Budapest     2021-05-07   Csatlakozz hozzánk facebookon
Orbán: Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra... 
A Bild címû német lap interjút közölt csütörtöki számában Orbán Viktor miniszterelnökkel A Németországból érkezõ hang goromba, durva, agresszív címmel.

A kormányfõ elmondta: azért kezdeményezett népszavazást, hogy megakadályozza az uniós jogot sértõ EU-kényszerkvótát. Véleménye szerint nem lehet az emberek feje felett a jövendõ nemzedékek életét nagyban megváltoztató döntéseket hozni, a befogadási kvóta pedig megváltoztatná Magyarország és Európa nemzetiségi, kulturális és vallási profilját - tette hozzá. Kiemelte: "döntésem nem Európa ellen szól, hanem az európai demokrácia védelméért".

Európa a nemzeti érdekek összességébõl jön létre, és az Európa-politika nem állhat az egyes országok érdekeivel szemben - szögezte le arra a kérdésre, hogy számára fontosabbak-e a nemzeti érdekek Európánál. Arra a kérdésre, tönkremehet-e Európa, amely Helmut Kohl volt német kancellárnak szívügye volt, egyebek között kifejtette, hogy Kohl tanítványai közé sorolja magát. Most a "brüsszeli káosz és a unió lebénulása" fenyeget - mondta a politikus.

A magyar miniszterelnököt leginkább az zavarja, hogy Brüsszel eltûri a "szerzõdésszegés kultúráját". A kérdésre, osztja-e Robert Fico szlovák kormányfõ azon nézetét, hogy a németek diktátumot adtak a menekültkérdésben, azt válaszolta: nem beszélne diktátumról, ugyanakkor a "Németországból érkezõ hang goromba, durva, agresszív", és ez a "migrációs válság jelenlegi káoszában nagy probléma", hiszen a németek és "mi, közép-európaiak õrizzük Európa alapértékeit", a keresztény-zsidó világképet, a megbízhatóságot, hogy a szerzõdéseket mindig betartják.

Most a vita helyett összetartásra lenne szükség, kiváltképp azért, mert Brüsszelbõl "egész más jelzések érkeznek: multikulti, rendetlenség, szerzõdésszegés" - mondta a kormányfõ. Nemmel válaszolt a kérdésre, hogy a német különút felelõs-e a menekültválságért, és kifejtette: a menekülthullámot a közel-keleti káosz váltotta ki, a német kancellár pedig "csak reagált erre és üdvözölte a migránsokat", és eközben "bizonyára szem elõtt tartotta népe javát".

"Szívbõl kívánom Merkel asszonynak, hogy sikerüljön, amit elkezdett", de "mi magyarok fenntartjuk magunknak a jogot, hogy ne vegyünk részt ilyen kísérletekben, mert azt gondoljuk, hogy ez áll népünk érdekében" - mondta Orbán.

Kijelentette: aki tömegesen visz be országába "nem regisztrált bevándorlókat a Közel-Keletrõl", az terrorizmust, bûnözést, antiszemitizmust és homofóbiát is importál. Magyarország a kultúrák olvasztótégelye, ahol keresztények és zsidók "együtt, és nem egymás mellett élnek", nincsenek gettók vagy környékek, amelyeket tanácsos elkerülni, és nem fordulnak elõ olyan jelenetek, mint szilveszterkor Kölnben. Hangsúlyozta: nem szeretné, hogy gyermekeinek olyan világban kellene felnõniük, amelyben "Köln megtörténhet".

A kormányfõ kiegészítette azt a korábban a Bildnek tett kijelentését, miszerint a magyar alkotmány elsõ paragrafusa szerint a német kancellárnak mindig igaza van. Azt mondta: nem kell mindenben utánozni a németeket, "a német menekültpolitika nem alternatíva nélküli, de Merkel asszony alternatíváját nem látom".

Nem "szépségversenyrõl" van szó, reagált arra a kérdésre, tetszik-e neki a német kancellár legnagyobb ellenfelének szerepe.

Arról, hogy milyen hibák vezettek Angela Merkel elszigeteltségéhez, megjegyezte: a magyar alkotmány második paragrafusa szerint "soha ne adj tanácsokat a német kancellárnak". Szerinte az európai politika a migrációs kérdésben egyre inkább elszigetelõdik, és a politikusok túl kevéssé hallgatnak a népre, nem csak Németországban.

