THE HUNGARIAN TIMES
péntek Magyarország Budapest
Nagy Feró Orbán ellen tüntetőket igazított helyre - Nem bírtam ki, odamentem...

A Kossuth-díjas énekes is tiszteletét tette a tegnapi rendezvényen, ahol a miniszterelnök beszédét nem, de a külügyminiszter és az igazságügyi miniszter beszédét végighallgatta. „Mindketten fantasztikus politikusok, Varga Judit pedig ráadásul szép is, bár Szijjártó Péter se csúnya” – kommentálta lapunknak az eseményeket Nagy Feró.

Mint arról az Index is beszámolt, tegnap huszadik alkalommal rendezték meg a kötcsei találkozót, melynek mottója ezúttal a Rákóczi-szabadságharc zászlóira hímzett latin jelmondat lett: Cum Deo pro Patria et Libertate, aminek jelentése: Istennel a hazáért és a szabadságért.

A találkozót a Polgári Magyarországért Alapítvány (PMA) szervezte, az eseményre hivatalos volt többek közt Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter, Varga Judit igazságügyi miniszter, Orbán Balázs, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára, Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Harrach Péter, a KDNP frakcióvezető-helyettese, Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) tiszteletbeli elnöke, Kubatov Gábor, a Fidesz pártigazgatója, a Ferencváros elnöke, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész, Nagy Feró Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, dalszövegíró, Nemcsák Károly, a József Attila Színház igazgatója.

A rendezvényről ma reggel Orbán Viktor egy rövid összefoglaló videót is közölt, melyen feltűnik a bográcsozó Németh Szilárd is.

„Újra együtt” – írta posztjában Orbán Viktor, utalva arra, hogy a piknik tavaly a koronavírus-járvány miatt elmaradt.

A hangulat Nagy Feró, a Beatrice frontembere szerint is kifogástalan volt. Noha csak rövid időt töltött a rendezvényen, rengeteg baráttal, ismerőssel találkozott, kifele menet pedig még néhány tüntetőt is helyreigazított.

„A környéken több tüntetővel is találkoztam. Valaki azt kiabálta, hogy elég volt a diktatúrából. Nem bírtam ki, odamentem hozzá, és megkérdeztem, hogy mit gondol, ha diktatúra lenne, akkor tudna-e itt tüntetni.

Ha ez Kádár idejében történik, akkor egy perc múlva elcipelték volna az illetőt a helyszínről, és börtönbe csukták volna.

Igazából nem sok vizet zavartak, nem állt meg miattuk az élet” – mondta az Indexnek Nagy Feró, aki Orbán Viktor beszédét már sajnos nem tudta megvárni, mivel koncertre kellett sietnie.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Varga Judit igazságügyi miniszter beszédén viszont ott volt. Arra a kérdésre, hogy a beszédből mi maradt meg neki a leginkább, a következőt felelte:

Mindketten fantasztikus politikusok, Varga Judit pedig ráadásul szép is, bár Szijjártó Péter se csúnya

– jegyezte meg humorosan Nagy Feró.

