THE HUNGARIAN TIMES
szombat Magyarország Budapest
Megtörtént: Orbán döntött a választási szabályok módosításáról

Több települést is „meglepetés” ért.

A parlament pár napja határozott a választási szabályok módosításáról, ennek értelmében a már kiírt voksolások közül csak azokat tarthatják meg, amelyeknél már beindult a kampányolás. A szabály ott érvényes, ahol kevesebb mint 50 nap van hátra a kiírt időpontig. (cikk alján a kép)

A változtatásoknak már meg is van az eredménye: a Nemzeti Választási Iroda pénteki közleménye szerint 8 helyszínen összesen 10 választás fog elmaradni:

Forrás: választás.hu

A módosítások május 26-án, pénteken lépnek hatályban. Eszerint

„a következő általános önkormányzati választásokig helyi önkormányzati és nemzetiségi önkormányzati választás nem tartható”.

A változtatások nyomán egyébként nehezedik majd az ellenzék helyzete a jelöltállítás során.

Az új szabályok szerint nem lehet majd időközi szavazást tartani az adott választás előtti egy évben, valamint a képviselő-testületet sem lehet feloszlatni ebben az időszakban. Az időközi választás helyett a továbbiakban a választási listából kell adnia egy képviselőt annak a pártnak, aki a mandátumot korábban birtokolta.

Ezt olvassa mindenki:
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben 
Deutsch Tamás ismét nekiment Magyar Péternek - kemény dolgokat jósolt a jövőre nézve 
Felgyújtotta magát egy férfi Donald Trump tárgyalása közben a bíróság előtti parkban 
Schmidt Mária: Magyar Péter egy felfuvalkodott senki 
Curtis vallomás: Azért vagyok fideszes, mert így nőttem fel, nem azért, mert így akarta Orbán Viktor 
Óriási botrány: pert indítottak az RTL producere ellen - száz millió forintos kártérítési ügy 
Soha nem látott biztonsági intézkedések: Testőrök gyűrűje védi majd Szijjártó Pétert 
Fideszes politikussal pálinkázott Nagy Feró majd megköszönte az ajándékot amit kapott 
Döbbenetes tempóban nőtt az indiaiak létszáma Magyarországon, de a kínaiak száma is megduplázódott, itt a friss adatok! 
Bayer Zsolt nekiment az ellenzékieknek: ezek hazudnak, gátlástalanul.... 
Kiderült mi a leggyakoribb halálok Magyarországon - 
Képzeljünk el egy olyan félmilliárdos uniós támogatást, amelynek minden egyes eleme sántít.... ismert ex-politikus az érintett.... 
Határozatban írta elő a kormány, hogy Palkovics volt üzlettársának szoftverét használják az állami szférában 
Óriási győzelmet hirdetett Orbán Viktor - Kaptunk egy ajánlatot, azt elfogadtuk 
3 milliárd forintot osztottak szét pályázók között, Semjén Zsolt vadásztársaságához is jutott, mutatjuk az összegeket 
Mi történik? - Egyszerűen eltűntek a migránsok, mintha nem is lettek volna 
Előkerült egy videó: 20 másodperc alatt lopják el a magyarok kedvenc autóját 
Orbán megsértődött! - nem akármit törölt a közösségi oldaláról 
Óriási bejelentés: Vastag Csabát kinevezték a TV2 vezérigazgatói tanácsadójának 
Még a rendőrök is megdöbbentek: a gyerekeket a kutyáknak kidobott maradékkal etették a magyar falucskában 
Ez fájni fog Magyarországnak: Brüsszel elkaszálja a Budapest-Belgrád-vasút építésében érdekelt kínai céget 
Milliókat fizettek két régi papír kétszázasért a Vaterán 
Lemarad Magyarország: Románia váratlanul 40%-kal emeli a nyugdíjakat 
Orbán bekeményített: tudnak nekünk kárt okozni, de az sem lesz kellemes, amit mi okozunk nekik 
Váratlanul megszólalt az ügyészség: „Tudjuk, ki az a Tóni, Barbara és Ádám.....” 
Magyar Péter: A miniszterelnök közvetlen közeléből kapok információkat 
Menczer Tamás szerint a finn politikusok sírva könyörögtek nekik 
Szabadrablás: Az eladó eltüntette a kisgyermekes pár 20 milliós házát - bárki járhat így és megoldás nincs... 
Valami készül? - a kínai közbiztonsági miniszter társaságában látták Orbán Viktort 
Megnézték mire kapott több mint 200 milliót Rogán Antal egyetlen év alatt - erre senki sem számított 
80 ezer forintos pénzbüntetéssel megúszta a milliárdoscsemete, hogy tönkretette egy család autóját, egészségét, és lelki békéjét 
Magyar Péter szerint Dúró Dóra rendszeresen egyeztet Kocsis Mátéval, Dúró feljelent 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Na végre ez is megtörtént! - mutatjuk hogyan szenteltek meg egy tavat a hívők előtt
Megdöbbentő képzés indul - Egyetemi diplomát ad
Egyszerre 150 rendőrt küldtek ki a csoportra amelyik katonai felfegyverkezést jelentett be
Kifakadt a bírónő Schadl tárgyalásán: „Fél év múlva is itt fogunk ülni”
A kormány több mint 2 milliárddal támogatta a beruházást, most közel kétmillió forint egy hétre egy két fős szoba...
Szomorú beruházás: Közel 1 milliárd forintot kapott, maga Rogán Antal adta át, most bezárt
Találtak egy 200 millió forintos projektet amitől még a helyiek is kiakadtak - mutatjuk a képeket és a beszámolót
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt
Ezt látni kell: Schadl bepöccent mikor elkezdték Rogánról kérdezni
Meglepő számok: kiderült, mennyit keresnek a filippínó vendégmunkások Magyarországon
Orbán: Az árulóknak az árulók sorsa jut majd
Megdöbbentő videó került elő: Szijjártó az orosz külügyminiszterrel kacarászik
Óriási botrány! - A hatalom átvételére és fegyverkezésre készült egy csoport Magyarországon, 150 rendőr csapott le!
Szingapúr volt külügyminisztere megüzente hogy mi ellen kell küzdenie a magyaroknak!
Még több épületet és parkolókat akarnak a kínaiak Magyarországon - további terjeszkedésre készülnek
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot
Óriási botrány: nem akárhova ragasztottak ki aggasztó üzenetet - a cég megerősíti a biztonsági szolgálatot