Magyarország nem tartozik Németországnak, "kivittek vagyunk" - fogalmazott a szolidaritásról szóló kérdésre, hangsúlyozva: a magyarok nem szívesen élnek más pénzén, és nem akarják, hogy más az õ pénzükön éljen. Szerinte a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott döntés "nem legális" és ellentmond az uniós jognak. Ez az elosztási képlet egyszerûen értelmetlen és nem mûködik, de ezt Brüsszelben nem akarják elismerni.

Segíteni csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget - fogalmazott Orbán Viktor Görögországról szólva. Hozzátette, hogy "szurkol" a görögöknek, "de a jogot és a törvényt nekik is be kell tartaniuk".

A március elejére tervezett EU-Törökország csúcsról azt mondta: az EU "alázatosan koldul" a külsõ határok biztonságáért, ami nem jó politika, mert "Európa jövõjét és biztonságát függõvé teszi Törökország jóakaratától".

Brüsszel olyan ígéreteket tesz a törököknek, amelyeket az uniós tagországok nem tudnak és nem is akarnak betartani. Illúziónak nevezte azt a tervet, hogy több százezer embert átvegyenek Törökországtól és elosszanak a tagállamok között. Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra, ha ehhez hozzájárulnék - mondta Orbán.

Forrás: Napi
Ez is érdekelhet:
                             
Ezek érdekelték olvasóinkat leginkább
Gulyás Gergely bejelentette: augusztusig védettségi igazolvány nélkül se fesztiválra, se koncertre nem mehetünk
Mi történt? - kiürítettek egy zuglói szakrendelőt, négyszáz embernek kellett elhagynia az épületet
Vona szerint nem a kormány, hanem a magyar társadalom a felelős a halálozási statisztikákért
Ciki: Novák Katalin Portugáliában tárgyalt, majd ott helyben szétoltotta a vendéglátó országot
Az Európai Unió előtt álló szociális kihívásokra Magyarország számára a munka, a család és az innováció a megoldás – mondta Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli min...
  
Egymás között küldözgették az agydaganatos mezőfalvi asszonyt a kórházi osztályok
A nő történetét testvére osztotta meg azután, hogy szerdán egy kísértetiesen hasonló történet látott napvilágot egy koronavírus miatt nem kezelt, majd elhunyt veresegyházi nőről. Ta...
  
Az ország egyik legkorszerűbb és legnagyszerűbb sportkomplekszuma nyílik meg hamarosan
Azt sem tudni, miből fedezik majd az üzemeltetés veszteségét. Az új soproni uszoda közelgő átadása előtt Facebookon üzengetnek egymásnak helyi politikusok. A visszásságok részleteire ...
  
Szörnyű: Két ember meghalt, tizenketten megsérültek a celldömölki buszbalesetben
Csütörtökön délután halálos közlekedési baleset történt Celldömölk és Mersevát között, ahol egy busz és egy személyautó ütközött frontálisan. 19:30 Helyszíni információin...
  
Hadházy Ákos: A Fidesz áll a kamupártok mögött
Hadházy Ákos szerint a Fidesz állt a kamupártok mögött és Zuschlag János Rogán Antal ügyvédjétől kaphatott instrukciókat a 2014-es és a 2018-as választásokkor. A független országgy...
  
Kiemelt beruházás lesz a Fudan egyetem - kiderült mit is jelent ez
Palkovics László kezdeményezi, hogy a kormány nyilvánítsa nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá a kínai Fudan Egyetem építését - mondta az atv.hu kérdésére az innovációs...
  
Völner Pál szerint a kormány fokozottan figyel a nehéz anyagi körülmények között élő családokra
A kormány a veszélyhelyzet idején is fokozottan figyel a nehéz anyagi körülmények között élő családokra, a kiszolgáltatott helyzetben lévőkre - nyilatkozta az MTI-nek csütörtökön V...
  
Fidesz kampány: A baloldalt sosem érdekelte az emberek megélhetése, mindig csak a saját zsebüket tömték
A Fidesz – Magyar Polgári Szövetség reagálása Varju László (DK) nyilatkozatára Azok a Gyurcsányék beszélnek, akik mikor hatalmon voltak kockázatos devizahitelbe és adósságba hajszolt...
  
