THE HUNGARIAN TIMES
hétfő Magyarország Budapest
Kitört a botrány: kiderült hány milliót vihet haza egy másodosztályú focista Magyarországon

A Vasas és a Debrecen kiemelkedően sokat tud fizetni, de nagy pénzeket lehet keresni a középcsapatoknál is. Nem Dzsudzsák lesz az NB II. legjobban fizetett focistája.

A Blikknek is feltűnt, hogy az utóbbi időben szinte hétköznapivá vált egykori, vagy akár jelenlegi válogatott labdarúgók magyar másodosztályba igazolása: a héten minden idők legdrágább magyar labdarúgója, Dzsudzsák Balázs külföldi kalandozása ért véget azzal, hogy az idei szezontól másodosztályú Debrecenbe igazolt, közben a Vasas is bejelentette, hogy leigazolja Pátkai Mátét és Otigba Kenneth-et.

Mivel szinte egész Európában egyedülálló módon a magyar átigazolási összegek és fizetések sem nyilvánosak, csak informátorokon keresztül lehet megtudni, mennyi az a pénzt, amiért megéri a 28 éves Otigbának Ajkára menni csapatával vendégbe Újpest helyett: az újság információi szerint a Vasasnál és a Lokinál egymillió forint az átlagfizetés.

Anyagi lehetőségek tekintetében nagyon kiemelkedik a mezőnyből a Vasas: az ő legjobbjaik 5,4-7,3 millió forint között keresnek havonta: 7,3 milliót keres az NB I. tavalyi gólkirálya, Radó András, Otigba 6 milliót és Pátkai 4,5 milliót, Feczesin Róbert pedig még a dobogóra sem fér fel a maga 3,65 milliós fizetésével.

Debrecenben 3,65 millió jár a legjobbaknak, tehát valószínűleg nem Dzsudzsák Balázs lesz az NB II. legjobban kereső focistája. Mivel 3,65 millió forint a fizetési plafon, valószínűleg ennyit keres Debrecenben Korhut Mihály és Varga József is.

A Vasas és a Debrecen mögött nagy űr van: a jól fizetőnek számító klubok 1,1-1,4 millió forintot adnak havonta, a közepesen fizetők 600-800 ezer forintot, a legalja pedig 400-500 ezer forintot.

