THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Hollik írása alapján 2010 előtt a küszöböt rágta minden magyar - bezzeg most....
Sokan nem akarják, hogy Gyurcsány Ferenc visszatérjen a hatalomba, ezt mutatja a Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióhoz csatlakozó több mint egymillió magyar ember is - fogalmazott a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában, melyben az Európai Parlament állampolgári jogi, bel- és igazságügyi (LIBE) bizottságának Magyarországra küldött tényfeltáró delegációjáról is beszélt.

Hollik István az előválasztásról úgy fogalmazott: Gyurcsány Ferenc mivel régóta nem tud már országgyűlési választásokat nyerni, ezért szervezett magának egy "kis házibajnokságot". A számok mind azt mutatják, hogy Gyurcsány Ferenc újra leuralta a baloldalt és tanulságosnak nevezte azt, hogy a Momentum utolsó helyezésével a baloldal megújítására tett kísérlet is megbukott.

Közölte: mindenki számára nyilvánvaló, hogy Gyurcsány Ferenc a baloldal vezetője és az is, hogy az előválasztásnak innentől már nincs tétje. Csak az a kérdés, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje Gyurcsány Ferenc felesége vagy Karácsony Gergely főpolgármester lesz, aki már több mint 17 éve dolgozik neki - mondta.

A 2022-es országgyűlési választás tétje azonban annál nagyobb lesz: bő fél év múlva két politika, a 2010 óta folytatott országépítés és Gyurcsány Ferenc politikája között kell választani - hangsúlyozta Hollik István. A Stop Gyurcsány! Stop Karácsony! petícióval szeretnének minden olyan embert elérni, aki egyetért abban, hogy nem szabad visszatérni a múlt politikájához. Elmondta: mindenkihez bekopogtatnak és nemsokára elindul az online kitöltési lehetőség is.

Kiemelte, míg a Fidesz-KDNP kormány adót csökkent a vállalkozásoknak, a baloldal emelte azokat. A baloldal elvette a családi adókedvezményt, az otthonteremtési támogatásokat, ezzel szemben a jobboldali kormány jövőre visszaadja a gyermeket nevelő szülőknek az általuk befizetett adót. A baloldal egyhavi nyugdíjat is elvett az idősektől és megemelték a rezsit, ezzel szemben a Fidesz-KDNP kormány visszaadja a nyugdíjasoknak a 13. havi nyugdíjat és olcsón tartja a rezsit. Ezzel az időseknek járó biztonságot garantálják - emelte ki.

Hollik István arra is kitért: Brüsszel nem fogja kifizetni a magyar vállalkozásoknak az európai színvonalú bért. Azt a magyar gazdaság tudja kitermelni és ezt csak munkaalapú társadalom építésével lehet megtenni akkor, ha egyre többen dolgoznak, van gazdasági növekedés, fogyasztás és ezáltal a vállalkozások tudnak fejleszteni, kapacitásokat bővíteni, új munkahelyeket létrehozni és radikálisan, dinamikusan béreket emelni - mondta.

Hollik István szerint az is világos, hogy Gyurcsány Ferencék Európai Egyesült Államokat akarnak, ezzel megszüntetve Magyarország szuverenitását. Emlékeztetett: 2010-ben Magyarország bár jogilag független volt, de ki volt szolgáltatva, mert az államadósság, az energiaszektor, a bankszektor nagy része külföldi kézben volt. Vissza kellett szereznünk a szabadságunkat és a kiküzdött szabadsággal Magyarország "képes jól élni" - tette hozzá.

"Nekünk az EU csak egy eszköz ahhoz, hogy a saját nemzeti céljainkat el tudjuk érni" - fogalmazott Hollik István, hozzátéve: ehhez erős Európára, nemzetek Európájára van szükség, nem pedig egy újabb birodalomra. Gyurcsány Ferencék viszont a "kritikátlan igazodás" és a "merjünk kicsik lenni politikája alapján" megint be akarnak hódolni, most éppen Brüsszelnek. De láttuk, hogy ez a politika 2010 előtt kudarchoz vezetett - jelentette ki.

A műsorban Hollik István kitért arra is: a LIBE-delegáció összetételét tekintve könnyű arra a megállapodásra jutni, hogy "a tények és a valóság nem zavarja meg a tisztánlátásukat". Megjegyezte: a delegáció tagja volt egy LMBTQ-aktivista mellett csupa olyan liberális politikus, akik folyamatosan támadják Magyarországot. Rámutatott arra: az eljárási szabályok szerint egy ilyen delegációnak az érintett tagállam európai parlamenti képviselője nem lehet a tagja, Donáth Anna liberális baloldali képviselőnek mégis megengedték ezt. Először a saját maguk által állított szabályokat kellene betartani és utána lehet elkezdeni vizsgálgatni más országok berendezkedését és jogállami helyzetét - vélekedett Hollik István.

