Nem szoktunk olvasói leveleket közzé tenni, kivéve ha valami miatt az nagyon megtetszik nekünk.
Többször teszünk közzé negatív visszajelzést mint pozitívat, mert úgy gondoljuk ha találunk építő jellegű sorokat egy-egy ilyen visszajelzésben akkor azt fel tudjuk használni.
A mostani levelet azért tesszük közzé, mert az abban sérelmezett dolgokra úgy gondoltuk nyilvánosan kell válaszolnunk... Reméljük a levél írója továbbra is olvasónk és sikerül picit megvilágítani neki a dolgokat egy másik szemszögből is.
De jöjjön először is a levél amit hétfő reggel még a szokásos kávénk előtt olvastunk: (a levélbe nem nyúltunk bele, azon nem javítottunk, bár nagy volt a kísértés, hogy egy helyesírás-ellenőrző alap funkció segítségével csiszoljunk rajta...)
Tisztelt szerkesztőség
régóta olvasom Önöket, igaz nem azért mert tetszik amit Orbán viktorral művelnek, hanem azért mert felfoghatatlan és egyben szórakoztató számomra, hogy menyire nem bírják elviselni, hogy az ország kétharmada a fideszt akarta.
Isten tudja milyen világ lenne ha gyurcsányné kezébe került volna az orszag, az unióban az egyetlen kormány a magyar amely megpróbálja mwgfékezn iaz árakat. Negatívként prbálják beállítani az árstoppot, közben az egyetlen kormány amelyik megm,erte ezt lépni
Nyugodjanak bele, hogy még hosszú évekig a Fidesz lesz hatalmon és nem tehetnek ellene semmit. Azt pedig ne felejsék el, hogy az orosz barátság nélkül már az önök szerkesztősége is megfagyott volna, de szép is lenne
Üdv: gabriella
|
- levél vége.

A levélből jól látszik, hogy Gabriella szeret békemenetre buszozni és ott begyűjteni az információkat.
(Utólagos engedelmével mi nagy betűvel írjuk a nevét mert jobban tiszteljük mint Ő saját magát...)
De legyünk korrektek és vegyük sorra az állításait:
Azt írja, nem tetszik amit Orbán Viktorral művelünk, de az igazság az, hogy mi nem művelünk vele semmit. Amikor az ellenzék részéről történik valamilyen korrupciós botrány vagy valamilyen melléfogás, azt ugyanúgy feltüntetjük (pl. legutóbb az MSZP képviselőjével kapcsolatban cikkeztünk - Valami bűzlik: tarol az MSZP-s képviselő a közbeszerzéseken). Ami történik nemzetközi fronton azt nem mi műveljük, hanem az elmúlt 12 év kormányzása teszi lehetővé... |

Az Ön másik felvetése, hogy az ország kétharmada a Fideszre szavazott... hát mi nem vagyunk matekzsenik, sokszor még a fizetés kontra kiadások problémáit sem tudjuk megoldani, de azt azért ki tudtuk számolni hogy a Fidesz által bezsebelt szavazatok közel sem az ország kétharmadát jelentik. A hibrid választási rendszerbe ne menjünk bele mert fájdalmasan száraz lenne a cikk... Számoljon picit utána, megvárjuk...
|
A "gyurcsánnyés" szakaszt nem nagyon értjük, figyelembe véve, hogy Orbán Viktor kihívója Márki-Zay Péter volt és nem "gyurcsányné" (Egyébként Gyurcsányné néven amúgy sem lett volna kihívó, de segítünk ebben is, a hölgy neve: Dobrev Klára...) Na de, hogy korrektek legyünk Ő tényleg bántja Orbán Viktor politikáját, haragszunk is rá ezért Isten minket úgy segéljen... |
Az árstopra engedje meg, hogy csak annyit reagáljunk, hogy amennyiben a fizetések vásárló értéken mért ereje megfelelő lenne akkor nem kellene azzal bohóckodni hogy a farhát meg az alapvető élelmiszerek olcsóbbak legyenek. Gondolja, hogy egy osztrák fizetésből vakarná bárki a a fejét, hogy megvegye az alapvető élelmiszereket??? Tehát nem árstop kell, hanem tisztességes bérek és tisztességes nyugdíj... |
Ön szerint hosszú évekig a Fidesz lesz hatalmon még és tudja mit?? - ha a dolgok így mennek tovább akkor minden valamire való szakember elmegy itthonról, és lesz egy összeszerelő nemzet megalázóan alacsony bérekkel... Remélem Ön akkor is ott lesz a békemeneten és élvezi majd sokadmagával, hogy megszerezték az országot és tapsikol egy embernek aki emelvényen bizonygatja magának, hogy maga bizony nagyon is jól él.... ismerős lehet a történelemből ez ha tanult ilyesmit... |
Az utolsó bekezdés a megfagyásunkról, na abba nem tudunk belekötni. Igaza van, hála az égnek, hogy Orbán Viktor felhagyott a ruszkik haza kampánnyal jó pár éve és 180 fokot fordulva most már bombát ábrázoló, „állítsuk meg Brüsszelt” feliratok között sétálgathatunk.... Tetszik emlékezni mikor még Szijjártó Péter is tüntetett az orosz befolyásoltság ellen? - azóta sok víz lefolyt a Dunán és sátánból nagyon nagy pajtások lettek az oroszok... De legyen Önnek igaza, feljebb is vesszük a fűtést mert a kormánynak hála megtehetjük és elsuttogunk egy köszönöm-öt is erre a szavunkat adjuk... |
Reméljük soraink nem bántották meg Önt és bár remény sincs rá, hogy megértse mivel van a probléma az országban, ezért egy idézettel búcsúzunk:
Orbán Viktor 1998: Nem azért dolgozott-e az elmúlt nyolc évben a társadalom, hogy soha többé ne legyen olyan kormányfője Magyarországnak, aki nyugodtan kijelentheti: rajta kívül nincs más alternatíva. Aki ezt állítja, az nem kormányozni, hanem uralkodni akar. (Magyar Nemzet, 1998. április 9.) |
(Nagyon úgy néz ki, hogy Orbán Viktor állítása alapján senki más nem alkalmas itthon a kormányzásra csak Ő, sőt Európában sincs megfelelő vezető.... Érdekes ez azért nem gondolja kedves Gabriella??)
|