THE HUNGARIAN TIMES
csütörtök Magyarország Budapest
Mi jön most? Szijjártó Péter bejelentette, amitől ismét lázadás törhet ki

Nem elég az akkumulátorgyár, most újabb kínai cég érkezik.

Kaposvárra hozza legnagyobb európai gyártóegységét a kínai Jiecang,

a lineáris hidraulikus szerkezetek előállításával foglalkozó vállalat. A 25 milliárd forintos beruházástól 200 új munkahelyre számít a magyar kormány – jelentette be Szijjártó Péter szerdán.

A külgazdasági és külügyminiszter a zöldmezős beruházás budapesti bejelentésén arról számolt be, hogy a társaság európai disztribúciós központjának felépítését az állam nagyjából 3,5 milliárd forinttal támogatta.

A tárcavezető példátlanul nehéznek nevezte a jelenlegi körülményeket: elmondása szerint az elmúlt 3 évben kétszer is teljesen

a feje tetejére állt a világgazdaság,

és ezzel párhuzamosan Európa folyamatosan veszít a versenyképességéből.

Szijjártó ismételte a kormány sokszor hallott szlogenjeit, miszerint a helyzet részben az ukrajnai háborúra adott elhibázott európai uniós intézkedések eredménye. Hozzátette, a brüsszeli szankciók az amerikai lépésekkel ellentétben kedvezőtlenül hatottak a haza cégekre.

Kína bruttó hazai terméke (GDP) tavaly már meghaladta az Európai Unióét: amíg az Unió részesedése a világ gazdasági teljesítményéből 2010-ben még 22 százalékos volt, a kelet-ázsiai országé pedig csak 9. Mára ez megfordult: Kínáé 18, az Unióé pedig 17 százalék – összegezte a miniszter.

A tárcavezető szerint harc folyik a keleti vállalatok beruházásaiért Európában a kelet-nyugati munkamegosztás nagy lehetőségeket jelenthetne, ezzel szemben az EU azon rajta fog veszíteni, ha riválisként tekint Kínára – fogalmazott Szijjártó.

„Számunkra jó hír (sic!) az, hogy

a kínai vállalatok első számú közép-európai beruházási célpontjává váltunk,

hiszen a kínai vállalatok modern technológiát, magas hozzáadott értéket és több tízezer munkahelyet hoznak Magyarországra”

– mondta a külgazdasági és külügyminiszter, hozzátéve:

„Büszkék vagyunk arra, hogy

Európa legalacsonyabb adóiból,

az európai szinten is egyedi politikai stabilitásból és a keleti beruházók iránt mutatott tiszteletből fakadóan Magyarország továbbra is a legvonzóbb beruházási célpont Közép-Európában a kínai vállalatok számára”

Végezetül beszámolt arról, hogy soha annyi beruházás nem jött egy év alatt Magyarországra, mint 2023 első 5 hónapjában.