Ezt olvassa mindenki:
Robbant a hír: Miniszteri biztos lett Orbán Ráhel barátnője 
Címlapon említi Svájc Orbán győzelmét a svéd miniszterelnök felett - diplomáciai vereség, Orbán pókerjátszmája kifizetődött 
Nagyító alá vették a Rogán féle kommunikációt - pár év alatt 1360 milliárd.... 
Az éj leple alatt megjelent egy kormányrendelet - márciustól óriási változás jön a boltokban 
Sokan retteghetnek: Rendszerszintű vizsgálat indul, Orbán személyesen fogja nyomon követni 
Magyar Péter: a jelenlegi status quo nemcsak a Fidesz, de Gyurcsány érdeke is, egymást tartják fenn 
Hihetetlen: Orbán aláírta, kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon 
Közzétették a fidesz államfőjelöltjének a vagyonát - számos ingatlanja és több tízmilliós megtakarítása van Sulyok Tamásnak 
Hollik István nekiment az ellenzéknek: "Gyurcsány kiadta az ukázt, hogy semmiért nem kell vállalni a felelősséget" 
Magyar-Iráni Együttműködési Megállapodást jelentett be Szijjártó Péter! 
Robbant a hír: kínai naperőművek épülnek Magyarországon, kormányközeli kivitelezők is jól járhatnak a 900 milliárdos bizniszben 
Hiába próbálják leszólni - Magyar Péter keményen visszaszólt Kubatovnak 
Ítélet született: állítólag bement a közmédia székházába majd a biztonsági őrökkel dulakodni kezdett 
Egy ország kiakadt ezen a videón: Őrjöngve támadt rá egy nyugdíjasra a pécsi pékség vezetője 
Milliós bírságot kapott Müller Cecília hatósága: botrány a vakcinabeszerzés körül 
Ciki: Megjelentek majd hirtelen eltűntek a bicskei békemenetről szóló posztok 
Betelt a pohár Tóth Gabinál: „elindítottam a megfelelő jogi lépéseket" - olyan üzenetet kapott amit már nem tud elviselni 
Kemény bejelentést tett kocsis Máté: itt vannak az új törvény részletei 
Hivatalos: Közzétették Orbán fizetését, megint emeltek rajta - mutatjuk hány milliót keres egyetlen hónap alatt 
Hullanak a fejek: Durva dolog történt a bicskei exigazgatót mentegető Csókay Lászlóval 
Európa kifog akadni azon, hogy kinek a társaságában ücsörgött Szijjártó Péter 
Itt vannak az ellenzéki reakciók Sulyok Tamás államfőjelöltségére - nem kímélik - Biogolyóstoll 
Hivatalos! - Bemutatjuk Sulyok Tamást, a Fidesz–KDNP köztársaságielnök-jelöltjét 
A kegyelmi ügyről nem hallottam, csak hogy problémák vannak a bu***kkal 
Bejelentés: Deutsch Tamás kapta Varga Judit helyét! - nem akármivel bízták meg 
Robbant a hír: nem akármelyik cég tulajdonosa lett Magyar Péter, Varga Judit ex-férje! 
Kitört a botrány: a gazdáktól elvett földeket 17-szeres áron adják tovább a kínai autógyárnak 
Menczer durván beleállt Magyar Péterbe: Sajnálom, hogy Varga Juditnak ilyen férje volt 
Egykori Fidesz szavazó tett közzé 10 pontot amit ha átlag emberként betartunk akkor összedől az Orbán rendszer 
Megdöbbentő dolgot mondott Győzike Mészárosról és Várkonyiról: nagyon szeretem az egész családot 
Megszólalt az RTL : valóban elengedik Curtis kezét? - ha igen mihez kezd? 
Megfagyott a levegő Joe Biden beszéde alatt: Vlagyimir Putyin egy „őrült rohadék” - ebből baj lesz 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Kiderült miről beszélt Orbán a zárt frakcióülésen - magabiztosabb mint valaha, óriási győzelmet vizionál
Az eddigi legnagyobb támadást kapta Balog püspök: 10-20 milliós tanulmányok, óránként 40-50 ezerért tartott tréningek
Az ész megáll: feltételes szabadlábra helyezhetik a bicskei gyerekotthon volt igazgatóját, következő héten lesz a megbeszélés ezzel kapcsolatban
Deutsch teljesen kiakadt: egy rendezvényén váratlanul megjelentek az Európai Bizottság képviselői
Fidesz államtitkár: -a Gyurcsány-korszakhoz képest egy munkavállaló átlagosan már több mint háromszor magasabb fizetést visz haza..
Óriási hiba a TV2-nél: felkerült a csatorna oldalára a bakizós videó
Tiborcz vallomás: érdekes dolgokat mondott üzleti kapcsolatokról és Orbánról
Óriási botrány: Magyar Péter hamisított rendőri jelentéseket emleget....
Az eddigi legkeményebb üzenetet küldte Orbán Viktor Brüsszelnek! - nincs kegyelem
Vádemelés: hátborzongató amit csinált a rábízott gyerekekkel az egyik legismertebb magyar sportegyesület edzője
Óriási a kavarodás: Nem azt az eredményt kapta Orbán , amire számított
Teljhatalom: újra meghosszabbítaná Orbán a háborús vészhelyzetet nem is kevéssel!
Orbán megállíthatatlan - újabb akkufeldolgozó lett kiemelt beruházás
Milliárdos állami megrendelés után eltűnő haveri cég: látnod kell, hogy elhidd mi történt
Reagáltak Polt Péterék a korrupciós listákra: nem az ő dolguk, hogy...
A kormány tervei szerint meghosszabbítaná a válsághelyzetet Magyarországon - mutatjuk az indokot
A kormányzati hátszéllel megerősödött magyar cég célba veszi a világűrt - óriási tulajdonrészt szerzett...