THE HUNGARIAN TIMES
vasárnap Magyarország Budapest
Nem verték nagy dobra: nem akárkitől kapott kitüntetést Orbán miközben az EU...

A magyar nemzetvető kijelentette, “Oroszországhoz közelebb vagyunk”.

Beszámoltunk róla csütörtökön, hogy a szerb-magyar kapcsolatok “az eddigi legmagasabb szinten állnak”. Ennek okán, egynapos munkalátogatásra utazott Belgrádba Orbán Viktor kormányfő pénteken, Aleksandar Vucic, Szerbia elnökének meghívására, ahol kitüntetést vett át. Mindezt megerősítette az MTI-nek is Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtótitkára csütörtökön.

Orbán tárgyalást folytat Aleksandar Vucic szerb vezetővel, majd ezt követően adja át számára a szerb államfő a Szerb Köztársaság Érdemrendjét

“a Szerbia és Magyarország közötti békés együttműködés és baráti kapcsolatok fejlesztésében és erősítésében nyújtott kiemelkedő szolgálataiért”.

A sajtókommentárok arra hívták fel a figyelmet, hogy Belgrád és Budapest kapcsolatai az eddigi legmagasabb szinten állnak, nagyrészt a két vezető személyes kapcsolatainak és erőfeszítéseinek köszönhetően.

“Azt szeretnénk, ha az uniós szankciós politika megváltozna és ésszerűbb alapokra helyeznék” — mondta Orbán pénteken Belgrádban.

A kitüntetés átvétele után Orbán azt mondta: a szankcióknak az a természetük, hogy általában olyan helyeken döntenek róluk, amelyek biztonságosak és messze esnek attól az országtól, amellyel szemben kivetik őket.

“Könnyű szankciós politikát csinálni Párizsból, Brüsszelből, Madridból, de talán még Berlinből is” — fogalmazott, hozzátéve:

“mi azonban a szankcionált országhoz, Oroszországhoz közelebb vagyunk”.

A magyar kormányfő úgy vélte, aki közelebb van, “mindig többet is szenved”, ezért semmi meglepő nincs abban, ha a magyar nézőpont radikálisan eltér a brüsszelitől.

“Ráadásul szankciót az erős szokott kivetni a gyengébbel szemben, de most »mi, európaiak, akik energetikai törpék vagyunk, vetünk ki szankciót egy energetikai óriással szemben«, ami teljesen szokatlan jelenség a történelemben”

— magyarázta Orbán.

Kifejtette: “nekünk nagyon komoly károkat okoznak ezek a szankciók, ezek nekünk rosszak, fájdalmasak, rengeteg pénzbe kerülnek, és azzal fenyegetnek, hogy a sikereink egy tekintélyes részét, amit az elmúlt tíz évben elértünk, felemésztik”. Ugyanis azzal, hogy az energia ára az égbe szökött, “a külkereskedelmi mérlegünk elromlik”, és akkor “elromlik a fizetési mérleg is” — jelentette ki.

Közölte: tehát az a szankció, amit ma “a nyugatiak kitaláltak”, nem szolgálja Magyarország érdekét,

“sőt rendkívül súlyos veszedelmet jelent a számunkra”.

“Az egészben pedig az a leginkább aggasztó, hogy »miközben megyünk bele az egyre súlyosabb gazdasági válságba«, teljesen nyilvánvaló, hogyha a szankciókat hatályon kívül helyeznék, a helyzet azonnal javulna”

— vélekedett Orbán.

Hozzátette: tehát nemcsak arról van szó, hogy “egy nagy, fájdalmas intézkedéssorozatot szenvedünk el”, hanem, hogy egyetlen mozdulattal ezt vissza lehetne csinálni.

Közölte: ezért mindig amellett fog érvelni, hogy olyan szankciókat ne alkalmazzon az Európai Unió, amelyek itt, Közép-Európában, jobban fájnak, mint annak, akivel szemben alkalmazzák.

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott, Magyarországról szóló jelentéséről Orbán kérdésre válaszolva azt mondta:

“csak azért nem nevetünk rajta, mert már unjuk;

ez egy unalmas vicc, harmadszor vagy negyedszer csinálják, hogy elfogadnak az Európai Parlamentben Magyarországot elítélő határozatot”.

Elismételte: “először még azt hittük, hogy ennek van jelentősége, de most már csak viccnek tekintjük”.

Megjegyezte: “az európai baloldal elfoglalta az Európai Parlamentet”, és “a mi egykori pártszövetségünk”, az Európai Néppárt is folyamatosan balra csúszik. A szavazati arányok pontosan mutatják ezt: a jobboldali pártok Magyarország mellett szavaztak, a baloldali pártok meg ellene — magyarázta el.

Orbán úgy látja, itt nem objektív ítéletalkotásról, hanem pártpolitikai támadásról van szó, amely nem az első Magyarország ellen. “Az elfogadott dokumentum színvonalát pedig egyszerűen csak politikai propagandának vagy pamfletnek minősítjük” — tette hozzá.

Orbán azt mondta: Magyarországon választások szoktak lenni, kialakul egy parlamenti többség, és ha a többség jobboldali, akkor az nem tetszik a baloldalnak, és “akkor intifádákat (az Izrael elleni palesztin felkelés) rendeznek az Európai Parlamentben”.

A kitüntetés átvételekor Orbán arról is beszélt, hogy az elismerést biztatásnak tekinti azért, amit ezután fog tenni a magyar-szerb barátság érdekében.

