THE HUNGARIAN TIMES
hétfő Magyarország Budapest
Nem akármilyen megbízást kapott Orbán Ráhel - az első alkalom, hogy Orbán lányának neve hivatalosan is megjelent a cégadatok között

Orbán Ráhel a BDPST Koncept Kft. ügyvezetőjeként hazai és nemzetközi hotelek és éttermek márkastratégiájának kialakításán dolgozik.

Június végén derült ki, hogy Orbán Ráhel a BDPST Koncept Kft. ügyvezetője lett, ez volt az első alkalom, hogy a miniszterelnök lányának neve hivatalosan is megjelent a cégadatok között. A BDPST Koncept a BDPST Zrt. leánycége, tehát Tiborcz István, a miniszterelnök vejének fő cégéhez tartozik. Azt azonban eddig nem lehetett tudni, hogy Orbán Ráhel pontosan mivel foglalkozik.

A BDPST Group leányvállalataként jött létre a BDPST Koncept, amely hazai és nemzetközi hotelek és éttermek márkastratégiájának kialakításán dolgozik. A cég ügyvezetője Orbán Ráhel és csapata jelenleg az amerikai Marriott International hotellánc legújabb budapesti szállodájának brandingjén dolgozik. Kiemelt céljuk, hogy történelmi múlton alapuló narratíván keresztül hosszútávú hazai és nemzetközi sikereket érjenek el

- közölte a BDPST a honlapján.

Hozzátették: a BDPST Group ingatlanfejlesztéssel és hotel managementtel foglalkozik, de emellett igény volt arra is, hogy a hotelek és éttermek brandigjének kialakítására is nagy hangsúlyt fektessen. A cégcsoport missziója szerintük, hogy hozzájáruljon a magyarországi építészeti örökség megóvásához azáltal, hogy kiemelkedő adottságú, ugyanakkor jellemzően leromlott állapotban lévő ingatlanokat teljeskörűen felújít, a jelenkor követelményeinek megfelelően modernizál, és azoknak új funkciót és üzleti modellt ad. Ezen tevékenység, misszió mellett a nemzetközi tapasztalatok szerintük azt mutatják, hogy szükség van a stabil alapokra épített márkastratégia kialakítására is a sikerek eléréséhez.

BDPST Koncept elsősorban a tulajdonosi igényeket felmérve, majd vizsgálva a piaci trendeket és lehetőségeket, segítséget nyújt a tervezés folyamán egy olyan narratíva kialakításában, mely alapot ad egy új termék, hotel vagy étterem megszületéséhez, fejlesztéséhez. A későbbi szakaszban a narratíva mellett a márka megalkotásában is részt vesz kreatív csapat bevonásával. Nem áll meg a tervezői szakaszban, hanem végigkíséri a fejlesztési és építési folyamatokat, majd bevezeti a terméket a piacra

- írták a közleményben.

A BDPST Group portfóliójába tartozó hotelek és éttermek márkastratégiájának kialakításával a BDPST Hotel Management foglalkozott korábban, azon belül pedig Orbán Ráhel és csapata. A jövőben Orbán Ráhel ügyvezetésével önálló entitásként fog működni a BDPST Koncept.

Emlékeztettek: a csapat számos márka koncepciójának kialakításán dolgozott már, az ő munkájukat tükrözi az „Operaház kistestvéreként” emlegetett BOTANIQ Turai Kastély, a Kallina Mór által megálmodott Alice Hotel, az 1700-as években épült Andrássy Kúria & SPA, valamint a Budapest szívében található Hotel Dorothea is.

A miniszterelnök lánya tehát most az amerikai Marriott International hotellánc legújabb budapesti szállodájának brandingjén dolgozik. Azt nem tudni pontosan, hogy melyik hotelről van szó, de a BDPST legnagyobb beruházása jelenleg a Vörösmarty tér szomszédságában található, a Mahart- és a Futura-házat, valamint a korábban a Pesti Hazai Első Takarékpénztár központjaként funkcionáló épületet is átölelő tömb komplex felújítása. Ahol a Hotel Dorothea fog megnyitni 2022-ben vagy 2023-ban, és azt már lehet tudni, hogy az ötcsillagos hotelt a Marriott International lánc fogja üzemeltetni az Autograph Collection Hotels márka alatt.

A napokban pedig megnyílt a felújított Matild Palotában is egy luxushotel, szintén a Marriott szállodalánc új tagjaként. A török Özyer Group tulajdonában álló ikonikus palota megnyitásával debütált a The Luxury Collection brand Magyarországon.

Csupa veszteség

Lapunk írta meg, hogy Tiborcz István cégeinek szállodái 2020-ban nem zártak jó évet. Hatalmas akciókkal nyitott meg tavaly nyáron a turai kastély, amely konkrétan a TRA Real Estates Kft. nevű céghez tartozik, amely a Tiborcz István által tulajdonolt BDPST Zrt. tulajdonában van. A társaság 127,4 millió forint árbevételt realizált főtevékenységből 2020-ban, a főtevékenység pedig a szállodai szolgáltatás. Ekkora forgalom egyelőre nem volt elég a nyereséges működéshez, konkrétan 237 millió forintos veszteséggel zártak.

Már Budapesten is van szállodája Tiborcz István cégének, ugyanis tavaly novemberben megnyílt az Andrássy úton az Alice Hotel. Maga az Alice Hotel Kft. 2020-ban még csak 659 ezer forint bevételt tudott elérni. Nem csoda, hiszen a COVID-19 járvány hatásaként a szállodai szolgáltatás az üzleti év jelentős részében szünetelt. Ez pedig 28,5 millió forintos veszteséget eredményezett.

