THE HUNGARIAN TIMES
szombat Magyarország Budapest
Áll a bál: Durván kiosztotta az ATV Szabó Tímeát


Kormánypárti sajtóban is ritka az ilyen.

„Szöllősi Györgyi Magyarország egyik legfelkészültebb és legtisztességesebb hírháttér műsorvezetője. Az ATV a leghatározottabban visszautasítja Szabó Tímea sajtóban megjelent hamis állításait, hogy az ATV vagy annak műsorvezetője bármilyen módon védelmezné a gyermekek szexuális molesztálását.

Szabó Tímea a teljes magyar sajtónak szétküldött közleményében olyan kifejezéseket és szófordulatokat tulajdonított Szöllősi Györgyinek, amiket nem mondott, ezzel pedig hazug látszatot keltett az interjú kapcsán. (…) Felszólítjuk Szabó Tímeát, hogy hagyjon fel az az ATV és annak műsorvezetője elleni uszítással!”

– írta az ATV a közleményében.

Az ügy előzménye egyébként az, hogy Szabó Tímea, a Párbeszéd-Zöldek parlamenti frakcióvezetője csütörtökön az Egyenes beszéd című műsor vendége volt. A politikus arról beszélt, hogy szerinte a kormánynak megkellett volna szólalnia a Böjte Csaba otthonában történt súlyos sz*xuális bűncselekmények ügyében.

Majd szombat reggel a Facebookon ezt írta Szabó:

„Csütörtökön döbbenten ültem az ATV esti műsorában.

Az általam tisztelt Szöllősi Györgyi – túl az ilyenkor szokásos „nincs itt velünk, ezért kötelességünk ismertetni az álláspontját” alapálláson – azzal védte Böjte Csabát, hogy az úgynevezett Böjte-házakban megerőszakolt tucatnyi kisfiú esete 10 évre vetítve CSAK évi egy szexuális erőszakot jelent, ami a nagy számokat tekintve nem olyan nagy probléma. Hogy mi van?! (…)

Szeretnék néhány dolgot leszögezni, már csak azért is, mert az adásidő szűkössége miatt nem volt idő kifejteni:

1. EGY GYEREK MEGERŐSZAKOLÁSA SE FÉR BELE SEHOVA!!! “