THE HUNGARIAN TIMES
hétfő Magyarország Budapest
Nemzetközi botrány: Teljesen felszívódik a cég, amely közvetlenül részt vett a kínai vakci*nabizniszben

Holott már 8 milliárd forint pihen a cég bankszámláján.

Az állammal közvetlenül szerződő cég beolvad a tulajdonosába, ezzel önálló entitásként örökre felszívódik a Danubia Pharma Kft., amely részt vett az 55 milliárd forintos kínai vakcinabeszerzésben.

Az mfor.hu cikke szerint a magyar állammal közvetlenül szerződő Danubia Pharma Kft. és a tulajdonos Syntonite Med Zrt. októberben a Syntonyte közgyűlésén hozta meg a döntést a két cég összeolvadásáról.

Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy a kormány március 11-én hozta nyilvánosságra a Sinopharm-vakcina beszerzéséről szóló 55 milliárd forintos szerződést, amelyből kiderült, hogy egy bizonyos Danubia Pharma Gyógyszerkereskedelmi és Szolgáltató Kft. az a cég, amely közvetlenül szerezte be az oltóanyagot a kínai gyártótól.

A NAV-nyilvántartás szerint a Danubia Pharma kft. három alkalmazottat foglalkoztatott gyógyszerkereskedőként. A cég ügyvezetője pedig az a Tuza Máté, aki korábban az Indexnek adott interjújában maga is elismerte,

hogy ő lényegében nem a cég valódi tulajdonosa, hanem egy stróman. Míg a valódi tulajdonosok „magyar szakmai befektetők, akik a hazai egészségügy helyzetének javításában látják a jövőjük zálogát”.

Az mfor szerint azonban nemrég Tuza Máté és tulajdonostársa, Gergely Csaba Mátyás kiszálltak a cégből, és a Syntonite Medet két új tulajdonos vette át, a Fidenza Magántőkealap és a Grado Magántőkealap.

Az összeolvadás után a Danubia Pharma jogutódja a Syntonite Med lesz,

így a Danubia neve a beolvadással eltűnik a cégjegyzékből.

Az augusztus végi vagyonmérlegtervezet szerint a jogutód Syntonite 7,9 milliárd forint bankbetéttel rendelkezik, a saját tőkéje (vagyona) 5,3 milliárd forint, és a céget alig több mint 700 millió forint kötelezettség terheli.
Ezt olvassa mindenki:
Feltámad a DK? - tisztességes megélhetés, háromhavi megtakarítás egy hét nyaralás 
Európa lép: bojkott készül Orbán ellen, annyira kiakadtak rá, hogy nem jönnek el 
Hátborzongató videó került elő Magyar Péterék utazásáról: A valóság. Ami a közmédiából kimaradt 
Újabb erdélyi szálloda került elő magyar társfinanszírozással és további 8 székelyföldi szállodaprojekt valósult meg 
Magyar földrablás? - a kisajátított földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak 
El sem készültek a munkákat vett át a MÁV Mészáros cégétől? - érdekes dokumentumok 
Gyurcsány Ferenc megint nekiment Magyar Péternek: háború az ellenzékben 
Magyar Péter szerint külföldi választókerületeket hozna létre a Fidesz 
Rendőrt hívtak a magyar politikusra pedig csak a kiperelt közadatokat akarta elkérni 
Nyolcmilliárdból épül lombkoronasétány és okoserdő Zalában 
Megindulnak a magyar munkások: érdekes adatok jöttek, felmondási hullám söpörhet végig Magyarországon? 
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében 
Óriási győzelmet hirdetett a minisztérium: a Gyurcsány-korszakhoz képest 1 millióval dolgoznak többen, de ez még nem minden 
Nem akármire kérte Magyar Péter a támogatóit - óriási mozgósítás 
Egy év alatt megduplázta profitját Mészáros cégcsoportja 
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott 
Borul a dominó? - jelentősen zsugorodik Lázár János hatásköre 
Schadl György: Nem fogok olyat bevallani, amit nem csináltam, maximum szájba ba*m az ügyészt! 
Vigyázat! - Karsai Dániel profilképével gyűjtenek adományokat csalók 
Hajdú Péter keményen beleállt az Őt támadókba: "a potenciális Messiásról kiderült az igazság" 
Épül Magyarország legimpozánsabb temploma - Schmidt Máriáéktól vásárolt telken fog állni 
A felcsúti utánpótlás-alapítványhoz 5,8 milliárd forint támogatás érkezett a központi költségvetésből 
Magyar Péter napló: amikor Orbán embere szóra érdemesnek sem tartotta 
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! 
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban 
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz 
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó 
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást 
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon 
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. 
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának 
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Soha nem látott részletek a legújabb Orbán Ráhel interjúban: a feltétel nélküli adományozás pici korától az élete része...
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként....