THE HUNGARIAN TIMES
szerda Magyarország Budapest
Nekimentek az önkormányzatok Pintérnek, egy újabb hirtelen jött ötlete miatt

Elegük van a „központosítási mániából”.

Egyre több a kérdőjel és a kétség azzal kapcsolatban, hogy július 1-től átveszi az állam az önkormányzatoktól a védőnői szolgálatok működtetését.

Beszámoltunk róla, hogy a hírek szerint az állam egy olyan nyomtatvány kitöltésére kötelezi őket, amelyben gyermekeik szinte valamennyi adatát meg kell adniuk, engedélyt kérnek „kamerarendszer által rögzített képmás” kezeléséhez, és tájékoztatják őket arról, hogy „a munkáltató jogos érdeke alapján ellenőrizheti a számítógép, internet, hivatali e-mail és telefon, a munkavállalóhoz tartozó személygépkocsi adatait”.

Nem csak a védőnők adtak hangot félelmeiknek, de az önkormányzatok is rendkívül aggályosnak tartják az intézkedést.

„Az egészségügyi alapellátás államosítása, ideértve a védőnői szolgálatot is,

szakmailag nem védhető.

Ezeknek az ellátásoknak a helyi szükségletekhez kell igazodniuk, erről pedig legjobban helyben tudnak dönteni. Ez a döntés nem szól másról, mint az önkormányzati jogok és vagyon elvételéről, a kormányzat önmagáért való központosítási mániájáról. Az egységes szakmai kontrollja ugyanis államosítás nélkül is megoldható lenne”

– közölte Niedermüller Péter (DK) VII. kerületi polgármester, aki hozzátette, a kormány a szociális ágazat szétverésével már így is súlyos károkat okozott és félő, hogy a jól működő védőnői rendszert is tönkreteszi az állam.

A Népszava most arról írt, hogy hasonló állásponton van az ügyben az általuk megkérdezett többi kerület is. A józsefvárosi önkormányzat szerint

„az egész egészségügyi reformnak az a lényege, hogy a kapacitás- és munkaerő-hiányhoz igazodva

központosítják és szűkítik az ellátórendszert.

A kisebb kórházak leépítésétől, a szakrendelők egyelőre elvetett államosítási tervén át a védőnői szolgálat átalakításáig minden erről szól.”

A II. kerületi önkormányzat közölte: szerintük is helyesebb lenne, ha a lakosok közelében maradna a védőnői hálózat, velük pedig az önkormányzat áll a legszorosabb kapcsolatban.

Nem támogatja a védőnői szolgálat kiemelését az önkormányzati felelősség alól a XIII. kerület sem, ugyanis az alapellátásokról és az önkormányzatokról szóló törvény szerint az alapellátások döntő része kötelező önkormányzati feladat volt, de tavaly mindkettőt felülírták. Így a decemberben megjelent jogszabály-módosítások értelmében

újabb önkormányzati feladatot és hatásköröket vonnak el.

Ennek kereteiben szervezik át a háziorvosi ügyeleteket is, amelynek működőképességével kapcsolatban erős kritikákat fogalmazott meg Gémesi György, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke, a legutóbbi testületi ülés után.

A védőnői ellátásáért 2023. június végéig fizet az önkormányzatoknak az állam, azt követően a vármegyei intézmény – vagyis a megyei kórház – gyakorolja a munkáltatói jogokat. Budapesten a centrum kórházak, a XIII. kerület például az Észak-Pesti Centrumkórház-Honvédkórház irányítása alá tartozik majd, míg a VII. kerület a Dél-Pestihez – írták.

A Népszavának elküldött önkormányzati értékelésekből az derült ki, hogy a lakosság szereti és elismeri a védőnők munkáját.

Újbuda Önkormányzata hangsúlyozta:

„A védőnők körében nagy a félelem, elkeseredettség, már többen jelezték, hogy a központosítást követő munkáltatói váltás miatt

többükben érlelődik a pályaelhagyás gondolata.

Ha ehhez egzisztenciális-finanszírozási romlás is járul, akár felére csökkenhet a védőnők száma a kerületben, ami már komoly ellátási nehézséget okozhat.”

Mint megírtuk, a kormánypárt elkaszálta a települések védőnői szolgálatának megvédéséért benyújtott törvényjavaslatot.

„Több tucat önkormányzattal – köztük kormánypártiakkal –, valamint szakmai szervezetekkel egyeztetve a Demokratikus Koalíció törvénymódosítást nyújtott be, amely megakadályozná, hogy az Orbán-kormány elvegye a településektől az eddig jól működő védőnői szolgálatokat.