A fizetések fényében különösen érdekes, hogy a messze legtöbbet költő Vasas jelenleg a tizenharmadik helyen áll 11 pontot szerezve, kilenc ponttal lemaradva a húszpontos Debrecentől. Az NB II.-ből az első két helyezett jut fel a szezon végén.
Ezt olvassa mindenki:
Mélyponton a politika: durván elbántak az újonnan beiktatott polgármester autójával 
Mészáros legnagyobb dobása: Versenytárs nélkül uralja 2034-ig a legújabb bizniszt 
Bencsik András nagyon durván beleszállt a Tiszásokba: egy proli banda, ami.... 
Kulcsfontosságú cég került Pintér Sándor lányainak kezébe 
Elhangzott az Európai Parlamentben - 30 milliárd eurót kapott Magyarország - amiből sokat elrakott az Orbán család 
Napelemes pazar birodalom: Elkészült Orbánék hatvanpusztai luxusbirtoka, képek a cikkben 
Közzétették melyik települést érinti az akkumulátor őrület - nézd meg a Tiéd rajta van-e 
Kiderült ki ad 24 milliárd forintért tanácsokat a kormánynak 
Közszolgálat: az MTVA 11 millió forintért vásárolt belépőjegyeket a foci Eb-re 
Durva: 774 millióval támogatja egy szlovákiai kolostor felújítását az Orbán kormány 
A börtönben ülve 189 milliót keresett Schadl György 
Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: "fasza" 
A családi cég akiknél Orbán nyaralt, évi 770 milliót kap az államtól 
Több mint egymilliárd forintot keresett tavaly Hernádi Zsolt a Molnál, de mások sem jártak rosszul 
Gázszerelő kisvállalkozóból 600 milliárdos vagyon - már külföld is felfigyelt a Mészáros birodalomra, akkorára nőtt a vagyona 
Botrány: A kínai sajtóban “Victor projekt” néven emlegetik a magyar giga-bizniszt 
Magyar Péter: „Olyan helyre is eljuttattak engem, ahol esetleg még nem hallottak a Tisza Pártról” 
Jön az újabb nemzeti konzultáció - kiderültek a részletek 
Figyelem! - átalakítja a kormány az önkéntes nyugdíjpénztáras megtakarítások felhasználását 
Érdekes dolog történt miután feltűnt Vogel Evelin - kinek az érdeke az ami történt? 
Kemény közleményt juttatott el Magyar Péter az MTI-nek 
Kórház botrány: Csányi beszáll a bizniszbe, erre megváltozik az egészségügyi törvény 
Botrány: 298 milliárd forintot nem rezsivédelemre költött el a kormány a rezsivédelmi alapból 
Menczer eddigi legkeményebb percei: dermesztő, rémisztő és rendkívüli módon ijesztő, atomháború és elpusztul a világ 
Kocsis Máté kiakadt: arról indítottak szavazást, hogy Orbán Viktorra mikor lőnek rá 
A nyugdíjban is utolsók vagyunk, rengetegen maradnak pénz nélkül időskorukra 
Mészáros Lőrinc luxusszállodái még a WC-kefékre is állami támogatást kértek 
Semjén elégedett: már 47 ezer külhoni család igényelt babakötvényt - óriási siker a külhoni magyarság számára is kiterjesztett családi támogatás 
Magyar Péter médiareformja - elege lett abból amit a propaganda művel 
Háború a szomszédban: brutális harci eszközöket vásárolt Magyarország 
Kinyílt a kapu: Ellenőrzés nélkül jöhetnek oroszok és beloruszok Magyarországra 
Közel 300 millió forintos állami támogatást kapott Orbán Viktor református gyülekezete 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Elképesztő bejelentés: Magyarország nukleáris megállapodást kötött Japánnal
Milliárdok vesztek oda - Csődbe ment a lélegeztetőgép-botrányban érintett cég
Orbán és a kínaiak: Szőrén-szálán eltűnt a 14 milliárd forintnyi közpénzzel kitömött Alapítvány - Bejelentett székhelyük teljesen üres...
Sokan kiakadtak Orbán tervén: Kiterjesztené a Családtámogatási Rendszert a Külhoni Magyarokra
Kemény dologgal vádolta meg Szijjártó szóvivője az orosz állami hírügynökséget - vége a barátságnak?
Kiszivárgott Orbán Viktor terve: így biztosítaná be a 2026-os győzelmet?
Bayer bedurvult: Amikor kretén, barom állatok összevissza beszélnek, a miniszterelnök meg ott ül...+
Lázár János bedurvult: Néhány aberrált, belvárosi, libsi gyereknek megártott a túl sok szívás
Durva dolog jelent meg a kínai állami médiában, bár korábban ezt Lázár János tárcája nem ismerte el
Német fegyvergyárak árasztják el Magyarországot - jelentős változások jönnek
Új korszak jön: munkába állítanák ismét a nyugdíjasokat
Iszonyúan berágott Orbán Viktor Magyar Péter miatt két emberre.
Kiakadt a Fideszes polgármester - „Undorító spicli, dollárban fizetett aljadék”
200 milliárd forintból készült el, két éve adták át, és máris akkorák a gondok, hogy le kell zárni - Hungarikum
Megmozdult az ország? - megvonnák Novák Katalin, Schmitt Pál juttatásait
Nagyító alá vették a Rogán féle kommunikációt - pár év alatt 1360 milliárd....
Na, itt a legújabb fél méteres kilátó 217 millióért - ilyen képeket nem látni minden nap