THE HUNGARIAN TIMES
szerda Magyarország Budapest
Borkai váratlanul kitálalt saját pártjáról - súlyos dolgokat állított a Fideszről

Újra megszólalt a bukott polgármester.

Megírtuk, hogy szerdán választották meg Borkai Zsoltot a Győri Atlétikai Club elnökének. Megválasztása után a sze*botrányba belebukott korábbi fideszes polgármester, a Blikknek adott interjút csütörtökön, amelyben Borkai többek között arról beszélt, hogy „újra bizsergést érez„, de szólt arról is, hogy egykori pártja szemében ő még mindig szálka.

„Az ellenzék 2019-ben politikai szempontból zseniálisan kihasználta a jachtos kalandot ellenem. Hibáztam, ők meg ügyesek voltak. A Fidesz meg szerintem nem jól kezelte ezt az ügyet, közellenség lettem,

még Budapest elbukását is az én nyakamba varrták”

– vallotta meg Borkai, aki egyúttal szokatlan módon az ellenzéket is méltatta.

Borkai Zsolt különös nyíltsággal arról is beszélt, hogy legutóbbi kinevezése okán is felfedezte a Fidesz áskálódását.

Közölte: körülbelül egy hete keresték meg a GYAC szakosztályvezetői, hogy lemondott a klub elnöke, Papp Oszkár, akinek a helyére a városháza Radnóti Ákos alpolgármestert akarta ültetni. A vezetőknek ez viszont nem tetszett, ezért megkeresték őt. Borkai azt mondta, a városháza oldaláról „régi időket idéző megoldásokkal próbálkoztak”, amikor pedig látták, hogy Radnótinak nincs esélye ellene, inkább kitalálták, hogy Papp Oszkár mégsem mond le, és az egész választás érvénytelen.

Az interjúból az is kiderült, hogy Borkai nem tudja, hogy új pozíciójáért kap-e majd fizetést, jövőbeli terveiről szólva pedig kijelentette, a politikában megtanulta, hogy

„soha ne mondd, hogy soha”.

Közölte továbbá: a botránya óta visszavonultan él családjával, sokorópátkai tanyájukon gyakorlatilag

önellátásra rendezkedtek be,

birkákat is tart, és azt is elmondta, hogy megtanult kovászos kenyeret sütni.

„Jót tett a csend… Egy ideig a sebeimet nyalogattam, rendezni kellett a családi kapcsolataimat”

– mondta.

Borkai Zsolt arra a felvetésre, hogy a botrány kirobbanása utáni időkben miből élt, úgy felelt:

„Egyfelől kapom ugye a tényleg nagyvonalú olimpiai járadékot, havonta közel 800 ezer forintot, másfelől sokorópátkai tanyánkon őstermelőként dolgoztunk a családi gazdaságban.”