(MTI)
Ezt olvassa mindenki:
Nem akármire bukkantak: Szűk helyre bekerített nagyvadakra vadászhatnak Mészáros Lőrinc vadaskertjének vendégei 
Mindent is: Mészáros Lőrinc építheti 33 milliárdért a Közszolgálati Egyetem új campusát 
350 ezer forintért pirosarany - a legdurvább beruházás amit idén látni fogsz! 
Rábukkantak egy 890 millióból épített épületre, meg egy nagyon érdekes táblára....furi, drága de a miénk 
Megdöbbentő megrendelést kapott a Honvédelmi Minisztériumtól Mészáros Lőrinc testvére 
Rogán bizalmasának fiai épp most szereztek egy gyanúsan hizlalt, 1,5 milliárd forintos céget 
Ismét megszentelték Orbán Viktor munkahelyét - mutatjuk a képeket, ilyet nem látni minden nap! 
Itt a legújabb magyar beruházás: 3 db lift 1 milliárdból!!! 
Nagy baj történt, Hajdú Péter többmilliós kárt okozott 
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy... 
Érdemes ellenőrizni a tulajdoni lapot - INGATLANCSALÓKAT FOGTAK EL! - megdöbbentő a technikájuk 
Németh Szilárd az eddigi legkeményebb támadást kapta: azért záratott ki bennünket a Fideszből, mert nem loptunk neki 
Most jön a feketeleves - Magyarok millióinak a lakásügyébe nyúlt bele a kormány, ilyen még nem volt 
Elsőre azt hittük, hogy csak kamu - Féldisznóval lepte meg a dolgozóit Mészáros Lőrinc 
Óriási botrány: durva dolgokat találtak a lélegeztetőgépeket beszerző cég mérlegében - de ez még nem minden 
Közel 100 millióért vesz földeket Orbán Viktor apja - óriási birodalom van a kezében, mutatjuk hol 
Ismét drágul a a magánegészségügy - ezt már csak kevesen fogják tudni megfizetni 
Megtehetik? A kormány állítólag különválasztaná a pénzes és a szegény gyerekek tanárainak képzését 
Mészáros Lőrinc: Szerintem Öcsi bácsi is büszke lenne ránk 
Mi folyik itt? - Már hatszor nyúlt kínai hitelkerethez az MVM - megszólaltak az értintettek 
Közel 40%-kal olcsóbb Szlovákiában a magyar Pick szalámi, mint itthon - megszólalt a Pick Szeged Zrt 
Mi az? 2,4 milliárdot kapott rá az önkormányzat, 2020-ra kellett volna készen lenniük, de 2022-ben is csak a bontásnál tartottak 
Óriási a baj: Összejött elegendő szavazat a petícióhoz, ami elvenné Magyarország szavazati jogát az Európai Tanácsban 
Lázár szerint a magyar a magyar fiatalok számára elérhetőek jól fizető munkahelyek, mondott is egy példát 
A magyar település amely díszpolgárrá választotta Mészáros Lőrincet - egész életművével hozzájárul a település fejlődéséhez.. 
Felrobbantotta a netet Magyar Péter legújabb állítása egy gyermekotthonról 
Az egész iskolát kivezényelték megnézni Rákay Philip filmjét – aki nem akarta, arra igazolatlan várt 
Erre senki nem számított: bizonyos gyermek képeket találtak a Nemzeti Földügyi Központ volt elnökének a gépén....... 
Kiderült mennyi a pápa fizetése - itt vannak a számok 
Szabálytalanul traffipaxozó rendőrökkel üvöltözött a magyar polgármester - ilyen videót nem látsz mindennap 
Luxus szállodát vásárolt a horvát tengerparton Mészáros Lőrinc! Leesik az állad a részletektől... 
Nagyon durván beszóltak Tóth Gabinak: a békemenet Beyoncéja... 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Vége az óraleolvasásnak - 165 ezer háztartást érinthet az EON húzása
Egy román férfi fejezte le egy magyar városban a dunavecsei Szűzanya-szobrot - videó is készült róla
Mészárosé lett az 1,6 milliárdos megbízás, 5 céget kizártak mert túl olcsók voltak....
Mészáros Lőrinc felvásárolta Horvátország egyik legnagyobb cégét - már kinőtte Magyarországot
Magyar Péter közzétette az európai parlamenti képviselőjelöltjeik listáját
Deutsch Tamás rendkívüli ülés összehívását kéri egy nyilatkozat miatt - vizsgálatot követel
75 millió forintos árért készítették el Orbán weboldalát és csak 13 hónapig működött
Teljesen véletlenül derült ki mennyivel nőtt tavaly Pintér Sándor fizetése - szép összeggel emelkedett, így már elérte a......
De ciki: Videón, ahogy megpróbálták eltakarni Rogán Antal mögött a kritikus transzparenseket
Így még nem láttuk Till Attilát: Nekem ez egy fájdalom, nagyon megvisel....
Megsértődött Szentkirályi Alexandra? nyilvánosan átnéztek rajta, figyelembe se vették
Választási hajrá? - gigantikus támogatási programot indít az Orbán kormány
Súlyos állítás jelent meg Rogánról: valóban az Ő keze van az amerikai katonákkal kapcsolatos dologban?
Robbant a hír: megszólalt Tiborcz a titokzatos találkozóról
Kitört a népharag - elképesztő amit három borsodi vadász csinált
Döbbenetes videó: Balog Zoltán egy luxushotelben mutatta meg a gyerekeknek , hogy mi az a luxus....
Hivatalos bejelentés: jelentősen emelkedik a magyar katonák bére