THE HUNGARIAN TIMES
vasárnap Magyarország Budapest
Megdöbbentő dolgok jelentek meg a Fidesz-irodákon - erre már külföld is felfigyel

Az ellenzék továbbra is tiltakozik Novák Katalin kegyelmi döntése ellen, aki a pápalátogatás ürügyén kegyelmet adott a bicskei gyerekotthon volt igazgatóhelyettesének, aki zsarolással kényszerítette az otthon több lakóját, hogy vonják vissza a pe*do*fí*l igazgató ellen tett vallomásukat.

Az MSZP ifjúsági szervezete például leragasztott szájú plüssállatokat tapasztott több budapesti Fidesz-irodára, mellé pedig plakátokat is, ezzel a felirattal: „pe*do*fí*l mentegetőknek nincs hely a magyar közéletben”.

Közben az LMP azt kezdeményezi, hogy rendkívüli ülést hívjanak össze a parlament igazságügyi bizottságába. Ezzel megkeresték a bizottság KDNP-s elnökét, Vejkey Imrét, és azt is kérték tőle, hogy az ülésre hívja meg Varga Judit volt igazságügyi minisztert.

Varga volt ugyanis az elnöki kegyelem másik kulcsszereplője Novák Katalin mellett. Tavaly áprilisban még Varga Judit volt az igazságügyi miniszter, így ő terjesztette fel a kegyelmi kérelmet a köztársasági elnöknek, és a végén ő is írta alá. Ha ő nem jegyezte volna ellen, akkor nem lett volna érvényes az elnöki kegyelem, azaz Vargának megvolt a valódi lehetősége, hogy megakadályozza a döntést.

A Momentum elnöke, Donáth Anna nyílt levélben fordult Novák tanácsadóhoz, akikből 16 van. Arra kérte őket, hogy „ne maradjanak csendben”, és ők is álljanak ki az áldozatok mellett. „Közéleti személyiségekként mindannyian felelősök vagyunk megszólalni ebben az ügyben. Muszáj ebben a helyzetben felülemelkednünk a pártpolitikán, és közösen kiállni az áldozatok mellett, a pedofília mentegetése ellen”, írta.

A DK pedig arról írt a közleményében, hogy amikor videót forgattak Sopronbánfalván a kihelyezett kormányülés épületénél Novák Katalinról, egy rendbiztos odament hozzájuk, és azt mondta, feljelenti őket, mert ezt az akciójukat nem jelentették be, ezért szabálysértést követtek el.

Az ellenzéki pártok a köztársasági elnök lemondását követelték hétfőn a parlamentben. A DK és az MSZP megfosztási eljárást indít Novák Katalin ellen, előbbi az államfő lemondását követelve aláírásgyűjtést is indított. A Momentum tüntetést szervez péntek estére a Sándor-palota elé, a Párbeszéd pedig törvénymódosításban írná elő, hogy a kegyelmi döntések indoklását a jövőben kötelezően nyilvánosságra kelljen hozni.

Nováknak nem sok mozgástere maradt a komoly közfelháborodást látva, bár nem úgy tűnik, mintha megbánta volna a döntését. A kritikákra keddi sajtótájékoztatóján röviden azt mondta: „Az elmúlt napokban egy olyan politikai kampánynak vagyunk a tanúi, amely rengeteg valótlan állítást tartalmazott. Minden kegyelmi döntésre igaz (…), hogy természeténél fogva megosztó, és én az elém terjesztett több száz kegyelmi kérvényről minden esetben igyekszem a leginkább körültekintően dönteni”.

A döntés azért is tűnik meglepőnek és kockázatosnak a gyerekek és családok védelmét kiemelt célként megfogalmazó államfőtől, mert K. Endre már házi őrizetben volt, és mindössze kilenc hónap volt hátra a büntetéséből, amikor Budaházy György mellett ő is kegyelmet kapott. A döntés egyik magyarázataként rögtön felmerült, hogy jó kormányközeli kapcsolatai vannak.

A kormány közben napok óta hallgat. A Fidesz-frakció nevében Kocsis Máté frakcióvezető négy nap után, kedden jutott el odáig, hogy erről is a baloldal jusson az eszébe, és azzal hárítson minden felelősséget, hogy a „kegyelmezési jog kizárólag az államfőt illeti meg, függetlenül attól, hogy külön-külön egyetértünk-e vele, vagy sem”. Pedig a kormány és a Fidesz az elmúlt bő három évben központi helyen kezelte a pe*do*fí*lok elleni küzdelmet és a gyerekvédelmet – összemosva az ügyet az LMBTQ témakörével.

A miniszterelnök mellett korábban több kormánypárti politikus is hangsúlyozta: sem a pe*do*fíl*iáért, sem annak elhallgatásért nincs bocsánat.