(sportal.blikk.hu nyomán)
Ezt olvassa mindenki:
Megint rólunk beszél Európa: a magyarok több mint 82%-a az EU leghátrányosabb régiójában él 
Nyilvános a Völner dokumentum: Majdnem behúzták Paks II-t is.. elképesztő információk 
A folyószámlákra és a lakástakarékokra is vonatkozik a kormány új extraadója 
Ez kész: Nem hajlandó átadni a hatalmat a polgármesterségtől megfosztott fideszes városvezető 
Valami történik: hirtelen lemondott Mészáros Lőrinc lánya 
Szijjártó nem viccel: Békéscsabáról Budapestre helikopterrel - ha meglátod mennyibe került ez az egyetlen út az adófizetőknek... 
Ha igaz, amit az Al Jazeera pánarab hírcsatorna tett közzé, akkor az elmúlt 11 év fideszes dolgai mind eltörpülnek az ügy mellett. 
Ennyi volt - visszavonták a magyar gigaprojekttől a pénzt, üres a kassza 
Ez is eljött: Két magyar is bekerült a világ leggazdagabb emberei közé - a világ csak csodálkozik 
Megszólalt az adócsalással vádolt polgármester: Amikor karácsonykor a hat négyzetméteres cellában gondolkodtam... 
Jól tartjuk képviselőinket - van aki több milliót tankol el egy hónap alatt, itt a hivatalos lista 
Előkerült mit mondott Orbán 2007-ben: Elég volt abból, hogy mindent elvesznek, amiért az emberek megdolgoztak és mindent eladnak, ami az emberek közös vagyona. 
Külföldi elemzők olyan jóslatot tettek közzé Magyarországról amitől tátva marad a száj - 2027-re 
Jakab Péter botrány: Azért hagytam ott a Jobbikot, mert összejátszottak a Fidesszel 
Orbán-terv: Az állam helyett a gyerekeknek kell gondoskodni a nyugdíjasokról 
Az év korrupciós botránya: Egészen a miniszterelnökig mindenkitől begyűjtöttük a kormányban a jóváhagyást 
Botrány: Mészáros Lőrinc is benne van a környezetromboló kínai akkumulátorbizniszben 
Novák Katalin átadta a 400 milliós beruházást majd gyorsan bezárták 
Egy nő véletlenül lehányta Tóth Gabit egy céges bulin 
Kapaszkodj meg: 2,3 milliárd forintot látsz a képen... 
Nagyon durvát lépett Deutsch Tamás majd közölte: Mostantól végképp nem lenne Gyurcsányék helyében 
Nemzetköz botrány: elképesztő mit üzent Schmidt Mária az Oxford professzorának 
Kiderült miért nevezte éhes disznónak Orbánt a román miniszterelnök 
Kiderült mit csinált Szijjártó Svájcban - 14 milliárd forintos beruházás 
Botrány: A tanú szerint kukás zsákban 600 millió forintot vitt a fideszes politikusnak - bírósági részletek 
Szijjártó: támadást indítottak Magyarország ellen, mert irigylik a sikereinket 
Kemény nyilvános levél a magyar rendőröknek - mai napig abban a tudatban vannak hogy a Magyar népet szolgálják 
Ebbe belebukhat egy miniszter? - az egész ország az Orbán birtokról beszél 
Váratlan Orbán fordulat: Magyarország mégis csatlakozik az Európai Ügyészséghez? 
Még találkozni sem akar Kövér Lászlóval a külföldi kollégája - itt tart Magyarország 
Színre lép Orbán testvére - lőfegyver kereskedelemmel foglalkozó cég vezetését vette át 
Olyan akkumulátor gyár érkezik az eddigieken kívül amitől eláll mindenki szava - Az idei év legnagyobb beruházása 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2023. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Egy büdös fillért ne kapjanak a kormánytól – Lázár teljesen kiakadt
Darabokra szedték Szijjártó keresetét - a felesége cége milliárdos árbevételt ért el
Heti Hetes botrány, borított a producer: Egy velejéig romlott hazug disznó
Bíróság lett a dologból - Nagyon durva aminek Novák Katalint nevezték
A világ közvéleményét, így a magyart is jobban izgathatja, hogy továbbgyűrúzhet-e a háború
Orbán botrány: Végelszámolás alatt van a cég, ami milliárdokat kaszált a kormány lélegeztetőgép-beszerzésén
Ilyet még nem hallottunk: Rettenetes véleménnyel vannak Orbánról a ...
Orbán bukása? - Pert vesztett Magyarország Strasbourgban a választási rendszer miatt
A Spanyolok csak néznek: elképesztő amit megszerzett odakint Tiborcz érdekeltsége, sőt további...
Szégyen: Közérdekű adatot igényeltek a Fudanról, csupa kitakart információt kaptak
Elképesztő látvány: óriási helyreigazítást tett közzé a kormánylap - valótlanul híreszteltük...
Volt lengyel külügyminiszter Deutschnak: Tényleg emlékeztetni akar minket arra, hogy Magyarország melyik oldalon harcolt a 2. világháborúban?
Nem akármilyen körítéssel érkezett meg Szijjártó Veszprémbe - sofőr, testőrök beszédes képsorok
Indulnak a nagy gépek: olyan történik Felcsúton amire senki nem számított
A Fidesz egyik alapítója szerint Orbán már a saját hazugságaiba is belezavarodó, ön- és közveszélyes elme
Hannibal Lecterként ábrázolta Orbánt a német köztévé, Kovács Zoltán vérig sértődött
Szlovákiában mindenkit visznek, aki közpénzt herdált - Büszke a szlovák rendőrség