Arról is beszélt: Deutsch Tamás meghívta a delegációt a CÖF kamionjához, amely a 2006-os október 23-i eseményeket mutatta be, mert ha volt Magyarországon jogsérelem, amikor durván sérült a jogállam, az 2006. október 23-án volt. Érdekes módon a bizottság erre a kiállításra nem volt kíváncsi - tette hozzá.

kép illusztráció forrás google
Ezt olvassa mindenki:
Mélyrepülésben Orbán: Már a szavazók fele sem támogatja a Fideszt 
Érdekes ami a Fertő tóval történik - Válaszokat követelnek Lázár Jánostól egy beruházás ügyében 
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát 
Gyönyörű dolgokat üzent neked is Novák Katalin a csíksomlyói búcsúból 
Mire készül Lázár János? - Titokzatos fotót posztolt 
Sértődés adásban: egyszeren felállt a politikus és elviharzott.... 
Két év börtönre ítélték az ellenzék politikusát de az ügyészség sokkal szigorúbb büntetést akar 
Elképesztő: Gigantikus jutalmat kapott a fideszes vezetés Dunakeszin... nézd meg mennyit kaptak... 
Veszélyes játék: A kormányváltással viccelődött, majdnem megbuktatták, de mégis megúszta... 
Na neee: vizsga helyett Orbán Ráhelt kapták "ajándékba" a hallgatók 
Minden eddiginél nagyobb kampányt indít Orbán: Te is találkozhatsz vele az utcán... 
Bejött Orbán terve: kiderült hány ezer fiatal csatlakozott a a Honvéd kadét programhoz 
Így még nem láttuk: Szijjártó önmagából kifordulva üvöltözött szerbül 
Súlyos dolgok derültek ki Borkai Zsolt jachtos ügyvédjéről 
Kiakadtak a lakosok Mészárosékra: fákat vágtak ki a Duna-parton, természetvédelmi területeken is megbolygatják a növényzetet 

Megtörtént: Orbán döntött a választási szabályok módosításáról 
Vlagyimir Putyin legfőbb támogatója tüntette ki Orbán Viktort - "felelős és elveihez hű állami vezető" 
Káosz az országban: Fellázadtak az orvosok egy magyar kórházban az új főigazgató ellen 
Borkai váratlanul kitálalt saját pártjáról - súlyos dolgokat állított a Fideszről 
Váratlan fordulat: Hihetetlen feladatot kapott az Adrián „jachtozgató” Borkai Zsolt 
Megjelent a magyarázat: közeleg Vlagyimir Putyin bukása 
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető 
Kapaszkodj meg: itt a Schadl botrány újabb érintettje 
Román tüntetők őrjöngtek Novák Katalin beszéde alatt 
Így még nem láttuk: bekeményített Novák Katalin, nem akárkit osztott ki 
Mi jön most? Szijjártó Péter bejelentette, amitől ismét lázadás törhet ki 
Ezt nézd meg: Vajna Timi búcsúzóul bődületes összeget akasztott le... 
Robbant a hír: Orbán váratlanul nyilatkozott 
Marsi Anikó szerint Isten férfinak teremtette őt, csak az Úr félúton meggondolta magát 
Videóval: Győzike rohamot kapott, ájultan feküdt a kamerák előtt 
Az év botránya: Az orosz állami tévében Putyin leváltását követelték 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

A Spar bejelentette az év akcióját: Komoly sorok alakulhatnak ki...
Mi történt Lagzi Lajcsi cégeivel? - nem akármi történt mielőtt börtönbe vonult
Mi történt? - Orbán furcsa indokkal bízott Varga Mihályra egy súlyos döntést
Nekimentek az önkormányzatok Pintérnek, egy újabb hirtelen jött ötlete miatt
Botrány: Súlyos dolgok derültek ki a Magyarországra menekített macedón bűnözőről
Mi folyik itt? Kirúgták az ATV és a Spirit FM népszerű műsorvezetőjét
Elszegényedett az ország? - mélyrepülésbe kezdtek a beruházások
Ilyen lesz a nyugdíj nemsokára: Kulcsfontosságú bejelentést tett Varga Mihály
Jön a boltmentes nap: Már a kormány előtt a....
Kapaszkodj meg: Több száz ágyat helyeznek át a magyar kórházakból
Nem várnak tovább: nem akárhova küld katonákat a NATO
Ilyen nincs: Stikában Magyarországra jön egy újabb akkumulátorgyár az eddigieken kívül
A Fidesz portál nem akármit állít arról, miért költözött el Orbán Ráhel és férje Magyarországról - sokkoló
Újabb megdöbbentő titkok derülnek ki a hatvanpusztai Orbán-birtokról
Elítélték azt a férfit, aki segítségnyújtás helyett gúnyolódott négy haldokló rendőrön
Olyan videó került elő A Hit Gyülekezetéről amit mi nem akartunk látni... De lehet Önnek tetszeni fog...
Mi jöhet még? Vlagyimir Putyin név szerint említette Magyarországot!