Magyarország megint megakadályozta, hogy az EU elítélje Kínát a hongkongi események miatt
Szerdán délután került az Európai Unió külügyminiszterei elé az a tervezet, amiben a tagországok közös állásfoglalásban ítélték volna el Kína Hongkonggal kapcsolatos lépéseit, kü...
  
Az űrkutatásért felelős magyar miniszteri biztos szerint a történelmét a világűrben írják
Befejeződött a Debreceni Egyetemen a Bevezetés az űreszközök üzemeltetésébe című tanfolyam, az ezt elsőként elvégző magyar katonáknak Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parl...
  
Németh Szilárd oklevelet adott át az első magyar „űrkatonáknak” Debrecenben

Rogán ügyvédjén keresztül kapott instrukciókat a 2014-es választásoknál - erről Zuschlag beszél egy telefonbeszélgetésben
A Partizán készített hosszabb anyagot a kamupártokról, illetve azon belül is a Seres Mária-féle SMS pártot mutatta be, hogyan ment a jelöltek papírzacskóból történő kifizetése, és ho...
  
Orbán: Bizton állítom, hogy a magyar köztévé kevésbé kormánypárti, mint a német
Ma nem létezik liberális demokrácia, csak liberális nem demokrácia, van benne liberalizmus, de nincs benne demokrácia – jelentette ki Orbán Viktor a postoj.sk című szlovák hírportálnak a...
  
Elkobozták a sümegi fideszes polgármester élettársának hamis érettségijét
A Pécsi Járásbíróság elkobozta a sümegi polgármester élettársának és a Sümegi Járóbeteg Szakellátó Központ vezetőjének, Szabó Krisztinának hamis érettségi bizonyítványát, í...
  
Mészáros Lőrinc becsületsértésért feljelentést tett amiért strómannak, tolvajnak nevezték
Mészáros Lőrinc rágalmazás és becsületsértés miatt feljelentését tett Fekete-Győr András ellen, mert a Momentum elnöke és miniszterelnök-jelöltje többször is bűnözőnek nevezte a ...
  
A férj állítja nem kapott megfelelő egészségügyi ellátás egy rákos kétgyermekes anyuka
Nem kapott megfelelő egészségügyi ellátás egy rákos veresegyházi nő. A tragédiáról a nő férje számolt be. A 43 éves Anitát a mentő az utolsó hónapokban hatszor vitte be a kórház...
  
Ilyen nincs - Lakótársára gyújtotta házát, majd egy nyugágyban ülve nézte
Felgyújtotta házát, annak tudatában, hogy valaki az épületben tartózkodik, a gyújtogatás után kiült a kertbe egy nyugágyba, és egy könyvvel az ölében végignézte, ahogy lángol a ház...
  
Orbán: Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért
A miniszterelnök egy szlovák hírportálnak adott interjúban egyebek mellett arról beszélt: a „levegőben van” az a lehetőség, hogy akár Marine Le Pennel is szövetkeznének Brüsszel meg...
  
Orbán bukása? - a Publicus szerint vezet az ellenzéki összefogás a Fidesz előtt
A miniszterelnök-jelöltséget pedig Karácsony Gergely nyerné, őt tartják ugyanis a legszimpatikusabbnak a választók egy újabb felmérés alapján. Az összes megkérdezett 40 százaléka t...
  
Figyelem! - Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot
Az ingatlanok árverezésére és kiürítésére a veszélyhelyzet ideje alatt alkalmazandó eltérő intézkedésekről a szerda esti Magyar Közlönyben jelent meg kormányrendelet. Csak a korona...
  
16 milliárdból fog tájékoztatni a kormány arról, hogy az oltás fontos és hogy regisztrálj!!!
A legfrissebb Magyar Közlönyben már benne vannak az új kormányzati kommunikációs kampány részletei, és az is, mibe fog kerülni. Széleskörű tájékoztató kampányt indít a kormány, h...
  
Fekete Dávid bilincsben: a károsultak dühösen fogadták a bíróságon
Bilincsben, leszegett fejjel érkezett Fekete Dávidot a Győri Járásbíróságra, ahol a letartóztatásáról döntenek. A károsultak, Andrea és István a bíróság előtt várták Feketét....
  