A Fidesz azonban leszavazta a javaslatot a parlament Népjóléti Bizottságában”

– közölte Varga Zoltán lapunkhoz is eljuttatott csütörtöki közleményében.
Ezt olvassa mindenki:
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él 
Nyilvános a Völner dokumentum: Majdnem behúzták Paks II-t is.. elképesztő információk 
A folyószámlákra és a lakástakarékokra is vonatkozik a kormány új extraadója 
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető 
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya 
Szijjártó nem viccel: Békéscsabáról Budapestre helikopterrel - ha meglátod mennyibe került ez az egyetlen út az adófizetőknek... 
Ha igaz, amit az Al Jazeera pánarab hírcsatorna tett közzé, akkor az elmúlt 11 év fideszes dolgai mind eltörpülnek az ügy mellett. 
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza 
Ez is eljött: Két magyar is bekerült a világ leggazdagabb emberei közé - a világ csak csodálkozik 
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam... 
Jól tartjuk képviselőinket - van aki több milliót tankol el egy hónap alatt, itt a hivatalos lista 
Előkerült mit mondott Orbán 2007-ben: Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. 
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re 
Jakab Péter botrány: Azért hagytam ott a Jobbikot, mert összejátszottak a Fidesszel 
Orbán-terv: Az állam helyett a gyerekeknek kell gondoskodni a nyugdíjasokról 
Az év korrupciós botránya: Egészen a miniszterelnökig mindenkitől begyűjtöttük a kormányban a jóváhagyást 
Botrány: Mészáros Lőrinc is benne van a környezetromboló kínai akkumulátorbizniszben 
Novák Katalin átadta a 400 milliós beruházást majd gyorsan bezárták 
Egy nő véletlenül lehányta Tóth Gabit egy céges bulin 
Kapaszkodj meg: 2,3 milliárd forintot látsz a képen... 
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében 
Nemzetköz botrány: elképesztő mit üzent Schmidt Mária az Oxford professzorának 
Kiderült miért nevezte éhes disznónak Orbánt a román miniszterelnök 
Kiderült mit csinált Szijjártó Svájcban - 14 milliárd forintos beruházás 
Botrány: A tanú szerint kukás zsákban 600 millió forintot vitt a fideszes politikusnak - bírósági részletek 
Szijjártó: támadást indítottak Magyarország ellen, mert irigylik a sikereinket 
Kemény nyilvános levél a magyar rendőröknek - mai napig abban a tudatban vannak hogy a Magyar népet szolgálják 
Ebbe belebukhat egy miniszter? - az egész ország az Orbán birtokról beszél 
Váratlan Orbán fordulat: Magyarország mégis csatlakozik az Európai Ügyészséghez? 
Még találkozni sem akar Kövér Lászlóval a külföldi kollégája - itt tart Magyarország 
Színre lép Orbán testvére - lőfegyver kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését vette át 
Olyan akkumulátor gyár érkezik az eddigieken kívül amitől eláll mindenki szava - Az idei év legnagyobb beruházása 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Egy büdös fillért ne kapjanak a kormánytól – Lázár teljesen kiakadt
Darabokra szedték Szijjártó keresetét - a felesége cége milliárdos árbevételt ért el
Heti Hetes botrány, borított a producer: Egy velejéig romlott hazug disznó
Bíróság lett a dologból - Nagyon durva aminek Novák Katalint nevezték
A világ közvéleményét, így a magyart is jobban izgathatja, hogy továbbgyűrúzhet-e a háború
Orbán botrány: Végelszámolás alatt van a cég, ami milliárdokat kaszált a kormány lélegeztetőgép-beszerzésén
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ...
Orbán bukása? - Pert vesztett Magyarország Strasbourgban a választási rendszer miatt
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további...
Szégyen: Közérdekű adatot igényeltek a Fudanról, csupa kitakart információt kaptak
Elképesztő látvány: óriási helyreigazítást tett közzé a kormánylap - valótlanul híreszteltük...
Volt lengyel külügyminiszter Deutschnak: Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a 2. világháborúban?
Nem akármilyen körítéssel érkezett meg Szijjártó Veszprémbe - sofőr, testőrök beszédes képsorok
Indulnak a nagy gépek: olyan történik Felcsúton amire senki nem számított
A Fidesz egyik alapítója szerint Orbán már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme
Hannibal Lecterként ábrázolta Orbánt a német köztévé, Kovács Zoltán vérig sértődött
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség