THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Durva táblázatot tett közzé a Korrupciókutató Központ : Orbán, NER, pályázatok
Az egész NER-korszak egyik legfontosabb, a G7-en megjelent cikkében néhány statisztikai adatsor és pár ékegyszerűségű ábra segítségével mutatja be Tóth István János, a Korrupciókutató Központ Budapest (CRCB) igazgatója a rendszer működésének egyik alapját.

Cikke elején Tóth arról ír, hogy a korrupciós kockázatok egyik fontos mutatója, hogy egy adott országban a közbeszerzési pályázatok mekkora részére érkezik csak egy ajánlat.

Az Unió által tolerált szint 20 százalék alatti, Magyarországon ma az EU adatai szerint ez 39 százalék, vagyis a duplája.

De egy pályázónak kedvezni természetesen úgy is lehet, hogy az ennyire feltűnő elintézés helyett például indulnak mellette megbeszélt kamuellenfelek is.

Tóth szerint ezért érdemes mást is megfigyelni, például azt, hogy hányszor indult és nyert, valamint hányszor veszített egy-egy cég a közbeszerzési piacon.

“Ha a piacra jellemző középértékhez képest kiugróan magas ez az arány, az valamilyen anomáliára mutathat rá. Ennek megfigyeléséhez pedig az szükséges, hogy adataink legyenek a közbeszerzésekről: nem csupán arról, hogy egy cég hányszor nyert verseny nélkül, hanem arról is, hogy hányszor veszített, sőt arról is, hogy milyen a nyert/vesztett tenderek aránya egy-egy ajánlatkérő esetében. Ha ez az arány egy ajánlatkérő által kiírt tenderek és egy, e tendereken induló cég esetében egyaránt különösen magas, akkor ezt már az anomáliára vonatkozó határozott jelzésnek vehetjük.”

A gyakorlati, szemléletes példák sorát Tóth az Elios Zrt.-vel, Orbán miniszterelnök veje, Tiborcz István korábbi vállalkozásával kezdte.

Már az az adat is tanulságos, hogy 2011 és 2020 között az Elios és jogelődje nyerési esélye 1,26, míg a piacán szereplő többi cég medián nyerési esélye 0,46, vagyis annak alig több mint harmada volt.

De Tiborcz a vizsgált időszak felénél, 2015-ben a sajtóbotrányok és az uniós vizsgálat hatására eladta a tulajdonrészét. Tóthék ezért külön megnézték, hogy mi rejlik az átlag mögött, vagyis hogy miként teljesített az Elios az Első Vejjel és nélküle.

Amíg Tiborcz tulajdonos volt, a nyerési esély 1,97 volt, nélküle ez 0,18-ra, vagyis kevesebb mint az egytizedére esett vissza. Ez a vetélytársak 0,46-os átlagának is csak töredéke. Vagyis az Elios az Orbán-klán támogatása nélkül szó szerint elhullott a közbeszerzési piacon.

A Korrupciókutató Központ Budapest ezután még három példát elemzett ki részletesen: Simicska Lajos, a Szijjártó Pétert jachtoztató Szijj László és Mészáros Lőrinc cégeiét.

Mind a három esetben igen hasonló minta rajzolódott ki: a NER kezdete, vagy az adott cég NER-es átvétele előtt a vállalkozás a vetélytársak átlaga környékén teljesített a közbeszerzéseken, a rendszerkegyelt tulajdonossal a teljesítmény azonnal többszörösére ugrott, ha pedig a tulajdonos kiesett a pixisből, a sikeres pályázatok aránya annyira lezuhant, hogy az átlagot sem érte el.

Ez történt Szjjj László cégeivel (a rózsaszín oszlop az oligarcha cégeinek NER-kor előtti átlaga, a narancssárga a NER alatti, a kék pedig a konkurencia NER alatti teljesítménye):

És kísértetiesen ilyen képet mutat egy konkrét vállalkozás, az Euro Generál Zrt. nyerési esélye mielőtt és miután Mészáros Lőrinc tulajdonos lett.

Simicska Lajos cégei esetében annyi az árnyalatnyi eltérés, hogy ezek a NER előtt kicsivel erősebben szerepeltek, mint a vetélytársaik átlaga a NER alatt. De a második Orbán-kormány hatalomra jutásától kezdve ezeknek is sokszorosára ugrott a sikerességi aránya, hogy a G-nap múlva ez a piaci átlag töredékére zuhanjon.

Az elemzés legfontosabb statisztikai következtetése összefoglalóan az, hogy

“Ha egy cégre számítjuk ezt az arányt, és eltekintünk attól, hogy az adott cég hány közbeszerzésen indult vagy hányat nyert meg, akkor több mint hétszer nagyobb nyerési eséllyel nyert egy cég, amikor „nyeregben volt”, azaz a NER-es korszakában, mint előtte vagy utána. Ezt a hétszeres növekedést tekinthetjük a NER egy cég nyerési esélyére gyakorolt hatásának is.”

Nézd, milyen jól mutat ez egy konkrét példán, a Mészáros Lőrinc öccse, Mészáros János által megvett Herceghalom Interat Zrt esetében:

A NER-faktor a tenderek számával kalkulálva is brutális:

"Ha számításba vesszük a tenderek számát is, amelyeken e cégek elindultak, akkor azt kapjuk meg, hogy átlagosan egy tendernél, amelyen egy NER-közeli cég elindult és nyert, milyen erősségű volt ez a hatás. Ekkor közel háromszoros növekedést kapunk."
Ezt olvassa mindenki:
Nem akármilyen megtiszteltetés érte Matolcsy Györgyöt - ez nem semmi 
Vége mindennek? Felmondták a szerződést a kormánykedvenc céggel, a végrehajtást is elindították ellenük 
Orbán rájött hogyan győzhet? - Meglepő dolgot léphet a kormány az EU ellen 
Váratlan vallomás: Orbán a visszavonulásáról beszélt 

Durva számok: kiderült mennyit is keres az átlag magyar... 
Orbán lépett: Megvan Magyarország új ellensége... 
Maga egy gazember!” – Bayer Zsolt nagyon durván begurult... 
Mélyrepülésben Orbán: Már a szavazók fele sem támogatja a Fideszt 
Érdekes ami a Fertő tóval történik - Válaszokat követelnek Lázár Jánostól egy beruházás ügyében 
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát 
Gyönyörű dolgokat üzent neked is Novák Katalin a csíksomlyói búcsúból 
Mire készül Lázár János? - Titokzatos fotót posztolt 
Sértődés adásban: egyszeren felállt a politikus és elviharzott.... 
Két év börtönre ítélték az ellenzék politikusát de az ügyészség sokkal szigorúbb büntetést akar 
Elképesztő: Gigantikus jutalmat kapott a fideszes vezetés Dunakeszin... nézd meg mennyit kaptak... 
Veszélyes játék: A kormányváltással viccelődött, majdnem megbuktatták, de mégis megúszta... 
Na neee: vizsga helyett Orbán Ráhelt kapták "ajándékba" a hallgatók 
Minden eddiginél nagyobb kampányt indít Orbán: Te is találkozhatsz vele az utcán... 
Bejött Orbán terve: kiderült hány ezer fiatal csatlakozott a a Honvéd kadét programhoz 
Így még nem láttuk: Szijjártó önmagából kifordulva üvöltözött szerbül 
Súlyos dolgok derültek ki Borkai Zsolt jachtos ügyvédjéről 
Kiakadtak a lakosok Mészárosékra: fákat vágtak ki a Duna-parton, természetvédelmi területeken is megbolygatják a növényzetet 

Megtörtént: Orbán döntött a választási szabályok módosításáról 
Vlagyimir Putyin legfőbb támogatója tüntette ki Orbán Viktort - "felelős és elveihez hű állami vezető" 
Káosz az országban: Fellázadtak az orvosok egy magyar kórházban az új főigazgató ellen 
Borkai váratlanul kitálalt saját pártjáról - súlyos dolgokat állított a Fideszről 
Váratlan fordulat: Hihetetlen feladatot kapott az Adrián „jachtozgató” Borkai Zsolt 
Megjelent a magyarázat: közeleg Vlagyimir Putyin bukása 
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető 
Kapaszkodj meg: itt a Schadl botrány újabb érintettje 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Román tüntetők őrjöngtek Novák Katalin beszéde alatt
Így még nem láttuk: bekeményített Novák Katalin, nem akárkit osztott ki
Mi jön most? Szijjártó Péter bejelentette, amitől ismét lázadás törhet ki
Ezt nézd meg: Vajna Timi búcsúzóul bődületes összeget akasztott le...
Robbant a hír: Orbán váratlanul nyilatkozott
Marsi Anikó szerint Isten férfinak teremtette őt, csak az Úr félúton meggondolta magát
Videóval: Győzike rohamot kapott, ájultan feküdt a kamerák előtt
Az év botránya: Az orosz állami tévében Putyin leváltását követelték
A Spar bejelentette az év akcióját: Komoly sorok alakulhatnak ki...
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? - nem akármi történt mielőtt börtönbe vonult
Mi történt? - Orbán furcsa indokkal bízott Varga Mihályra egy súlyos döntést
Nekimentek az önkormányzatok Pintérnek, egy újabb hirtelen jött ötlete miatt
Botrány: Súlyos dolgok derültek ki a Magyarországra menekített macedón bűnözőről
Mi folyik itt? Kirúgták az ATV és a Spirit FM népszerű műsorvezetőjét
Elszegényedett az ország? - mélyrepülésbe kezdtek a beruházások
Ilyen lesz a nyugdíj nemsokára: Kulcsfontosságú bejelentést tett Varga Mihály
Jön a boltmentes nap: Már a kormány előtt a....