Brutális: Megtámadták Szél Bernadett kollégáit, miután egy zsámbéki hulladéktelepnél forgattak
Döbbenetes dologról számolt be csütörtökön Szél Bernadett a Facebook-oldalán: a független országgyűlési képviselő munkatársait megtámadták Zsámbékon. "Megtámadták a kollégáima...
  
Csúnyán megjárhatják azok, akik elbliccelik a második oltásukat
Nem árulja el a kormány, hányan nem adatják be maguknak a koronavírus elleni oltás második adagját, pedig Magyarországon is akadnak olyanok, akiket elriasztanak a mellékhatások, vagy csak ...
  
Kiderült: Milliós fizetést kap Vidnyánszky, Nemcsak Károly is havi 650 ezret kap
De még Nemcsak Károly is havi 650 ezret kap felügyelőbizottsági tagságáért. A DK nyújtotta be az adatigénylést. A Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, Oláh Lajos koráb...
  
Végre Romániába is mehetünk nyaralni a magyar igazolvánnyal
De erről nem biztos, hogy megállapodás is kell – mondta Florin Citu. Magyarország és Románia kölcsönösen elismeri a koronavírus elleni oltásról kiállított igazolásokat, ugyanakkor n...
  
Orbán rossz híreket kap? - mégse jön össze könnyen a Fidesz új pártszövetsége?
Apránként újabb részletek szivárognak a formálódó, új európai konzervatív szövetségről. Orbán Viktor nyilván nem véletlenül elejtett félmondatából tudhatjuk, hogy a francia Marin...
  
„Készen állunk a háborúra!”: szemtől szemben a franciák a brit hadihajókkal a csatornán, egyre érkeznek a csapatok
A franciák blokád alá vonták a Jersey szigetén lévő halászati kikötőt, mivel a britek a Brexitet követően nem engedik a francia halászoknak, hogy a környező vizeken dolgozzanak. Két ha...
  
Okoskutyaház is született az Orbán Ráhel barátnője által vezetett ügynökség programjában
Bata-Jakab Zsófia úgy vélte, hogy az inkubációs programban magas minőségű, innovatív és szériaérett termék születtek. Intelligens-önfenntartó kutyaház és kézmozdulatokkal vezérel...
  
THE HUNGARIAN TIMES Impresszum / Sütik
2021-05-07 Magyarország, Budapest
  The Times
Orbán: Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra...
A Bild címû német lap interjút közölt csütörtöki számában Orbán Viktor miniszterelnökkel A Németországból érkezõ hang goromba, durva, agresszív címmel.

A kormányfõ elmondta: azért kezdeményezett népszavazást, hogy megakadályozza az uniós jogot sértõ EU-kényszerkvótát. Véleménye szerint nem lehet az emberek feje felett a jövendõ nemzedékek életét nagyban megváltoztató döntéseket hozni, a befogadási kvóta pedig megváltoztatná Magyarország és Európa nemzetiségi, kulturális és vallási profilját - tette hozzá. Kiemelte: "döntésem nem Európa ellen szól, hanem az európai demokrácia védelméért".

Európa a nemzeti érdekek összességébõl jön létre, és az Európa-politika nem állhat az egyes országok érdekeivel szemben - szögezte le arra a kérdésre, hogy számára fontosabbak-e a nemzeti érdekek Európánál. Arra a kérdésre, tönkremehet-e Európa, amely Helmut Kohl volt német kancellárnak szívügye volt, egyebek között kifejtette, hogy Kohl tanítványai közé sorolja magát. Most a "brüsszeli káosz és a unió lebénulása" fenyeget - mondta a politikus.

A magyar miniszterelnököt leginkább az zavarja, hogy Brüsszel eltûri a "szerzõdésszegés kultúráját". A kérdésre, osztja-e Robert Fico szlovák kormányfõ azon nézetét, hogy a németek diktátumot adtak a menekültkérdésben, azt válaszolta: nem beszélne diktátumról, ugyanakkor a "Németországból érkezõ hang goromba, durva, agresszív", és ez a "migrációs válság jelenlegi káoszában nagy probléma", hiszen a németek és "mi, közép-európaiak õrizzük Európa alapértékeit", a keresztény-zsidó világképet, a megbízhatóságot, hogy a szerzõdéseket mindig betartják.

