémiumok dolgozták ki azokat az ajánlásokat, amelyek alapján el tudta dönteni az orvostársadalom, melyik betegség kezelését lehet átmenetileg elhalasztani, és melyikét nem. (…) Az orvostársadalom döntő többsége hősiesen helytáll, köszönet érte. De vannak közöttünk olyanok, akik nem szimpatizálnak a kormánnyal, és ha módjuk van rá, annak hangot is adnak, akár anonim módon, az ellenzéki pártokon és a sajtón keresztül"

- fejtette ki Kásler.

A miniszter szerint az általa elküldött kórházigazgatók olyan hibákat követtek el, hogy neki mérlegelési lehetősége sem volt. A jövőről azt mondja, mivel ismeretlen a vírus, nincs védőoltás, elfogadott ellenszer, terápia, így továbbra is a legrosszabbra kell készülni, és aszerint lépni. Minden előfordulhat.

Kásler okoskodásnak nevezi a kritikákat, hisztériának a maszkok és a lélegeztetőgépek állítólagos hiányát és azt mondja, politikai alapon támadja az ellenzék. Erős túlzásnak tartja, hogy mindent rajta kérnek számon.

A miniszter azt mondta a lapnak: nem érzékeli, hogy le kellene mondania, utalást sem tapasztal arra, hogy Orbán Viktor kormányfő a támadások miatt neheztelne rá, arra pedig még büszke is, hogy a kormányt rajta keresztül próbálják támadni.

"Nem én vagyok az első, de nem is az utolsó, akit célkeresztbe állítanak. Igaz, kedvükre való engem támadni, mert megvallottan keresztény és nemzeti elkötelezettségű vagyok. Olyan személyek gyilkosoznak le, akiket vagy akik családtagjait gyógyítottam az onkológián. Ez szellemi alvilág, nem foglalkozom vele. Egész életemben fegyelmezett és tudatos ember voltam, a szeretteim és a nemzetem iránti felelősség mellett a hivatásom kötelez. Nem hagyom, hogy provokáljanak, hogy kizökkentsenek a lelki nyugalmamból" - jelentette ki.

Forrás: ATV
Ezt olvassa mindenki:
Mélyrepülésben Orbán: Már a szavazók fele sem támogatja a Fideszt 
Érdekes ami a Fertő tóval történik - Válaszokat követelnek Lázár Jánostól egy beruházás ügyében 
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát 
Gyönyörű dolgokat üzent neked is Novák Katalin a csíksomlyói búcsúból 
Mire készül Lázár János? - Titokzatos fotót posztolt 
Sértődés adásban: egyszeren felállt a politikus és elviharzott.... 
Két év börtönre ítélték az ellenzék politikusát de az ügyészség sokkal szigorúbb büntetést akar 
Elképesztő: Gigantikus jutalmat kapott a fideszes vezetés Dunakeszin... nézd meg mennyit kaptak... 
Veszélyes játék: A kormányváltással viccelődött, majdnem megbuktatták, de mégis megúszta... 
Na neee: vizsga helyett Orbán Ráhelt kapták "ajándékba" a hallgatók 
Minden eddiginél nagyobb kampányt indít Orbán: Te is találkozhatsz vele az utcán... 
Bejött Orbán terve: kiderült hány ezer fiatal csatlakozott a a Honvéd kadét programhoz 
Így még nem láttuk: Szijjártó önmagából kifordulva üvöltözött szerbül 
Súlyos dolgok derültek ki Borkai Zsolt jachtos ügyvédjéről 
Kiakadtak a lakosok Mészárosékra: fákat vágtak ki a Duna-parton, természetvédelmi területeken is megbolygatják a növényzetet 

Megtörtént: Orbán döntött a választási szabályok módosításáról 
Vlagyimir Putyin legfőbb támogatója tüntette ki Orbán Viktort - "felelős és elveihez hű állami vezető" 
Káosz az országban: Fellázadtak az orvosok egy magyar kórházban az új főigazgató ellen 
Borkai váratlanul kitálalt saját pártjáról - súlyos dolgokat állított a Fideszről 
Váratlan fordulat: Hihetetlen feladatot kapott az Adrián „jachtozgató” Borkai Zsolt 
Megjelent a magyarázat: közeleg Vlagyimir Putyin bukása 
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető 
Kapaszkodj meg: itt a Schadl botrány újabb érintettje 
Román tüntetők őrjöngtek Novák Katalin beszéde alatt 
Így még nem láttuk: bekeményített Novák Katalin, nem akárkit osztott ki 
Mi jön most? Szijjártó Péter bejelentette, amitől ismét lázadás törhet ki 
Ezt nézd meg: Vajna Timi búcsúzóul bődületes összeget akasztott le... 
Robbant a hír: Orbán váratlanul nyilatkozott 
Marsi Anikó szerint Isten férfinak teremtette őt, csak az Úr félúton meggondolta magát 
Videóval: Győzike rohamot kapott, ájultan feküdt a kamerák előtt 
Az év botránya: Az orosz állami tévében Putyin leváltását követelték 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

A Spar bejelentette az év akcióját: Komoly sorok alakulhatnak ki...
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? - nem akármi történt mielőtt börtönbe vonult
Mi történt? - Orbán furcsa indokkal bízott Varga Mihályra egy súlyos döntést
Nekimentek az önkormányzatok Pintérnek, egy újabb hirtelen jött ötlete miatt
Botrány: Súlyos dolgok derültek ki a Magyarországra menekített macedón bűnözőről
Mi folyik itt? Kirúgták az ATV és a Spirit FM népszerű műsorvezetőjét
Elszegényedett az ország? - mélyrepülésbe kezdtek a beruházások
Ilyen lesz a nyugdíj nemsokára: Kulcsfontosságú bejelentést tett Varga Mihály
Jön a boltmentes nap: Már a kormány előtt a....
Kapaszkodj meg: Több száz ágyat helyeznek át a magyar kórházakból
Nem várnak tovább: nem akárhova küld katonákat a NATO
Ilyen nincs: Stikában Magyarországra jön egy újabb akkumulátorgyár az eddigieken kívül
A Fidesz portál nem akármit állít arról, miért költözött el Orbán Ráhel és férje Magyarországról - sokkoló
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról
Elítélték azt a férfit, aki segítségnyújtás helyett gúnyolódott négy haldokló rendőrön
Olyan videó került elő A Hit Gyülekezetéről amit mi nem akartunk látni... De lehet Önnek tetszeni fog...
Mi jöhet még? Vlagyimir Putyin név szerint említette Magyarországot!