Ezt olvassa mindenki:
Kiderült hol van Novák Katalin, majd kicsattan a boldogságtól - képek 
Valami történik: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra 
Orbán csodafegyvere -megindult a határon túli magyarok regisztrációja a választásra 
Egy nappal a pályázat kezdete előtt alapította cégét egy volt focista, nyert is rögvest 8 milliárdot 
Nagy a baj: Akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert találtak a gödi kutak vizében 
24 órás védelmet kap Magyar Péter! - egyre több a fenyegetés? 
Jegybank botrány: előkerült egy luxusnyaraló aminek csak a textiljeire 200 millió is elmehet 
Honvédségi védelmet kaphat Tiborcz István 
Robbant a hír: Az Orbán család ügyvédje védte a pe*do*fil igazgatót, akinek az ügyéből a kegyelembotrány kinőtt 
Orbánt alázó óriás felirat jelent meg Svédországban - Európa elhatárolódik tőlünk 
Óriási botrány: Százezer üres nemzeti konzultációs ív jelent meg a magyar kormány brüsszeli villája előtt 
350 ezer forintért pirosarany - a legdurvább beruházás amit idén látni fogsz! 
Bonyolódik a Schadl botrány: az egyik tanú szerint Orbán testvére háromszor is eljött hozzá 
Óriási botrány: Titokban emelték, majd visszadátumozva tették közzé a miniszterek fizetését 
Jöhetnek a kínai rendőrök? - Már külföld is a magyar kormány és Kína közötti megállapodásról cikkez 
Épül Magyarország legimpozánsabb temploma - Schmidt Máriáéktól vásárolt telken fog állni 
28 év börtönt kapott a Böjte Csaba által működtetett Alapítvány volt alkalmazottja - A volt nevelő ellen 15 fiú vallott tárgyaláson..... 
Már Felcsúton is lázadnak? - váratlan kép jelent meg 
A lakosságcsere most van! - olyan információk jöttek a magyar egyetemistákról ami hátborzongatóak... 
Woww: Új, százmillió dolláros szuperjachtra adtak le megrendelést Magyarországról 
Mutatunk valamit amire 8 millió forintot költöttek, kapaszkodj meg! 
800 milliárdos vagyont kezelő cég többségi tulajdonosa lett Tiborcz István 
Érdekes külföldi hirdetésre bukkantak - nem akármilyen vendégmunkások fognak érkezni 
Nem akármi jelent meg magyar közpénzzel kitömött felvidéki lapok cikkeiben 
Robbant a hír: Fegyverkereskedő cég vezérigazgatója lett Orbán Viktor öccse 
Kiderült melyik magyar vagyonára bukkantak New York-ban: luxuslakás, Porschék és egy Ferrari 
Kiderült hány milliárd forintot vett ki Rogán-Gaál Cecília és Sarka Kata a közös cégükből 
Hungarikum: Ha meglátod mi épült több mint 400 millióból....kamerával is körbe járták 
Megéri püspöknek lenni - Élménymedencét építenének Kiss-Rigó Lászlóék - 300 milliós keretet kaptak rá 
Kellemetlen külföldi videó jelenet meg: tényekkel cáfolja Szijjártó állításait 
Kitört a népharag: Megrongálták a Fidesz–KDNP irodáját 
Egy nap alatt öt, magyar kormánytámogatással megújult római katolikus templomot adtak át Erdélyben 
Ugrás a lap tetejére
Hasznos információk
2018-2024. Minden jog fenntartva - ThehungarianTimes
THE TIMES

Egy 950 millió forintos keretszerződés, székhelyként egy postafiókot adtak meg... itt kell élned, hogy elhidd....
Ilyen még nem volt: Egy riporterrel akadt vitája élőben Deutsch Tamásnak
Újabb magyar településre érkezik akkumulátorgyár - hiába a tiltakozás, már be is adták a papírokat
Gigantikus védelmi komplexum épül Magyarországon - több tízmilliárd forint sorsa dőlt el
Megjött a kép: valóban Szentkirályi Alexandra adta át a kitüntetést a bicskei gyermekotthon vezetőjének, most megszólalt az ügyben
Megerősítette a Belügyminisztérium: kínai rendőrök járőrözhetnek Magyarországon
Előkerült egy érdekes fotó Varga Juditról, Hajdú Péter azt állítja, hogy Ő nincs rajta, nézd meg és mondj véleményt!
Bayer Zsolt elszabadult: "Takarítsuk ki ezeket a rohadékokat innen!"
Már a rendőrség oldalán is megjelent a reakció Magyar Péter állítására
A Schadl-ügy nyomozati anyagának egy korábbi verziójában még benne van, egy későbbiben viszont már hiányzik egy beszélgetés...
Ebből botrány lesz: térképre rakták kiknek van földjük Hatvanpuszta környékén
Mutatjuk mi épül közel 20 milliárd forintért - (a becsült ár kétszereséért)
Mutatjuk a Novák Katalin körüli költéseket: Tizenhatmillió virágokra
Kiderült hova költözne Varga Judit és hogy a helynek mi köze Magyar Péterhez
Robbant a hír: kiderült ki figyelt fel elsőként a kegyelmi ügyre - Nem hitt a szemének mikor meglátta....
Rejtélyes ingatlan épül Budapesten, csak a tervezése 3,4 milliárdba kerül
Módosultak a rendszerhasználati díjak - sokan megfognak lepődni