Most a vita helyett összetartásra lenne szükség, kiváltképp azért, mert Brüsszelbõl "egész más jelzések érkeznek: multikulti, rendetlenség, szerzõdésszegés" - mondta a kormányfõ. Nemmel válaszolt a kérdésre, hogy a német különút felelõs-e a menekültválságért, és kifejtette: a menekülthullámot a közel-keleti káosz váltotta ki, a német kancellár pedig "csak reagált erre és üdvözölte a migránsokat", és eközben "bizonyára szem elõtt tartotta népe javát".

"Szívbõl kívánom Merkel asszonynak, hogy sikerüljön, amit elkezdett", de "mi magyarok fenntartjuk magunknak a jogot, hogy ne vegyünk részt ilyen kísérletekben, mert azt gondoljuk, hogy ez áll népünk érdekében" - mondta Orbán.

Kijelentette: aki tömegesen visz be országába "nem regisztrált bevándorlókat a Közel-Keletrõl", az terrorizmust, bûnözést, antiszemitizmust és homofóbiát is importál. Magyarország a kultúrák olvasztótégelye, ahol keresztények és zsidók "együtt, és nem egymás mellett élnek", nincsenek gettók vagy környékek, amelyeket tanácsos elkerülni, és nem fordulnak elõ olyan jelenetek, mint szilveszterkor Kölnben. Hangsúlyozta: nem szeretné, hogy gyermekeinek olyan világban kellene felnõniük, amelyben "Köln megtörténhet".

A kormányfõ kiegészítette azt a korábban a Bildnek tett kijelentését, miszerint a magyar alkotmány elsõ paragrafusa szerint a német kancellárnak mindig igaza van. Azt mondta: nem kell mindenben utánozni a németeket, "a német menekültpolitika nem alternatíva nélküli, de Merkel asszony alternatíváját nem látom".

Nem "szépségversenyrõl" van szó, reagált arra a kérdésre, tetszik-e neki a német kancellár legnagyobb ellenfelének szerepe.

Arról, hogy milyen hibák vezettek Angela Merkel elszigeteltségéhez, megjegyezte: a magyar alkotmány második paragrafusa szerint "soha ne adj tanácsokat a német kancellárnak". Szerinte az európai politika a migrációs kérdésben egyre inkább elszigetelõdik, és a politikusok túl kevéssé hallgatnak a népre, nem csak Németországban.

Magyarország nem tartozik Németországnak, "kivittek vagyunk" - fogalmazott a szolidaritásról szóló kérdésre, hangsúlyozva: a magyarok nem szívesen élnek más pénzén, és nem akarják, hogy más az õ pénzükön éljen. Szerinte a 160 ezer menekült tagállamok közötti elosztásáról hozott döntés "nem legális" és ellentmond az uniós jognak. Ez az elosztási képlet egyszerûen értelmetlen és nem mûködik, de ezt Brüsszelben nem akarják elismerni.

Segíteni csak annak lehet, aki elfogadja a segítséget - fogalmazott Orbán Viktor Görögországról szólva. Hozzátette, hogy "szurkol" a görögöknek, "de a jogot és a törvényt nekik is be kell tartaniuk".

A március elejére tervezett EU-Törökország csúcsról azt mondta: az EU "alázatosan koldul" a külsõ határok biztonságáért, ami nem jó politika, mert "Európa jövõjét és biztonságát függõvé teszi Törökország jóakaratától".

Brüsszel olyan ígéreteket tesz a törököknek, amelyeket az uniós tagországok nem tudnak és nem is akarnak betartani. Illúziónak nevezte azt a tervet, hogy több százezer embert átvegyenek Törökországtól és elosszanak a tagállamok között. Engem itt Budapesten felakasztanának a lámpavasra, ha ehhez hozzájárulnék - mondta Orbán.