A koronavírus-járvány miatt jelentős veszteséggel zárt a tarcali ötcsillagos Andrássy Rezidencia is. Itt a forgalom 333,5 millió forintra esett vissza, míg az adózott eredmény 44,5 millió forint nyereségből 103 millió forintos veszteségbe fordult át 2020-ban.
Ezt olvassa mindenki:
Feltámad a DK? - tisztességes megélhetés, háromhavi megtakarítás egy hét nyaralás 
Európa lép: bojkott készül Orbán ellen, annyira kiakadtak rá, hogy nem jönnek el 
Hátborzongató videó került elő Magyar Péterék utazásáról: A valóság. Ami a közmédiából kimaradt 
Újabb erdélyi szálloda került elő magyar társfinanszírozással és további 8 székelyföldi szállodaprojekt valósult meg 
Magyar földrablás? - a kisajátított földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak 
El sem készültek a munkákat vett át a MÁV Mészáros cégétől? - érdekes dokumentumok 
Gyurcsány Ferenc megint nekiment Magyar Péternek: háború az ellenzékben 
Magyar Péter szerint külföldi választókerületeket hozna létre a Fidesz 
Rendőrt hívtak a magyar politikusra pedig csak a kiperelt közadatokat akarta elkérni 
Nyolcmilliárdból épül lombkoronasétány és okoserdő Zalában 
Megindulnak a magyar munkások: érdekes adatok jöttek, felmondási hullám söpörhet végig Magyarországon? 
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében 
Óriási győzelmet hirdetett a minisztérium: a Gyurcsány-korszakhoz képest 1 millióval dolgoznak többen, de ez még nem minden 
Nem akármire kérte Magyar Péter a támogatóit - óriási mozgósítás 
Egy év alatt megduplázta profitját Mészáros cégcsoportja 
Ellenzéki politikus ment neki Varga Juditnak: nyíltan a szemembe hazudott 
Borul a dominó? - jelentősen zsugorodik Lázár János hatásköre 
Schadl György: Nem fogok olyat bevallani, amit nem csináltam, maximum szájba ba*m az ügyészt! 
Vigyázat! - Karsai Dániel profilképével gyűjtenek adományokat csalók 
Hajdú Péter keményen beleállt az Őt támadókba: "a potenciális Messiásról kiderült az igazság" 
Épül Magyarország legimpozánsabb temploma - Schmidt Máriáéktól vásárolt telken fog állni 
A felcsúti utánpótlás-alapítványhoz 5,8 milliárd forint támogatás érkezett a központi költségvetésből 
Magyar Péter napló: amikor Orbán embere szóra érdemesnek sem tartotta 
Ilyen nincs!! - megdöbbentő dolog történt a Simonka ügy tárgyalásán! 
Kúltursokk: állítólag fekáliával kenték össze a mosdót a vendégmunkások az iváncsai akkumulátorgyárban 
Megerősítették: 1,75 milliárd forintnyi magyar közpénz került a Szlovákiai Református Keresztyén Egyházhoz 
Megindult az átrendeződés - Orbán testvérére figyel az egész magyar sajtó 
40 darab vaságyas jurta 4,4 milliárdért - Mészáros Lőrinc gyerekeinek közös cége nyerte a felújítást 
Lépett akitől még Orbán is fél: Nemzetközi bűnhálózatot tártak fel Magyarországon 
Miért cikkezz a kínai sajtó 320 milliárd Ft magyar közpénzről? - itthon ezt nem mondták.. 
Bochkor Gábor nem bírta ki, megható SMS-t küldött Várkonyi Andreának 
Mészáros Lőrinc cége kapta a 34 milliárdos álom megbízást - nem volt nagy verseny 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Soha nem látott részletek a legújabb Orbán Ráhel interjúban: a feltétel nélküli adományozás pici korától az élete része...
Elárulta Nagy Feró ki az akit rendőrökkel vitetne el - „kimegy két rendőr, és elviszi őket, befejeztük!”
Kiderült: Kínai állami óriásbankok felé adósodott el Magyarország a Vodafone megvétele miatt
Megindultak a vagyon lefoglalások: Az Európai Ügyészség 22 tagállamban tarol, Magyarország nem tag még mindig
Jönnek a nemzeti patikák: A Nemzeti Dohányboltok után Rogán Antal megcsinálja
Nem vicc! - előkerült egy kínai szobor Szijjártó Péterről
Irgalmatlan vagyonátmentésbe kezdett Matolcsy fia és annak üzleti köre, volt jegybanki ingatlanok is érintettek
Már a látszat sem fontos: mutatjuk mire használt fel egy 50 milliárdos állami részt Tiborcz István
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését
A rendőrség posztolta az év képét - nem akárkikre csaptak le
Átadták a másfél milliárd forintból felépült tornacsarnokot - A gyermek az első, egy családbarát országot építünk
Hivatalos jelentés: Még mindig Magyarország a legkorruptabb ország az EU-ban
Sztrájkolni kezdtek az ukrán és Fülöp-szigeteki vendégmunkások a magyar gyárban
Rogán, offshore, milliárdok – egy rejtélyes üzlet került elő
Elkezdik a megemelt összegű támogatás utalását a külhoni magyar szülők számára
A rendőrség máris ejtette Deutsch Tamás testvérének ügyét - még a szerződés aláíróit se hallgatták ki tanúként....