“Már Széchenyi István is megállapította, hogy Szerbia és Magyarország érdeke olyan szorosan összefonódik, hogy barátokká kell lenniük, amikor tehát a mostani magyar kormány a szerb-magyar barátságért dolgozik,

egy nagyon régi magyar felismerést teljesít”

— hangoztatta.

Orbán végezetül kijelentette: Magyarország egy olyan ország, amelynek Szerbiával barátságban kell lennie. “Van egy közös ügyük is, együtt kell megvédeniük Európa déli kapuját, ez egyszerre küldetése és felelőssége a két országnak” — fejtette ki a kormányfő.

Ezt olvassa mindenki:
Orbánnak reagálnia kell: Magyar Péter közölte, akár az ATV-ben is vitázna vele 
Novák Katalin máris a visszatérésére készül? érdekesen fogalmazott az egykori tanácsadója 
Ideszóltak külföldről, két óra múlva már TEk-esek térdeltek rajta - kiderült ki a férfi 
Durva: olyan területeken is munkálatok indultak amik nem is szerepelnek a kormányhatározatban 
Robbant a hír: megjelent a nyilvánosság előtt Putyin lánya , interjút adott 
Arról cikkez a Román sajtó, hogy Orbán 2,3 milliárd forintot küldött a sepsiszentgyörgyi focira 
VSquare: Orbán Gáspár az új Nemzetbiztonsági Tanács egyik ágáért felel 
70 milliárdot csoportosított át Orbán - határon túli intézmények, egyházak és sportszervezetek támogatása is érintett 
1,5 milliárdból épült hattyúhíd, kilátó és üvegfalú étterem Felcsúton 
Szintet lépett Tiborcz István - a magyarok vérplazmáján 18 milliárd forint nyereség folyik Dubajba 
230 milliós állami támogatásból készül Ákosról film 
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!” 
Lakosságcsere? - Semjén Zsolt végre elárulta, hányan kaptak magyar állampolgárságot - milliós nagyságrend 
Óriási pénzeső: Erdélyi program keretein belül jelentkezhetnek a magyar kormány-támogatásra 
Bayer Zsolt elszabadult: -Takarodjon haza!- 
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői 
Rendszeresen drogozott és ivott - börtönbe kerülhet a Fidelitas egykori alelnöke 
Beléptek a sikeres milliárdosok közé: Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata akkora nyereséget ért el ami páratlan... mutatjuk 
Nem akárki kapott 25 millárdos megbízást Rogán hivatalától - közismert arcok 
Nem akármit adtak át Karcagon: mi mindenre jó 4 milliárd forint.... 
A bruttó átlagkereset több mint 600 ezer forint Magyarországon - rengeteg magyar kapott év végi prémiumot ami.... 
Az év videója került elő - Összeverekedett két fideszes a kocsmában, az ütéseket kapó férfi lemondott 
Óriási bukás: Kiderült mekkora veszteséget termelt Orbán Ráhel Bababoltja - sokkoló számok 
Reagált a BKK a kerekesszékes utast és társát inzultáló buszsofőr ügyére - patkányak és hülyének nevezte... 
Kegyetlen betegség: szomorú hírt közölt Bruce Willis lánya 
Borított a cseh titkosszolgálat: Magyar politikusokat is pénzelhettek Moszkvából 
Kihúztak egy Mészáros nevű szereplőt a tartalomból, az ok elképesztő 
Kulcsfontosságú posztokat kaptak Rogán Antal bizalmasai 
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja 
Magyar bank botrány: óriási büntetés jogsértések miatt, itt a teljes lista 
Az év botránya: Videón, ahogy zacskóban viszik a korrupciós pénzt egy nagy, uniós pénzek lenyúlására szakosodott hálózat tagjai 
Rólunk beszél a világ - az orosz vezetést lenyűgözte Orbán Viktor viselkedése 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Így oldotta meg egy budapesti férfi, hogy többet ne parkoljanak a helyére - rendőrségi ügy lett belőle
Lázár János visszavenné az állami támogatást - 27 év után, végkielégítés nélkül rúgtak ki egy szakszervezeti vezetőt a Continental szegedi gyárából
Kitört a celeb botrány: durván nekimentek Ördög Nórának! - csak akkor oké a gyerekeket felhasználni, ha ezért pénzt kap
Előkerült egy bizalmas hírszerzési anyag: Orbán és a Kreml segítségét kérte titokban az egyik európai vezető
Na most van bajban Völner és Schadl: 10 vádlott már be is ismerte a bűnösségét, Ők megúszták kevéssel
Orbán Balázs: Lánczi Tamás egy szuverenitásvédelmi ombudsman, a szuverenitásunk záloga
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
Breaking: Magyarországra menekíttette a családját a világklasszis focista!
Az USA készültségben: Bombatámadással fenyegették meg a Donald Trump perében eljáró bírót
Nem viccel: Tárgyalása után, a bíróság előtt írt át egy Orbán plakátot a jogvédő aktivista
Óriási pénzmozgás az MVM-nél: milliárdos értékben kötött szerződéseket NER-közeli cégekkel és személyekkel
Jelentkezzen a tulaj! - Magyar politikusok sétáltak az utcán, és rengeteg pénzt találtak a járdán
Nem akármire bukkantak: Szűk helyre bekerített nagyvadakra vadászhatnak Mészáros Lőrinc vadaskertjének vendégei
Mindent is: Mészáros Lőrinc építheti 33 milliárdért a Közszolgálati Egyetem új campusát
350 ezer forintért pirosarany - a legdurvább beruházás amit idén látni fogsz!
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk
Megdöbbentő megrendelést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól Mészáros Lőrinc testvére