Forrás: Napi
Gulyás Gergely bejelentette: augusztusig védettségi igazolvány nélkül se fesztiválra, se koncertre nem mehetünk
Mi történt? - kiürítettek egy zuglói szakrendelőt, négyszáz embernek kellett elhagynia az épületet
Vona szerint nem a kormány, hanem a magyar társadalom a felelős a halálozási statisztikákért
Orbán elégedett: A járványt megtörtük, a gazdaságot újraindítjuk
Ciki: Novák Katalin Portugáliában tárgyalt, majd ott helyben szétoltotta a vendéglátó országot
Egymás között küldözgették az agydaganatos mezőfalvi asszonyt a kórházi osztályok
Az ország egyik legkorszerűbb és legnagyszerűbb sportkomplekszuma nyílik meg hamarosan
Szörnyű: Két ember meghalt, tizenketten megsérültek a celldömölki buszbalesetben
Hadházy Ákos: A Fidesz áll a kamupártok mögött
Kiemelt beruházás lesz a Fudan egyetem - kiderült mit is jelent ez
Völner Pál szerint a kormány fokozottan figyel a nehéz anyagi körülmények között élő családokra
Fidesz kampány: A baloldalt sosem érdekelte az emberek megélhetése, mindig csak a saját zsebüket tömték
Magyarország megint megakadályozta, hogy az EU elítélje Kínát a hongkongi események miatt
Az űrkutatásért felelős magyar miniszteri biztos szerint a történelmét a világűrben írják
Németh Szilárd oklevelet adott át az első magyar „űrkatonáknak” Debrecenben
Rogán ügyvédjén keresztül kapott instrukciókat a 2014-es választásoknál - erről Zuschlag beszél egy telefonbeszélgetésben
Orbán: Bizton állítom, hogy a magyar köztévé kevésbé kormánypárti, mint a német
Elkobozták a sümegi fideszes polgármester élettársának hamis érettségijét
Mészáros Lőrinc becsületsértésért feljelentést tett amiért strómannak, tolvajnak nevezték
A férj állítja nem kapott megfelelő egészségügyi ellátás egy rákos kétgyermekes anyuka
Ilyen nincs - Lakótársára gyújtotta házát, majd egy nyugágyban ülve nézte
Orbán: Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért
Orbán: Én harcolok a liberálisokkal szemben a szabadságért
Orbán bukása? - a Publicus szerint vezet az ellenzéki összefogás a Fidesz előtt
Figyelem! - Meghosszabbították a kilakoltatási moratóriumot
16 milliárdból fog tájékoztatni a kormány arról, hogy az oltás fontos és hogy regisztrálj!!!
Fekete Dávid bilincsben: a károsultak dühösen fogadták a bíróságon
Brutális: Megtámadták Szél Bernadett kollégáit, miután egy zsámbéki hulladéktelepnél forgattak
Csúnyán megjárhatják azok, akik elbliccelik a második oltásukat
Kiderült: Milliós fizetést kap Vidnyánszky, Nemcsak Károly is havi 650 ezret kap
Végre Romániába is mehetünk nyaralni a magyar igazolvánnyal
Orbán rossz híreket kap? - mégse jön össze könnyen a Fidesz új pártszövetsége?
„Készen állunk a háborúra!”: szemtől szemben a franciák a brit hadihajókkal a csatornán, egyre érkeznek a csapatok
Okoskutyaház is született az Orbán Ráhel barátnője által vezetett ügynökség programjában
Óriási készültség: Gázszag miatt kiürítettek egy zuglói szakrendelőt
Győri múzeumi éremlopás: 60 millió forintnyi érme tűnt el
Óriási átcsoportosítások indultak - 77 településen építene a kormány sportparkot
Vége: Elmarad idén a Sziget Fesztivál
Fontos bejelentés a kilakoltatásokkal kapcsolatban
Az elsők között nyitnak Mészáros Lőrinc szállodái, szerintük azért, mert a járvány alatt is megtartották munkavállalóikat
Mi történt? - kiürítettek egy zuglói szakrendelőt, négyszáz embernek kellett elhagynia az épületet
Hollik nekiment a bal oldalnak: a színjátéknak főrendezője maga Gyurcsány Ferenc
Gulyás Gergely bejelentette: augusztusig védettségi igazolvány nélkül se fesztiválra, se koncertre nem mehetünk
Ingyen kap tőlünk lélegeztetőgépeket Bosznia-Hercegovina és Jordánia, közel 100 millió forintba kerül
Augusztusig biztos maradnak a korlátozások annak, aki nem oltatja be magát
Orbán nem akármit posztolt, mindenki azt találgatja, hogy mire gondolt